ennek csikólábu öcscsét, a Buczkó Palit, a ki az üszőt, tinót elfogta
gyalogszerrel s megfékezte puszta kézzel. Felkereste, meglátogatta
Becskerekit, mikor ez már hires haramia volt és Rózsa Sándort, a
mikor már hire kezdett szállongani a Bácskában.
Ő maga sohase rabolt s embert soha nem ölt, de az üldözött
bujdosó szegény legényeket mindenütt védte, rejtegette,
gyámolitotta s ezek is részeltették őt egyszer-másszor
szerencséjükben. Sokszor került a vármegye kezére, két izben
talponálló biróság előtt is meg kellett jelennie és Somogy, Tolna,
Veszprém, Fehér vármegyék börtöneiben töltötte el életének javát.
Most már hetvenhat éves volt. Magas, sovány, kissé hajlott
termetü, kemény arczczal, erős tekintettel, rendetlenül leboruló
hatalmas bajuszszal. A kor és a betegség elgyöngitette s mikor
magamhoz felhozattam, alig tudott megállani a lábán.
Leültettem s elmondtam neki öregbiró fiának kérését.
Figyelmeztettem, ha csak lehet, szabadon bocsátom, de ha van
lelkének valami terhe, iparkodjék attól megszabadulni s ha igaz az, a
mivel most vádolják, vallja be azt röviden s ne nehezitse, ne
késleltesse a vizsgálatot.
A Tenger-ügyben csakugyan nem nyomakodott rá sulyos vád.
Mindössze is csak annyi terhelte, hogy résztvett a Tenger-társaság
egy vagy két áldomásában. A társasággal legalább együtt látták
Fehérváron, alakja jól ismert, élete rovott, a pandurok közt a
legvénebb is, a legifjabb is szemmel kiséri, méltán gyanusithatták,
hogy ő is részes a Tengerék dolgaiban. Ezért fogták el a
csendbiztosok.
Készséggel elmondotta, a mi igaz volt. Együtt mulatott Tenger
Jancsival és czimboráival a vásár alatt Kovács Ádám Ferencz
fehérvári lakos kocsmájában. Tudja, hogy Tengerék mindnyájan
rossz emberek s akkor is tudta, mikor velük együtt ivott. De egyetlen
vállalatukban se volt részes, se a tervezésnél, se a végezésnél, se az
osztozásnál. Azután igy folytatta: