Egy halászcsónakon ellehet szállítani azt a veszedelmes új
találmányt, a hang nélküli lőszert ebbe a várba, innen aztán kézen-
közön ki lehet azt osztani a közel hegyek közé menekült uskókoknak.
Ha azok egyszer a lőszer birtokában lesznek, az osztrák zárvonal
őreit észrevétlenül lepuskázhatják, s éjszaka meglephetik Zengg
városát. A puska csak öl, de nem durran, az alvókat nem ébreszti fel
a harcz, könnyen halottakat csinálnak belőlük. Aztán nyomulhatnak
előre mindig sötétben, némán bujkálva, nem küldve maguk előtt
fegyverropogást, nem hagyva mögöttük élő ellenséget, míg egyszer
csak egész hosszában égni fog a dalmata part, a nélkül, hogy valaki
látná a lángját, fellobban az akna, a nélkül, hogy valaki hallaná a
dördülését!
S ez az új pokolgyujtogató-szer könnyen becsempészhető a
partőrök és czirkáló hajók minden fürkészkedése mellett. A kutató
dounièrek nem találnak mást a csónakban, mint táblákba rétegezett
gyapotot, rendes csomagokban, arra pedig szükségük van a
paplancsinálóknak, legfeljebb azt fogják rá mondani, hogy ez bizony
egy kicsinyt fehérebb is lehetne. Nem is álmodnak róla, hogy abból
minden csipetnyi egy emberhalál.
S ezt a rémséges országfelforgatási tervet milyen varázszsal
ragyogja be a vele összeszőtt szerelmi dráma.
Egy tündérnek született leány, a ki el van átkozva egy
boszorkányos várban, elrejtőzött álomra, s ott vár a megváltó
lovagjára, a ki a bűvös karddal levágja az őriző sárkánynak a fejeit.
A leány csupa ártatlanság, csupa szerelem. A ki mikor a szivét
odaadja, nem számít, nem követel, nem irat házassági szerződést,
nem móringoltat, nem esküdtet meg, csupán azt kivánja, hogy
szeressék.
A bátyja levele jó helyen van elrejtve lord Adamnál a tüszőben,
egy kis arany szelenczébe, a hol még az arczképe is megvan, az a
miniatür festmény, a mit még akkor ajándékozott a barátjának, a
mikor azt asszonynak hitte. Váltó, levél és arczkép hermeszileg elzárt