Mindez még nem Puszta-Szent-Lászlón töltött nyaraló éveire
vonatkozik. De már azokra vonatkozik az a levele, melyet 1862-ik évi
május hó 3 án Lónyay Menyhérthez intézett. Ebben ezt irja:
»Te fiatal vagy és erőteljes, karcsu, mozgékony, tevékeny és
szorgalmas, én pedig vén vagyok és vastag és lusta.«
»Te szeretsz gondolkozni és dolgozni, én pedig nem szeretek és…
rövid időn elutazom, falun pedig sem irni, sem olvasni, sem
gondolkozni nem akarok.«
Bizonyos pajzánság van e levélben is, mint abban, melyet 1827-
ben Vörösmartyhoz intézett. Szóról-szóra egész komolyan nem
szabad vennünk. A mikor irta, még nem volt Deák egészen hatvan
éves. Az a szava pedig, hogy falun se irni, se olvasni, se gondolkozni
nem akar, épen nem azt jelenti, hogy nem is tud s nem is fog. Csak
azt jelenti, hogy nem akar, tehát ha ok és ösztönző alkalom nincs rá,
nem is fog. De itt megint hivatkozik kövérségére, vastagságára.
Bővebben ir erről Vachott Sándornéhoz 1862. évi julius hó 19-én.
»Minden embernek van valami szenvedélye, mihez ragaszkodik.
Ilyen szenvedély nálam az, a mit uri társalgásban kényelmességnek
neveznek, a mit a keresztény anyaszentegyház a hét főbűnök közé
sorolt, a minek valóságos magyar neve: restség. E szenvedélyem
félszázad óta daczol mindennel, magam akaratával, mások
neheztelésével. Sokat küzdöttem ellene sikertelenül, most már
felhagytam a küzdéssel s azóta békében élünk egymással.«
Tehát a restség! Maga Deák komoly és pajzán leveleiben a
restség szenvedélyének tulajdonitja munkátlanságát. Maga Antal
bátyja is sokszor emlegeti sógorához intézett leveleiben, hogy Ferkó
öcscse ritkán ir, röviden irja leveleit, mert ismert commoditása nem
engedni, nem is türi a serénységet. A commoditás pedig magyarul
azt jelenti: kényelmesség.
Nagyon nehéz e kérdésben végleg dönteni.