syllogismus cornutusba szorítva a frátert, míg a fogpiszkálóval, mint
valami kigyófulánkkal fenyegette.
– Ahán! No, már most lássuk, melyik vergődik önben tulsúlyra, a
prókátor-e, vagy a poéta?
– Nem értem a kérdést.
– Dehogy nem. A poéta azt mondja: én védelmezem ez ügyet,
mert meg vagyok felőle győződve, hogy a vádlott ártatlan;
védelmem tüzes, ragyogó, meggyőző lesz. Ekkor jön a prókátor, s ez
azt mondja: a poétának nincs igaza; én tudom jól, hogy a vádlott
nem az, kinek ő bemutatja; de mert a védelem a védenczre nézve
czélszerű, mert igen szép és ragyogó; tehát én beigtatom azt, a mit
a poéta szerkesztett. Ezt mondja a prókátor. Már most hát mit mond
maga, domine fráter?
Kálmán igen könnyű szerrel akarta magát kivágni a dilemmából.
– Ejh! hisz az egész csak jogászi stylusgyakorlat volt tőlem,
semmi egyéb.
– Áh! kiálta Korcza úr, csak jogászi stylusgyakorlat? Csak
scriptoristica? No, már ezt szeretem! Tehát csak studium volt. Csak
exercitium. Az már más. No lássa, az ilyen igyekező fiatal embert
szeretem, a ki a kötelességén túl is studiumot fordít a maga
szakmájára. Már most legyen olyan jó, tranchirozza fel azt a
kappant.
A míg a kappant szétszeldelte Kálmán, addig csak békét hagyott
neki Korcza úr, a kappan érdekében; hanem a mint azzal elkészült,
nem volt számára többé irgalom.
– Hát lássa! Ez magától igen szép igyekezet, hogy ilyesmiben
gyakorolja magát. Már most én azt tanácsolnám magának, hogy a
studium tökéletesítése tekintetéből, most állítsa magát az ellenkező
szempontra s irja meg a vádló ügyvéd replikáját.