Solution Manual for Employment Law for Human Resource Practice, 5th Edition

Solution Manual for Employment Law for Human
Resource Practice, 5th Edition download pdf
https://testbankmall.com/product/solution-manual-for-employment-law-for-
human-resource-practice-5th-edition/
Visit testbankmall.com today to download the complete set of
test banks or solution manuals!

We have selected some products that you may be interested in
Click the link to download now or visit testbankmall.com
for more options!.
Test Bank for Employment Law for Human Resource Practice,
5th Edition
https://testbankmall.com/product/test-bank-for-employment-law-for-
human-resource-practice-5th-edition/
Solution Manual for Employment Law for Human Resource
Practice 6th Edition David J. Walsh
https://testbankmall.com/product/solution-manual-for-employment-law-
for-human-resource-practice-6th-edition-david-j-walsh/
Test Bank for Employment Law for Human Resource Practice,
3rd Edition: Walsh
https://testbankmall.com/product/test-bank-for-employment-law-for-
human-resource-practice-3rd-edition-walsh/
Administrative Medical Assisting 8th Edition French
Solutions Manual
https://testbankmall.com/product/administrative-medical-assisting-8th-
edition-french-solutions-manual/

ATI RN Comprehensive Predictor Exam (10
VERSIONS)(LATEST-202021 All Correct Answers)
https://testbankmall.com/product/ati-rn-comprehensive-predictor-
exam-10-versionslatest-202021-all-correct-answers/
Probability and Statistics for Computer Scientists 2nd
Baron Solution Manual
https://testbankmall.com/product/probability-and-statistics-for-
computer-scientists-2nd-baron-solution-manual/
Test Bank for The Legal Environment of Business, A
Managerial Approach: Theory to Practice, 4th Edition, Sean
Melvin Enrique Guerra-Pujol
https://testbankmall.com/product/test-bank-for-the-legal-environment-
of-business-a-managerial-approach-theory-to-practice-4th-edition-sean-
melvin-enrique-guerra-pujol/
Test Bank for Leadership and Nursing Care Management 6th
Edition by Huber
https://testbankmall.com/product/test-bank-for-leadership-and-nursing-
care-management-6th-edition-by-huber/
Test Bank for Fundamentals of Python First Programs, 1st
Edition
https://testbankmall.com/product/test-bank-for-fundamentals-of-python-
first-programs-1st-edition/

Test Bank for Molecular Biology of the Cell Sixth Edition
https://testbankmall.com/product/test-bank-for-molecular-biology-of-
the-cell-sixth-edition/

CASE QUESTIONS

NARAYAN v. EGL, INC.
616 F.3d 895 (9
th
Cir. 2010)

Three truck drivers who resided in California performed freight pick-up and delivery
services for EGL in California. All three Drivers signed "Leased Equipment and
Independent Contractor Services" agreements. The agreements stated that it was the
intention of the parties to create a vendor/vendee relationship and acknowledged that
Contractors were not considered to be employees of EGL. The agreements also contained
a “choice of law” provision stating that Texas law would be controlling in any disputes
between the company and the Contractors. Alleging that they were in fact employees, the
drivers filed claims under California state law for unpaid overtime wages, business
expenses, meal compensation and unlawful deductions from wages. The district court
held that the law of Texas applied, and that declarations in the Agreements that the
Drivers were independent contractors rather than employees, compelled the holding that
they were independent contractors as a matter of law. Thus, the district court granted
EGL's motion for summary judgment and the drivers appealed.

1. What issues did the court consider in this case? What was its decision?

The appeals court dealt with two main issues. First, should the case be decided under
Texas or California law? The court decided that California law should be applied because
the dispute was about statutory rather than contractual rights. Second, under California
law, was the district court correct in determining that the drivers were independent
contractors rather than employees? The appeals court decided that the district court had
not considered the appropriate factors in deciding the employment status of the drivers.
The district court’s grant of summary judgment was reversed and the case was remanded.

2. What factors did the appeals court consider to determine the employment status of the
drivers? How do these compare to the economic realities test? Common law test?

The court mentions numerous factors, although many are duplicative. Factors
corresponding to the economic realities test included the skill required in the particular
occupation; whether the principal or the worker supplies the instrumentalities, tools, and
the place of work for the person doing the work; the length of time for which the services
are to be performed; the method of payment, whether by the time or by the job; whether
or not the work is a part of the regular business of the principal; the alleged employee's
opportunity for profit or loss depending on his managerial skill; the alleged employee's
investment in equipment or materials required for his task, or his employment of helpers;
whether the service rendered requires a special skill; the degree of permanence of the
working relationship; whether the service rendered is an integral part of the alleged
employer's business; and whether the one performing services is engaged in a distinct
occupation or business.
Common law test criteria, as set out by the Supreme Court, are also found among
the factors cited by this court. Regarding right of control, the court points to the relevance

of considering the kind of occupation and whether such work is usually done under
supervision. The court also says that the "right to discharge at will, without cause” is the
most important single indicator of employment status. Furthermore, the court points to
the California Labor Code (Sec. 2750.5) itself as another source of criteria. Criteria listed
in the labor code and not already mentioned above include that the individual has the
right to control the manner of performance of the contract for services; the result of the
work and not the means by which it is accomplished is the primary factor bargained for;
and the individual's independent contractor status is bona fide and not a subterfuge to
avoid employee status. Bona fide independent contractor status is evidenced by holding
out to be in business for oneself, bargaining for a contract to complete a specific project
for compensation by project rather than by time, control over the time and place the work
is performed, hiring employees, holding a license pursuant to the Business and
Professions Code, and the intent by the parties that the work relationship is of an
independent contractor status.

3. How did the appeals court apply these factors to the facts of this case?

The court pointed to a numerous case facts that could support the conclusion that the
drivers were really employees. Relevant facts included that the delivery services provided
by the EGL drivers were an essential part of the regular business of EGL (an instructional
video told drivers that they “have the key role in the shipping process”); the EGL Safety
and Compliance Manual and Drivers' Handbook instructed drivers on numerous aspects
of their work including receiving assignments and packages, responding to customer
complaints and handling damaged freight. The drivers used EGL-supplied forms,
received company memoranda and attended meetings on company policies. The
Handbook also provided guidelines on how to communicate with EGL's dispatch,
instructing drivers to notify the dispatcher before leaving EGL's facility dock, to contact
the dispatcher after each delivery stop to report that the delivery was completed, and to
immediately report any traffic delays. Indeed, the EGL drivers were told that
communicating with dispatch was the single most important aspect of their services.
Drivers were ordered to report to the EGL station at a set time each morning--whether or
not packages were available to be delivered. One of the plaintiffs had been disciplined for
showing up late. Drivers also had to submit advance notice of vacation days. While the
drivers’ contracts purportedly gave them the right to pick and choose assignments, in
practice, EGL presented them with batches of deliveries that they generally had to accept
as an all-or-nothing proposition. In some circumstances, standard operating procedure
agreements between EGL and many of its customers determined the manner in which
drivers made deliveries. Moreover, the drivers drove exclusively for EGL during their
period of employment. Their ability to drive for other companies was compromised by
the fact that EGL required them to affix EGL logos to their trucks. EGL regulated their
drivers' appearance--requiring them to wear EGL-branded shirts, safety boots and an
EGL identification card.

Drivers supplied some of the equipment used to deliver packages (e.g., hand trucks, lift
gates, etc.), but EGL provided other supplies such as EGL-branded boxes and packing
tape to their drivers for package pick-ups. While EGL's drivers retained the right to

employ others to assist in performing their contractual obligations, EGL required all
helpers to be approved by it. The same rule applied to passengers. None of the plaintiff
drivers hired helpers to perform their duties for EGL. Consistent with an at-will
employment relationship, the contracts could be terminated by either party upon thirty-
days’ notice or upon breach of the agreement. The occupation that the drivers were
engaged in did not require a high level of skill. Drivers were not required to possess any
special license beyond a normal driver's license, and no skills beyond the ability to drive.
Drivers worked at EGL for several years, and their Agreements were automatically
renewed. There was no contemplated end to the service relationship at the time that the
plaintiff Drivers began working for EGL.

4. Why had the district court ruled for the employer? Why does the agreement that the
drivers signed not matter?

The lower court had not engaged in a detailed examination of the relevant criteria. It
confined itself to an examination of a related case involving drivers in which an
employment relationship was found, distinguishing it from the present case because there
was no contractor’s agreement in that case and the drivers worked regular schedules,
drove regular routes, and were paid on scheduled pay days. The appeals court said that
there were disputed questions of fact about whether the EGL drivers were really free to
choose their own schedules and routes. But most importantly, the lower court’s heavy
reliance on the existence of an independent contractor agreement (consistent with its
erroneous decision to apply Texas law) was misplaced: “[t]hat the Drivers here had
contracts "expressly acknowledging that they were independent contractors" is simply not
dispositive under California's test of employment.” Even though California courts
consider “whether or not the parties believe they are creating the relationship of
employer-employee” to be a relevant factor, employment status is mainly determined by
examining the nature of the working relationship.

5. Does the business model of this logistics firm, including an emphasis on teamwork,
customer service, and real time tracking of parcels, fit with the use of independent
contractors? Why or why not?

This is an interesting case to consider in light of the on-going litigation against Federal
Express over its designation of drivers as independent contractors. Certainly, this type of
business model entails considerably more than just driving and implies a desire to
monitor and control how the work gets done. The essential problem in misclassification
cases is that employers desire the legal and tax advantages of using independent
contractors, while they still want to retain the prerogatives of an employer.

GLATT V. FOX SEARCHLIGHT PICTURES
2013 U.S. Dist. LEXIS 82079 (S.C.N.Y.)

This case involved a class of unpaid interns who worked for Fox Searchlight Pictures and
Fox Entertainment group, asserting violations of the federal Fair Labor Standards Act

(FLSA) and state laws because they were classified as unpaid interns and not as paid
employees. Plaintiffs moved for summary judgment alleging they should have been
classified as employees entitled to pay.

1. What issues did the court consider in this case? What did the court decide?

The court considered the classification of these workers based on the FLSA. Plaintiffs
argued they were employees. Defendant employer argued they were akin to “trainees”
not entitled to pay. The court decided that the workers should have been classified as
employees, and were entitled to be paid for their work.

2. What “factors” does the Department of Labor use to decide whether an intern is an
employee covered by the Fair Labor Standards Act? How did the court apply these
factors in this case?

The Department of Labor fact sheet lists 6 criteria for determining whether an internship
at a for-profit business may be unpaid. These criteria are: 1) Is the training similar to
training which would be given in an educational institution? 2) Is the internship
experience for the benefit of the intern? 3) Did the intern displace regular employees, or
work under close supervision of existing staff? 4) Did the employer derive any immediate
advantage from the activities of the interns, or on occasion were its operations actually
impeded? 5) Was the intern entitled to a job at the end of the internship? 6) Was there a
mutual understanding by employer and intern that the intern was not entitled to wages for
time spent in the internship? The court addressed each of the 6 criteria in turn, noting that
no one criteria controlled, and that the test required consideration of all of the
circumstances. It concluded that the interns were in fact employees entitled to pay.

3. Do these factors – derived from an early Supreme Court decision that did not deal with
interns per se – make sense in light of contemporary circumstances? Why or why not? Do
they require employers to be entirely selfless and altruistic in establishing internships?
Are there other factors that should be considered when drawing a line between interns
who can be unpaid and employees who must be paid, including the primary beneficiary
test dismissed by this court? What other factors?

It may seem that in today’s employment climate, where internships have become quite
common, that the use of the Walling case was not appropriate. But the court began with
the fact that the FLSA established the criteria used in Walling, and that they were a
reasonable application of the agency’s authority. Also, the court noted that the FLSA has
an expansive definition of “employee,” and unless an exception has been carved out, the
worker is an employee entitled to pay. The Walling case carved out an exception for
trainees, but they are not the equivalent of interns.

Employers have perhaps looked on unpaid interns as free labor, and no doubt would
prefer to continue to do so. But they need not be entirely selfless and altruistic with
regard to internships. If an internship was created to address the 6 criteria, and benefit the
intern as well as the firm, that internship might qualify as unpaid.

One other factor that might be considered is whether the intern is a student seeking to
further her education with practical skills. In that case, it might make more sense to
permit those positions to be unpaid, as the skills the intern learns would benefit her in
eventually seeking a job. The primary benefit test dismissed by the court might be helpful
in determining the parameters of this exception, designed to meet the “trainee” exception
to the coverage of FLSA.

4. Have you ever had an unpaid internship? If so, did you get what you wanted from the
experience or did you feel exploited? Why do you say that?

Students experiences will differ, and their answers may provide a lively discussion.

ZHENG v. LIBERTY APPAREL CO.
355 F.3d 61 (2d Cir. 2003)

Twenty-six garment workers who worked in a factory in New York City’s Chinatown
sued six contractors that used the factory and an apparel manufacturer for violations of
the Fair Labor Standards Act and state law. Because the contractors could not be located
or had ceased doing business, the plaintiffs sought damages only from the manufacturer
(“Liberty Apparel”). The manufacturer sub-contracted the last phase of the production
process to the contract firms, relying on them to do the assembly work of stitching,
sewing, cuffing, and hemming the garments. The garment workers were paid a piece rate
for their labor.

1.) What is the legal issue in this case? What did the appeals court decide?

The issue is whether the apparel manufacturer is a joint employer of garment workers
who performed assembly work for the manufacturer, but who had been hired and paid by
contract firms. The appeals court concluded that the lower court did not consider all of
the necessary factors when it determined that the manufacturer was not a joint employer
of the garment workers. The judgment in favor of the manufacturer was vacated and the
case was remanded for the lower court to apply the proper criteria.

2.) What criteria had the district court applied to determine whether the manufacturer
was an employer of the garment workers? What additional criteria does the appeals
court say must be applied? How do these criteria help determine whether an employment
relationship exists?

The district court based its decision on the fact that the defendants did not hire and fire
the garment workers; supervise the workers or control their work schedules and
conditions of employment; determine the rate and method of payment; and maintain
employment records. The appeals court says that these indicators of formal right of

control are insufficient to determine whether the manufacturer is a joint employer. On
remand, the court also needs to consider whether work was performed on the
manufacturer’s premises; whether the contract firms had businesses that could shift as a
unit from one putative joint employer to another; the extent to which the workers
performed discrete line jobs integral to the manufacturer’s production process; whether
responsibility under the contracts could shift from one contract firm to another without
material changes; the degree to which the manufacturer or its agents supervised the work;
and whether the workers performed work exclusively or predominantly for the
manufacturer.
Control over the work, and hence joint employer status, is more likely when the
work is performed in the manufacturer’s facility. Contract firms that serve a single client
rather than seek business from a variety of firms are more likely to be part of joint
employment relationships. When employees of contract firms perform work that is
integral to the manufacturer’s production process, the manufacturer is more likely to be a
joint employer. However, since sub-contracting is common to many production
processes, the court cautions that the extent of sub-contracting of integral tasks has to be
judged against industry custom. If responsibility for contracts could pass from one
contractor to another without material changes – such as by a new contractor continuing
operations with the same set of employees – the manufacturer is likely to be deemed a
joint employer. Extensive supervision also suggests joint employment, but only to the
extent that such supervision demonstrates effective control over the employees’ terms
and conditions of employment - and not merely verification of contractual production
standards. If the employees perform work exclusively or predominantly on behalf of the
manufacturer, that is also evidence of a joint employment relationship. De facto control
by the manufacturer over pay and work hours often accompanies such arrangements, as
distinct from situations in which the subcontractor performs “merely a majority” of its
work for a single customer.
In applying these criteria, the court takes considerable pains to distinguish
legitimate, arms-length contracting relations between business partners based on
economic considerations from relationships that look more like a “subterfuge to avoid
complying with labor laws.”

3.) From the limited, disputed facts presented, how would you decide the case?

Many important facts are in dispute. However, the trial court did find that the
manufacturers did not hire or fire the garment workers, supervise and control their work
schedules or conditions of employment, determine the rate and method of payment, and
maintain employment records. The work appears to not have been carried out in Liberty’s
own facility, as Liberty delivered cut fabric to be sewn together by assemblers and sent
its representatives out to check on how the work was being done. The amount of work
being done for a single manufacturer is disputed, with the plaintiff’s saying perhaps as
much as 75% and Liberty’s owner saying as little as 10%. The plaintiff’s claims that the
quality control inspectors from Liberty were in the factory numerous times each week for
hours at a time and that they gave orders directly to employees (including general urgings
to work harder) are potentially significant, although the owner suggests a much more
limited role for company representatives. The assembly work is certainly integral to the

production process, although heavy use of sub-contractors is common in the industry.
[Years after this appeals court decision, the case went to trial and a jury found for the
plaintiffs – 2009 U.S. Dist. LEXIS 41624 (S.D.N.Y.)]

4.) What are the practical implications of this case? For workers who are victims of
unscrupulous contractors? For firms that subcontract or otherwise outsource parts of
their operations?

This decision signals a willingness on the part of the courts to look beyond formal, direct
indicators of an employment relationship to the underlying economic realities when
determining whether joint employer liability should be placed with companies that sub-
contract aspects of their production process. Once again, employers are not safe assuming
that the sub-contracting of work or procuring labor from staffing services ends any legal
responsibilities to the persons performing that work. As contracting out becomes more
widespread throughout the economy and corporate actors become more closely entwined
within supply chains, these issues of legal (and social) responsibility for the actions of
contractors should loom ever larger. For employees of small contract companies that
might disappear overnight, establishing the joint employer status of client companies may
be the only chance to recover damages for violations of the law.

JUST THE FACTS

Stan Freund installed home satellite and entertainment systems for a company that sold
these systems. The company scheduled installations, although Mr. Freund could
reschedule them. The installer worked on his own, but was required to wear a company
shirt, follow certain minimum specifications for installations, not perform any additional
services for customers without the company’s approval, and call the company to confirm
that installations had been made and to report any problems. Mr. Freund was paid a set
amount per installation. He used his own vehicle and tools. Mr. Freund was free to
perform installations for other companies and to hire others to do installations.
However, while other installers did accept jobs from other companies, Mr. Freund
worked six days a week for this company. Is Mr. Freund an employee with rights under
the Fair Labor Standards Act? Freund v. Hi-Tech Satellite, 185 Fed. Appx. 782 (11th
Cir. 2006).

The issue is whether Mr. Freund is an employee or an independent contractor. Since this
case was brought under the Fair Labor Standards Act, the economic realities should be
used to decide this question. The appeals court affirmed the trial court’s ruling that the
installer was an independent contractor. In doing so, both court’s relied heavily on
testimony from other installers who had set up their own companies, hired assistants,
worked for other installation brokers, and did not work six days a week for one company.
In the absence of compelling evidence that this installer’s relationship with Hi-Tech was
unique, evidence of how it treated its other installers was probative of the working
relationship. In terms of right of control, the lower court had concluded that it favored
contractor status because the installer was able to do the work as he saw fit, to re-
schedule appointments, and to work for other companies. This conclusion is debatable,
since there were also numerous indicia of employer control, including the initial
scheduling of jobs, the required wearing of a company shirt, the prohibition against
providing any other services to customers, and the requirement that installations be
reported immediately. However, the court asserted that the control exercised over the
installer was “the end result of customer satisfaction” rather than “day to day regulation”
of his work – and that this distinction matters for purposes of assessing right of control.
He was seen as able to realize a profit or loss based on payment per job, the number of
jobs accepted, his efficiency, and his ability to hire assistants (even though he did not
actually do so). He used his own vehicle, tools, and supplies. He had a special skill at
installation, which included troubleshooting and dealing effectively with customers. The
only factor that the lower court said was consistent with employment was that the
installer’s work was integral to the business.

A full-time safety and security assistant at a public school also coached the high school
golf team. His coaching duties included supervising tryouts, coaching players during
tournaments, conducting daily practices, transporting team members to matches,
scheduling matches, communicating with parents, handling the team’s finances, and
fundraising. In all, the coach spent an estimated 300 to 450 hours per year on his

coaching activities, in addition to his full-time employment with the school district. For
his services as coach, he received a “stipend” of a little over $2,000 per year,
reimbursement for travel and other expenses, and paid administrative leave for coaching
activities that occurred during school hours. He was paid separately and on an hourly
basis for his work as a safety and security assistant. His continued employment was not
predicated on his also agreeing to coach. He sought overtime pay for weeks in which the
combination of his school duties and coaching required him to work more than 40 hours.
The school contended that in his capacity as a golf coach, he was a volunteer with no
entitlement to overtime pay. Was the coach an employee or volunteer with respect to his
coaching activities? Purdham v. Fairfax County School Board, 2011 U.S. App. LEXIS
4644 (4th Cir.).

The court decided that the golf coach was a volunteer rather than an employee. Thus, he
was not entitled to overtime pay under the FLSA. The court relied first on the fact that
Congress explicitly exempted persons who do volunteer work for public agencies from
the FLSA’s requirements. Such individuals are exempt from FLSA coverage if: “(i) the
individual receives no compensation or is paid expenses, reasonable benefits, or a
nominal fee to perform the services for which the individual volunteered; and (ii) such
services are not the same type of services which the individual is employed to perform
for such public agency.” The court determined that the coach’s decision to coach had
been made freely and without coercion. He accepted an offer to become coach, his
employment as a security assistant was not dependent on his coaching, and he was free to
stop coaching at any time without placing his job in jeopardy. The fact that the coach was
motivated, in part, by the stipend he received did not render him a volunteer. Even though
DOL regulations defining volunteers refer to performing “hours of service for a public
agency for civic, charitable, or humanitarian reasons, without promise, expectation or
receipt of compensation for services rendered,” this does not mean that volunteers must
be motivated solely by non-pecuniary considerations or that they cannot receive, as the
coach did, nominal fees or reimbursement for their expenses. The court also asserted that
“[i]t is the culture of high school athletics for the coaches to consider themselves
volunteers.”

Luann Lepkowski is one of about two hundred employees of Telatron Marketing, a
company that provides “customer relationship management services” to corporate
clients nationwide. Since early 2006, Ms. Lepkowski has been assigned to work
exclusively on the Bank of America account. The computer, software programs, and
databases that she uses in performing this work are owned and supplied by Bank of
America. The operators identify themselves as representatives of the bank when dealing
with customers. The bank provides training on bank products and procedures to Ms.
Lepkowski and the other operators. The bank oversees day-to-day operations by
monitoring phone calls to ensure that their procedures are being followed. Ms.
Lepkowski works in a call center owned by Telatron. She was hired and is paid and
scheduled by Telatron, which also maintains her personnel records. Ms. Lepkowski and
the other operators brought a class action lawsuit against both Telatron and the Bank of
America, alleging improper compensation. Is the Bank of America a joint employer of

these call center workers? Lepkowski v. Telatron Marketing Group and Bank of America
Corp., 2011 U.S. Dist. LEXIS 9388 (W.D. Pa.).

The court dismissed the plaintiff’s claim that the Bank of America was a joint employer
who should also be a defendant in a class action wage and hour suit. The court pointed
out that “[t]here is no unanimity of opinion … as to the appropriate factors to be
considered in analyzing whether a joint employment relationship exists. The Second
Circuit, as illustrated by Zheng v. Liberty Apparel, takes a relatively expansive view and
looks at (1) whether the premises and equipment of the purported joint employer are used
for the plaintiffs' work; (2) whether the contractors had a business that could or did shift
as a unit from one putative joint employer to another; (3) the extent to which plaintiffs
performed a discrete line-job that was integral to the process of production for the
purported joint employer; (4) whether responsibility under the contracts could pass from
one subcontract to another without material changes; (5) the degree to which the
purported joint employer or their agents supervised the plaintiffs' work; and (6) whether
plaintiffs worked exclusively or predominantly for the purported joint employer.” In
contrast, courts in the Ninth Circuit focus primarily on whether the proposed employer
(1) had the power to hire and fire employees, (2) supervised or controlled employee work
schedules or conditions of employment, (3) determined the rate or method of payment,
and (4) maintained employment records. The Third Circuit, in which this case arose, has
not set out explicit criteria for deciding when joint employment exists. The district court
in this case chose to examine the totality of the circumstances and asserted that the same
outcome would be obtained under either test.

Regarding the Ninth Circuit criteria, the court found that Bank of America did not
have the power to terminate the plaintiffs’ employment. It did not set work schedules,
hours of work, or otherwise influence the day-to-day conditions of employment. The
court dismissed the significance of the training provided by Bank of America and its’
monitoring of calls because “these measures reflect precisely the type of quality control
and customer service supervision that courts have consistently held to be ‘qualitatively
different’ from the control exercised by an employer over an employee.” On the other
two factors, the plaintiffs did not contend that Bank of America determined their
compensation or maintained their employment records. Applying the Second Circuit’s
test, the court focused on the questions of whether the premises and equipment of the
putative joint employer were used, whether the contractors had a business that could shift
as a unit from one putative joint employer to others, and whether there was any evidence
that responsibility could pass from one subcontractor to another without any material
changes. The court deemed the other criteria to be either duplicative with the Ninth
Circuit’s test or geared specifically to manufacturing contexts. The employees worked in
call centers operated by the contractor and not Bank of America. They did use equipment
and programs provided by the bank. The court deemed ownership of the premises on
which work is performed to be a stronger indicator of supervisory control than ownership
of equipment (There is some confusion in the decision, as the court states “On balance,
therefore, I conclude that this factor weighs in favor of joint employment.” However
from the tenor of the discussion, and because the court subsequently states that “the
Amended Complaint fails to plead sufficient factual allegations to satisfy any [italics

added for emphasis] of the seven joint employment factors analyzed above,” I assume
that this is an error.] The court also concluded that because the contractor had contracts
with numerous other companies and there was no evidence that “Plaintiffs would
continue to perform the same customer management services for BoA in the same
manner, even if BoA terminated its relationship with Telatron and engaged another
customer relationship company to handle their client accounts,” evidence of joint
employer status was lacking.

PRACTICAL CONSIDERATIONS

Try your hand at drafting an independent contractor agreement that a company that sells
carpeting might use for its installers. Don’t worry about making your agreement sound
like legalese. Focus instead on what such an agreement should specify.

The point is to try to incorporate as many of the criteria for establishing independent
contractor status as possible. The independent contractor agreement should specify what
the person performing the work is expected to accomplish and any deadline for doing so,
but should not specify hours of work, methods, requirements to attend meetings,
supervisory relationships, or other provisions that indicate the contracting entity is
substantially retaining its right of control. The agreement should make it clear that the
contractor is in business for him or herself by placing responsibility for tools, materials,
equipment, the hiring of assistants, and other expenses on the contractor. The agreement
should generally leave the contractor free to perform services for others and should
pertain only to the performance of some particular project or piece of work. The
agreement should state that the contractor is responsible for payment of employment
taxes and is not entitled to benefits. Payment should be related to completion of the
agreed upon project and not be based on hours of work. The agreement should be for a
limited period of time and not open-ended as to duration. A new agreement should be
drawn up if additional projects are desired, and this should not be done on a continuous
basis

How should companies that use temp workers supplied by temp agencies deal with those
workers if performance problems emerge? If temp workers complain about inequitable
treatment? If temp workers request leave under the Family and Medical Leave Act?

A tricky balance must be maintained if client companies do not wish to face potential
liability as joint employers. That balance involves refraining from exercising employer-
like control, while still taking steps to integrate temporary workers into the workplace.
Performance problems sometimes have to be dealt with on the spot, but for the most part,
unsatisfactory performance by temps should be brought to the attention of the temporary
staffing firm and dealt with by them. The client company should refrain from any attempt
to “discipline” individual temps or to request/require that particular temps not be
assigned. Ultimately, if the quality of temps is not satisfactory, the client company should
find another source for temporary workers. If inequitable treatment is complained of and
relates to protected class characteristics, the client company has an obligation to do what
is within its power to end any discriminatory treatment. Complaints about unequal
treatment of temps in comparison to the client firm’s “permanent” employees are not so
much a legal problem as an issue of employee relations. Efforts should be made to treat
temporary workers with dignity and to not needlessly reinforce the perception of second
class status. However, it also has to be made clear to temps that the staffing firm is their
employer and that they are working under different arrangements than the client
company’s own employees. If teamwork and close working relationships over a period of

time are important, those are indicators that a company would be much better off not
staffing these positions with temps. Under the Family and Medical Leave Act, the
temporary staffing firm is typically the “primary employer” – even when there is joint
employment. Thus, staffing firms are typically responsible for responding to temps’
requests for leave and providing required notices.

END OF CHAPTER QUESTIONS

1.) A company sells health insurance policies. The company has a large sales force
comprised of independent contractors. Some of its sales agents, usually after a significant
period of service, are promoted to the position of “sales leader.” Sales leaders agree to
remain as independent contractors when they are promoted. Sales leaders do little selling
of policies; instead, their main responsibilities are recruiting, training, and managing
sales agents. The income of sales leaders is mainly derived from overwrite commissions
on their subordinates’ sales. The company retains control over the hiring, firing,
assignment, and promotion of sales agents. The company determines sales leaders’
territories and does not permit them to sell other insurance products or operate other
businesses. Sales leads are distributed by the company and sales leaders are prohibited
from purchasing leads from outside sources. Sales leaders set their own hours and
conduct their day-to-day activities largely free from supervision. Attendance at company
meetings and training sessions is generally considered optional for sales leaders. Sales
leaders receive no benefits and the company does not withhold any of their pay for tax
purposes. Several sales leaders sued for overtime pay under the Fair Labor Standards
Act. Are the sales leaders employees or independent contractors? (Hopkins v.
Cornerstone America, 545 F.3d 338 [5th Cir. 2008], cert. denied, 2009 U.S. LEXIS
2005)

The trial court had found that the sales leaders were employees under the FLSA and the
appeals court affirmed. The court set out the Fifth Circuit’s version of the economic
realities test: “we consider five non-exhaustive factors: (1) the degree of control exercised
by the alleged employer; (2) the extent of the relative investments of the worker and the
alleged employer; (3) the degree to which the worker's opportunity for profit or loss is
determined by the alleged employer; (4) the skill and initiative required in performing the
job; and (5) the permanency of the relationship. No single factor is determinative..
Rather, each factor is a tool used to gauge the economic dependence of the alleged
employee, and each must be applied with this ultimate concept in mind.” Regarding the
degree of control, the court observed that Cornerstone controlled the hiring, firing,
assignment, and promotion of the Sales Leaders' subordinate agents, on whom the Sales
Leaders relied for their primary source of income. Cornerstone at least partially
controlled the advertising for new recruits by providing the Sales Leaders with approved
ads and monitoring their placement. Cornerstone exclusively determined the type and
price of insurance products that the Sales Leaders could sell. Cornerstone also controlled
the number of sales leads received, prevented Sales Leaders from purchasing leads from
other sources, and determined the geographic territories where the Sales Leaders and
their subordinates could operate. Regarding investment in the business, the court found
that Cornerstone's investment--including maintaining corporate offices, printing
brochures and contracts, providing accounting services, and developing and underwriting
insurance products--outweighed the personal investments of Sales Leaders, even though .
Sales Leaders made substantial investments in their individual offices. Regarding
opportunity for profit or loss, the court dismissed found that the key drivers of Sales
Leaders’ compensation were all determined by Cornerstone. The likes of controlling
office costs and motivating subordinates paled in comparison. Regarding skill, the court

found that while the Sales Leaders exhibited certain skills, they were primarily general
management skills and the use of those skills was constrained by the high degree of
control maintained by Cornerstone. Finally, regarding permanency, most of the Sales
Leaders worked for a number of years and provided their services exclusively to
Cornerstone.

2.) An attorney and member of the New York Bar Association became actively involved
with international environmental issues. She proposed, developed, and presented a
program that was presented under the auspices of the association. She engaged in other
efforts, including creating a new Bar Association committee on international
environmental law, making presentations, and participating at the first United Nations
Conference on Environment and Development. In return, the association provided her
with workspace, clerical support, publicity, and reimbursement for out-of-pocket
expenses. The attorney experienced harassment by a Bar Association official and sued.
Was she a volunteer or an employee? (York v. Association of the Bar of the City of New
York, 286 F.3d 122 (2
nd
Cir. 2002)

When the issue is whether someone performing work is an employee or a volunteer, the
nature of any payments received is usually a key fact. There must be wages or benefits,
or a promise to provide these, beyond some minimum level of significance or
substantiality. The court concluded that the benefits that the lawyer received, including
clerical support, workspace, networking opportunities, and reimbursement for out-of-
pocket expenses did not constitute significant reimbursement of the sort that would signal
an employment relationship in the absence of any contractual agreement. The court
opined that holding otherwise would transform a wide variety of efforts undertaken on
behalf of voluntary member organizations into employment.

3) The exotic dancers at a nightclub sign independent contractor agreements at the
beginning of their employment and are paid entirely by the tips they receive from
appreciate customers. The club does not recruit dancers. Instead, women interested in
working there come in for a dancing audition and “body check.” If selected, dancers
must obtain, at their own cost, an adult entertainment license ($350 per year). Dancers
must remit a house fee to the club for each night of work (between $30 and $100
depending on the day of the week and time of arrival) and tip the DJ (at least $20) and
“house mom” ($5-10). On slow nights, dancers can suffer a net loss for the evening.
Dancers also spend thousands of dollars a year on costumes, shoes, cosmetics, and hair
care. However, they are not investors in the club and do not pay any of the other
expenses associated with operation of the club, including facilities, advertising, the sound
system, and food and drink. Schedules are worked out between dancers and the club,
although there is a strong expectation that dancers will work at least four nights a week.
The club has a rule book for contractors and employees, and dancers have been
disciplined for violations of these rules. There are elaborate procedures for checking in
and out of work, including appearance inspections by the house mom and a breathalyzer
test at the end of shifts. A number of the dancers have worked at the club for at least a
year, but shorter periods of employment are also common. Are the dancers of the club

entitled to the protections of the Fair Labor Standards Act or are they independent
contractors? Why? (Clincy v. Galardi South Enterprises, 808 F. Supp. 2d 1326 (N.D. Ga.
2011).

The court held that the dancers were employees because of the degree of control exerted
by the Club over the work of the dancers, the dancers’ opportunity for profit and loss, the
dancers’ relative investment, the lack of specialized skill required to be a dancer, and the
integral nature of nude entertainment to the Club’s business.

4.) A surgeon worked as part of the medical staff at a hospital. The surgeon leased his
own office space, scheduled his own operating room time, employed and paid his own
office staff, billed patients directly, received no benefits, and did not receive tax
documents (W-2 or 1099) from the hospital. The doctor performed all of his surgeries at
this hospital and could use its nurses and other staff to assist in the treatment of patients.
Medical staff membership required the doctor to follow medical staff bylaws, keep
medical records, attend an orientation program, participate in continuing education
programs, and agree to take calls from the emergency room. After the doctor was
diagnosed with and treated for bi-polar disorder, he was reinstated with numerous
conditions. These included submitting to close review of all of his surgical cases, meeting
periodically with a monitoring physician, and providing extensive personal and medical
information. When the surgeon subsequently had an acute manic episode while
performing open-heart surgery, his medical staff privileges were rescinded. He sued for
disability discrimination and the hospital argued that he was an independent contractor.
What should the court decide? (Wojewski v. Rapid City Regional Hospital, 450 F.3d 338
(8th Cir. 2006)

The appeals court affirmed the lower court’s ruling that the doctor was an independent
contractor. Therefore, he had no standing to sue under the employment provisions of the
ADA. Both courts applied versions of the common law test. The court noted that the
surgeon performed highly skilled work, leased his own office space, hired and paid his
own staff, billed patients directly, and did not receive any benefits or tax documents from
the hospital. Although the 2003 letter of agreement subjected the surgeon to an extensive
set of controls and (in the words of the appellant) “perhaps rendered him the most
controlled doctor in America,” the court saw these stipulations as still falling within the
normal tension that exists between hospital administrators and staff physicians. The
hospital could “take reasonable steps to ensure patient safety and professional liability
while not attempting to control the manner in which [the doctor] performed operations.”
Right of control is particularly difficult to assess for professionals. Not all cases involving
staff physicians find them to be independent contractors (e.g., Salamon v. Our Lady of
Victory Hospital, 514 F.3d 217 (2d Cir. 2008)).

5.) A waitress at a diner sued for sexual harassment. The employer argued that it had
fewer than 15 employees and was thus not subject to Title VII. Whether the diner had the
requisite number of employees depended on whether the two managers in charge of the
diner were “employees.” The diner is owned by a woman who is the sole proprietor.
However, she has delegated virtually all responsibility for the operation of the restaurant

to these two managers. Without the owner’s input, the managers decide who to hire and
fire, work schedules, work rules, and all of the other operational decisions of the
restaurant. The two managers do not have ownership interests in the restaurant
(although one is married to the sole proprietor) or hold positions as board members
(there is no board). Should the two managers be counted as employees? (Castaways
Family Diner, 453 F.3d 971 (7
th
Cir. 2006).

The appeals court reversed the lower court’s entry of summary judgment for the
employer. The lower court erred in concluding that the managers were partners or
principals in the firm, rather than employee agents. The appeals court expressed
considerable doubt as to whether the criteria advanced by the EEOC and endorsed by the
Supreme Court in its Clackamas decision (538 U.S. 440) for distinguishing partners from
employees were relevant to a situation where the actors exercised control at the pleasure
of an owner who delegated those responsibilities, rather than as a matter of right. The
court held that if Clackamas is still applicable, it must be applied with consideration of
the source of the authority exercised by the managers. The court concluded that “a small
business owner like Gonzalez has the option of running the business herself … . In that
way, she might keep the number of employees below Title VII’s threshold. If instead, she
chooses to engage another person to run the business on a day-to-day basis for her,
without giving him a stake in the business that lets him share the power to control it, then
she is taking on an additional employee that may put her workforce over the statutory
threshold, just as if she had taken on an additional cook, server, cashier, or busboy.”

6.) A farm labor contractor recruited and hired workers to detassel and remove
unwanted corn plants in the fields of the Remington Seed Company. Detasseling is
necessary for the growing of hybrid plants and must be performed several times during a
season. The workers were paid by the labor contractor. They took instructions from the
labor contractor but also followed Remington’s work rules. Remington had supervisors
in the fields to inspect work and determine when jobs needed to be redone. The labor
contractor had no clients other than Remington Seed. Remington advanced several
payments to the contractor so that the workers could be paid and covered by workers’
compensation insurance. Tools and portable toilets were supplied by Remington. The
workers brought suit under the Fair Labor Standards Act against both the labor
contractor and Remington Seed Company. Is Remington a joint employer liable for
violations of these workers’ rights? (See Reyes v. Remington Hybrid Seed Company, 495
F.3d 403 [7th Cir. 2007]).

The district court had granted summary judgment to Remington. The appeals court
vacated the decision on the grounds that Remington was a joint employer of the farm
workers. Relevant facts included that the farm labor contractor had no business
organization that shifted from one place to another. Instead, he put together crews for
Remington alone. The workers took instructions from the farm labor contractor, but also
followed work rules established by Remington. They started employment at company
headquarters and received a briefing about pesticide safety. Remington supplied tools and
outhouses. Remington had supervisors in the fields that inspected the work and decided if
jobs needed to be re-done. However, any liability for Remington was limited to unpaid

wages and did not reach the farm labor contractor’s unfulfilled promises of more work
hours and better housing.

7). A logistics company used a subcontractor to deliver packages. The contract company
owned the vehicles used by drivers to deliver packages, while the logistics firm owned the
warehouse facilities and all other equipment. Drivers were hired and paid by the contract
company. Every morning, the logistics company had packages delivered to one of its
warehouses. Drivers could not begin work until the logistics company informed them that
their packages had been received, coded, and were ready for pickup. After receiving the
go-ahead, drivers sorted, scanned, and loaded the packages. The contract company
leased the scanners from the logistics company. As drivers loaded their vehicles at the
warehouse, a logistics company employee would often inspect the vehicles and drivers’
uniforms to ensure that they conformed to the standards specified in the company’s
agreement with the contractor. The uniforms and the vehicles bore the names of both
companies. Drivers spent the majority of their days making pickups and deliveries.
Throughout the day, the logistics firm sent information regarding customer complaints,
requests for re-deliveries, and other nonroutine matters to drivers. Using scanners,
drivers logged the time at which each package was picked up or delivered. When drivers
finished their delivery routes for the day, they unloaded any remaining packages at one
of the warehouses and returned their scanners to be charged overnight. The information
that the scanners had collected during the day about package locations was transmitted
to a data server of the logistics company. The drivers allege that they were improperly
denied overtime pay. Is the logistics company a joint employer potentially liable for wage
and hour violations? Why or why not? (Layton v. DHL Express (USA), 686 F.3d 1172
(11
th
Cir. 2012).

No, the logistics company (DHL) was not a joint employer with the subcontractor (Sky
Land). The court applied 8 criteria: 1) the degree of control of the workers; 2) the degree
of supervision, direct or indirect, of the work; 3) the power to determine the pay rates or
methods of payment of workers; 4) the right, directly or indirectly, to hire, fire, or modify
the employment conditions of the workers; 5) preparation of payroll and payment of
wages; 6) ownership of the facilities where work occurred; 7) performance of a specialty
job integral to the business, and 8) the relative investments of DHL and Sky Land in the
enterprise.

Although DHL did engage in some small level of supervision of the drivers, most of the
time the drivers were unsupervised. Further, DHL did not hire or fire, had no power to set
pay rates, and did not pay the drivers. DHL did not control the method of performing
daily tasks. In addition, Sky Land’s contract with DHL was not exclusive, so that the
drivers were not economically dependent on DHL.

8.) Regardless of the eventual outcome of the Northwestern University case, should
student-athletes be considered employees of the universities they attend? Why or why
not? (See Taylor Branch. “The Shame of College Sports.” Atlantic (October 2011), 81-
110)

Student-athletes are actively recruited and sign contracts to participate in activities that
consume much of their time. They receive substantial payment in the form of
scholarships and sometimes generate substantial revenues and publicity for their
universities. Arguably, athletics is less central to what universities do than are the
teaching and research performed by graduate assistants. Further, the mode of payment of
athletes is less obviously a wage for services rendered. Nevertheless, the concept of the
“student-athlete,” devised by the NCAA to legitimize the amateur, non-employee status
of athletes, is increasingly being challenged, as major school sports programs grow ever
larger and top athletes treat college as brief internships on the path to professional
careers.

9.) What are the consequences of denying back pay and other individual remedies to
undocumented workers? Justice Breyer, dissenting from the majority opinion in Hoffman
Plastic Compounds, Inc. v. NLRB, writes that denying the NLRB the power to award back
pay “… lowers the cost to the employer of an initial labor law violation … It thereby
increases the employer’s incentive to find and to hire illegal-alien employees.” Does
denying remedies to undocumented workers reinforce or undermine national immigration
policies?

At first blush, it appears entirely consistent with public policy on immigration to deny
remedies under employment law to persons who do not have legal status to be employed
and who are unlawfully in this country. However, doing so might actually increase the
incidence of illegal immigration, because the potential cost to employers of employing
these workers might be reduced. This decision appears to increase the vulnerability of
undocumented workers. If they try to organize unions or otherwise assert their rights
under the law (e.g., recover unpaid wages), they can be terminated with little
consequence for the employer, beyond perhaps a court order to not engage in such
behavior in the future. And given the lack of a meaningful remedy for the affected
individuals, who would bring such a case in the first place?

10.) Commenting on the increasingly widespread use of labor contractors by large
companies, attorney Della Bahan claimed “These companies are pretending they’re not
the employer. The contractor is willing to work people seven days a week, not pay payroll
taxes, not pay workers’ comp taxes. The companies don’t want to do that for themselves,
but they’re willing to look the other way when their contractors do it.” Do you agree? To
what extent should companies be held responsible for the employment practices of
companies with which they contract? (Steven Greenhouse. “Middlemen in the Low-
Wage Economy.” New York Times (December 28, 2003), Wk-10)

Companies that use their leverage to negotiate low-bid contracts with small contractors
set in motion a process under which exploitation of workers is likely. Firms do not have
to be privy to the details of their contractors’ employment arrangements to know that it is
low-wage workers who are going to bear the brunt of these arrangements. Yet, it is
difficult to blame companies for seeking the best deal from contractors and to clearly

identify when a firm has sufficient knowledge of its contractor’s employment practices
and/or control to warrant holding the firm liable.

11.) Legally, it makes a great deal of difference whether someone performing work is an
employee or an independent contractor. But should it make a difference? What is the
justification for excluding independent contractors from protection of antidiscrimination
and other laws? (Danielle Tarantolo, “From Employment to Contract: Section 1981 and
Antidiscrimination law for the Independent Contractor Workforce,” 116 Yale Law
Journal 170, 202-04 (2006).

As a general matter, the argument is that the ability of independent contractors to sell
their services to other users gives them greater bargaining power than that possessed by
most employees and makes them less subject to mistreatment or exploitation. However,
as the use of independent contractors to perform a wide range of tasks increases and
distinguishing between independent contractors and employees becomes more difficult,
there might be good reason to re-think the exclusion of independent contractors. This
would seem particularly true for the likes of anti-discrimination laws which, in contrast to
wage and hour laws, would reinforce basic societal values without unduly infringing on
freedom of contract. Tarantolo notes that independent contractors already receive some
protection from discrimination under 42 U.S.C § 1981 which prohibits discrimination in
"making and enforcing contracts." However, this protection is limited to claims of
disparate treatment based on race or national origin. She proposes to use this venerable,
Reconstruction-era statute, “to modernize the workplace antidiscrimination regime.”

FOR A CHANGE OF PACE

Students might critique an actual independent contractor agreement if one is available. If
not, they might be presented with a hypothetical example like the following:

“I agree to provide services to the XYZ Company as an independent contractor. These
services include writing software, “trouble shooting” computer network problems, and
other tasks that might be assigned. I agree to respond to requests for my services in a
timely fashion. I realize that I am free to consult for other companies and to use my own
best professional judgment in determining how to provide these services to XYZ Co. I
agree that I will be paid at the rate of $35/hr for all time spent performing services for the
XYZ Corp.”

What, if anything, is good about this agreement? What, if anything is problematic about
this agreement? Should it say other things?

This can be used as another way to get students to think about the criteria for
distinguishing between employees and independent contractors and how contractor
relationships must be structured in order to retain contractor status.
The sample IC agreement is inadequate from the standpoint of ensuring that the
person doing the work will not be deemed an employee. On the plus side, it explicitly
states that the individual is free to offer her services to other users and refers generally to
her right of control over how the work is done. However, the wording that allows the
company to “assign” unspecified other tasks without additional negotiation and
agreement reads like the “and any other tasks assigned” language typically found on an
employee job description. The language about responding in a “timely fashion” also
suggests right of control, and hence employee status, particularly considering that the task
is writing software. Independent contractor status does not preclude payment on an
hourly basis if other aspects of the relationship are clearly more contractor-like, but it
seems possible to arrange payment on a project or per call basis that would be more
consistent with IC status. Without loading the agreement with excess verbiage, it would
be useful to elaborate further on the contractor’s right of control, to specify that any
training, manuals, supplies, or other materials are the responsibility of the IC, to specify
that the payment cited is the sole payment for work performed and that the IC is
responsible for any benefits as well as payment of all employment taxes, and to make the
contract less open-ended in terms of duration.

Random documents with unrelated
content Scribd suggests to you:

tűzbékákat hány a letelepedő atyafiak közé; asszonyok sikoltozva
ugrálnak szanaszéllyel; leányok egymás vállára téve kezeiket,
csöndes dudolással lejtenek egy helyen körülforogva; kiki jó
kedvének gyeplőt ereszt, a míg el nem jött az a főnök, a kinek fekete
arczától úgy elmulik egyszerre mindenkinek a jó kedve.
Pedig a mai nap – értem alatta ezt a földalatti éjszakát – az ő
különös ünnepélyével is van összekötve. A nagy aranyosztály után
következni fog az ünnepélyes pillanat, a melyben ő kezén fogva
Onucz leányát, egy magas állványra tett feszület előtt vele
megesküszik; az esküvési formát a szerint mondva, a hogy azt Fatia
Negra maga kigondolta, válogatott átkokkal és bizonyozásokkal
megterhelve, s kijelenti, hogy e naptól fogva, bárha pópa nem is volt
jelen, de ott volt az oltár és rajta a feszület, minden ember úgy
tekintse Aniczát, mint az ő valóságos hites feleségét, addig is, míg
más országban, más emberek előtt, igazi orczájával vezetheti őt a
pap elé.
Ez a szertartás régi kedvencz eszméje volt már Onucznak, s most
Fatia Negra beleegyezett.
A részvényesek lassankint összegyűltek már a barlangban: a
legutolsók között volt Onucz és leánya, a vőfélyekkel és nyoszolyó
leányokkal. Anicza most is szokott szabásu köntöseibe volt öltözve; a
katrincza és a hímzett ing, meg a gömbölyű kalpag a fején most sem
váltattak fel mással; csakhogy mindez ragyogott rajta az aranytól és
drágakövektől s hajtekercsei igaz gyöngysorokkal voltak keresztül-
kasul fonva.
Ennyi válogatott szépség között is, mint a mennyi itt összegyűlt,
ő volt mindig a legszebb.
Homloka közepén egy nagy gyémánt ragyogott, de annál is
fényesebb volt az a másik kettő, mely szempillái alól elővillámlott.
Termetet nem lehetne tökéletesebbet képzelni, mint az övé. Az
úri divat eltorzító mellékletei nem zavarják annak gyönyörű
összhangzatát; minden állása mint egy antik szoboré, mozdulatai

gömbölyűek, hajlékonyak, rugalmasak és e mai napra különösen
elevenek; szemei, arcza tündökölnek az örömtől: a hogy nem szokta
más menyasszony, egy órával esküvője előtt.
Csak a vőlegény várat még magára. Sokáig jön, látszik, hogy
nagy úr. Sőt az is meglehet, hogy már itt van, de senki sem látja, ott
jár tán menyasszonya háta mögött, a láthatlanná tevő köpenyegben,
s mikor azt leveti magáról, akkor… akkor egyszerre maga előtt látja
őt mindenki!
Anicza fölsikolt, – tán az örömtől? mindenki meg van lepetve; azt
hiszik, ördögökkel czimborál a főnök, a föld alól jött elő.
És minő pompával jött elő! A bibor ruha, a mit viselt, nem látszott
az arany sujtásoktól, hosszú prémes palást függött vállairól, mint
valami fejedelemnek s fején arany sisak volt, az szorítá le az
álarczot; a sisak taréja végig gyémántokkal volt megrakva;
valamelyik czimbora észrevette, hogy a sisak taréjának hegye egy
kissé sáros; bizonyosan – a mint a földet felütötte a fejével.
Semmi fegyver sem volt az oldalán, még csak egy tőr sem.
Természetesen: oltár előtt, esküvés előtt le szokták azt rakni.
Onucz alázattal járult eléje s mély tisztelettel csókolá meg
rejtélyes főnökük kezét, míg Anicza csalfa hízelkedéssel közelíte felé,
igen ügyesen tettetve babonás félelmet a bűbájos szerető iránt.
– Én félek tőled, Fatia Negra! te látatlanul jösz és távozol. Te nem
vagy Istennel?
– Az igaz, hogy most közelebb vagyunk az ördög országához.
– Csitt, ne beszélj úgy.
– Oh, dehogy nem, ezek az emberek, ha azt hinnék, hogy égből
szállottam alá, rég elárultak, kötve vittek volna Gyula-Fehérvárra; de
mert azt hiszik, hogy a föld alól jöttem, ördöggel vagyok ismerős:
félnek tőlem és hívek hoztám. Te magad is úgy vagy: szeretsz, mert
félsz.

– Haha! Azt te majd meg fogod látni, hogy a milyen magasan fel
a felhőig, s a milyen mélyen le a föld gyomráig lakik valaki, én
senkitől sem félek; tőled sem; hiába mondtam. Nem vetted észre,
hogy csak tréfáltam veled, mikor azt mondtam, hogy félek.
– No, majd próbára teszlek mindjárt. Látod ott az oltáron azt a
feszületet, arra fogunk mi megesküdni örök titoktartást. De minthogy
e fogadás nem Istenhez szól, mert hamispénzverők teszik azt, nem
is az égbe kell annak fölmenni, hanem máshová, lefelé. Azért, hogy
foganatos legyen az esküvés, eredj, ha van bátorságod, fordítsd meg
a feszületet s tűzd le a helyére – fejével lefelé.
A leány egy perczre elsápadt, megrendült; azután bátran neki
indult; az oltárhoz lépett, megragadta a feszületet s fölemelve,
megfordítá azt, egy az oltáron levő nyilásba megfordított végével
tűzte azt vissza, úgy, hogy talapzatával fölfelé állt.
A jelenlevők mind elszörnyedve bámulának oda.
A mint fölemelte és a mint újra letűzte ismét a leánya feszületet,
mindkétszer önkénytelen gépies rándulást lehetett észrevenni
karjain, de arcza nem árult el semmit. Villanygép ütege volt rejtve az
oltár alá, az idézte elő e hatást.
– Nos? kérdé a visszatérőt a Fatia Negra.
– A feszület megütött, midőn megfogtam és megütött, midőn
újra letettem, súgá halkan a leány; s e perczben nagyon halvány
volt.
– S te mégis megtetted, a mit mondtam, szólt a Fatia Negra,
kezét Anicza vállárá téve; derék leány vagy, méltó vagy hozzám.
A leány sötéten elborult tekintetét rávetve, felelé:
– Bizonynyal az vagyok.
– Atyafiak! kiálta most dörgő hangon a kalandorvezér. Ide
hallgassatok rám.

Mindenki odahagyta sátorait, ivóasztalát, mulatságát s kört
alakított a fekete álarczos körül.
– Tudjátok-e, mi annak a helynek a neve, a mi a föld alatt van?
Annak a neve sír! velem együtt mindnyájan a sírban vagytok e
pillanatban s ha akarom, olyan halottak, a kiknek nincsen semmi
mondani valójuk többé ezen a világon. A ki még azt a felső
napfényes világot látni akarja, a hol most épen reggelre kél a hajnal,
annak meg kell esküdni arra, hogy soha, semmi időben, sem józan
fővel, sem mámorosan semmit azokból, a mik ide lenn, e nagy
földalatti sírban történtek, akár látottakat, akár hallottakat,
elmondani nem fog; hanem olybá veszi azokat, mintha álmodta és
mire fölébredt, elfelejtette volna. Erre esküdjetek meg velem ez
órában.
– Én magam fogom elébb elmondani az esküt, hallgassátok meg;
és szóljatok hozzá, ha meg vagytok-e vele elégedve vagy sem?
Ezzel az oltárhoz lépett, melynek zsámolyát az üvegtalapzatú
«sziget» képezé, a mit ismernek mindannyian, a kik valaha egy
villanykészletet láttak. Maga a villanygép az oltár alá volt rejtve,
leydeni palaczk ütegeivel, s egy óramű által hozatott mozgásba,
vezető sodronyok által az ércz nyilással összeköttetésbe, melybe az
érczfeszület volt illesztve.
A fekete álarcz néhány perczig állt némán a zsámolyon, sisakját
levevén fejéről, mialatt a közelebb állók elborzadva látták, hogy
hosszú hajzatának egyes szálai hogy emelkednek lassan fölfelé,
egyenesen fölmeredve, mintha azokon függne valami rejtélyes
hatalom kezében. Csend volt, mint szokott lenni föld alatt, igazi
halottak között.
A Fatia Negra tompa, kisérteties hangon megkezdé az átok-esküt.
– Én, e fekete álarcz viselője, Fatia Negra, a hogy mindnyájan
neveznek, esküszöm e földalatti éjszakában: esküszöm az égő tűzre,
mely eső képében Sodomát és Gomorát megemészté, esküszöm az
özönvízre, mely minden élőt e földön megölt, esküszöm a

meghasadó földre, mely az áruló Dáthám és Abirám hadait elnyelé,
esküszöm a fenevadak körmeire, kiket Eliézer a fecsegő kölykökre
előhivott, esküszöm a lélekre, a ki Saul király halálát megjelenté,
esküszöm a Leviathan angyalra, ki lázadás miatt az égből ledobatott,
és a Malach Hamovesh angyalra, ki az erőszakos halál kardját viseli
kezében, esküszöm az egyiptomi tizenkét csapásra, mikkel Mózes a
Pharaók országát megveré, esküszöm a csillagra, mely alatt
születtem: hogy úgy verjen meg, a ki verni szokott, föld alatt vagy
föld felett lakó, úgy veszszek el tűzben, vízben, föld gyomrába
elevenen temetve, úgy váljak sóbálványnyá, úgy tépjen szét fenevad
az erdőn, betegség az ágyban, rossz szellem a pokolban, úgy
forduljon ellenem tulajdon fegyveremnek éle gonosz órámban, úgy
rettegtessen éjszaka hátam mögött lappangó kisértet, úgy legyen
testem megverve fekélylyel, szemeim farkas sötétjével, nyelvem
némasággal, csontjaim belső szaggatásokkal, úgy essék le az égről
születésem csillaga, mikor legjobban óhajtanék élni, a mint egy igét
vagy egy gondolatot bárki előtt, legyen az pap, gyermek, apa, itélő
biró, vagy fenyegető hóhér, azokból, a miket e helyen láttam,
hallottam, vagy megtudtam, valaha kimondani fogok, vagy
kezemmel leirok, vagy valakit rávezetek. Legyen tele átokkal minden
csepp vérem, átkozzanak meg maradékim, ébredjek fel a sírban s
feljárjak onnan holtom után, ha ez ellen valaha cselekszem. Hallják
meg ez esküvésemet mindazok, a kik a föld felett, vagy a föld alatt
laknak.
E drastikus esküforma mindenkit kielégíte; azon a vidéken
nagyon tetszenek az ilyen önelátkozások s kötő erejük százszorta
erősebb, mint a mi esküt a birói személy előtt tesznek le. A fekete
álarczos hajfürteiből ez alatt köröskörül sűrűen emelkedtek föl egyes
hajszálak, mintha valami rémséges korona volna a fején. A körüle
állók oly mély borzalommal tekintének reá. Mindenki hivé felőle,
hogy földöntúli csodák ereje van e szavakban; csak a leány nem hitt
neki semmit.
Hogy a rémkedő tiszteletet még jobban fokozza, odainté
magához a társaság véneit a kalandor.

– Im, hogy lássátok magatok, mennyire tudva vannak ott, hol
tudva kell lenniök, az elmondott átok szavai, nyúljatok hozzám, csak
ujjaitok hegyét tartsátok felém, és megtudjátok, ki van itt jelen még
rajtunk kívül?
Az öreg Onucz reszketve nyújtá ujja hegyét a Fatia Negra felé, s
majd összerogyott ijedtében, midőn annak ruhájából szikrákat érze
kipattogni, a mik ujjai hegyét megégeték. Egyszernél többször egy
sem mert felé nyúlni, de a kiváncsiság valamennyit odahozta mégis;
ki-ki személyesen akart meggyőződni a csodáról, a mit másnak nem
hitt s az alakoskodó biztatá a közeledőket, hogy bárhol érjenek
hozzá, tűz jön ki a testéből; azok szikrákat ugrattak elő nyakából,
fülei hegyéből, s meggyőződtek felőle, hogy az átok csakugyan
minden csepp vérébe bevette magát.
Csak Anicza nem közeledett hozzá.
– Hát te félsz tőlem? kérdezé tőle az alakos.
– Nem félek.
– Jer hát, csókolj meg.
Anicza oda lépett hozzá, s meghagyta általa csókolni magát.
Összeborzadt utána.
– Nos? Mit éreztél?
– Szád megégette számat, felelt a leány s midőn a Fatia Negra
félrenézett, titokban keresztet vetett magára.
A Fatia Negra tökéletesen meg volt elégedve a komédiával. A
titokszerű, az ismeretlen iránti borzadály rabszolgáivá tette
czimboráit; ezektől nem tarthatott többé.
– Most add ide kezedet, Anicza, te viszont add másik kezedet
társnédnak; mindenki fogódzzék a másik kezébe.

Igy egy lánczot képeztetett velük, melynek tulsó végét a vén
Onucz zárta be, kinek kezébe egy vékony lánczot adott, mely az
oltárról lefüggött.
Aztán elmondta előttük a phantastikus esküt, azok minden igét
utána mondtak. A komédiát befejezte egy erős villanyütés, mely
egyszerre minden ember könyökét és inait megsajgatta. A szegény,
tudományokban járatlan emberek azt hitték, az ördög futott
idegeiken keresztül, jajveszékelve könyörögtek a fekete álarczosnak,
hogy ne tegye már őket ki több próbának, hiszen eléggé meg
vannak már rémülve.
– Most tehát itt van a pillanat, Fatia Negra, szólt Onucz, nagy
tisztelettel a bűbájos egyéniség iránt, melyben te is beváltsd
szavadat; aztán majd én is megmondom, hogy mit akarok. Fogod-e
igazán nőül venni leányomat?
– Ne jussak ki a napvilágra addig, a míg azt nem teszem.
– Megesküszöl vele azon módon, a hogy nekem megigérted?
– Azt hallani fogjátok.
– No, hát akkor én is mondok neked valamit. Amott van a nagy
mázsáló mérleg fölállítva, ugy-e bár? Az egyik serpenyőre annyi
aranyat rakok, a mennyi őt fölemeli. Annyi aranyat adok
leányommal, a mennyit ő saját maga nyom.
Ez egészen az atyafiak ízlése szerinti gondolat volt Onucztól;
valódi román munificentia! annyi aranyat a menyasszonynyal, a
mennyit ő maga nyom.
A két vőfély rögtön futott egy nagy fatálért, arra fölállíták a
menyasszonyt, azon fölemelték, úgy vitték a mázsáló mérlegig;
Onucz még a tálat is rátevé a mérlegre: azzal is nehezebb legyen.
Azután annyi vert aranyat raktak az Onucz jegyével pecsételt
zacskókban a másik mérlegre, a mennyi a mérleg két karját
vízirányosra emelte.

Mikor aztán mind a leány, mind az arany a levegőben libegett,
Onucz diadaltól sugárzó arczczal taszítá oldalba könyökével a Fatia
Negrát.
– Ez most mind a tied.
A kalandor odafutott a mázsálóhoz, de nem azon serpenyőhöz,
melyen az arany volt, hanem a hol a leány állt; ezt emelte le onnan,
karjára véve mint egy gyermeket; a másik serpenyő a földre zuhant,
súlyegyenét vesztve, az aranynyal telt zacskók jobbra-balra hullottak
róla.
Ez is nagyon tetszett a társaságnak. E massziv gyöngédség a
Fatia Negrától mindenki előtt nagyon érthető volt. Az öreg Onucz
dicsekedve mutogatá haczukájoknál fogva rángatott komáinak a
széthullott erszényeket: «lám, még sem a pénz után nyúlt, hanem a
leány után».
Olyan rendkívüli eset is volt az, ebben a földalatti pokol
egyházában, a hová az emberek ötven esztendő óta nem járnak
egyébért, mint pénzt csinálni; nem egymás leányának a szemébe
nézni, nem barátságot kötni, nem szeretkezni, nem nagylelkűséget
gyakorolni, hanem csak nyers aranyat vert aranynyá változtatni.
És valóban, a Fatia Negra, ha láthatta volna a jövendőből csak a
legközelebb eső pillanatot, csak az első óranegyednek kezdő perczét,
ha csak egy lépését, egy dobbanását hallhatta volna annak, a mi
már a feje fölött jön, akkor a helyett, hogy a leány után nyújtsa ki
kezeit, okosabban teendé, ha mind a kettővel fölkap egyet azok
közül a zacskók közül a másik serpenyőről s iramodik vele a merre
tud, ebben a sötét oduban, azon a sötét járáson keresztül, a mit
rajta kívül senki sem ismer; a min úgy jár ide, mintha a pokol külön
kis kapun eregetné be, különös ördögök protekcziója mellett.
Hanemhát ezúttal az ördögök rosszul gondoskodtak róla; – ha
csakugyan volt vele valami baráti összeköttetésük.

A kalandor visszatért az oltárhoz az ölében vitt leánynyal, annak
a lépcsőjére letevé szép terhét. A leány letérdelt.
– Hintsetek rájuk mézes búzát, suttogá a nyoszolyó
asszonyoknak Onucz, a ki ezt a szertartást valami különösen
használatosnak tartotta. Tán az áldást képviseli az?
Anicza azt kivánta, hogy a Fatia Negra hajoljon előbb hozzá
közel; hadd súgjon valamit fülébe.
Ez odahajolt hozzá, a szép arczot magához ölelve; a leány
remegve súgá:
– Engem is a föld alatt fogsz-e elvinni innen?
– Félsz, hogy azt teszem?
– Veled elmegyek akármerre s nem félek semmitől.
– Szavadon foglak.
– Nem bánom. Merre esik az? Jobbra vagy balra?
– Balra. Mindennek balkéz felül kell kezdődni, a mi szerencsés
akar lenni.
– A pénzverő-műhely alatt van az ajtó? kérdé a leány gondatlan
arczkifejezéssel.
– Ott; ha tudni akarod.
– Készen vagyok. Mondd el az esküt előttem.
A Fatia Negra ismételte a hókusz-pókuszt. Letérdelt Anicza mellé
az oltár lépcsőjére s szemeit a sötét barlangboltozat felé forgatva,
ünnepélyes hangon kezdé az eskümondást. Olyan rémséges volt
látni, a mint fekete álarczából a fölemelt szemek fehére kivillant.
– Én, e fekete álarcz viselője, kit neveznek országszerte Fatia
Negrának s ismernek ezen a néven kicsinyek és nagyok, esküszöm a
bűbájos szavakra, miket a paradicsomkerti kígyó a legelső

asszonynak mondott; esküszöm az átokra, melylyel a legelső
házaspár e földön a paradicsomból kiűzetett; esküszöm a gonosz
lélek Asmodái kínzására, ki a házastársak gyötrő szelleme; esküszöm
Uriás ártatlanul kiontott vérére; esküszöm Sámson vakságára;
esküszöm a kettős csillagokra, a kik az égen egymástól meg nem
birnak válni; esküszöm a kardra, mely Holofernes fejét egy csókért
levágta; esküszöm Jezabel átkozott tetteire, mik Achab ellen a halált
felidézték; esküszöm az álmok szörnyetegeire, a kik ellen a
leghatalmasabbnak sincs semmi védelme, hogy úgy legyek áldva és
meg nem átkozva, földön és föld alatt, a mily igazán e nőt, kinek
kezét kezemben tartom, szeretem, szeretni fogom és nőül veszem;
soha el nem hagyom és magamat tőle el nem tagadom, sőt mihelyt
az álarczot magamtól elvetettem, őt igazi alakomban magammal
vinni sietek s ha valaha e fogadásom ellen nyilván, vagy titokban
vétenék, verjen meg a csontszáradás és nyavalyatörés, undorodjam
ételtől, italtól és asszonyi arcztól, áruljon el, kiben legjobban bízom,
tanuságot tegyen ellenem saját két kezem, víz üldözzön, tűz
fogadjon, fejem fölött pallos függjön, szemem annak élét lássa, akár
alszom, akár ébren vagyok, s a hogy Acháb vérét felnyalták az ebek
az utczán egy rosz asszony miatt, úgy nyalják fel az enyimet kósza
kutyák a földről, ha ez eskümhöz valaha hű nem leszek és hozzá hű
nem voltam eddig; – minden földingató hatalom engem úgy
segéljen!!!
Az egész gyülekezett szájtátva bámult a fekete arczúra, mialatt ez
a pokolbeli képzelettel alkotott esküt végig mondá; a figyelem
egészen le volt kötve a jelenet által, senki sem vette észre, hogy
ezalatt a sötét háttérben, melyet a barlang távolabbi oldalai
képeztek, idegen arczok sokasága támad; a malomgépezeten át
elébb leszáll két ember, azután megint kettő és ismét kettő, a míg
lassankint lesznek százan; mind fegyveres férfiak, mind egyformán
öltözve, a fegyver elrejtve köpenyeik alá, hogy ne villogjon a sötétből
elő, azok ott csendesen sorakoznak, mint valami szinpadi statistéria,
mialatt a fő komédiás a lámpák előtt végzi magánbeszédét. Csak
Anicza vette őket észre; az egész eskü alatt nem a Fatia Negra

átkozódó ajkaira nézett, hanem annak feje fölött el a sötétben
alakuló csoportokra.
Az eskü végével ismét érinté a Fatia Negra a megfordított
feszületet, a villanyütés ismét megrázta a leány kezét, melyet
jobbjában tartott.
– Most esküdjél te is.
A leány erre dühösen rántá ki kezét a kalandoréból, s térdéről
fölállva, még egy lépcsőfokkal magasabbra állt fel az oltár-
emelvényen s a gyűlölet és utálat elkeseredésével szép arczán, szólt,
gyöngyfogsorait összeszorítva, a lábainál térdelő kalandorhoz:
– Te nyomorult komédiás! Te álarczos szemfényvesztő! Mindenkit
megcsaltál, de senkit olyan nagyon nem, mint engem. Esküdtél ugy-
e, Sámsonra, Uriásra, Holofernesre, Jezabelre, hogy engem meg
nem tagadsz soha, hogy kívülem senkit sem fogsz szeretni?
Emlékezzél a jegesvölgyi éjszakára, mily utálatosan árultál ott el
engemet. Tudd meg azt, hogy én voltam ott jelen magam a
kunyhóban, én fujtam meg a kürtöt, melynek szavára a féltő férj az
erdőből előjött, én láttam a tusát, mely erre következett, s én
megesküdtem akkor, hogy el foglak veszíteni. Esküdtél ugy-e, a
kigyó szavaira, hogy ha megcsalsz engem, áruljon el kiben legjobban
bízol? víz üldözzön, tűz fogadjon, pallos függjön fejed fölött, ebek
nyalják fel véredet? Ime tehát – előtted tűz, mögötted víz, fejed
fölött pallos! kutyák ugatnak már, szagolva véredet, én elárultalak!
Tekints oda hátad mögé!
A sorakozott fegyveres csapat egyszerre, mint egy gép minden
kereke, mozgásnak indult, hegyes szuronyok villantak meg a fáklyák
fényénél. «El vagyunk veszve!» ordítá minden ember, míg a katonai
parancsnok érczszava idegen hangzattal vegyült a zavart lárma közé.
– Mindenki letegye a fegyvert! semmi ellenállás!
Onucz ordítva rohant aranytelt zsacskóihoz, az asszonyok sikoltva
futottak a sátorok közé, a Fatia Negra egy perczre megkövülten állt

Anicza előtt, mint egy megfogott ördög s elmeredve nézett a leány
lángoló arczára.
Anicza most hirtelen a fegyveresekhez fordulva, kiálta a zsibajt
túlcsengő hangon:
– Siess, Juon Táre! Foglald el az olvasztó bejáratát, különben
ismét megmenekül az ördög!
Ezért kellett neki a Fatia Negrától megtudni, hogy merre jár fel a
föld alól?
A kalandort e szó téríté magához; látta, hogy egy kérlelhetlen
ellenség és egy csapat fegyveres ember sietve közelít az érczolvasztó
ajtajához, s hogy az út a menekülésre előtte zárva van.
E pillanatban egy ördögi gondolatja támadt.
Hirtelen fölkapott egy égő fáklyát az oltárról s két hatalmas
szökéssel az olvasztó felé közelített; húsz férfi szuronya meredt eléje
és egy hosszúnyelű fejsze Juon Táre kezében, ő pedig fegyvertelen
volt.
De nem az ajtóhoz sietett, hanem egy oldalszökéssel elérte a
borléllel töltött kádat, ott lehajítá a földre az égő szurokfáklyát, s
izmos vállát neki vetve a roppant kádnak, egy kétségbeesett
erőfeszítéssel annak tartalmát végig önté a barlang padlatán.
Egy pillanat alatt lángban állt az egész barlang!
A padlat kőből volt, a szétfolyó borszeszt be nem ihatta, az lángra
lobbant az elhajított fáklya lángjától s terjedt sebesen, mint egy
gátját szakított égő tenger, különösen az olvasztó felé, merre
hajlottabb volt a padlat.
A kék szeszláng halotti rémvilággal tölté meg az egész barlang
üregét, maga a levegő, maga az űr is lobogni látszott: a száz fáklya
tövig meggyulladva lobogott vörös fénynyel a kék pokollánggal
egyetemben s a felhalmozott bengali tűzhegyek és az elpattogó

röppentyűk, forgásnak indult tűzkerekek, mik az ünnepély végére
voltak készen tartva, össze-vissza lobogtak, sustorogtak bele a
rémséges alapszínbe; s e pokoli lobogás közepett elkárhozottak sötét
alakjai futottak, ordítottak, sikoltoztak, taposták egymást és
menekültek magasabban álló sziklák felé, a hová a légben elterjedt
láng utánuk csapott; egyik katonának a húsz közül tölténytartójában
föllobant a lőpor. Juon Táre szeme világát veszté a lobbanástól, a
többi iparkodott a barlangot átszelő vízvezetőbe menekülni, hová
utánuk csorgott a lobogó alcohol, mint egy égő zuhatag. Veszni
kellett mindenkinek e pokolmenyegzőben.
Csak két ember nem veszté el lélekjelenlétét, csak ketten tudták
még, hogy mit kell tenniök; az egyik volt a Fatia Negra. Ez, a mint a
fegyveresek szétfutottak az olvasztó-ajtótól, merészen átgázolt az
égő borszeszlángon, jól tudva azt, hogy ez nem gyujtja meg
egyszerre az öltönyt s csupán szemeit takarta el kezével, hogy meg
ne vakítsa: azzal felszakítá az ajtót s azon keresztül hirtelen eltünt.
A másik volt Anicza, ki midőn látta, hogy a százszoros rémületben
mindenki elveszté eszét s kétségbeesett halála elé fut, hirtelen
kezébe ragadott egy fejszét s nem törődve a körüle pattogó
röppentyűk szikráival, a fölállított roppant sörös kádakhoz futott,
azoknak fenekeit beszaggattá; a neutrális nedv zuhatagban tódult a
padlatra, s a mint lassankint tért nyert, úgy szorítá mindig hátrább a
lángoló pálinkaárt, lassankint kioltogatva a kék pokolvilágot, melynek
elmulta után nem maradt az alvilágban egyéb fény, mint a végig
lobogó szurokfáklyák az oltár körül.
A szép menyasszonyra nem lehete rá ismerni többé, arcza úgy
össze volt égve.
A társaság minden tagja kapott sebet az égésben, néhány
kínlódva fetrengett, szeme világát vesztve, s a hűs tócsákba verte
magát, miket a kiomlott sör képezett; a vén Onucznak egy haja szála
sem maradt meg, de azért most is ott ült aranyai halmazán, mik
szétgurultak a félig szenesült zacskókból. Fölrepedezett kezeit
aranyai közé dugdosta: tán azok hűsítik fájdalmát.

Juon Tárénak mindkét szemét kiperzselte a lőporlobbanás, két
katona is nehéz sebet kapott ugyanakkor.
Az általános rémület után csak akkor jutott eszébe valakinek,
hogy a Fatia Negrát üldözni kell, midőn a tűz már elaludt. E valaki a
menyasszony volt.
Ő maga ragadta kezébe a fáklyát, ő kiálta a fegyvereseknek:
«utánam!» s első volt, ki az érczolvasztó ajtaját fölszakítá. Odabenn
sötétség volt, a fáklyavilágnál összekeresték a földalatti kamrákat;
pénzverő gépek, olvasztó műhelyek, mind a régi rendben voltak
hagyva, még a kivert pénz is, mely az osztályra várt, érintetlenül
hevert pyramid alakú halomba rakva kisded erszényekben, – de a
Fatia Negra maga nem volt sehol.
– Elrejté magát! mondogaták a katonák, puskáik agyával
kopogtatva a falakat.
– Megmenekült! szólt, perzselt haját tépve kezeivel a
menyasszony. Ez épületen keresztül menekült meg. Még talán
utolérjük!
Tanácsára a gépeket kezdték fölforgatni s az érczlapító alatt
megtalálták a csapó ajtót, melyen keresztül szokott ki- s bejárni a
barlangon át a kalandor. Ezalatt eltelt egy óranegyed. Több, mint
elég arra, hogy üldözői elől megmeneküljön.
Anicza sietve futott előttük a fáklyával a földalatti folyosón
keresztül, melyet a barlangon átfutó patak járása alkotott; sok
helyütt térdig hajolva lehetett csak előhaladniok. A leány biztatta az
üldözőket, hogy ne féljenek; fél óra mulva napvilágot láttak a folyosó
végén derengeni, s a mint kiértek a patak medrének
szirttorkolatából, ott a forrás előtt, a szép zöld fűben, a forró
napsugár elől hangafa árnyékában hűselve, heverészett egy őzünő
két kis gidójával: a kis őzfiak anyjuk hátán ugráltak keresztül… A
Fatia Negra ki tudja, hol járt már ezóta?…

A MIKALAI CSÁRDA.
Hidvártól Gyula-Fehérvárig egy jó napi járó föld van, még a
legjobb lovakkal is, legjobb időjárás mellett; esős időben a hegyi
utak még több idejét fogyasztják el az utasnak.
Szerencsére, az út fele táján esik a mikalai csárda, abban lakik
egy derék, becsületes oláh nemes, a ki úgy mellékesen korcsmárosi
hivatalt is visel. Itt ezen a tájon, a bányák közelében nincsen zsidó,
minden bolt és csárda örmények és oláhok kezében van; a nép meg
van velük elégedve s a magyar urak is szeretik őket. Annyi bizonyos,
hogy Magyarországon nem lehet olyan olcsón utazni, olyan jó bort
inni, olyan tiszta ágyban hálni, mint Erdélyben.
Az ifju Makkabesku tanyája regényes helyen épült, egy, a
hegyekből kijövő patak zuhatagja mellett; a bérczi csermely ott foly
el háza mellett, minden belehullott gallyat és falevelet hetek alatt
kővé változtatva; még a beléhajló fák gallyai is odáig szép fehér
kővé változtatva, a meddig a víz szokta mosni.
A tanya egy hosszú tornáczos házból áll, távolabb vannak az
aklok és félszerek, földszint kőből építve, s az alacsony emelet
kemény fából, szép simára gyalult oldalakkal s olyan ügyesen
egymásba róva, mintha remekbe készült katulya volna; nyolcz oszlop
az elején, czifrára kifaragva, képez egy hosszú folyosót, melyhez
kőlépcső vezet fel. E hosszú folyosó közepén nyílik a konyha, a hol
maga a nemes úr lakik, legvégén pedig van a vendégszoba, a hova
vendégeit, ha jönnek, be szokta szállásolni. Csak egy szoba, de elég
kényelmes és tágas is, megférnek benne, akárhányan vannak.
A nemes úr a korcsmárosságot nem űzi keresetből, abból ugyan
nem is élhetne meg, hanem félig szivességből és jó barátságból;

számadásai is nagyon egyszerűek: ha valaki gyalog jön és csak
szállást kiván, annak számlája két garas, ha lovon jön és vacsorál,
egy forint; ha még bort és pálinkát is diktál föl, azért mégis csak egy
forint; ki vesződnék a miatt még külön czifra kálkulással? A
négylovas hintókat nem szokta taksálni, azok fizetnek, a mit
akarnak. Ha valaki nem kérdi, hogy mit fizessen? hanem kezet szorít
és odább megy: szerencsés utat kiván neki s nem kiabál utána, hogy
hát a fizetés?
A mellett Makkabesku büszke ember és sokat tart a
nemességére. Megvárja, hogy őt domnulénak szólítsák s nagyon jól
esik neki, ha vendégei észreveszik a vendégszobában felakasztott
nemesi czímert, a fekete medvét három nyillal a kezében, s
kérdezősködnek annak titkos értelme felől, a mikor azután ő is
megmagyarázza, hogy az a fekete medve három nyillal, mely pléhre
festve két vasrudon a ház előtt himbálja magát, szintén nem valami
korcsmai, – hanem nemesi czímer, s örömest elegyedik beszédbe a
legközelebbi tisztujításról, a mikor alispánt és szolgabirákat
választani fennjárt a székvárosban.
Késő délután lehetett, a midőn báró Hátszegi Lénárd úr a mikalai
csárdába vezető gyalog hídon át, annak udvarára lépett, gyalog jött,
egy ládika a hóna alatt s vállán egy kettőscsövű fegyver. Makkabesku
a tornáczon át már messziről köszönté.
– Hozta Isten, nagyságos uram, tán valami baj történt, hogy csak
gyalog jön?
– Baj ám: az átkozott Tyiatra lupulujnál eltört a kocsim tengelye.
Mindig mondtam, hogy csináltassátok meg azt a rossz helyet, már
legalább hatodszor történik velem ott baj.
– Isten az oka, uram; a patak mihelyt megárad, mindjárt elrontja.
– Ez nekem nem vigasztalás. Embereim ott vesződnek a hintóval,
fel sem birták még állítani úgy feldűlt. Jó, hogy magam a lovakat
hajtottam, mert különben a nyakam tör ki, a hajdum így is

kificzamította a kezét, küldj neki segítséget izibe, mert különben be
nem vergődnek. Hol van a leánykád?
– Ej ej, nagyságos uram, ön mindig tréfál. Flóre te!
Egy csinos kis menyecske jött ki e szóra a konyhából, tűztől pirult
arczczal mosolyogva a nagyságos úrra.
– Vedd át a nagyságos úr fegyverét és ládikáját s vidd be a
vendégszobába.
– Hát hogy vagy, kis leánykám? még sem mentél férjhez? szólt a
piros csattanó orczát megcsipve ujjaival a báró, mialatt a menyecske
a ládikát elvette.
– Hej! be nehéz ez! sikolta az, mintha a láda terhétől ijedt volna
meg.
Nem sül el ez a puska?
– Csak rá ne nézz tüzes szemeiddel, mert akkor elsül, ugy-e
öregapja?
– No csak vidd be Flóre. A nagyságos úrnak mindig jó kedve van,
még ha szekere feldűl is; a nagyságos úr mindig tréfál.
A tréfa abból állt, hogy Makkabesku a negyvenen túl levő férfi
lehetett már, s itt-amott őszült a tarkója; a menyecske pedig alig
lehetett több tizenhét évesnél, mikor a nemes úr nőül vette; azért
Lénárd mindig azzal boszantotta a korcsmárost, hogy leányának hítta
a feleségét s kérdéseket tett hozzá, mint öreg apjához, hogy mikor
adja már férjhez az unokáját?
Hogy a nagyságos úrnak még akkor is eszébe jut a tréfálás,
mikor a hintaja eltört!
Pedig hiszen Makkabesku Pávelt még «ifju»-nak híják:
természetesen azért, mert az apja még él és az is Pável keresztnevet
hord.

A csárdás egy perczig sem hagyta a feleségét megállani a sarkán
Lénárd szeme előtt, egyre küldözte ide-oda. Ő maga arról a helyről,
a hol az ideig könyökölt, még meg nem mozdult.
– Eredj a cselédházba Flóre; a kocsis, meg a bivalyos siessenek
mindjárt a nagyságos úr hintajához, a Tyiatra lupulujhoz; vigyenek
magukkal dorongokat és istrángot eleget. Csak szaporán. Tessék
addig besétálni a nagyságos úrnak.
– Nem megyek biz én, mert én magam is utána akarok látni a
hintómnak, különben ma sem vergődik be; csak előbb szeretném
valami biztos helyre tenni ezt a ládikát; nem azért mintha félteném,
vagy mi? hanem négy ezer arany van benne, s az mégsem
bolondság.
– Hüh! domnule! szólt mind a két kezével tarkójához kapva a
csapláros, mintha attól félne, hogy már esik a feje hátrafelé;
kegyelmed annyi aranyat hordoz magával s csak így könnyedén jár
vele ezen a vidéken?
– Micsoda könnyedén? Hát csak nem fogadhatok neki
társzekeret? Be akarom váltani Fehérvárott, mert holnapután
fizetésem van, azért hurczolom magammal.
– Nem úgy értem: de hogy ilyen egyedül jár vele.
– Nem szoktam én magamat eskortiroztatni.
– Pedig kár, domnule, a mi vidékünk most nagyon bátorságtalan;
a mióta az Anna elárulta a Lúcsia barlangi pénzverőket, nekünk gyűlt
meg a bajunk; a jámbor bolondokat, meg a temérdek sok kincset ott
kapták, de elszalasztották a banda fejét, a Fatia Negrát; most ez
boszúból és elvesztett kincsei miatt az egész vidéket sarczolja: pedig
azt mondják, hogy már le akart végképen tenni a rablóvezérségről,
el akarta venni az Aniczát, de hogy elárulták s pénzét ott veszejték,
újra dúl-fúl a vidéken, senki sem biztos előle; csak tegnapelőtt
rabolta ki erőszakkal a császári postaszekeret.

– No no, abba beletörhetik a foga. Különben engemet nem mer
az bántani.
– Nem tudom, domnule: álarcz van a képén, nem pirul az és nem
sápad el.
– Nem szokott ide ellátogatni? nem tanyázik néha nálad?
– Nem uram, bizonyomra mondhatom, hogy itt még soha sem
volt, a mit különben magam is nagyon csodálok. Nálam sok úr
megfordul, s innen könnyen lehet akármerre utat veszteni.
– Nem tartasz fegyvert a háznál?
– Minek tartanék? Annyi pénzem nincs, hogy a Fatia Negra
érdemesnek tartson kirabolni, más ember pedig védje magát. Aztán
hiába való dolog ő vele ellenkezni. Juon Táre is kezében fogta már,
mit nyert vele? megvakult, most koldulhat már; Anicza elárulta, rajta
hozta a katonákat, mit nyert vele? az eltünt a földbe, ő pedig
koldussá tette apját és minden ismerőit s most ül velük együtt
Gyula-Fehérvárott a kaszamátában.
– No, ne félj semmit, nem történik az alatt semmi baj, míg én a
kocsihoz visszamegyek; addig is zárd el a fali szekrénybe ezt a kis
ládát s vedd magadhoz a kulcsát.
– De csak tartsa kegyelmed magánál, domnule. Nem szeretem én
azt úgy, én rám ne mondhasson senki semmit.
Makkabesku elzárta a ládikát egy nagy álló fali szekrénybe, mely
hasonlatos az álló órák tokjaihoz, abban állnak családi kincsei és
nemes levele. A bezárt szekrény kulcsát oda adá a vendégnek.
Még azonfelül a szobát is bezárta, s annak a kulcsát is ráerőlteté.
– Domnule, szólt azután, hogy látta, miszerint Hátszegi
csakugyan vissza akar menni eltört kocsijához. Én csak azt mondom,
hogy nagyon szeretném, ha nem menne el kegyelmed. Elhozzák azt
a hintót a cselédek is.

– Nem tudnak bánni vele, mind sült paraszt, soha se látott
vastengelyű szekeret.
– Inkább hát elmegyek én magam, kegyelmed maradjon itt.
– Segíthetek főzni a leánykádnak?
A korcsmáros homloka összehuzódott e szóra, s elmeneteli kedve
láthatólag megcsökkent.
– Mikor én félek egyedül annyi sok pénzzel ebben a házban.
– Ejnye, boldogtalan ember! szólt Hátszegi türelmét vesztve,
hiszen csak nem gondolod, hogy rám leskelődik a te ostoba
rablókapitányod? Jól van hát, itt hagyom neked a puskámat, fogd a
kezedbe, s állj ide az ajtó elé; hozz magadnak egy széket, ülj rá,
húzd föl a sárkányát mind a két csőnek, s tartsd a hüvelykujjadat a
sárkányán, a mutató ujjadat a ravaszán. A balcsöve tiz ficzkóra van
töltve: az erősen szór, ha ezen a szűk folyosón elsütöd, bizonyos
lehetsz felőle, hogy a ki ennek a tulsó végén szemközt jön, okvetlen
megkap belőle legalább ötöt s az elég akárkinek; a második cső, ez a
jobbik, ez meg egyes golyóra van töltve, ezzel cső végére szokás
várni a vadat, hat lépésnyire, a honnan akármi gyermek halottá
tehet akármi óriást. Ne félj, ha pánczélinget viselne is, ez keresztül
viszi, mert aczélhegyű golyó van benne, a mi a pléh ajtót
átlyukasztja. No, nem félsz már, ugy-e?
Makkabeskunak csakugyan nagy bátorság támadt a szivében
annak a tudatára, hogy olyan fegyvert tart a kezében, a mivel
kétszer halottá lehet tenni a legrettenetesebb embert.
– Hát kegyelmed semmi fegyvert sem visz magával, domnule?
– Van a zsebemben két dupla pisztoly.
Azzal Hátszegi könnyedén, fütyürészve végig haladt a hosszú
folyosón, beszólt a konyhában forgolódó menyecskéhez:

– Hát aztán leánykám, készen legyen a vacsora, mire visszajövök,
majd meglátom, elsózza-e a szakácsné a levest?
És úrhoz illő könnyen vevésével a dolognak ment ismét a hídon
keresztül az országútra, Makkabesku szemeivel kiséré, míg beláthatá
s gondolá magában, hogy ez ugyan bátor ember.
Itt Makkabesku arra a gondolatra tért, hogy hisz az ő elődei is
bátor emberek voltak hajdan. Nem hiába nevezik magukat a
Makkabeusok után. Ez még a római császárok idejéből eredt. Hogy
tulajdonképen kik voltak azok a Makkabeusok? arra már tisztán nem
emlékszik, de annyi bizonyos, hogy az régen történt.
A történet nagyobb bizonyoságára, most is oda van a folyosó
feljáratába falazva a régi római emlék; rajta a császár képe, s régi
thyrsusok és öklelő bakkecskék, körülirva elkopott betűkkel, mik a
nemes úr előtt természetesen ősei érdemeit sorozzák fel; de a
mikből az archæologok azt olvassák ki, hogy azt valami dácziai
proconsul emeltette meghalt felesége tiszteletére, s a császárfő az
asszony képe rajta; hanem ez azért nem tesz különbséget; a
síremléket e ház helyén találták, midőn alapját letették s így az a
család ősereklyéi közé tartozik.
Azért kedvencz helye Makkabeskunak a folyosón az a nagy
bükkfa-karszék, a honnan épen a befalazott római emlékre látni. Az
alkonyodó nap egyenesen rá szokott arra sütni az oszlopokon
keresztül s olyankor megaranyozza az emlék alakjait és betűit, és
olyankor úgy tetszik Makkabeskunak, mintha többet tudna leolvasni
belőlük, mint máskor.
Milyen hatalmas emberek lehettek azok, a kiknek ilyen sokáig
eltart az emlékezetük.
Milyen nagy vitézek voltak azok, kik ezt az országot el tudták
foglalni!
Pável gazda nem számítá erényei közé a vitézséget. Ő
békeszerető, verekedést kerülő ember volt. Inni csak bezárt

szobában szokott, mert egyszer megtörtént rajta, hogy a bor
fölösleges merészséget öntött szivébe; a minek azután az lett a
következése, hogy a fejét két helyen beütötték. Azóta nem keresi az
alkalmat.
De ha helyébe jönne! Fejét csóválja, magában elmélkedve. Az
nem jól járna, a ki most ő vele ki akarna kötni.
Olyan emberekre nézve, a kik nem szoktak lőfegyverrel bánni,
valamely sajátságos bűbáj van egy, véletlenül kézbe kapott töltött
fegyverben. Az a bátorság és kötekedés lázas állapotában tartja
őket. Különös inger támad bennük annak a fegyvernek hasznát
venni. Pável gazda egy párszor a képéhez emelte a puska agyát s
iparkodott vele czélozni. Sikerült neki a kisérlet; fél szemét behunyta
s a másikkal irányozta a czél legyet. Ha most az a czifra fő azon az
emlékkövön volna az ellenség, a haramia, hogy szétzuzná a
koponyáját.
A nap lassankint lefelé haladt az égen s a mint lejebb ment, úgy
változott az aranyos fény, mely a kőemlékről visszasugárzott,
lassankint biborpirossá; egyik oszlopnak az árnyéka csendesen
huzódott előre, a domborművet félig eltakarva.
Egyszerre úgy tetszett Makkabeskunak, mintha azon oszlop
árnyéka mellett egy emberfő árnyékát látná megmozdulni…
A lélekzet elállt ajkain… Valaki leskelődik ott…
– Ki van ott? orditá rá ijedtségtől elcsukló hangon.
Abban a pillanatban ott állt előtte a folyosó tulsó végén a – Fatia
Negra.
Azon alakban, a hogy őt leirták előtte; fekete atlasz köpenybe
burkolva, fekete atlasz álarcz a képén, miket zsebében rejtve
hordhat s hirtelen fölvehet, és levethet, a hogy szükségét látja.
– Megállj, ide ne jőjj! kiálta rá a fegyveres félelem dühével
Makkabesku, mert keresztül lőlek! s a mint az álarczos egy lépést

tett előre, hevesen rásütötte a fegyver bal csövét.
A lőporfüst eloszlott; a Fatia Negra sértetlenül maradt és jött
egyre közelébb.
Ah, ezek csak a ficzkók voltak, ezek nem árthattak neki, de majd
az aczélhegyű golyó!
A lövésre kifutott a konyhából Makkabesku neje s épen szembe
találkozott a rablóval. Az izmos kezével megragadta karjánál fogva s
visszalökte a konyhába s rázárta kulcscsal az ajtót.
Pável gazda mind ezt engedte történni; a felemelt fegyvert
arczához szorítva, még közelebbre akarta bevárni a rablót, még
bizonyosabban találni.
Most már nem szólt neki semmit, most már kivánta, hogy jőjjön.
Mikor hat lépésnyi tér volt közöttük, akkor odaczélzott a melle
közepére; megnyomta a fegyver ravaszát s a jobb cső is eldördült.
Semmi halálordítás utána… A Fatia Negra sebzetlenül állt előtte.
Makkabesku kábultan tartá eléje a kilőtt fegyvert, mintha azt
várná, hogy az még egyszer elsüljön, mintha álmodta volna csak azt,
hogy lőtt s még egyszer álmodni akarná, hogy újra lőjjön, hogy azt a
kisértetet megölje, a mi az álmodónak mindig olyan rosszul sikerül; –
a Fatia Negra pedig megfogta egy kezével a puska végét, egy
rántással kicsavarta azt a korcsmáros kezéből s a puskaagygyal úgy
sujtotta főbe, hogy az szédülten rogyott össze.
Azután nem tudja senki, hogy mi történt?
Midőn báró Hátszegi és Makkabesku cselédei hazaérkeztek az
összekötött hintóval, Makkabesku még mindig a földön hevert
elkábultan; felesége a bezárt ajtón dörömbözött, a vendégszoba
ajtaja fel volt szakítva s a családi fali szekrény feltörve. A korcsmáros
ereklyéi közül ugyan, csodára, egy sem hiányzott, hanem Hátszegi

Welcome to our website – the perfect destination for book lovers and
knowledge seekers. We believe that every book holds a new world,
offering opportunities for learning, discovery, and personal growth.
That’s why we are dedicated to bringing you a diverse collection of
books, ranging from classic literature and specialized publications to
self-development guides and children's books.
More than just a book-buying platform, we strive to be a bridge
connecting you with timeless cultural and intellectual values. With an
elegant, user-friendly interface and a smart search system, you can
quickly find the books that best suit your interests. Additionally,
our special promotions and home delivery services help you save time
and fully enjoy the joy of reading.
Join us on a journey of knowledge exploration, passion nurturing, and
personal growth every day!
testbankmall.com

Solution Manual for Employment Law for Human Resource Practice, 5th Edition

About This Presentation

Slide Content

Tags

Categories

Download

Quick Actions

Statistics

Related Slideshows

Solution Manual for Employment Law for Human Resource Practice, 5th Edition

About This Presentation

Slide Content

Slide 1

Slide 2

Slide 3

Slide 4

Slide 5

Slide 6

Slide 7

Slide 8

Slide 9

Slide 10

Slide 11

Slide 12

Slide 13

Slide 14

Slide 15

Slide 16

Slide 17

Slide 18

Slide 19

Slide 20

Slide 21

Slide 22

Slide 23

Slide 24

Slide 25

Slide 26

Slide 27

Slide 28

Slide 29

Slide 30

Slide 31

Slide 32

Slide 33

Slide 34

Slide 35

Slide 36

Slide 37

Slide 38

Slide 39

Slide 40

Slide 41

Slide 42

Slide 43

Slide 44

Slide 45

Slide 46

Slide 47

Slide 48

Slide 49

Slide 50

Tags

Categories

Download

Quick Actions

Statistics

Related Slideshows

TLE-9-Prepare-Salad-and-Dressing.pptxkkk

LESSON 1 ABOUT MEDIA AND INFORMATION.pptx

GRADE-8-AQUACULTURE-WEEKQ1.pdfdfawgwyrsewru

Feelings PP Game FOR CHILDREN IN ELEMENTARY SCHOOL.pptx

Jeopardy_Figures_of_Speech_Template.pptx [Autosaved].pptx

Jeopardy_Figures_of_Speech.pptxvdsvdsvsdvsd