Aesthetics and Technology in Building Nervi

Aesthetics and Technology in Building Nervi
Aesthetics and Technology in Building Nervi
Aesthetics and Technology in Building Nervi

1. Explore the full ebook collection and download it now at textbookfull.com
Aesthetics and Technology in Building Nervi
https://textbookfull.com/product/aesthetics-and-technology-
in-building-nervi/
OR CLICK HERE
DOWLOAD EBOOK
Browse and Get More Ebook Downloads Instantly at https://textbookfull.com
Click here to visit textbookfull.com and download textbook now

2. Your digital treasures (PDF, ePub, MOBI) await
Download instantly and pick your perfect format...
Read anywhere, anytime, on any device!
The Orientation of Future Cinema Technology Aesthetics
Spectacle 1st Edition Bruce Isaacs
https://textbookfull.com/product/the-orientation-of-future-cinema-
technology-aesthetics-spectacle-1st-edition-bruce-isaacs/
textbookfull.com
Building Information Modeling: Technology Foundations and
Industry Practice André Borrmann
https://textbookfull.com/product/building-information-modeling-
technology-foundations-and-industry-practice-andre-borrmann/
textbookfull.com
Accelerate Building and Scaling High Performing Technology
Organizations Nicole Forsgren
https://textbookfull.com/product/accelerate-building-and-scaling-high-
performing-technology-organizations-nicole-forsgren/
textbookfull.com
Nocturnal Cooling Technology for Building Applications
Mardiana Idayu Ahmad
https://textbookfull.com/product/nocturnal-cooling-technology-for-
building-applications-mardiana-idayu-ahmad/
textbookfull.com

3. The Transformation of Aesthetics in Architecture from
Traditional to Modern Architecture 1st Edition *Ma. Femi
Emmanuel Arenibafo Architectural Technology Department
https://textbookfull.com/product/the-transformation-of-aesthetics-in-
architecture-from-traditional-to-modern-architecture-1st-edition-ma-
femi-emmanuel-arenibafo-architectural-technology-department/
textbookfull.com
Aesthetics and Politics Theodor Adorno
https://textbookfull.com/product/aesthetics-and-politics-theodor-
adorno/
textbookfull.com
Aesthetics, Poetics and Phenomenology in Samuel Taylor
Coleridge Tom Marshall
https://textbookfull.com/product/aesthetics-poetics-and-phenomenology-
in-samuel-taylor-coleridge-tom-marshall/
textbookfull.com
Basics of Blockchain: A guide for building literacy in the
economics, technology, and business of blockchain Bettina
Warburg
https://textbookfull.com/product/basics-of-blockchain-a-guide-for-
building-literacy-in-the-economics-technology-and-business-of-
blockchain-bettina-warburg/
textbookfull.com
Quentin Tarantino and Film Theory: Aesthetics and
Dialectics in Late Postmodernity Federico Pagello
https://textbookfull.com/product/quentin-tarantino-and-film-theory-
aesthetics-and-dialectics-in-late-postmodernity-federico-pagello/
textbookfull.com

6. AESTHETICS AND TECHNOLOGY
IN BUILDING
THE TWENTY-FIRST-CENTURY
EDITION
PIER LUIGI NERVI
Edited by Cristiana Chiorino, Elisabetta
Margiotta Nervi, and Thomas Leslie

7. © 2018 by the Board of Trustees
of the University of Illinois
All rights reserved
Publication supported by a grant from the Iowa State University Publication
Endowment Fund.
Library of Congress Cataloging-in-Publication Data
Names: Nervi, Pier Luigi, author. | Chiorino, Cristiana, editor. | Margiotta Nervi,
Elisabetta, editor. | Leslie, Thomas, 1967– editor.
Title: Aesthetics and technology in building : the twenty-first-century edition / Pier
Luigi Nervi ; edited by Cristiana Chiorino, Elisabetta Margiotta Nervi, and Thomas
Leslie.
Description: The twenty-first-century edition. | Urbana : University of Illinois Press,
2018. | Includes bibliographical references and index.
Identifiers: LCCN 2017053910 | ISBN 9780252041693 (hardback)
Subjects: LCSH: Reinforced concrete construction. | Architecture. | BISAC:
ARCHITECTURE / History / Contemporary (1945- ). | ARCHITECTURE / Individual
Architects & Firms / Essays. | ARCHITECTURE / Design, Drafting, Drawing &
Presentation.
Classification: LCC NA4125 .N413 2018 | DDC 720/.47—dc23
LC record available at https://lccn.loc.gov/2017053910
E-book ISBN 978-0-252-05036-7
Cover image: Salone B, Torino Esposizione.
Photo by Thomas Leslie.

8. Contents
LIST OF ILLUSTRATIONS
ACKNOWLEDGMENT S
Preface
ELISABETTA MARGIOTTA NERVI
Introduction
CRISTIANA CHIORINO AND THOMAS LESLIE
1.Pier Luigi Nervi (1891–1979)
GABRIELE NERI
2.Toward Aesthetics and Technology in Building: Pier Luigi Nervi
and the Clever Construction of an Ephemeral Success in the
United States, 1951–1965
ALBERTO BOLOGNA
3.The Genesis of Aesthetics and Technology in Building
ROBERTO EINAUDI
4.The Shape of Beauty
HANS-CHRISTIAN SCHINK
5.Aesthetics and Technology in Building
PIER LUIGI NERVI
   I. From the Past to the Present
  II. The Plastic Richness of Concrete Cast in Place
III. The Plastic Richness of Precast Concrete

9.  IV. The Foreseeable Future and the Training of Architects
Afterword. Pier Luigi Nervi: An Aesthetic of Thinking
JOSEPH ABRAM
INDEX

10. List of Illustrations
Preface
1. Photocard from the photographic archive kept at Nervi's design studio.
2. The roof of Nervi's hangar in Orvieto featured on the cover of Arquitectura
Mexico, vol. 44.
3. Pier Luigi Nervi composition of miscellaneous architectural pictures. Sheet
from the Album nr. 19.
4. Plate 79 from the Mnemosyne Atlas by Aby Warburg.
5. Pages 140 and 141 from the original edition of Aesthetics and Technology in
Building.
Introduction
1. Salone B, Torino Esposizioni (1948).
2. UNESCO Headquarters, Paris, with Marcel Breuer and Bernard H. Zehrfuss
(1952–1958).
3. Palazzetto dello Sport, Rome (1957).
4. Pirelli Tower, Milan, with Gio Ponti (1955–59).
5. St. Mary's Cathedral, San Francisco, with Pietro Belluschi and McSweeney,
Ryan, and Lee (1963–71).
6. Pier Luigi Nervi at the Colosseum, Rome, ca. 1960.
CHAPTER 1. Pier Luigi Nervi (1891–1979)
1. Pier Luigi Nervi at the Scuola di Applicazione per Ingegneri, University of
Bologna, ca. 1913.
2. Pier Luigi Nervi, ca. 1922.
3. Company brochure, Ing. Nervi & Nebbiosi, 1920s.
4. Pier Luigi Nervi, late 1930s.

11. 5. Experimental warehouse, Magliana yard. Nervi & Bartoli, 1945. Photo: T.
Leslie.
6. Festival Hall, Terme di Chianciano, 1952.
7. Pier Luigi Nervi, ca. 1949.
8. Pier Luigi Nervi with Luigi Moretti and others with model of early scheme for
Stock Exchange Tower, Montreal, ca. 1962.
9. Pier Luigi Nervi under the Corso Francia Viaduct (with Adalberto Libera, Luigi
Moretti et al., 1958–60).
10. Pier Luigi Nervi (left, conferring with Eero Saarinen) and UNESCO design
committee, 1952.
11. Pier Luigi Nervi with Marcel Breuer and Bernard H. Zehrfuss, ca. 1958.
12. Norfolk Cultural and Convention Center (Scope), with William and Tazewell &
Associates. Norfolk, Virginia, 1965–71. Photo: T. Leslie.
13. Italian Embassy in Brasilia (1969–79, with Antonio Nervi).
14. American Academy of Arts and Letters certificate, January 1957.
15. AIA Gold Medal of Honor Award, 1964.
16. Papal Audience Hall at the Vatican (1963–71, with Antonio Nervi). Section.
17. Pier Luigi on the terrace of his house at the seaside in Anzio.
CHAPTER 2. Toward Aesthetics and Technology in
Building
1. George Washington Bridge Bus Station under construction. Engineering
News-Record, April 19, 1962, courtesy MAXXI, Pier Luigi Nervi archive, Rome.
2. George Washington Bridge Bus Station under construction, ca. 1962, courtesy
Università degli Studi di Firenze.
3. Nathaniel Leverone Field House, Dartmouth College, Hanover, New
Hampshire, under construction, ca. 1962, courtesy Dartmouth College Library.
4. St. Mary's Cathedral, San Francisco, with Pietro Belluschi and McSweeney,
Ryan, and Lee. Construction view, ca. 1970, courtesy Università degli Studi di
Firenze.
5. Rupert Thompson Ice Arena, Dartmouth College, Hanover, New Hampshire,
with Antonio Nervi. Construction view, ca. 1975, courtesy Dartmouth College
Library.
CHAPTER 3. The Genesis of Aesthetics and
Technology in Building
1. Dedication of the first edition of Aesthetics and Technology in Building (edited
by the Harvard University Press) by Pier Luigi Nervi to Roberto Einaudi.

12. 2. Photo of model of dome inspired by Pier Luigi Nervi done by Roberto Einaudi
for thesis project at MIT during year of the Norton Lectures.
3. Page of Pier Luigi Nervi's Lecture notes taken by Roberto Einaudi in Rome
1959–60 and translated into English for Special Studies program at Cornell
University, 1960–61.
4. The Embarcadero Freeway in downtown Boston, interrupted after public
reaction against it. Photo accompanying 1962 article by Roberto Einaudi for
MIT course on freeway design done in conjunction with Kaiser Steel contacts
with Pier Luigi Nervi to improve design of elevated superhighways.
5. November 25, 1962, letter from Roberto Einaudi to Harvard University Press
indicating status of work.
6. January 1964 letter from Roberto Einaudi to Harvard University Press
indicating status of work.
7. March 1964 letter from Roberto Einaudi to Harvard University Press indicating
status of work.
8. Telegram from Harvard University Press asking for approval of sample pages;
below, in pen, is the indication of the telegram to be sent giving approval.
9. Pier Luigi Nervi's design for the Corso Francia Viaduct done for the 1960
Olympics in Rome. Here the freeway is part of the city and not an interruption,
as in the case of Boston. Photo: Roberto Einaudi, 1965.
CHAPTER 4. The Shape of Beauty
1. Agricultural Shed, Torrimpietra, 1946.
2. Festival Hall, Terme di Chianciano, 1952.
3. Festival Hall, Terme di Chianciano, 1952.
4. Kursaal Restaurant, Ostia Lido, 1950.
5. Kursaal Restaurant, Ostia Lido, 1950.
6. Kursaal Restaurant, Ostia Lido, 1950.
7. Palazzetto dello Sport, Rome, 1957.
8. Palazzetto dello Sport, Rome, 1957.
9. Palazzetto dello Sport, Rome, 1957.
10. Palazzetto dello Sport, Rome, 1957.
CHAPTER 5. Aesthetics and Technology in Building
1. Pediments of the Greek temples. Drawings by Giuseppe Nicoletti.
2. Plan and section of the Parthenon. Drawings by Giuseppe Nicoletti.
3. Hypostyle hall at Karnak. Drawing by Giuseppe Nicoletti.
4. Interior of the Basilica of Massenzio. Drawing by Giuseppe Nicoletti.
5. Scheme of a Gothic cathedral. Drawing by Giuseppe Nicoletti.

13. 6. Interior of Notre Dame de Paris. Reproduced from Nikolaus Pevsner,
Europäische Architektur.
7. Interior of Bristol Cathedral. Reproduced from Pevsner, Europäische
Architektur.
8. Interior of Exeter Cathedral. Reproduced from Pevsner, Europäische
Architektur.
9. Interior of King's College Chapel, Cambridge. Reproduced from Pevsner,
Europäische Architektur.
10. Hall of Machines, Paris Exhibition (1889).
11. Eiffel Tower: elevation. Drawing by Giuseppe Nicoletti.
12. Eiffel Tower: detail. Drawing by Giuseppe Nicoletti.
13. Bridge of Paderno d'Adda.
14. Bridge of Truyère. Photo: Studio Nervi.
15. Firth of Forth Bridge. Photo: Vasari, Rome.
16. Columns used by Studio Nervi for various projects.
17. Municipal Stadium, Florence: schematic drawing of the covered grandstand.
18. Municipal Stadium: covered grandstand during construction. Photo: Studio
Nervi.
19. Municipal Stadium: covered grandstand. Photo: Barsotti, Florence.
20. Municipal Stadium: general view. Photo: Barsotti, courtesy MAXXI, Pier Luigi
Nervi archive, Rome.
21. Municipal Stadium: exterior view. Photo: Barsotti.
22. Municipal Stadium: one of the spiral stairs. Photo: Studio Nervi.
23. Project for a stadium seating 120,000 persons: plan and section.
24. Project for a stadium seating 120,000 persons: exterior view.
25. Airplane hangar (1936): interior view. Photo: Vasari.
26. Airplane hangar: the cantilever beam. Photo: Vasari.
27. Airplane hangar: transverse section.
28. Airplane hangar: plans of the foundation and load-bearing structure.
29. Airplane hangar: model and equipment for analysis of stresses. Photo Vasari.
30. UNESCO headquarters, Paris: plan.
31. UNESCO Secretariat building. Photo: Studio Nervi.
32. UNESCO Secretariat building: the load-bearing structure.
33. UNESCO Secretariat building: detail of the supports at the ground floor.
34. UNESCO General Assembly building: longitudinal sections and details of the
roof structure.
35. UNESCO General Assembly building: front façade. Photo: Lucien Hervé, Paris.
36. UNESCO General Assembly building: rear façade. Photo: Lucien Hervé.
37. UNESCO General Assembly building: main hall. Photo: Lucien Hervé.
38. UNESCO General Assembly building: main hall. Photo: Lucien Hervé.
39. UNESCO General Assembly building: main hall. Photo: Lucien Hervé.
40. Pirelli skyscraper, Milan. Publifoto, Milan.
41. Pirelli skyscraper. Publifoto.

14. 42. Pirelli skyscraper: basement plan.
43. Pirelli skyscraper: view of the auditorium during construction. Publifoto.
44. Pirelli skyscraper: plans of ground floor and top floor.
45. Pirelli skyscraper: area below roof. Publifoto.
46. Pirelli skyscraper: model for the study of internal stresses. Courtesy
Laboratorio Ismes.
47. Tobacco warehouse, Bologna: construction of the floor system. Photos:
Villani, Bologna.
48. Tobacco warehouse: floor slab. Photo: Villani.
49. Gatti Wool Factory, Rome: view and plan of floor slabs. Photo: Oscar Savio,
Rome.
50. The Palace of Labor, Turin: interior. Photos: Moncalvo, Turin.
51. The Palace of Labor: preparation of formwork for construction of a column.
Photo: Moisio, Turin.
52. The Palace of Labor: a finished column. Photo: Moisio.
53. The Palace of Labor: mushroom-like units in various stages of construction.
Photos: Moisio, Studio Nervi.
54. The Palace of Labor: construction of the floor for the mezzanine. Photo:
Moisio.
55. The Palace of Labor during construction. Photo: Moisio.
56. The Palace of Labor: detail of the column and mushroom-like roof structure
under construction and finished. Photos: Studio Nervi, Moncalvo.
57. The Palace of Labor: assembly schedule for the metal roof structure.
58. The Palace of Labor. Photo: Moisio.
59. The Palace of Labor: mezzanine floor slab. Photo: Moncalvo.
60. The Palace of Labor: ceiling plan.
61. Palace of Labor: reinforcement of the mezzanine floor slab.
62. Covered entrance to the Salone Agnelli, Turin Exhibition Hall: elevation and
plan.
63. Covered entrance to the Salone Agnelli: longitudinal and transverse sections.
64. Port Authority Bus Terminal, New York: model. Courtesy Port Authority.
65. Port Authority Bus Terminal: plan and elevations and model of the central
supporting column. Photo: Oscar Savio.
66. Port Authority Bus Terminal: details of roof.
67. Port Authority Bus Terminal during construction. Courtesy Port Authority.
68. Port Authority Bus Terminal during construction. Courtesy Port Authority.
69. Port Authority Bus Terminal: detail of the roof structure. Courtesy Port
Authority.
70. Port Authority Bus Terminal: view from street level. Courtesy Port Authority.
71. Burgo Paper Mill, Mantua: longitudinal section.
72. Burgo Paper Mill: the old and new complex. Archivio Fotografico Cartiere
Burgo.
73. Burgo Paper Mill: view from the north. Archivio Fotografico Cartiere Burgo.

15. 74. Burgo Paper Mill. One of the twin supports. Archivio Fotografico Cartiere
Burgo.
75. Burgo Paper Mill. Interior showing installation of machinery. Archivio
Fotografico Cartiere Burgo.
76. Burgo Paper Mill during construction. Archivio Fotografico Cartiere Burgo.
77. Burgo Paper Mill during construction. Archivio Fotografico Cartiere Burgo.
78. Burgo Paper Mill during construction. Archivio Fotografico Cartiere Burgo.
79. Burgo Paper Mill: assembling of the window mullions. Archivio Fotografico
Cartiere Burgo.
80. Airplane hangar (1939). Photo: Vasari.
81. Airplane hangar: plan and model for static analysis. Model courtesy
Polytechnic Institute of Milan.
82. Airplane hangar during construction. Photo: Vasari.
83. Airplane hangar during construction. Photo: Vasari.
84. Airplane hangar during construction. Photo: Vasari.
85. Airplane hangar: preparation of the precast elements on the ground. Photo:
Vasari.
86. Airplane hangar: joining of the precast elements. Photo: Vasari.
87. Airplane hangar: deformations of the structure after removal of scaffolding.
88. Turin Exhibition Hall: plan.
89. Salone Agnelli, Turin Exhibition Hall: longitudinal and transverse sections.
90. Salone Agnelli: interior. Photo: Moncalvo.
91. Salone Agnelli: interior. Photo: Vasari.
92. Salone Agnelli: interior. Photo: Moncalvo.
93. Salone Agnelli: section of a precast element for the roof.
94. Salone Agnelli: preparation of the precast elements. Photos: Moncalvo,
Vasari.
95. Salone Agnelli: precast elements ready for erection. Photo: Moncalvo.
96. Salone Agnelli: the movable scaffolding for positioning the precast elements.
Photo: Studio Nervi.
97. Salone Agnelli: the half dome during construction. Photo: Moncalvo.
98. Salone Agnelli: section and isometric drawing of the precast elements for the
half dome.
99. Salone C, Turin Exhibition Hall: interior. Photo: Moncalvo.
100. Salone C: interior. Photo: Moncalvo.
101. Salone C: preparation of the precast beams for the roof. Photos: Moisio,
Moncalvo.
102. Salone C: construction of the vaulted roof. Photo: Moncalvo.
103. Salone C: preparation of the precast elements for the vault. Photos:
Moncalvo.
104. Salone C: construction of the vaulted roof. Photo: Moncalvo.
105. Kursaal pavilion at Ostia Lido: the static system, courtesy MAXXI, Pier Luigi
Nervi archive, Rome.

16. 106. Kursaal pavilion: interior. Photo: Vasari, courtesy MAXXI, Pier Luigi Nervi
archive, Rome.
107. Festival Hall, Terme di Chianciano: the elliptical dome. Photo: Vasari, courtesy
MAXXI, Pier Luigi Nervi archive, Rome.
108. Festival Hall: scheme of elliptical dome.
109. Festival Hall: the precast elements of the dome. Photo: Vasari, courtesy
MAXXI, Pier Luigi Nervi archive, Rome.
110. Small Sports Palace, Rome: exterior. Photo: Gherardi-Fiorelli, Rome.
111. Small Sports Palace: interior. Photo: Gherardi-Fiorelli, Rome.
112. Small Sports Palace: the dome from the interior. Photo: Oscar Savio.
113. Small Sports Palace: plan, isometric drawing, and section of a typical precast
element for the dome showing reinforcement.
114. Small Sports Palace: the dome during construction. Photo: Vasari.
115. Small Sports Palace: placement of the precast elements for the dome. Studio
Nervi.
116. Small Sports Palace: placement of the steel reinforcement for the cast-in-
place portion of the dome. Photo: Vasari.
117. Small Sports Palace during construction. Photo: Vasari.
118. Flaminio Stadium, Rome: aerial view. Photo: Gherardi-Fiorelli, courtesy
MAXXI, Pier Luigi Nervi archive, Rome.
119. Flaminio Stadium: the covered grandstand. Photo: Gherardi-Fiorelli, courtesy
MAXXI, Pier Luigi Nervi archive, Rome.
120. Flaminio Stadium: section of the covered grandstand.
121. Flaminio Stadium: the covered grandstand. Photo: Oscar Savio.
122. Flaminio Stadium: section of the cantilever roof and elevation, isometric
drawing, and section of the precast element.
123. Flaminio Stadium: details of the grandstand seat.
124. Flaminio Stadium: placement of the precast steps. Photo: Gherardi-Fiorelli,
courtesy MAXXI, Pier Luigi Nervi archive, Rome.
125. Flaminio Stadium: placement of the precast cantilever elements. Photo:
Vasari, courtesy MAXXI, Pier Luigi Nervi archive, Rome.
126. Flaminio Stadium: the swimming pool under the stands. Photo: Gherardi-
Fiorelli, courtesy MAXXI, Pier Luigi Nervi archive, Rome.
127. Flaminio Stadium: one of the gymnasiums under the stands. Photo: Oscar
Savio, courtesy MAXXI, Pier Luigi Nervi archive, Rome.
128. Flaminio Stadium: the exterior of the stadium under the covered grandstand.
Photo: Oscar Savio.
129. Flaminio Stadium: exterior view. Photo: Oscar Savio.
130. Sports Palace, Rome: daytime and nighttime views. Photos: Gherardi-Fiorelli,
Oscar Savio, courtesy MAXXI, Pier Luigi Nervi archive, Rome.
131. Sports Palace: plan and section.
132. Sports Palace: interior. Photo: Oscar Savio, courtesy MAXXI, Pier Luigi Nervi
archive, Rome.

17. 133. Sports Palace: the fan-shaped supports of the dome. Photos: Oscar Savio,
Gherardi-Fiorelli.
134. Sports Palace: column supporting the roof over the perimeter galleries.
Photo: Gherardi-Fiorelli, courtesy MAXXI, Pier Luigi Nervi archive, Rome.
135. Sports Palace: the perimeter galleries and one of the twelve stairs that join
them. Photo Gherardi-Fiorelli, courtesy MAXXI, Pier Luigi Nervi archive, Rome.
136. Sports Palace: main lobby and gallery. Photo: Villani and Figli, Bologna.
137. Sports Palace: view during construction of one of the stairways leading to the
upper seats. Photo: Oscar Savio, courtesy MAXXI, Pier Luigi Nervi archive,
Rome.
138. Sports Palace: diagrams of the fan-shaped elements supporting the dome
and the grandstands.
139. Sports Palace: scheme of the rigid portal frame supporting the dome and the
grandstands.
140. Sports Palace: daytime and nighttime views of the dome from the interior.
Photos: Oscar Savio, Gherardi-Fiorelli, courtesy MAXXI, Pier Luigi Nervi
archive, Rome.
141. Sports Palace: diagram of a typical precast element for the dome.
142. Sports Palace: transportation of one of the elements for the dome. Photo:
Gherardi-Fiorelli, courtesy MAXXI, Pier Luigi Nervi archive, Rome.
143. Sports Palace: final placement of a V-shaped element for the dome. Photo:
Studio Nervi, courtesy MAXXI, Pier Luigi Nervi archive, Rome.
144. Sports Palace: view during construction of the dome. Photo: Gherardi-Fiorelli.
145. Sports Palace: view during construction of the dome. Photo: Gherardi-Fiorelli,
courtesy MAXXI, Pier Luigi Nervi archive, Rome.
146. The Corso Francia Viaduct, Rome: aerial view. Photo: Oscar Savio.
147. The Corso Francia Viaduct: view from below. Photo: Oscar Savio.
148. The Corso Francia Viaduct: removal of precast beam from its form. Photo:
Oscar Savio.
149. The Corso Francia Viaduct: the positioning of a beam on a support. Photo:
Gherardi-Fiorelli.
150. The Corso Francia Viaduct: supporting beam. Photo: Oscar Savio.
151. The Corso Francia Viaduct: view from below. Photo: Oscar Savio.
152. The Nathaniel Leverone Field House, Dartmouth College, Hanover, New
Hampshire. Courtesy Dartmouth College.
153. The Nathaniel Leverone Field House, positioning of the precast elements.
Courtesy Dartmouth College.
154. The Nathaniel Leverone Field House during construction. Courtesy
Dartmouth College.
155. The Nathaniel Leverone Field House: interior view. Courtesy Dartmouth
College.
156. Various forms of coaches for travel and for show. Drawings by Giuseppe
Nicoletti.

18. 157. Various forms of ships. Drawings by Giuseppe Nicoletti.
158. Early airplane designs. Drawings by Giuseppe Nicoletti.
159. Some typical examples of subsonic aeronautical style. Courtesy British
European Airways, Alitalia, Pan American.
160. The prow of a fast, modern transatlantic liner. Courtesy Companie
Navigazione Italia.
161. Sewing machines of two different eras. Courtesy Singer Sewing Machine
Company.
Afterword. Pier-Luigi Nervi: An Aesthetic of Thinking
1. Joseph Monier, patent for “a system of box-basins of iron and cement for
horticulture,” 1867.
2. Joseph Lambot, patent for a system of construction in ciment armé, 1855.
3. Joseph Lambot, prototype for a boat in ciment armé displayed at the
Universal Exposition in Paris in 1855.
4. Anatole de Baudot, project for a large space, plan, 1914. Anatole de Baudot,
L'architecture, le passé, le présent.
5. Anatole de Baudot, project for a large space, perspective, 1914. Anatole de
Baudot, L'architecture, le passé, le présent.
6. Anatole de Baudot, project for a large hall, perspective, 1914. Anatole de
Baudot, L'architecture, le passé, le présent.
7. François Hennebique, method of construction en béton armé, 1892.
8. Robert Maillart, project for the Tavanasa Bridge, 1905.
9. Eugène Freyssinet, Pont de Boutiron, 1907–1912. Photo: Joseph Abram.
10. Eugène Freyssinet and Jean Séailles, Original patent for prestressed concrete,
1928.
11. Eugène Freyssinet, Pont du Veurdre, 1907–1911. Photo: DR.
12. Eugène Freyssinet, hangars d'Orly, mobile hangar, 1921–1923. Source: Le
Genie Civil.
13. Eugène Freyssinet, hangars d'Orly, 1921–1923. Source: Le Genie Civil.
14. Auguste Perret and Nicolas Esquillan, Hangars de Marignane, 1949–1951.
Photo: Chevojon.
15. Auguste Perret and Nicolas Esquillan, Hangars de Marignane, 1949–1951.
Photo: Chevojon.

19. Acknowledgments
THE EDITORS AND AUTHORS thank the staff and administration of the
American Academy in Rome, where our original discussions
regarding this project took place. Roberto Einaudi, who assisted Pier
Luigi Nervi with the translation and presentation of the original
Norton Lectures, has provided not only an authoritative history of
the events themselves but has also graciously proofread the original
English texts of Aesthetics and Technology in Building, and has made
a handful of editorial changes in the interests of both fidelity to
Nervi's intent and overall clarity. We would also like to thank John
Doherty for his translation of Jo Abram's essay.
This volume constitutes the critical re-publication of the original
edition of the Charles Eliot Norton Lectures held by Pier Luigi Nervi,
issued by Harvard University Press in 1965. We are grateful to them
for giving the rights to the original texts to the Pier Luigi Nervi
Project Association and to Eric Jooris for assisting in the process.
Finally, we are grateful to Iowa State University's Subvention
Publication Grant program, which provided funds crucial to the
production of this book, and to the staff of the University of Illinois
Press, who have been diligent in bringing Nervi's timeless words to a
new generation.

20. PREFACE
To Build with the Eye
Photography as Visual
Documentation and Aesthetic
Narration in the Work of Pier Luigi
Nervi
ELISABETTA MARGIOTTA NERVI
Architecture is not the drawing, it is the building.
—Pier Luigi Nervi, Rome Lectures, 1959
AS MUCH AS IT IS the written transcription and elaboration of the four
conferences held at Harvard during the spring of 1962, Aesthetics
and Technology in Building is also their visual translation. This text
wants to be a short reflection on the role photography played not
only in Pier Luigi Nervi's literary production and pedagogic activities
but also in the daily practice of his design studio and in the
communication and worldwide resonance of his work.
1
During the whole of his career and since his beginnings as an
independent constructor and designer, Pier Luigi Nervi made an
extremely self-conscious use of the visual documentation of his own
work. Significantly enough, this meant not only the systematic
archiving of most of the graphic production and calculations related

21. to his designs but also the photographic record of the majority of the
construction sites and completed buildings.
2
Through the photographs, he kept a scrupulous documentation of
the worksites of his major projects as a builder and/or as a designer,
meticulously recording in chronological progression the different
construction phases and singling out relevant construction details,
catching the workers in action and leaving an encyclopedic testimony
of the technical feats and various crafts handled with swift perfection
by his team of builders.
These images are the long-lasting testimony of Nervi's ability to
master the technical and logistic complexity of what were often huge
and hectic worksites, and they served as useful and often-consulted
documentation for all the members of the design studio and
construction company team.
How relevant the role of these pictures was in the daily life of the
design studio and construction company is made clear by one way
these images were reproduced and kept: the “photo-card” or
fotoschede archive of the design studio were stuck on cardboard
cards of a handy format and classified in an archive, ready for
everybody to consult.
3
The same images were also kept as contact
sheets and larger prints, which were sent out when necessary to
illustrate the numerous writings by Pier Luigi Nervi in architectural
magazines or other publications.
4

22. FIG. 1. Photocard from the photographic archive kept at Nervi's design studio,
courtesy MAXXI, Pier Luigi Nervi archive.
Throughout his career Nervi also carried out experiments, testing
structures and materials with models of different sizes, either in his
own laboratory located at Via della Magliana in Rome or at the
Universities of Milan and Turin as well as in the ISMES laboratory in
Bergamo. This aspect of his professional activity is also fully
documented by photographs that were inserted in the archives of
the design studio and construction company. But as much as Pier
Luigi Nervi documented the technical aspects of the construction of
his structures since the beginnings of his career, he was always as
equally interested in the visual recording of the finished buildings.

23. FIG. 2. The roof of Nervi's hangar in Orvieto featured on the cover of Arquitectura
Mexico, issue 44, April 1954, courtesy MAXXI, Pier Luigi Nervi archive.
By the end of the 1920s and the beginning of the 1930s, mainly
through the Neues Sehen movement fostered by Lazlo Moholy-
Nagy's work at the Bauhaus,
5
photography contributed to the
establishment of modernism as the new architectural orthodoxy.
6
Pier Luigi Nervi was fully aware of the communicational impact of
the photographic medium, and in order to establish himself
internationally as a modern architect in tune with the time he
commissioned a rich photographic reportage of what is considered
his first own original architectural design—the Municipal Stadium in
Florence, completed in 1932—to the young Gino Barsotti, son of the
already well-reputed Florentine photographer Ferdinando Barsotti.
7

24. The sculptural, almost metaphysical plasticity of Nervi's designs
has been captured ever since this seminal project that brought him
international recognition. The sharp, contoured profiles of the
helicoidal stairs or the slender Marathon tower of the Stadium seems
to emerge from a painting by Giorgio de Chirico. These pictures
significantly contributed to the immediate success of Nervi's first
architectural design.
8
From then and to the 1970s Pier Luigi Nervi always had his most
relevant projects photographed by a handful of selected
photographers with whom he established a privileged relationship.
9
The resulting photographic campaigns always seem to combine the
personal style of the single photographers with the careful directions
Nervi himself gave in requesting the most detailed documentation of
the construction process.
10
Aside from using them himself to illustrate his literary production,
as we have seen, he made these pictures available to whomever
wanted to write about his work: the spectacular images portraying
the lost airplane hangars of Orbetello, the exhibition halls in Turin, or
the structures designed and built for the Olympic Games in Rome
more often than not made it to the covers of prestigious
international magazines, contributing to the long-lasting worldwide
fame of the Italian engineer.
The peak of Nervi's international career was the design of the
UNESCO headquarters in Paris with Marcel Breuer and Bernard
Zehrfuss. Nervi most likely prompted the photographic
documentation of the construction site and finished buildings, from
the demolition of the seventeenth-century military academy located
on the site in 1953 to the celebrations held for the opening
ceremony in 1958. Photographers of the caliber of Marc Riboud or
Lucien Hervé documented every aspect of the construction of the
three different buildings, including the animated discussions that
took place during the meetings between the designers. The
spectacular character of the event was consistently documented and
presented like the irruption of modern creativity and technology in
the heart of ancient Paris, contributing to the creation of the “aura”

25. surrounding the reputation of the international cultural organization
founded after World War II.
Along with this public and instrumental use of photography, Pier
Luigi Nervi made use of the pictures depicting his designs for a more
private, personal purpose as well. It consists in a sort of visual
mapping of his work and his own cultural references, which he
assembled in one of a series of albums, formerly kept in his studio,
now preserved in the MAXXI archive in Rome.
The tiny images clipped out from contact sheets are juxtaposed
together in a very personal composition of the single album pages.
Album 19 represents a sort of summing up of Nervi's design career,
mixing his own buildings with pictures of buildings he admired from
the past, spanning from Roman to Gothic or Islamic architecture,
together with pictures of buildings by other contemporary architects
he especially liked or in some cases especially despised, adding also
objects that had a shape he particularly admired, such as supersonic
jets or sleek transatlantic ships.
11

26. FIG. 3. Pier Luigi Nervi composition of miscellaneous architectural pictures. Sheet
from the Album nr. 19, courtesy MAXXI, Pier Luigi Nervi archive.

27. FIG. 4. Plate 79 from the Mnemosyne Atlas by Aby Warburg, Library of the
Warburg Institute, London.
The way those images are put together shows some similarities
with the way the pictures were assembled to illustrate Aesthetics
and Technology in Building. On these album sheets Nervi presents us
with a stereoscopic vision of architectural design, simultaneously
looking backward and into a visionary future. His daring structures
are juxtaposed with Islamic, Indian and Gothic masterpieces, East
meeting West, revealing unsuspected affinities and showing the

28. subtle threads of style and technique that weave through time and
space from one culture to the other.
12
Pier Luigi Nervi seems to use the photographic material on these
album pages in a way very close to the work that Aby Warburg, the
German art historian and cultural theorist, carried out in his
Bilderatlas Mnemosyne during the final years of his life.
13
Warburg
conceived this atlas of images as his “Denk-raum,” a space for
thought, composing on a dark cloth a number of images in a series
of different combinations, which he dismantled once they were
photographed, only to reassemble them differently. This resulted in a
collection of forty plates grouped around fourteen themes, in the
attempt to map the “afterlife of antiquity,” or how images of great
symbolic, intellectual, and emotional power emerge in Western
antiquity and then reappear and are reanimated in the art and
cosmology of later times and places, from Alexandrian Greece to
Weimar Germany.
14
Pier Luigi Nervi built up the album in a very similar way, dividing it
up into eleven sections, each dedicated to a different theme.
15
It is
most unlikely that Pier Luigi Nervi knew anything about Warburg's
revolutionary project, yet he made parallel use of his own collection
of images: as with Warburg, Nervi saw in it a tool to activate the
machine of his own thoughts, to reset the memory, renouncing to
the final fixation of the single memories in a definite, organized
vision.
16
Given their differing fields of investigation and cultural contents, it
is evident that the similarities with Warburg's project emerge in the
analog use Nervi makes of the juxtaposition of photographic images
and its capacity to build not only visual but cultural interconnections,
permitting the creation of new intellectual paths, a sort of new, non-
final and virtual map of a transversal architectural knowledge.
Breaking the boundaries of historicism, Nervi's approach to the
history of architecture is made clear here more than in any of his
writings.
This album constitutes a sort of scientific iconology of Pier Luigi
Nervi's architecture and building techniques and reflects another use

29. he made of photography, which brings us back to Harvard and the
Norton Lectures: the pedagogic activity, which he pursued starting
after the Second World War up to almost the end of his career.
17
During his lessons, in Rome at the Faculty of Architecture, in
Buenos Aires, or at Harvard, as well on the occasion of many other
lectures and conferences, Nervi made an extensive use of images,
mostly drawing on his own designs, simply because he said they
were the ones he knew best. But besides his own projects, he
referred over and over again to the history of architecture, inviting
his pupils to “navigate” through the world's infinite variations on
structure and design, firmly believing in the selective and
educational power of the photographic representation, which isolates
single aesthetic and technical characteristics to present them for the
students’ reflection.
18
The choice Pier Luigi Nervi made when reconsidering the material
of the Norton Lectures to prepare the publication of Aesthetics and
Technology in Building was to keep almost all of the images he used
for the lectures at Harvard, referring to the images within the text
and accompanying the pictures, most of them taking up the larger
part of the page, with long, explicatory legends, which constitute a
sort of second, parallel text in the book. Nervi sent to Harvard very
precise indications of how he wanted the book to be designed and
was subsequently pleased with the result achieved by the young
David Ford, who in the ensuing years was to become senior graphic
designer at Harvard University Press. Nervi wanted the four essays
to be connected to the illustrations and their accompanying texts in
a simple and clear way, and Ford's layout presents us with a
sweeping, clean horizontal format, which permitted him to fit the
bulky legends elegantly beside the pictures and drawings.
19
The essays’ “blocks,” neatly separated by the illustration
sequences, invite us to browse through a collection of albums,
where the relevance of the pictures is parenthetical to the textual
part, acting as an effective visual counterpoint. It is remarkable how
this content-design well reflects the title of the publication and
reminds us of the framework given by the Charles Eliot Norton

30. Professorship in Poetry: Nervi follows the red thread of the
aesthetical values and technical solutions he describes in his text,
showing them not only in the elegance of his completed designs but
also in the intricate pattern created by the formworks of a ceiling or
in the delicate lace structure produced by the metallic scaffoldings
and cranes dressed on cavernous worksites, evoking the intrinsic
poetry of the Art of Building. Building and not Architecture is the
subject of these lessons, and Building is proudly narrated in the
pictures and drawings that constitute the 161 illustrations of the
book.
FIG. 5. Pages 140 and 141 from the original edition of Aesthetics and Technology
in Building, Harvard University Press, 1965.
In his professional activity Pier Luigi Nervi combined two different,
complementary uses of photography: the meticulous documentation
of the building process and materials, and the aesthetic
magnification of the completed architectural object. He was always
fully aware of the visual impact of his architecture and of how the
photographic interpretation of his structures could magnify the
power of their abstract and majestic beauty.
Notes
1. See also Marco Libero Pezzotti, “La fotografia nel lavoro di Pier Luigi Nervi,” in
Cantiere Nervi, la costruzione di una identità, edited by Gloria Bianchino and Dario

31. Costi (Milan: Skira, 2012), and Alberto Bologna, Pier Luigi Nervi ou l'art de la
structure: Photographies de la collection Alberto Sartoris (Lausanne: Presses
Polytechniques et Universitaires Romandes, 2013).
2. Today the contents of the archives of Nervi's design studio and construction
company are split between the CSAC—Centro Studi e Archivio della Comunicazione
dell'Università di Parma—and the collection of the MAXXI Architettura in Rome. For
a quick overview of the organization of these archives see “L'archivio di Pier Luigi
Nervi: Tutela, valorizzazione e fruizione,” in L'archivio Pier Luigi Nervi nelle
collezioni del MAXXI Architettura, edited by Carla Zhara Buda (Rome: Quaderni del
Centro Archivi del MAXXI Architettura—Gli Inventari, 2016).
3. The pictures were usually in black and white, glued on cards measuring 20 x
12.6 centimeters, which were usually preprinted and filled in by hand, with basic
information about the project and the photographic image (title of the project;
dates of start and finish; project number; negative- plate- or slide-number). The
photo-cards were kept at Nervi's design studio in a metallic drawer.
4. In the part of Pier Luigi Nervi's archives kept at the MAXXI in Rome we find
photographic prints, plates, slides, negatives, contact sheets, and photo-cards. Of
these, ten thousand images portray Nervi's designs, and twelve hundred were
used for pedagogic and research purposes. See “Materiali fotografici e audio-
video,” in Buda, L'archivio Pier Luigi Nervi, 180–96.
5. For Laszlo Moholy Nagy's architectural photography work see Matthews S.
Witkovsky, Carol S. Eliel, and Karole P. B. Vail, eds., Moholy-Nagy: Future Present
(New Haven, Conn.: Yale University Press, 2016).
6. For the relation between the modernist movement and photography, see
Robert Elwall, Building with Light: An International History of Architectural
Photography (London: Merrell, 2004).
7. About Gino Barsotti see Robert Elwall and Valeria Carullo, eds., Framing
Modernism: Architecture and Photography in Italy, 1926–1965 (London: Estorick
Foundation, 2009).
8. See also chapter 2 in this volume, Alberto Bologna, “Toward Aesthetics and
Technology in Building: Pier Luigi Nervi and the Clever Construction of an
Ephemeral Success in the United States, 1951–1965.”
9. In Rome Pier Luigi Nervi set up a close cooperation with Tommaso Vasari of
the Studio Vasari and the photographers Franco Cisterna and Oscar Savio; in Turin
he referred to the photographic studios Moisio and Moncalvo, in Bologna to the
Studio Villani. See Pezzotti, “La fotografia nel lavoro di Pier Luigi Nervi,” 106–7. For
his international projects Nervi had to rely on the photographers engaged by his
different clients, with results not necessarily living up to his expectations.
10. Ibid., 106–8.
11. There are twenty-one surviving albums, measuring 35 x 50 centimeters.
Nervi assembled various pictures on the different album pages, some of them
focusing on the presentation of one single project, others combining more projects

32. together. The one album that reflects Nervi's professional and personal interests is
number 19. See “Materiali fotografici e audio-video,” 189.
12. Nervi seems to work purposefully at the construction of a genealogy of his
own architectural work, tracing elective affinities in any time and place. See also
Serena Acciai and Francesco Collotti, “Trouver d'abord, chercher après” in Cantiere
Nervi, la costruzione di una identità, edited by Gloria Bianchino and Dario Costi
(Milan: Skira, 2012), 102–4.
13. Aby M. Warburg, Der Bilderatlas Mnemosyne, Gesammelte Schriften 2, no. 1,
edited by Martin Warnke and Claudia Brink (Berlin: Akademie, 2008). See also
Christopher D. Johnson, Memory, Metaphor and Aby Warburg's Atlas of Images
(Ithaca, N.Y.: Cornell University Press, 2012).
14. See Christopher D. Johnson's introduction to the Mnemosyne Atlas on the
website about the Mnemosyne project, created by Cornell University and the
Warburg Institute in London: http://warburg.library.cornell.edu.
15. The sections are named as follows: Our Projects; Sport Structures—
Entertainment; Industrial- Cultural-Trade-Transport Buildings; Religious and
Medical Buildings; Skyscrapers—Exhibition Buildings; General Examples of
Architecture (Ancient and Modern); Bridges—Viaducts—Overpasses—Underpasses
—Motorways—Pavements; Dams—Hydraulic Pipelines—Maritime Constructions—
Tanks—Containers—Turbines; Ships—Airplanes—Automobiles—Machines—
Miscellanea; Photoelasticity—Experiments on Models—Tests—Load Tests—
Experiments and Tests in General; Special Construction Systems and Prefabrication
in General.
16. On Aby Warburg and the relevance of the Mnemosyne project for the
cultural history see Georges Didi-Huberman, Atlas ou le Gai Savoir Inquiet—L’œil
de l'Histoire 3 (Paris: Les Editions de Minuit, 2011).
17. Nervi taught materials technology and building techniques on the Faculty of
Architecture at the Sapienza University in Rome from 1945 to 1961 and held a
series of lectures at the Faculty of Architecture in Buenos Aires (1950–51) before
his experience at Harvard. See Annalisa Trentin, “Nervi didatta,” in Cantiere Nervi,
la costruzione di una identità, edited by Gloria Bianchino and Dario Costi (Milan:
Skira, 2012), 55–57, as well as Annalisa Trentin and Tomaso Trombetti, eds., La
lezione di Pier Luigi Nervi (Milan: Bruno Mondadori, 2010).
18. The slides Nervi used during his lessons show the same images as the
contact sheet clip-outs assembled in album 19 preserved at the MAXXI. See
“Materiali fotografici e audio-video,” 190.
19. See chapter 3 in this volume, Robert Einaudi, “The Genesis of Aesthetics and
Technology in Building.”

33. INTRODUCTION
Nervi's Aesthetics and
Technology in Building
CRISTIANA CHIORINO AND THOMAS LESLIE
ENDOWED IN 1925, the Charles Eliot Norton Professorship in Poetry has
been a signature award in the arts and humanities. Its mission, to
recognize poetic expression across the widest range of the arts, has
brought a provocative array of scholars, writers, and artists to
Harvard University's campus to lecture; traditional poets such as T.
S. Eliot (1932–33) and Robert Frost (1935–36) have held the post,
but so have prose authors ranging from Thornton Wilder (1950–51)
to Jorge Luis Borges (1967–68). Musicians and art historians—Igor
Stravinsky (1939–40) and Erwin Panofsky (1947–48), for instance—
had shown just how broad and inclusive Harvard intended the
professorship to be.
But the invitation to Italy's Pier Luigi Nervi to hold the position in
1961–62 must nonetheless have been surprising. Nervi was not a
scholar, though he had by that point been a popular lecturer in
architecture at the Università di Roma for several years. He was a
practitioner and a builder, with an engineering office along the Tiber
in a building designed and built by an earlier incarnation of his firm,
and an active contractor's yard in the Magliana district of Rome,

34. Another Random Document on
Scribd Without Any Related Topics

35. EGY BÁLI MEGHIVÓÉRT.
Az idyll ott a mocsárlápok között nyugton folyhat tovább. Nekünk
szárazföldi lakóknak tudomásunk sincsen azokról a vízi emberekről, a
kiknek életmódja az, hogy napjaikat a csónak hátán, vagy övig
vízben, sárban gázolva töltsék; csíkhalászok, tőzegvágók,
bibicztojáskeresők, súlyomszedők, gyékényfonók, csatornaásók,
sziksófőzők, nivelláló indzsellérek! Kinek volna kedve közöttük
ténferegni? Végezzék a dolgukat.
Aztán holmi apró családi ügynek-bajnak háttérbe kell szorúlni
olyan nagy országos esemény előtt, a milyen volt a bekövetkezett
nádorválasztás. Az öreg József nádor, ki egy évvel előbb ülte meg
félszázados nádorsága örömünnepét, meghalt, s utána a nemzet
rendei legidősebb fiát, István főherczeget emelték, szabad választás
útján, e második trónra. A nádor volt a kisebbik király
Magyarországon. A szép daliás alakot, Pest vármegye
gyűléstermében avatta fel fényes és hatalmas méltóságába maga az
akkori trónörökös, a mostani magyar király Ferencz József. Hajh,
micsoda szivárvány lehetett az ott, a mi az ezernyi hazafiak
örömkönyeiből támadt, mikor az édes hazai nyelven hallották
beszélni a magyar királyfit, először háromszáz esztendő óta, a
magyar nádorhoz.
Azután következett a nagy, emlékezetes körutazása István
nádornak az egész országon szerte. Egész diadalút volt az. A nemzet
minden ajkú népe, minden felekezete egygyé olvadt a
lelkesedésben, mint a corynthi nemes ércz a tűzben.
Tuhutum vármegyében is nagy előkészületeket tettek a
nádorlátogatás ünnepélyére. A főispán hetekkel elébb lement a
megye székhelyébe; a termeket feldiszítették, a köznemesség között

36. kiosztották az insurrectionalis réztokos kardokat, hogy egész lovas
ezreddel fogadják a magas vendégeket; a birtokos főurak vetekedtek
a pompa emelésében. Klaszszi Venczelnek (a pesti hires magyar
szabónak) a fiatalság számára készített díszöltönyök hónapokig tartó
gondot adtak; az öregek előszedték a pompás viseleteket, a miket
apáik hordtak a korona hazahozatalának magasztos napjaiban;
fontos értekezések, szakértő tanácskozások folytak megyeszerte az
öltözetforma, a gombok, a sujtás, a zsinórzat kérdései fölött; némely
úr titkolta a saját leleményét, meglepetést készített; a hölgyek
csodát fejtettek ki a népies viseleteknek úrias pompává
áttündéresítésében. Minő főkötők, párták, övek, kötények, fűzött
vállderekak, menték, subiczák kerültek érvényre! Hát még az ősi
násfák, kösöntyűk, mentekötők, rezgők! Az egész ország
visszaifjodott három századdal.
No, hogy az egész Tuhutum vármegyében a pompás felvonulás
babérkoszorúját Tanussy Decebál és a felesége fogják elnyerni, arról
még csak kétség sem lehet. A legnagyobb titoktartás daczára is
kiszivárgott annyi a közönség közé, hogy Decebál díszhintaját négy
fekete mén fogja húzni, ezüstös sallangos szerszámmal, két hajdu
díszmagyarban, a hátulsó a bakon, egy elől a kocsis mellett; a kocsis
lobogós ingujjban, arany rojtos gatyában. A hintót Sára asszony
maga egyedül tölti meg s olyan drága ruha lesz rajta, a minek a
himzésében négy varróleány vakult meg – félig; a feje pedig olyan
különösen lesz frizirozva, hogy olyat csak a régi képeken látni, fölfelé
tömörített hajjal, a mibe, mint egy kalpagba, merészen van
beleillesztve a brilliántforgós lengő kócsagtollbokréta, míg oldalt a
gyöngygyel himzett piros «csákó» fityeg le róla. Csak az olyan
termethez és arczhoz, mint az övé, lehet ezt viselni!
Maga Decebál pedig csupa olyan öltözetet fog felvenni, a mihez
egész históriai emléksor van fűzve. Az a tigrisbőr-kaczagány Rákóczy
nyomában repült valaha, azt a megfeketült ezüst pánczélinget, a
beleszőtt aranycsillagokkal Bocskay ajándékozta; az a kard ott
harczolt Tökölyi kezében Pétervárad alatt. Sőt még a Thonuzóba
arany sisakját is fel fogja tenni; s akkor meglátja majd ország-világ

37. ezt a nevezetes csodát. A nádor is megbámulhatja ezt a
versenytársát a Szent István koronájának. Decebál fogja vezetni az
egész nemesi bandériumot. Ez kicsinált dolog; s minden tekintetben
vívmánynak mondható, hogy a vezérség ő reá bizatott és nem
Belizárra, az udvarnál grata personára; de viszont az is latba vetendő
esemény, hogy Decebál e feladatra vállalkozott s erre az egy
kivételes esetre elfeledte a kuruczságát.
(Mi tűrés-tagadás? biz a férfi-hiuság semmiben sem enged a
nőinek.)
A nádor-ünnepély előtt már tíz nappal, bizvást el lehet mondani,
hogy egész Tuhutumvármegyében senki sem beszélt egyébről, mint
a bekövetkezendő pompák látványáról.
Ekkor küldettek szét a főispáni hivatalból a meghivó levelek a
nádor tiszteletére tartandó fényes tánczvigalomra, a mit Ponthay
Adalbert gróf fog adni.
Már erről is mesemondás volt, a mit a fáma előre hiresztelt.
Micsoda szőnyegek lesznek a termekben? Mennyi ezüst a buffet-
teremben? Hány szakács érkezik Bécsből? Katonai zenekar! Bosco!
Aztán huszonnégy pár, egyformán öltözött ifjú és hajadon fogja
tánczolni az újdivatú «Körmagyart». (Világos-zöld Kossuth-dolmány,
kettős ujjal, az egyik bő, félig nyitott, rózsaszinű atlaszbélléssel.) A
debreczeni diákénekkar lejön, a szünóra alatt a szózatot énekelni. A
terem közepén szökőkút lesz, a mi essbouquet-t lövell fel; a hölgyek
olyan tánczrendet kapnak, a mi egyúttal legyező. Azt is tudják már
előre, hogy maga a nádor-főherczeg is fog tánczolni egy fordulót, a
vármegye legszebb asszonyával. (A sárga irigység fog el minden
hölgyet, ha Tanussy Decebálnéra gondol.) S az a hölgy emlékül egy
karpereczet kap a nádortól, annak a gyémántokból kirakott
névelőbetűjével. – Az ember alig várja már, hogy jöjjön el az a nap!
Hogy az aranyszélű boriték felnyitását, a mely a főispáni
meghivót tartalmazta, mindenütt, a hol asszony van a háznál, az
senkinek másnak át nem engedi, az bizonyos dolog.

38. De oly bámulattal senki sem vizsgálja azt át, mint Sára asszony.
Hiszen már tud olvasni, nem kell neki tolmács. De akárhogy nézi is, a
saját nevét nem találja a meghívóban. Az csupán csak tekintetes
Tanussy Decebál követ úrnak szól.
Történetesen épen ott volt Decebál is, mikor e levél érkezett.
– Mit jelent ez? kérdezé Sára hebegve. A meghivón csak a te
neved van. Rólam szó sincs.
Decebál elkapta tőle a meghivót, nem akart neki hinni. Látta
aztán, hogy igaza van. Csak őt hiják magát.
Először elsápadt, aztán lángragyúlt az arcza.
– Ez a legmagasabb gorombaság! kiálta, összegyűrve a
markában az egész meghívót. Hogy mer valaki nekem ilyen
meghivót küldeni? Engem! a feleségem nélkül. Ezért keresztül
fogunk esni egymáson főispán urammal! Fogadom azt!
Sára asszonynak nagy elégtételére vált, hogy Decebált ő miatta
ilyen felgerjedésre kelni látta; hanem azután megijedt.
– Jaj! kedves galambom; valami hirtelenkedést ne kövess el én
miattam.
– Oh nem! A parádé előtt nem, majd azután; de leszámolunk
egymással.
– De hátha valami tévedés van a dologban? szólt Sára asszony,
kapkodva a mentő szalmaszál után. Lehet a cancellistának a hibája,
a ki a meghivókat irta.
– Oh nem! Nem az! Szándékosan kikeresett sértés ez; jól tudom!
Tudták az emberek, hogy hol találják el az érzékeny oldalamat.
– Hát mit szándékozol tenni?
– Pipára gyujtok az egész meghívással és magam sem megyek
el.

39. – Hogyan? nem akarsz elmenni a nádor ünnepélyére?
– Mit nekem a nádor! Tán nekem szerencse, ha őt megláthatom?
kiálta fel dölyfösen Decebál; ha nem leszek ott, bizony jobban meg
fognak látni, mint ha ott lennék.
– De nekem ez nem vigasztalás, szólt siránk hangon az asszony.
– Ne búsulj! Majd ha én leszek Pannonia királya, én sem hivom
meg az estélyemre a Habsburgi grófokat.
– De én nem akarok addig várni, a míg te a Pannák királya
lészsz, hanem azt akarom, hogy a nádori bálba meghivót kapjak.
Nekem az után járj! Az egész világ azt várja, hogy ott legyek. A
palatinus velem akar tánczolni. Minden ember tudja már, hogy
hogyan leszek öltözve; ha ki kell belőle maradnom: annyi, mintha
csak a koporsóba fektettek volna. Én ott akarok lenni! Érted?
– Én pedig nem fogok ott lenni! Kimondtam. Még ma, még ebben
az órában elmegyek egész fitogatással Erdélybe medvevadászatra.
– Hová akarsz te menni?
– Megmondtam. A hol a medvék tanyáznak.
– Nem eresztelek! Nem szabad engem itt most szégyenszemre
elhagynod. Ha olyan szerelmes ember vagy, most mutasd meg! A
feleségedről van szó! Bizonyítsd be, hogy te vagy a kis király
Tuhutum vármegyében. Piha! Egy Tanussy Decebál feleségének kell-
e visszafordulni a tanusvári megyeház útjából, mikor az egész megye
minden nemes asszonya, leánya hivatalos oda? Hát férfi vagy te? A
ki elszaladsz világgá, a hol egy kis ellenkezést találsz, s ott hagyod
az asszonyodat a piacz közepén a nevetők gunyjának?
– Majd megmutatom én, hogy boszut tudok érted állni, de most
annak nincs ideje. Hisz csak nem adhatom Zách Felicziánt.
Eltávozásom vegyék hadizenetnek.
– Hát legalább maradj itt. Ne menj sehová.

40. – Ha itt maradok: embert ölök.
– Ismerlek! Látom a lelkedet! Nemcsak nem bánod ezt, de örül a
lelked, hogy elfuthatsz tőlem! Hogy ürügyet találsz, kapsz a haragon,
belelovaglod magad a büszkeségbe, csak azért, hogy sorrajárhasd
megint az erdélyi szeretőidet, a hányat ott hagytál. Ismerem jól
minden gonoszságaidat.
Decebál erre már epésen fölkaczagott.
– Téged már megint az örmény menyecske meséje kisért.
– Akár az örmény menyecskéé, akár a leányáé, az mindegy. De
hogy te csélcsap, csapodár, kikapó vagy: az szent, mint a nap az
égen. Eredj hát, hagyj itten! De én is fogadom a lelkemre, hogy a
mint te itt hagysz ebben az én nagy gyalázatomban, én is itt hagyom
a te házadat, s ha visszatérsz, úgy jöjj, hogy hozz más asszonyt a
házhoz, mert engem itt nem találsz!
Azzal ott hagyta az urát, bevágva maga után az ajtót kegyetlenül.
Decebál fütyült boszujában, s a hajdukat kergette előre-hátra:
«nem lesz semmi parádé! nem kell zsinór a mentékre; vissza kell
izenni a kocsigyárosnak, hogy ne küldje a díszhintót; adja el feleáron
akárkinek; megyünk a Retyezátra!»
«Úgy kell nekem! Mondá magában. Miért hagytam magamat
meglágyítani? Miért lettem hűtlen büszkeségemhez? Minek
felejtettem el Thonuzóba hagyományát? Az nem ment feleségestül
meghódolni a Szent István koronáját hordozó fő elé. Egyszer
akartam tenni, azért is megbűnhödtem!»
(Vajjon ez volt az az arczulütés, a mit Manó megjósolt? Nem!
Hisz ez elhárítható. S aztán ez tulajdonképen nem is őtet érte,
hanem az asszonyát.)
Sára asszony agyonsírta magát a szobájában e jelenet után.
Méltó oka volt az elkeseredésre.

41. Hisz a szegény asszonynak semmi más tér nincs fenhagyva a
becsvágya kielégítésére, mint a társaságban ragyogás. A férfinak ott
van a zöld asztal; aztán a zöld mező, meg a véres mező; övé a
cserlevél, a buzakalász és a borostyán: hát az asszonynak még a
virág se legyen engedve?
Sokszor mondták neki, hogy ő a legszebb asszony hét
vármegyében: az arczképét lelopták, úgy adták ki aczélmetszetben,
mindenkitől hizelkedést hallott és azért sohasem vétett még csak egy
gondolatban sem a hitvesi hűsége ellen. Tudta, hogy férje százszor
megcsalja s ugyanannyiszor megbocsátott neki; nem azért, mert
szerette (tud az asszony többet is szeretni), hanem azért, mert
nagyravágyása volt, hogy őt büszkének tartsák, hogy soha semmi
szégyenleni valót ne mondhassanak felőle, a miért a kevélyek, az
előkelők hátat fordíthassanak neki. Ha már nem születhetett oly
magasan, mint azok, legalább erény és jó erkölcs dolgában egyenlő
rangú akart lenni velük. S ezt a hűséges nőt, ezt a legszebb asszonyt
engedik kizáratni abból a világból, mely rá nézve olyan volt, mint az
igazhivőnek a paradicsom; engednek rajta egy olyan
megszégyenítést elkövetni, a mi után el van végképen temetve, hogy
soha falusi magányából többé elő ne jöjjön s a látogatók előtt ajtót
zárjon.
Az elkeseredés odavitte Sára asszonyt, hogy elkezdte magában
Decebál jellemét birálni, a mit még tán soha sem tett.
Hát bátor férfi ez, a ki akkor, a midőn a felesége meg van sértve,
magára hagyja és tovább szalad? Hisz ez a harag csak álarcza a
gyávaságnak. A dölyf csak oroszlánbőr a léhaság hátán. Megveti a
szembetalált bajt és kitér előle.
Hozzájárult még a féltékenység szelleme is, melynek olyan nagy
a teremtő ereje, hogy képes volna egy üres planétát megnépesíteni
képzelt alakokkal. Éva már féltette Ádámot, mikor még második
asszony nem volt a világon. S a képzelet logicája hatalmas.
Megbántották a férfit? tehát haragja nagy! A bút, a bánatot
eltemetni hogyan szokták? Vidám mulatsággal. S annak tudjuk, hogy
É

42. mi a vége? És így valahányszor a férjet megharagítják, mindig a
feleségnek kell érte megszenvednie!
Sára asszony az ujjain tudta volna elszámlálni Decebálnak a
gyöngeségeit. Ilyen dologban az asszonyok emlékezete bámulatos.
S hogy a kínzás tökéletes legyen, épen akkor hozták a stafétával
a pompás báli öltözetet Pestről. Az árjegyzék is oda volt hozzá
mellékelve. Az utóbbit Sára asszony átküldte Decebálnak, hogy
mondja meg felőle a véleményét.
Erre Decebál átjött a feleségéhez. Kirítt a tekintetéből az
erőltetett nyájasság.
– Csak tartsd meg a báli öltönyt, mondá. Én bemegyek a városba
s postára teszem a pénzt a ruháért. Lehet, hogy még viselni fogod.
Sára lelkében még egy reménysugár támadt.
– Te kérdőre vonod a főispánt? szólt Decebál kezét megragadva.
Közel volt hozzá, hogy azt megcsókolja.
– Majd meglátom, felelt rá Decebál nagy langyosan.
Hát aztán csak nem csókolta meg a kezét.
Ismét rásötétedett a nő lelkére az árnyékok legfeketébbike: a
gyanu. Decebál most szökni akar tőle búcsúzatlanul.
Hagyta menni.
Decebál befogatott s úgy távozott el, mintha csak a városba
hajtatna.
Azt azonban Sára asszony szemfüles figyelme észrevette, hogy a
férje egy levelet adott át az egyik lovásznak, a mikor a kocsira felült.
Azt a levelet elvenni a lovásztól nem volt nehéz feladat. Aztán a
pecsétet feltörni sem lehetetlenség.

43. A levél czimzete is meglepte már. «Méltóságos báró Tanussy
Belizár úrnak» szólt az.
Sára asszony tudott már olvasni, megérthette a levél tartalmát.
Decebál epéskedő modorban tudatja a «báró urral», hogy miután őt
a főispán megsértette az által, hogy a felesége nevét kihagyta a
meghivóból, ő sem fog részt venni az egész parádéban, hanem a
báró úrra hagyja, hogy vezesse már most ő a nemesi banderiumot.
Ő most megy haragját «in anima vili» kitölteni. Jó, hogy e diák
szókat nem értette Sára asszony, mert az «olcsó lelkek» alatt aligha
medvéket és vadkanokat fogadott volna el.
Hanem annyit megértett a levélből, hogy Decebál csakugyan
szökve ment el tőle: félt a búcsúzástól! És aztán az eszmetársulás
arra a gondolatra is rávezette, hogy ennek a mostani szégyennek az
okozója senki sem lehet más, mint maga a gyülölködő testvér,
Belizár! Ő az udvari benfentes, az ő tanácsára hallgatnak odafenn.
Bizonyosan ő terjesztett a magas körökben olyan rágalmakat az
ángya felől, a melyek miatt azt a meghivatásra érdemetlennek
találták.
És ez ellen semmi oltalom!
Az Isten minden állatnak adott védelmet, s ha azt nem, hát
legalább rúttá tette, mint a varangyot, hogy utáljanak hozzányulni;
csak a szép asszonynak semmit, annak a szépsége arravaló, hogy
mindenki rávadászszon s ő meg ne védhesse magát.
A feltört levelet visszaadta a lovásznak, csak vágtasson hát vele a
báró úrhoz, mondja meg neki, hogy a levelet az asszony törte fel, el
is olvasta.
Mikor aztán egyedül maradt, akkor jött rá az a sivatag érzés,
hogy senkije sincsen az egész világon.
De talán mégis van valakije.
Valahol a szekrénykéiben hever egy összegyűrt levél, a mit
többszörös haragjában összemorzsolt, sarkaival megtaposott: fiának

44. a levele, a miben tudatja vele, hogy nőül vesz egy szegény leányt.
Most elővette ezt a levelet, s szépen kisimogatta a térdén a
tenyerével, s újra meg újra elolvasta.
Nem volt titok, hogy a fia hol van most és mivel foglalkozik. A
töltéshányó, kubikoló parasztok elhozták idáig a hírét, hogy a Manó
urfi mint ütött tanyát a mocsár közepén, miként esküdött meg a
fűzfa alatt, Mántay Móricz volt a pap. Dicsérte mindenki a kis
menyecskét. Derék, tűzről pattant teremtés! Elmondták, hogy mivel
tölti ott az idejét a magányos ligetben, míg a férje a távol lápokat
méregeti a messzelátóval.
Sára asszonynak az a gondolatja támadt, hogy felkeresi ezt a
szigetet, azzal a nádkunyhóval, «aztán legyünk ottan ketten, a kik
sajtot készítünk, halat szárítunk!»
Alkonyatkor lement a kastélyból a kertbe. Ott most nagy
hevenyében rendet csináltatott a tiszttartó: ha az uri vendégek ide
találnak jönni; a bozótokat megnyesték, az utakról felvágatták a
pázsitot, a patakot újra a partja közé szorították s egy keseredett
virágágyat is összeteremtettek valahogy mindenféle cserépből
kiszedett muskátlikból. Legalább lehetett sétálni az utakon
szemkiverés nélkül.
Egymagában ődöngött a szomorú fák között alá s fel.
Egy zugában a kertnek valami ritka növényre bukkant, a mi a
méregtermők között első rangban áll. Ezt is úgy hívják, hogy
«Belladonna»; hát druszája. A szálas növény épen tele volt
cseresznyealakú vadpiros bogyókkal. Kettőt leszakított belőlük.
– Hej ha én ezt most beadhatnám valakinek!
Az a valaki nem más, mint a «kisebbik uram» Belizár.
Milyen furcsa az, hogy a magyaroknál az asszony a férje öcscsét
kisebbik urának hívja!

45. Az udvaron hintógördülés hangzott, a kutyák nagyon ugattak.
Tán vendég állt a házhoz?
Sára asszonynak kedve lett volna elfutni a vadaskert bozótjai
közé, hogy elrejtőzzék előle, akárki jön most ide. Hanem a
kertészlegények erősen utasítgatták az érkezettet, hogy merre találja
meg a tekintetes asszonyt, csak menjen utána. Jobbnak látta hát
megfordulni és eléje menni.
A középút egész hosszában végig szelte a kertet, mikor a
mellékutból oda kijutott, már szemközt látta jönni a vendéget. Az
alkonyfény annak a háta mögül világított: az alak és az arcz csak a
közeledéssel kezdett mindinkább ismerhetővé lenni. Sára asszony a
bámulattól megbűvölve állt az út közepén s a közeledőn felejté
tekintetét.
Az az alak volt Belizár.
Az ifjabbik testvér most már nem hasonlított oly nagyon a
bátyjához. A míg annak az arczán az évek folyamatján észrevehető
nyomokat hagytak a korlátlan indulatok, az események izgalmai, a
sivár élvkereső életmód, hogy tíz évvel idősebbnek látszott, a
termete is derékban nagy átmérőt nyert; azalatt Belizár, mintha
szerződése lett volna az idővel, alig változott meg valamit s az a
valami is csak előnyére vált, a betyáros hányivetiség helyett bizonyos
komoly méltóságot vett fel tekintetében és modorában, igazi előkelő
levente volt. Már messziről levette a kalapját sógornője előtt.
Az pedig, mint egy Megæra toppant eléje, s összeszorult öklében
vért eresztett a két méregbogyó.
– Hogy mersz te idejönni? Te üldöző ördögöm! kiálta Belizárra.
Az pedig fejhajtva üdvözlé őt s nyugodt hangon válaszolt.
– Te magad adtál erre jogot, édes ángyom, a mikor a hozzám irt
levelét a férjednek feltörted s úgy küldted el nekem. Ez a
levélfeltörés egy hozzám intézett egyenes felhivás volt: azért jöttem,
hogy válaszoljak rá.

46. – Minő felhivásról beszélsz?
– Veled nagy méltatlanságot követtek el, s te a levelem
pecsétjének a feltörésével azt árultad el, hogy ennek az indokát
nálam keresed.
– Hát tagadod talán, hogy ezt a gyalázatot te követted el rajtam?
– Tagadom, hogy én szereztem volna neked ezt a fájdalmat.
Megmondom, hogy mi okozza azt? és aztán azt is, hogy mi gyógyít
meg belőle?
– No hát mi az oka? Nem vagyok-e nemes származású? csak
olyan jó, mint maga a főispán. Nem vagyok-e becsületes? csak olyan
jó, mint akárki az asszonyok közül. Tudnak rám valamit, a mi ürügy
lehet, hogy ilyen csufosan ajtót zárjanak előttem?
– Hallgass rám és légy nyugodt: és mindenekelőtt dobd el a
kezedből azt a mérges bogyót.
– Mi gondod arra? Ha nekem úgy tetszik, lenyelem.
– No hát add ide az én kezembe, s ha azok után, a miket veled
közölni fogok, azt mondod, hogy nyeljem le én, hát megteszem.
Sára asszony eldobta a két méregcseresznyét a kezéből.
– Mit tudsz hát felőlem? hadd hallom.
– Igen egyszerű a nyitja a te talányodnak. Azt talán tudod, hogy
a mi udvari köreink nagyon hitbuzgók, s ebben a tekintetben igen
szigoruak. Te az első férjedtől elváltál, úgy mentél nőül Decebálhoz.
Ez a katholikus dogma szerint érvénytelen házasság. Te mindenüvé
elmehetsz, mint a férjednek a felesége, de az egyházi vagy világi
fejedelem ajtaján be nem léphetsz, mert ott téged csak Király Samu
feleségének s Decebál szeretőjének tartanak.
Sára halálsápadttá lett e szavakra.
Belizár folytatá:

47. – E felett nem lehet vitatkozni. A római katholikus hit a
házasságot felbonthatlan szentségnek ismeri.
– De már Király Samu meghalt! hebegé Sára.
– Tudom. Most már özvegyasszonynak ismernek. Szabad a kéz.
És Decebálnak módjában lett volna ezt a mostani nagy keserűséget
elfordítani rólad, nem nagy dologba került volna. A mint az első
férjed halotti bizonyítványát kezéhez kapta, felhivatni a kálvinista
papot, s két tanu jelenlétében elmondani előtte, hogy hites feleségül
vesz. Rendben lett volna minden. És ez tudtára lett Decebálnak
adva. A főispán általam iratott neki, kéz alatt figyelmeztetve, hogy
tegye meg a kedvedért ezt a csekély áldozatot, külömben nem
küldhet meghivót az udvari körökbe a te nevedre. És erre Decebál
válaszolt nekem. Dölyfösen, haraggal utasítá vissza a
figyelmeztetésemet: «én egy pár könyező asszonyi szemért hitemen,
meggyőződésemen csorbát nem ejtek». Itt a levele, olvashatod.
Sára minden tagjában reszketett.
– Mit akarsz velem? Te szörnyeteg! Meg akarod velem gyülöltetni
az uramat?
– Meg… felelt rá röviden Belizár.
Sára szédelgősen kapaszkodott egy mohos fa derekán felfutó
repkény indájába.
Belizár pedig egészen közel lépett hozzá s most már forró,
suttogó hangon ismétlé:
– Azt akarom, hogy meggyülöld, hogy kivesd a szivedből! Hogy
kitépd a nevét úgy az emlékezetedből, hogy még egy gyökere se
maradjon benne.
– Miért akarsz velem így bánni? rebegé megijedten a nő.
– Mert nem méltó, hogy téged bírjon, a ki az oltárképet lábával
tapossa!

48. – S ezt te mondod? Te! a ki engem mindig szidalmaztál,
gúnynyal, csufsággal halmoztál, a kétségbeesésig üldöztél.
– S te annak az okát mind nem találtad ki? Igenis, ócsároltalak,
csufoltalak, téptelek, szakgattalak, mert a másé voltál. Lettél volna
csak az enyém, istennővé tettelek volna. Hát nem sejtetted volna,
hogy gyülöletemnek kútfeje az irántad való őrjöngő szerelem!
– Az Istenért, Belizár, ne mondd ezt.
– Már kimondtam. Magad vagy az oka, minek hivtál ide? Hivtál,
mikor a levelem feltörted. Kimondtad vele, hogy engem vádolsz a
mostani kétségbeejtő szégyenedért. Azt hiszed, én okoztam azt,
hogy én kaczagok rajtad, én gyönyörködöm az orcza-pirulásodban.
No hát idejöttem megmondani, hogy nem én, hanem az, ki egykor
azt esküdte: «sem örömében, sem bánatában soha hűtlenül el nem
hagyom!» az okozta ezt a szívfájdalmat neked! S miután a fájdalom
meg van szerezve, nem kéri belőle a maga osztályrészét, hanem fut
a maga gyönyörűségei után, mert megfordítva vallja a magyar
közmondást: «pénz elverve, asszony számlálva jó».
Sára zokogva rogyott le a harmatos fűbe.
Belizár lehajolt hozzá, hogy fölemelje.
– Kelj föl. Nem azért jöttem én ide, hogy a földön heverni
lássalak, hanem hogy fölemeljelek. A hogy mondám: én tudok írt a
te nagy fájdalmadra, hallgasd meg.
– Nincs annak más orvossága, mint a halál. Nyögé a nő.
– Bolondság! Ugyan ki ölné meg magát, mikor az élet szebbik
fele áll előtte. Én elhárítom rólad azt a szégyent, a mi még nem
hagyta nyomát: dicsőség, ragyogás, megbecsültetés volt egész
életednek vágya, én vágyadat betöltöm.
– Hogy lehetne az?
– Légy az én nőm.

49. – Mit beszélsz?
– Igen egyszerű dolog ez. Első férjed halála után özvegy vagy: a
Decebállal kötött házasságod semmis. Csak akarnod kell s egy
keresztnévcserével Tanussy bárónő vagy. A püspök dispensatiója a
formaságokat megrövidíti: kastélyom csak asszonyára vár.
Sára asszony összeszedte erejének maradványait. Büszkén
emelte fel a fejét.
– Uram! Báró Tanussy Belizár úr! Mi adott önnek jogot arra, hogy
engem ilyen ajánlattal lepjen meg?
– Ismét a te saját cselekedeted. Mi olyan szinjátszók voltunk, a
kik szavukban gyűlölik egymást: tettükben pedig jók egymáshoz.
Talán elfeledted már, hogy mikor engem igazságtalanul elitéltek két
évi várfogságra, te, a ki tudtad, hogy ártatlan vagyok, titokban
odamentél a biráim legfőbbikéhez s kezéhez szolgáltattad a tanujelt,
mely helyettem magát Decebált vitte a börtönbe. Kiadtad a vétkest,
hogy megmentsed az ártatlant. Azt, a kit férjednek hittél, azért, a kit
üldöződnek véltél. Tagadhatod ezt?
– Az másért történt… hebegé Sára; de jól érzé, hogy most fogva
van, mint a lépre jutott madár: az a kéz, mely most megragadja,
odaviheti már, a hová neki tetszik.
Belizár azonban nem élt vissza a hatalmával. Elbocsátá Sára
kezét.
– Jól van. Más okod volt rá. Én azonban ezt az okot hittem.
Éveken keresztül ez a gondolat világított bele a jövendőmbe, hogy te
jó vagy hozzám: szived szerint szeretsz. Ezért nem gondoltam a
házasságra soha. Éltem rideg, szilaj legényéletet. Csak titokban
rajongtam érted. Ki volt az, a ki arczképedet titokban lefestette,
aczélba metszette? Soha sem találtad ki, úgy-e? Ma kitör belőlem a
titokteljes szenvedély. Idejöttem, hogy megmondjam a szemedbe,
mennyire szeretlek! A legőrültebb merényletre készen vagyok érted.
Szeretlek annak a szívnek a hevével, a mely asszonyt nem szeretett

50. soha s nem fog szeretni rajtad kívül soha; a kit ha elfogadsz, nem
lesz akaratod, nem vágyad többé, mert a mit kigondolsz, már akkor
teljesülve van.
A nő lelke már bele volt sodorva abba a bűvkörbe, a mit az igazi
szenvedély, mint nap a bolygók utját, sávoloz maga körül. Nem bírta
magát védeni annyi összeható indulat rohama ellen. Vitte, ragadta
magával a becsvágy, a harag, a csalódás, a boszu, a szégyen: de
csak mindannyi között a szerelem a király!
Bámulta ezt a férfit! Szenvedélye megigézte, bátorsága
meghódítá, mert nem az a bátor ember, a ki az oroszlánt
megtámadja, hanem a ki egy gyülölő asszonynak meg meri vallani a
szerelmét.
– Ne adj most választ, szólt Belizár, hátralépve. Ne ebben az
órában, ne ebben az indulatban. Gondold meg, ülj tanácsot a
sziveddel. Kérdezd meg az éjszaka álmait. Fordulj Istenhez: tán
sugalmat ád. Én nem akarom, hogy nekem megsértett büszkeségből
add kezedet: nekem a szived kell, az egész hű szived. Ha azt nem
adhatod, szakadjunk el egymástól, felejtsük ezt az órát. Az én
lángom olyan, hogy ha azt nem viszonzod hasonló lánggal: megégsz
benne. Gondold meg, a miket mondtam. Eskü alatt nem mondhatok
igazabbat. Magadra hagylak. Ha akarsz, válaszolsz, csak egy szót; ha
nem akarsz, hallgatsz. Hogy mi legyen az az egy szó? Azt a szivedre
bizom.
Azzal felvette a földről a kalapját s elsietett.
Sára utána nézett; nézte hosszasan az alkonyfény arany alapjába
rajzolt fekete alakot; s mikor ez eltünt előle, még akkor is látta ez
alakot az aranytérben fehéren.
Hetek multak; a fényes ünnepélyek Tanusvárott lefolytak rendén:
az idő is kedvező volt rájuk.
Annál rosszabb idő járt ezalatt Erdélyben, a Retyezát vidékén, a
vadászatokra.

51. Ott folyvást szakadt az eső, a medvék nem jöttek lövésre; a
sikertelen hajtások után a vadász urak kénytelenek voltak más
nemeivel az élvezeteknek kárpótolni a kielégítetlen vágyakat.
Decebál mindössze egy hiuzt tudott lőni, de annak sem
hasznavehető a bőre ilyenkor, mert szőrt ereszt.
Ilyenkor aztán, mikor az ember a heves záporesőtől paczallá
ázott, a lármás dinom-dánomba belecsömörlött, a czimborákkal
összeveszekedett, csúzzal, huruttal kellően ellátta magát, olyan jól
esik hazatérni a bizalmas otthonba, a hol a jó, türelmes (bár egy
kicsit zsémbes) «házi doromb» várja jó meleg kandallóval, czirogató
kézzel, izletes vacsorával: ingyen, őszintén adott csókkal.
Decebált egész hazáig verte az eső. Olyan volt, mint a
garaboncziás diák: a hátán hordta a zegernye záport.
Mikor Tűzhalomra hazaérve, a szobájába felczihelődött, azt kérdé
a hajdujától, a ki a tíz nap óta le nem huzott vadászcsizmából kezdte
lehüvelyezni a lábát:
– No, hát Jancsi, mi ujság idehaza?
– Semmi nagy ujság nincsen, felelt a kérdezett; csakhogy épen a
Dorkó nénő visszaállt a kastélyba.
– Visszaállt? Hát kibékült az asszonynyal megint?
– Nem békült biz az. Épen azért jött vissza, mert a tekintetes
asszony itt hagyta a kastélyt s minden régi cselédet elvitt magával.
– Itt hagyta a kastélyt? Hát aztán hova ment?
– Hát nem tudja a tekintetes úr? A bizony férjhez ment a méltsás
Belizár báróhoz. Pedig ugyan nagy lakadalom volt!
Decebál csak elmeredt. Minden ajtó nyitva volt, végig lehetett
látni a szobákon.
Ott volt bennük egyedül, magára hagyva.

52. AZ ALMA MESSZE ELESETT A
FÁJÁTÓL.
Az első meglepetés után azt mondá Decebál magában: «Igaza
volt az asszonynak!» s igyekezett magából minden kedélyellágyulást
kiphilosophálni. Igaz, hogy nagyon szerette azt az asszonyt.
Akármilyen csapodár volt is más hölgyek irányában, szive szerint
csak ehhez az egyhez szitott. A szivéből szakították ki. S hogy milyen
nagyon kiszakították, bizonyítja az, hogy ahhoz az emberhez ment, a
kit a világon legjobban gyülölt. Mert, ha akárki azok közül csábította
volna el a nőt, a kik hizelkedésükkel ostromolták, nem volna csoda,
de épen az, a ki mindig rágalmazta, gunyolta, az vitte el magával!
Milyen nagyon meg kellett ennek az asszonynak gyülölnie a férjét!
Vagy csak azért tette ezt, hogy ott ragyoghasson a nádori
tánczvigalomban? Felejtsük el!
Hanem azután később kezdte észrevenni, a hogy a külvilággal
érintkezésbe jött, milyen nagy csapás volt ez reá nézve. Az a furcsa
tekintet, a mivel minden ismerőse fogadja, az a mosoly és
szomorúság között válogató határozatlan valami, a mit a szemébe
néző sehogy sem tud eltitkolni. Az arczáról olvassa mindenkinek azt
a gondolatot: «Ez az ember de bolondul járt! elment vadászni, s
azalatt férjhez vitték a feleségét!» Senki sem tudja, hogy mint kezdje
vele a beszédet? Érzi, sejti, tudja, hogy nevetnek rajta. S ez
rettenetes csapás! Minden rigolyái ellen a balsorsnak van valami
védelem, csak az ellen nincs, ha az ember nevetségessé lesz. Ha
elbujik az ember a világ nevetése elől, utána hangzik az; ha
szembeszáll vele, a világ még jobban nevet; ha szomorkodik rajta,
kinevetik; ha megadja magát, még inkább nevetik; ha vigan veszi a
dolgot, tánczol, dalol, akkor meg ijedten néznek rá, azt mondják,

53. megbolondult; még ha megöli magát, azon is kaczagnak. Ez a
tragikumnak a legiszonytatóbb neme, a mi mint a Nessus-ing, még
Heraklest is agyonkínozza csalánégetéssel.
E catastropha után Decebál került mindenféle társaságot. Új
országgyülés következett, új követválasztási mozgalommal. Ezuttal
föl sem lépett. A kortesvezéreket kikergette a házából. Megmondta
nekik az igazat: nincs pénze. Ekkor aztán megtörtént vele az a
csoda, hogy Tuhutum vármegye rendei, tudta hire nélkül
megválasztották követnek. Csak a kész mandatum értesítette róla.
Ez valami enyhítő balzsam volt a sebhedt kedélyére. Tehát a nemzet,
a haza még sem feledkezett meg róla. Tudta volna csak ennek a
rugóját! Az öcscse, Belizár eszközölte ki a megválasztatását, azt
pedig Sára asszony vette rá e nagylelkűségre.
Így aztán felkerült megint a pozsonyi országgyülésre.
Semmiféle clubba sem iratkozott be, nem akart sehova tartozni.
Csak a kerületi gyülésekben jelent meg, s igyekezett magát
feltünővé tenni olyan nézetek kifejtésével, a mikkel egyedül maradt.
Ez a szerep tetszett neki. Nem akart se liberalis lenni, se conservativ.
Neki nem kellett se Kossuth, se Széchenyi, se Apponyi, se a
centralista doctrinairek. Az aristocratiát épen úgy gyülölte, mint a
democratiát. Fölfelé a rebellist, lefelé a zsarnokot szerette volna
játszani. Semmivel sem volt megelégedve, a mi a jelenkorban
létezik; de nem az új kort, hanem a régit kivánta a helyébe.
Kurucznak csufolták s erre büszke volt. Minden szavából, de még a
bajusza állásából is az tünt ki, hogy ő magát tartja az ország legelső
emberének, a kinek majd eljön az ideje! Majd eljön az a nagy szél, a
mi a mostani lomha rendet halomra dönti. S akkor majd ő körüle fog
seregleni az egész nemzet.
A vagyoni állapotja azonban egyre hiányosabb lett. Már
elhatározta magát, hogy csorbát üt a büszkeségén s a Véreskő
mezővárostól annyiszor kínált százezer forintnyi váltságdijat
elfogadja. Ennek az ügynek a rendbehozásával már meg is bízta a
jogigazgatóját. Azzal egészen talpra állítja magát.

54. Egyszer aztán csak megjött az a nagy szél, a mit oly igen várt.
Budapesten megcsinálták a diákok a forradalmat. Csakhogy megint
nem úgy csinálták, a hogy ő képzelte. Nem azt kiáltották ki, hogy:
«legyen úgy, mint régen volt!» hanem egészen veszedelmes
jelszavakat eresztettek a világba. «Testvériség! Egyenlőség!» Hogy
Tanussy Decebál egyenlő legyen a jobbágyával! Hogy a parasztnak
legyen szava az ország dolgainak intézésében! Sőt az országgyülés
padjára is leülhessen! Képtelenség ez! Hát még az, hogy az
úrbériség megszüntettessék, ne legyen robot, se dézma, a
jobbágytelek legyen annak a tulajdona, a ki azt míveli! És a
nemzetőrség! Felfegyverezni a parasztot! Lázadás ez!
Mi lesz már most a véreskői örökváltságból? A pugrisok nem
fizetnek, ha ingyen jutnak a szabadsághoz. Odalesz bizonynyal a
százezer forint.
S a pesti forradalom a pozsonyi országgyűlést is felzavarta. Új
alkotmányról beszéltek. Elfogadták a pesti hires tizenkét pontokat
annak alapjául. Tanácskozás, értekezés folyt minden clubban egész
éjeken át. Decebál ide is, oda is bepillantott, mindegyiket boszusan
hagyta el.
Az már kérdést sem szenvedett, hogy azt a mostani rendi alapon
választott országgyülést hazaküldik s népképviseletit hívnak össze
helyette. A parasztok fognak választani! A parasztok! A szűrös
parasztok! A bocskoros parasztok! – De hisz a parasztok között is
van rangfokozat, van egésztelkes, féltelkes, fertálytelkes paraszt; van
zsellér, van napszámos. Hányadik rangig szálljon le ez a szent ősi
jog?
E felett folytak a legnehezebb tanácskozások. Decebál azoknak az
eredményét csak másodkézből tudta meg. A liberális párt a féltelkes
jobbágyig fogja indítványozni a választói jog kiterjesztését.
Decebálnak az is nagyon sok. Minden reménységét a conservativ
pártba veti. A pecsovicsok nem fogják a nemesi előjogok ilyen
lealacsonyítását eltűrni. Ezek azonban titokban tartják a club
határozatát. Reggel aztán az összes országgyülés tagjai

55. összegyülnek zárt tanácskozmányra. Első szónok a conservativ párt
legcsökönyösebb, legpecsovicsabb tagja, goromba, dölyfös, zsarnoki
jellemű ember. Ettől vár Decebál csodadolgokat. – Meg is kapja, a
mit várt, de majd leszédül bele. A conservativ párt vezérszónoka azt
indítványozza, hogy be kell hozni az általános szavazatjogot! –
Micsoda? «Suffrage universel!» Még a napszámosnak, még a
béresnek is legyen szavazata! – Igaz, így lehet minden szabadelvű
forradalmat megbuktatni a túlhajtás által. Ez a meglepő indítvány
zavarba hozza a szabadelvű párt sorait. Vezérszónokuk, a helyett,
hogy a megállapított indítványt adná elő, kénytelen a pecsovicsok
túllicitálása miatt egy lépcsővel alább szállni s indítványozza a
negyedrésztelket, szavazatjog alapjául. A párthivek hüledeznek,
senki sincs, a ki ellent mondjon, Kossuth teszi az indítványt! No ha
senki sem szól, hát majd megteszi Tanussy Decebál.
Szót kért, egészen hangjánál volt. Azt az okos tacticát használta,
hogy philippicájával nem a szabadelvű pártot, hanem a conservativot
fogta ostromtűz alá.
– Hát kinek a kívánságára akarjuk így semmivé tenni az ősi
Magyarhont? A nemzet kívánja? Ki az a nemzet? A pesti diákok? Egy
pár hóbortos poéta, versfaragó? Kikoplalt, faczér mesterlegények,
ujságírók és betüszedők? A pesti paraplé-revolutio. A kit egy tűzi
fecskendővel szét lehet kergetni! S ezeknek a lármájától úgy
megijednek az ország rendei, hogy még a csizmájukat is lehúzzák a
lábukról, éljen az egyenlőség! járjunk mind mezitláb! Hát hol van az
a hős conservativ párt, mely félszázadon át daczolni tudott az egész
nemzettel, az igazi nemzettel? hát most a csőcselék, a pesti
utczagyerkőczök zajától megijedve, féltében felcsapja a fejére a
phrygiai sipkát? s egy Petőfinek megcsókolja a lábát, a ki őt
megrugdosta? Gyávaság szállta-e meg lélek helyett a magyar
nemesség keblét? Hisz az egész ország nem tud semmit az egész
pesti forradalomról, városok és falvak veszteg maradnak. A pesti
tizenkét pont nem más, csak egy concertprogramm műkedvelő
diákok részéről! barnumi humbug!…

56. Nem beszélhette végig, annyira felzajdultak ellene minden
oldalról, kiabált ugyan még sokat, neki vörösödött orczával, s a
hadonázásáról itélve, bizonyosan a liberalisok is kikapták tőle a
magukét, de a kifejezések elenyésztek a nagy ellenmondó zajban.
Mikor ismét helyreállt a csend, a conservativ párt előbbi szónoka,
az az ismeretes hontmegyei atléta alak, azzal a gúnymosolygó
oroszlánarczczal, felállt Decebálnak megfelelni.
Kezében volt a «Pesti Hirlap»-nak ma érkezett száma.
– Tisztelem én Tuhutum vármegye érdemes követének azt a
dicséretes szokását, hogy szeret a mások háza előtt seperni.
Azonban úgy óhajtanám, hogy e tiszteletreméltó foglalkozását
gyakorolná hozzá közelebb eső téreken. Azt mondja, hogy az egész
ország csendes, a pesti diákok forradalmáról tudomást sem vesznek
sehol. Ime tessék a «Pesti Hirlap»-nak a tudósítását elolvasni
Tuhutum vármegyéből. Ez a tekintetes követ úr megyéje. «A
véreskői polgárság a mai népgyülésben, mely közel húszezer
honpolgár által volt látogatva, egyhangú lelkesedéssel határozta el a
pesti forradalomhoz való csatlakozását, a nemzetőrség rögtön
megalakíttatott, ezernél több bátor honpolgár iratta be magát a
zászló alá, a zászlóalj vezetőjéül egyhangú felkiáltással választatott
meg ifjú hős polgártársunk, Tanussy Manó, volt mérnökkari tiszt.» –
Úgy tudom, hogy Véreskő az érdemes követ úrnak az úrbéres városa
s az új nemzetőri zászlóalj parancsnoka saját egyetlen fia.
Decebált egyszerre kilelte a hideg erre a kegyetlen mondásra. A
saját fia, mint paraszthadvezető! Thonuzóba fejedelmi sarja a
fellázadt helóták élén! Ez rettenetes csapás volt! Nem törődött ő
tovább az egész tanácskozmánynyal, hogy építik fel Magyarországon
az új alkotmányt. Futott ki az országházból.
Miként már egyszer, épen ilyen letromfolás után, épen így a
magzatja által fejére hozott szégyen miatt, odahagyta fő Pozsony
városát. (Ennek is vége már a főségével, a pesti diákok azt kívánják,
hogy ezentúl Budapest legyen a főváros, az ország közepén, holott

57. minden jóravaló országnak a szélén van a fővárosa, London,
Stambul, Pétervár, Bécs, csak Páris tesz kivételt, ezt akarják
majmolni a pesti apró Dantonok, miniatur Robespierrek, czikóriai
montagnardok.)
De mindezen országos aggodalmaknál nagyobb volt az a
magánfélelme, hogy vajjon ezzel a bolondozással nem romlik-e el az
az egész örökváltsági ügy a véreskőiekkel? Ez sietteté nagyon
Budapestre.
Mikor oda megérkezett, már egészen fel volt fordulva a világ
tisztes rendje, a házak csak úgy repültek a sok háromszinű zászlótól,
minden ember kardosan járt az utczán, s háromszinű kokárdát viselt
a mellén. A fiakker, a kivel a jogigazgatójához akarta magát vitetni,
azt kérdezte tőle: «hová menjünk, polgártárs?» Megmondta neki az
utczát. A bérkocsis azt mondá, hogy olyan utcza nincs, annak most
«szabadsajtó utcza» a neve. A fiscalis pedig nem volt otthon, az
most strázsát áll odakünn a puskaporos toronynál, a segédje
leültette, hogy várjon, s eléje rakott egy csomó legújabb
proclamatiót, hogy mulassa vele magát. Mikor aztán hazajött a
fiscalis, igazán meg volt lepetve tőle, volt rajta buzavirágszinű attila,
datolyamag pakfon gombokkal, a fején kalabriai kalap, nagy veres
strucztollal, a vállán szuronyos puska. Ez is meg van bolondulva.
Nem is lehetett azzal most magánügyekről beszélni. A tegnapi
budavári macskazene, a mit a katonai parancsnoknak adtak, s
melyben polgárvér folyt, uralta a napi hangulatot. Nagynehezen birta
megértetni Decebál a fiscalisával, hogy ő nem barricadeot építeni
jött ide, hanem hogy mi történik a véreskői örökváltsággal? Biz arra
szomorú volt a válasz, az országos fordulat ennek az alkunak végét
szakította. Ha egy hónappal hamarább szánta volna rá magát a
földesúr, hogy a szerződést megkösse, a százezer forint a kezében
volna, de így bizony messze esett tőle, a pesti tizenkét pont az
úrbériség egyszerű megszüntetését követeli s a paraszt nem bolond,
hogy fizessen azért, a mit ingyen kaphat meg. Lehet, hogy az ország
majd ád kárpótlást a földesuraknak, de hol következik az még? A

58. véreskőiek külömben már elég szép kárpótlást nyujtottak azáltal,
hogy megválasztották Tanussy Emmanuelt nemzetőri őrnagyuknak.
Decebál megátkozta még azt az órát is, a melyben ez a
mintaképe az apagyilkosoknak világra született. A ki egy «Éljen a
népszabadság» kiáltással elfujja az apja életmécsének utolsó lángját,
az utolsó százezer forintot, a mely legbizonyosabb volt.
Annyira ment az elkeseredése az elfajult gyermek iránt, hogy
még egy távolból adott ütést is akart neki mérni a fejére.
Nem volt elég, hogy elverte, kitagadta, meg is akarta azt
semmisíteni. Erkölcsileg megölni.
Megirt egy nyilatkozatot, melynek tartalma oda ment ki, hogy
miután az ő házassága Sára asszonynyal törvény szerint semmisnek
lett elismerve, ennélfogva az ezen házasságból eredt fiú is
törvénytelen szülött, annak tehát ő megtiltja a Tanussy-név viselését.
Kegyetlen, méreghatású nyilatkozat volt az. Igazi aqua toffana.
De azzal megint csak a saját egészségét rontotta meg, mert a hány
lapszerkesztőséghez elvitte, egy sem fogadta el, még a
hirdetmények közé sem vették fel. Megkisérté külön kinyomatni,
mint plakátot és nem talált nyomdászt, a ki azt drága pénzért
kinyomassa.
«Hát ez a sajtószabadság!»
Nem maradt hátra más, mint levélben elküldeni ez apai
anathemát a hittagadó fiúnak. Ez azonban úgy látszik, hogy nem
osztotta a véleményét a törvényesség kérdésében s tovább is viselte
a Tanussy-nevet, sőt igen gyakran emlegetetté is emelte azt, korát
meghaladó hőstetteivel.
Decebál nem osztozott azokban. Hazament Tűzhalomra. A rendi
országgyülés fel lett oszlatva, több követet a tanusvári megyeház
udvarán nem választottak. A megye szét lett osztva négy kerületre, s
ez mindenik a maga legnagyobb falujában választ ezentúl képviselőt,
joggal a parasztság, irgalomból a nemesség.

59. Decebál megveté e kitüntetést. Nem kellett neki a megfordított
világ. Hajdan a nemesség választotta a követet s adott neki kemény
utasítást, ha attól a követ eltért, visszahívta, most meg a jelölt ád
programmot a földi népnek s ha nem tetszik a programmja, nem
választják meg.
Otthon maradt az egész szabadságharcz alatt, még csak egy
népfölkelésben sem vett részt. Még csak hirlapot se járatott, hogy ne
tudja, mi történik a világban. Megtiltotta minden ismerősének, a ki
még a házába belépett, hogy az Emmanuel fiáról valamit
beszéljenek, hacsak azt a hírt nem hozzák róla, hogy valahol elesett,
vagy felakasztották.
A barlangi életre elég jó oka volt. Itt nem háboríthatták a
hitelezői. Meg lett adva a «moratorium». Ez olyan jó az embernek,
mint mikor a katona hadifogságba kerül, ott nem eshetik el. De nem
is mozoghat. A moratorium annyit tesz, hogy hosszabb időhaladékig
nem szabad az adósságok visszafizetését követelni a hitelezőknek.
Hanem ezzel aztán be is van zárva a hitelnek minden kutforrása.
Minden ember kénytelen annyival beérni, a mennyit otthon talál. Ha
termett a saját fáján szilva, ehetik szilvát, ha nem termett, nem
ehetik. Még orvosságnak sem kapni egy hitelezőt. Az ember hiába
eped egy uzsorás után, eltünt, kiszáradt, még a medre is üres. Se
zsidó, se czinczár, se örmény! Hol vannak a boldog idők? Az ember
kénytelen otthon ülni és lesni, hogy mit hoz az ispán haza a
vásárból? Tarka Kossuth-bankót. Attól meg fázik, hogy a nyakán fog
veszni! Ki váltja be ezt valaha?
Szidta magában az egész nemzeti harcz vezetőit! Mit neki a
zempléni fiscalis, meg az a patyikus fővezér! Még hozzá: lutheránus
mind a kettő!
S az egész ország most ezeknek engedelmeskedik, a neveitől
zeng vissza. Holott itt van az, a ki joggal követelheti és méltán
magának az országban az első rangot. A Thonuzóba-ivadék. A kinek
a kezében a szer, melyet a hét vezér kötött a dédük-apjával. Erről
nem beszél senki.

60. Ilyenkor aztán egyetlen menedéke volt a régiségtára. Ez még ott
díszelgett egész pompájában. Az ősök ereklyéi megvígasztalták
keserűségekkel ellakott lelkét. Gyakran kilovagolt a bajhalmi
czölöpsírhoz; felnyittatá a mauzoleum vas ajtaját s órákon át
elbeszélgetett azzal a két csontalakkal, a kik nyolcz százados tanui az
ősi homálytalan dicsőségnek.
Itt azután elfeledett hűtlen feleséget, korcs fiút és háladatlan
hazát.
Vajon mi fog történni vele, ha egyszer ezt az utolsó menedéket is
kirántják alóla?

61. PÁRBAJ ÁGYUVAL.
Hej de fölvitte Isten a dolgát a szép Lizandrának! A fűzfaoduba
ragasztott nádkunyhó helyett olyan palotát kapott, a minek az árát
nincs az a Rotschild, a ki kifizesse. Tanussy Manót, rögtön a
szabadságharcz kezdetén, kinevezte a magyar kormány a komáromi
várerődítésekhez parancsnoknak. Hamar ment akkor az előléptetés.
Hadnagyból lettek tábornokok. A ki hadmérnök volt, a
várparancsnoki kulcsot hordá a zsebében, mint Napoleon katonái a
marschallbotot. S az ám a drága palota! Kétharmada a föld alatt van.
Itt hallgatta a fiatal menyecske egész télen át a bombák pukkanását,
az ütött fal rengését s az ágyudörgés szünetei alatt a honvédek
vidám danáját: «Ég a kunyhó, ropog a nád, Szorítsd hozzád azt a
barnát!» S olyankor aztán visszagondolt a maga kunyhójára is. Mégis
szebb volt ottan. Hiszen szép muzsika az az ágyudörgés: a
szabadságdal is az, de csak legszebb a nádi veréb fütyülése a
virágos bozótban.
Lizandra panasztalanul viselte egy ostromolt város minden
rémségeit. Pedig olyan ideges volt, hogy a megkarmolt ablaküveg
hangjától elájult máskor. De az akaraterő még hatalmasabb: tudott
parancsolni az idegeinek. A legsűrűbb ágyuzás közepett felvette a
köpenyét, s mikor más népség szaladt a «czigánymezőre», a hova a
monostori ütegek bombái el nem hatoltak, ő kiment a nádorvonalra,
a férje után. Manónak ott volt dolga, a várvédő nehéz ütegeknél.
Éjjel-nappal résen kellett állnia, hogy az ostromló sereg, tél idején, a
befagyott Dunán keresztül meg ne rohanja a vár külső erődeit.
Rendesen éjszaka kezdték meg az ágyuzást a monostori
halomról. Olyan érdekes látvány ilyenkor elnézni azokat a fölfelé
repülő tüzes meteorokat, melyek, mint a megfordított hullócsillag,

62. alulról szállnak fel az égre, hosszú tűzfarkat eresztenek maguk után;
mikor aztán a zenithet elérték, akkor egyszerre, a parabola tört
karéjával aláhullanak; szétpukkanásukban vérvilágot vetnek a tájékra
s megreszkettetik a földet. Jön egy másik, az már nem csóválja a
tűzfarkát, csendesen súg végig a csillagok között, szembántó
ragyogással, mintha a Mars vércsillaga indult volna meg gyors útra:
az a tűzgolyó. A hol az leesik, ott ház gyúlad, tűz támad. Aztán
megint nagy, félelmetes méltósággal emelkedik a magasba a
csatatér lámpája, a világítógolyó, messze tájon kitündököltetve
falakat, épületeket s azalatt az ostromütegek egész sortüzeket
adnak, tele golyóikkal a sánczokra. Egy-egy bomba beleesik a
Dunába, keresztül ütve a jeget, s ott robban szét a mederben,
jégkolonczokat hajigáló vulcant támasztva a vízből, olyan az, mintha
óriási gyémánt darabok sziporkáznának szerte az éjszakában. Ezeket
mind gyönyörűség nézni. Csak azok az alattomos szörnyetegek az
ijesztők, a miknek a röptét nem árulja el semmi; nem fénylenek
messziről: valami ármányos gépezet van a belsejökbe rejtve, a mi
csak akkor jön működésbe, a mikor a megtöltött vasteke lefelé esik,
egy vékony üvegcsap eltörik belül a felfordulásnál s attól felrobban a
durranó ezüst, úgy, hogy a bomba épen az ellenség feje fölött
pukkan szét, száz golyót szórva szét a magasból.
Ezek voltak a negyven év előtti tüzérség csodái.
Ez volt egy fiatal asszonynak a mindennapi gyönyörűsége.
A kedvese közelében nem félt.
Ősztől tavaszig ott voltak bezárva az ostromolt várban. A
külvilágról nem tudtak semmit. Csak egyszer, azon alkalommal, a
midőn az új várparancsnok, Guyon Richard, keresztül tudott hatolni
az ostromzáron, hallottak valamit az odáig történtekről. Ekkor jutott
be hozzájuk egy pár ócska újság is – szalonnatakaró minőségben.
Azok is holmi pozsonyi német lapok voltak, ócskák. De az
ostromoltaknak még az is érdekes olvasmány volt. Az egyik pozsonyi
lapban talált valamit Tanussy Manó, a mi őt személyesen érdekelte.

63. Ez az ő volt kenyeres pajtása, Ponthay Gil Blas császári
tüzérkapitány kihívása volt ő hozzá, a nyilvánosság útján. «Miután
Tanussy Emmanuel az adott becsületszavát megszegte, felszólíttatik
lovagias elégtételadásra, rábizatván, hogy válaszszon időt és helyet
és fegyvernemet: ellenkező esetben hitvány, gyáva, himpellér legyen
a neve!»
S ezt a megpiszkolást tűrni kell, bezárva egy ostromolt várba.
Manónak, még ha lehetett volna, sem leendett szabad elhagyni a
rábízott erődítményeket.
Lizandra is megtudta ezt, mert Manó titkot nem tartott előtte s ő
jól meg tudta a férjét vigasztalni.
– Ne fájjon e miatt a fejed. Rátalálsz bizonynyal. Én tudok
jövendőt mondani, azért hogy felhagytam vele. Ha Ponthay tüzértiszt
a császári hadaknál, elébb-utóbb ide fog kerülni az ostromló
sereghez, akkor aztán megverekedhettek egymással. Az lesz az igazi
párbaj! Ágyuval a Dunán keresztül. A két part a párbaji sorompó.
Manónak nagyon megtetszett ez eszme. Egy éjszakai kitörés
alkalmával, a nádorvonalon, rábízta egy bajtársára, hogy egy levelet
szegezzen oda a császári előőrsök tuskóhajlékának a kapujára. A
levél tartalmát elhagyta olvasni mindenkinek: lássák, hogy nincs
benne árulás. Ponthay Alfréd tüzérkapitánynak szólt az: «Kihivásodat
a párbajra elfogadom. Minthogy pisztolytávolra egymás közelébe
nem juthatunk, választom a bombavető ágyut. Ha elfogadod, lövünk
egymásra, a míg találunk. Az én helyem a dunaparti legszélső
köröndbástya. Rám ismerhetsz arról, hogy ágyuzás alatt egy nő-alak
szokott mellettem állni. Az a vadmacska. Távcsöved meggyőzhet
felőle. Elvárlak».
A levél bizonyosan eljutott oda, a hová czímezve volt.
Elhihető, hogy az indítvány mind a két táborban élénk
fogadtatásra talált.
Párbaj ágyuval!

64. Ezt a luxust nem minden ember engedheti meg magának.
Nyolczvan fontos granátokkal lövöldözni egymásra, oda állani
összefont karokkal és nézni csendesen, hogy jön tüzet prüszkölve az
ellenfél golyója a légen keresztül; messziről hangzik a taszigált
süvöltése: «hüss, hüss, hüss!» S aztán felnézni az égre, mikor az a
kis gömbölyű felhő egyszerre megjelenik. Az a fehér felhőcske ott az
égen: egy darab pokol. A szétpukkant bomba. A gyújtókanócz úgy
van pillanatra kimérve, hogy a robbantó tölteléket akkor gyújtsa
meg, mikor a bomba épen az ellenfél álláspontja fölé ért, akkor
aztán egyszerre zuhan alá a fejére az egész golyóraj és minden
bombacserép. Mellette, körülötte a bajtársak kibuknak a sorból,
halva, sebesülve: a ki megélt, csodálkozik rajta, hogyan kerülte ki a
halált?
A cartell emberére talált. Ezt tanusítá az a kemény lövöldözés, a
mit a monostori sánczból a nádorvonali végsáncz ravelineja ellen
megkezdtek. Eddig mindig éjjel jöttek a bombáikkal: most nappal
kezdtek hozzá.
Nappal aztán a távcső olyan közel hozza az ellenfeleket, hogy
felismerhetik egymást.
– Ő az, a mi barátunk! mondá Manó, mellette álló feleségének, a
mellvéd mögül kitekintve a távcsövével: nézz oda.
Lizandra belenézett a távcsőbe. Látott egy alakot és ráismert. A
fiatal Ponthay volt.
Nagyot dobbant a szive, egész teste elkezdett reszketni. Úgy
súgta neki valami, hogy mondja a férjének azt: «Bizony nem ő az, a
ki ott áll a bombavető ágyu mögött». Minden idege fellázadt azon
gondolat ellen, hogy most az az ő egyetlene kiálljon oda a halál tárt
kapuja elé, s álljon ott addig, a míg vagy ő beesik rajta, vagy az a
másik. Minden idege fájt bele.
– Nem! Nem ti parancsoltok nekem, hanem én tinektek! Ha én
azt mondom, ne reszkessetek, hát nem fogtok megrezzenni! A

65. Welcome to our website – the ideal destination for book lovers and
knowledge seekers. With a mission to inspire endlessly, we offer a
vast collection of books, ranging from classic literary works to
specialized publications, self-development books, and children's
literature. Each book is a new journey of discovery, expanding
knowledge and enriching the soul of the reade
Our website is not just a platform for buying books, but a bridge
connecting readers to the timeless values of culture and wisdom. With
an elegant, user-friendly interface and an intelligent search system,
we are committed to providing a quick and convenient shopping
experience. Additionally, our special promotions and home delivery
services ensure that you save time and fully enjoy the joy of reading.
Let us accompany you on the journey of exploring knowledge and
personal growth!
textbookfull.com