Minő szép a nagy és tiszta elmének működése! Ha istennők
játszanak egymással az Olimp tetején, a szépségnek és ifjuságnak, a
bájnak és üdeségnek örökkévaló alakjai: még ez se oly fönséges
tünemény, mint nagy és nemes elmék vidám mérkőzése.
A női testnek bája mérhetetlen számu vonalak összessége. Az
arczon, a homlokon, a szemek körül, az ajkakon, a nyakon, a testnek
törzsökén és végtagjain még a szoborként nyugvó női test is ezer
meg ezer vonalat, hullámot, hajlást és alakzatot varázsol elénk, mely
mind más meg más s mely mégis mind összehangzik; mely külön-
külön is elragadó kellem s mely mégis együttvéve egyetlen szépség.
Hát a mikor a női test minden vonala megmozdul, minden hajlása és
hulláma él, játszik, mosolyog és fényt sugároz: mily határtalan
gazdagsága az az örök szépségnek!
És még ez is bágyadt tünemény, halvány jelenség ahhoz, a mikor
három nagy, nemes, gazdag és tiszta elme megnézi, megbirálja,
elemezi a világ minden dolgát, minden emberét s minden
emberének minden tulajdonságát. S mindezt teszi vidáman,
egymással játszva s üdén versenyezve.
Én nekem ez volt élvezetem éveken át. De nem véletlenül.
Magam is törekedtem, hogy ez az élvezet el ne maradjon.
Kerkapoly gazda volt és bölcselő; Kovács József orvos volt és
műtő; Szilágyi Dezső államférfi volt és jogász. Csak abban egyeztek,
hogy mind a három egyetemi tanár volt.
Föltettem magamban, hogy észrevétlen módon játszi vitába
vezetem őket. De nem oly kérdésben, mely egyiknek vagy másiknak
szaktudománya. A társalgásnak unalmassá fejlődni nem volt szabad.
Hanem oly kérdésben, mely egyiknek se szaktudománya. Ha ily
kérdés fölött támad vita: akkor az elme korlátozatlan ősereje
működik. Az az őserő, mely csak időnkénti észleleteire támaszkodik s
melyet tankönyv, szokás és katedrai szólamok nem nyügöznek.