után huszárok fehér csákókkal; ismét daczosképű, robogó gyalogság,
a manszwörthi viadorok, a hatvanharmadik zászlóalj; leghátul a
legjobb lovasütegek, és a Hunyady-huszárok kerek, vörös szalagos
és tollas kalapokkal; azt beszélték róluk, hogy ezeknek van legtöbb
szenvedélyük a kozák lándsákkal vitába keveredni. Fedezetnek voltak
hagyva.
Követte a sereg vonulását, oldalt és utána a minden rendű
menekvők és maradozók szomorú csapata, rendetlen tömegben
lepve el erdőket, mezőket, s bujkálva szerte a kukoriczaföldeken.
A dinnye akkor ért; a rendetlen, kiéhezett zagyva csoportok neki
estek az egészségtelen tápláléknak, a környék, melyen átvonultunk,
úgy tűnt elő a felszeldelt és elszórt dinnyéktől, mint valami csatatér,
a hol iszonyú sok lekaszabolt emberfő van elszórva.
Másnap érkezett meg a sereg Aradra.
Egy és ugyanazon szálláson voltam Nyáryval Aradon, melyben
Csányi és Görgei voltak. Csányi szobája Nyáryéra nyílt, Görgei az
emeleten lakott.
Semmi hang, semmi szó el nem kerülheté figyelmemet, a mi az
utolsó napok alatt, e szobákban mondatott; most is oly rettenetesen
jelen van előttem minden alakja e soha ki nem törülhető emléknek,
mintha az multtá lenni soha nem bírna.
Az általános hit, melyben katona és nem katona megállapodott,
ez volt: visszavonulni a Dunántúlra s Komárom előtt foglalni újra
állást. Klapka diadala már ekkor tudva volt; a hid még a mienk volt,
melyen Kmetty átjött a Dunán, külömben is volt a sereggel egy
teljesen felszerelt hídkészlet. Egyébre nem gondolt senki.
Még azon este, hogy Aradra érkezénk, jött Görgeinek egy futárja
Debreczenből, az orosz fővezértől. Beszélte, mily kitüntetéssel
fogadták az oroszok eleinte, a vele volt huszárokat aranyakkal,
rubelekkel ajándékozák meg, sőt maga Rüdiger tábornok kisérte el
az előőrsökig, s ez így ment – egész a fővezér, Paskievics