falak egészen más benyomást tettek most rá, a csöndben, mint
reggel, az iskola zsibajában. Megszokott fölényével ment az ájtatos
folyosókon, de egyúttal valami különös érdeklődéssel is, mert
hallatlanul imponált neki minden, ami régi volt és katholikus. Művészi
érzékét teljesen kielégítette az egyszerű és vallásos hangulat, és
bizonyos büszkeséget érzett a modern demokrácia vívmányain, hogy
ő, a kaftános zsidók maradéka, így megy keresztül ezeken a
folyosókon, nem mint megvetett sárgafoltos, hanem mint úr, mint
érdeklődő, előkelő idegen, aki talán jobban érti és érzi ezeknek a
falaknak szépségét, hangulatát, mint az együgyű papok, akik köztük
laknak. Renanra, Anatole Francera gondolt, és elhatározta, hogy
legközelebb az egyházatyákat fogja olvasni, és – találomra jutott
eszébe ez a név – Loyola szent Ignác műveit. A világnézete a
kaputól a Timár Virgil cellaajtajáig nagy változáson ment keresztűl:
meggyőződött, hogy csak szorosan katholikus elvek szerint lehet
igazán művészi életet élni. Elhatározta, hogy olyan nagy, szigorú
vasfeszületet fog beszerezni a lakása halljába, mint amilyent itt, a
ciszterciek folyosóján látott.
Timár Virgil éppen nyugodtan olvasott szobájában. A »jubileuma«
nagy változásokat idézett benne elő. A szeretetnyilvánítások,
amelyekkel minden oldalról elhalmozták, megszégyenítették, de jól
estek neki; valami nagy megnyugvást öntöttek bele önmaga iránt;
és, ami fő, a »fia« szeretetéről is megnyugodott végre. Erőt adott ez
neki, hosszú idők óta először önmagába nézni és leszámolni
önmagával; látta életét, értékét és érezni merte, hogy eddig van, s
nem tovább. Nyugodtan konstatálta a tényeket. Úgy érezte,
keresztüljutott életének Királyhágóján, és minden zökkenőn. Most
már lejtőn lefelé vezetett az útja; de könnyű és csöndes út lesz az
ezentúl, azt hitte, mint a szekér útja sima és alkonyi lejtőn. Pista
felnő és meghiggad lassankint, a gyermekes dacoskodás, fejlődő
korának öntudatlan idegességei, a kegyetlen és tekintet nélküli
forradalmárkodás, mindjobban elmaradnak, a munka és az élet
komolysága lesznek úrrá rajta, nem fogja kínozni már, csupa állandó
és biztos öröm lesz. Ennek a szeretetnek a légkörében lesz majd
ereje az öregséghez, s talán munkához is; megnyugodva, már