Ha ezt belátjuk, valamint ha belátjuk az okság törvényének a
priori bizonyos és azért kivételnélküli érvényességét, ennek
tulajdonithatjuk, hogy minden idők igazi mély gondolkodói, egyéb
nézeteik akármily eltérők voltak is, abban megegyeztek, hogy
állitották az akarattevékenység kényszerüségét a motivumok
fellépése esetén és elvetették a liberum arbitriumot. Sőt mivel a
gondolkozásra képtelenek és a látszatra meg az előitéletre sokat adó
tömeg kiszámithatlan nagy többsége ennek az igazságnak
mindenkor makacsul elleneszegült, annyira élére állitották ezt az
igazságot, hogy a leghatározottabb, sőt a legelbizakodottabb
szavakkal erősitették. E példázatok közül legismertebb a Buridan
szamara, amely után pedig, mintegy száz éve, Buridannak még
meglevő irásaiban hiába kutatunk. Nekem megvan Sophismata c.
munkájának egy, ugy látszik még a tizenötödik században nyomott
példánya, hely, évszám, lapszám nélkül, amelyben szintén hasztalan
kerestem, jóllehet majd minden oldalon fel van hozva a szamár
például. Bayle, akinek Buridanról szóló cikke forrásul szolgált
mindahhoz, amit azóta róla irtak, helytelenül mondja, hogy
Buridannak csak egy sophismájáról tudunk; én ismerek vagy
negyvenet is. Meg aztán, ha már Bayle a kérdést olyan tüzetesen
tárgyalja, tudnia kellett volna azt is, amit különben azóta ugylátszik
észre sem vettek, hogy az a példa, mely bizonyos tekintetben az itt
tőlem vitatott nagy igazságnak szimboluma vagy tipusa lett, jóval
régibb Buridannál. Megtaláljuk Dantenál, aki kora egész tudásának
birtokában volt, Buridan előtt élt és nem szamarakról, hanem
emberekről mondja az alábbi szavakat, melyek a Paradicsom
negyedik könyvét megnyitják:
Intra duo cibi, distanti e moventi
D’un modo, prima si morria di fame,
Che liber’ uomo l’on recasse a’ denti.
A szabad ember, két egyforma távol s egyforma izes étek közt, előbb
meghalna éhen, semhogy egybe is harapna.
Mi több, megtaláljuk már Aristotelesznél, De coelo, II. 13. ezekkel
a szavakkal: „amit pedig az erősen éhezőről és szomjazóról