Burns & Grove's The Practice of Nursing Research 9th Edition Jennifer R. Gray - eBook PDF

Burns & Grove's The Practice of Nursing Research 9th Edition Jennifer R. Gray - eBook PDF
Burns & Grove's The Practice of Nursing Research 9th Edition Jennifer R. Gray - eBook PDF
Burns & Grove's The Practice of Nursing Research 9th Edition Jennifer R. Gray - eBook PDF

1. Burns & Grove's The Practice of Nursing Research
9th Edition Jennifer R. Gray - eBook PDF install
download
https://ebookluna.com/download/burns-groves-the-practice-of-
nursing-research-ebook-pdf/
Download more ebook from https://ebookluna.com

2. Instant digital products (PDF, ePub, MOBI) ready for you
Download now and discover formats that fit your needs...
(eBook PDF) Burns and Grove's The Practice of Nursing
Research: Appraisal, Synthesis, and Generation of Evidence
8th Edition
https://ebookluna.com/product/ebook-pdf-burns-and-groves-the-practice-
of-nursing-research-appraisal-synthesis-and-generation-of-
evidence-8th-edition/
ebookluna.com
(eBook PDF) Marketing Research 9th Edition by Alvin C.
Burns
https://ebookluna.com/product/ebook-pdf-marketing-research-9th-
edition-by-alvin-c-burns/
ebookluna.com
The practice of social research Fifteenth Edition Earl R.
Babbie - eBook PDF
https://ebookluna.com/download/the-practice-of-social-research-ebook-
pdf/
ebookluna.com
(eBook PDF) Investigating the Social World: The Process
and Practice of Research 9th Edition
https://ebookluna.com/product/ebook-pdf-investigating-the-social-
world-the-process-and-practice-of-research-9th-edition/
ebookluna.com

3. (eBook PDF) The Doctor of Nursing Practice 4th Edition
https://ebookluna.com/product/ebook-pdf-the-doctor-of-nursing-
practice-4th-edition/
ebookluna.com
(eBook PDF) Theories Guiding Nursing Research and
Practice: Making Nursing Knowledge Development Explicit
https://ebookluna.com/product/ebook-pdf-theories-guiding-nursing-
research-and-practice-making-nursing-knowledge-development-explicit/
ebookluna.com
(eBook PDF) The Doctor of Nursing Practice Essentials: A
New Model for Advanced Practice Nursing 4th Edition
https://ebookluna.com/product/ebook-pdf-the-doctor-of-nursing-
practice-essentials-a-new-model-for-advanced-practice-nursing-4th-
edition/
ebookluna.com
(eBook PDF) The Practice of Social Research 14th Edition
https://ebookluna.com/product/ebook-pdf-the-practice-of-social-
research-14th-edition/
ebookluna.com
(Original PDF) Essentials for Nursing Practice 9th Edition
https://ebookluna.com/product/original-pdf-essentials-for-nursing-
practice-9th-edition/
ebookluna.com

7. Burns & Grove’s The Practice of
Nursing Research
Appraisal, Synthesis, and
Generation of Evidence
9
TH
EDITION
Jennifer R. Gray, PhD, RN, FAAN
Dean, College of Professional Studies, Oklahoma Christian University,
Edmond, Oklahoma
Professor Emeritus, College of Nursing and Health Innovation, The
University of Texas at Arlington, Arlington, Texas
Susan K. Grove, PhD, RN, ANP-BC,
GNP-BC
Professor Emeritus, College of Nursing and Health Innovation, The
University of Texas at Arlington, Arlington, Texas
Adult Nurse Practitioner

10. Table of Contents
Cover image
Title page
Contents in brief
Copyright
Dedication
Contributors
Reviewers
Preface
Useful tools
Acknowledgments
UNIT 1. Introduction to Nursing Research
1. Discovering the world of nursing

11. Definition of nursing research
Framework linking nursing research to the world of nursing
Focus of research evidence in nursing
Your role in research
Key points
References
2. Evolution of research in building evidence-based nursing practice
Historical development of research in nursing
Current national research initiatives
Methodologies for developing research evidence in nursing
Classification of research methodologies presented in this text
Introduction to best research evidence for practice
Introduction to evidence-based practice guidelines
Key points
References
3. Introduction to quantitative research
Methods for quantitative research
Defining terms relevant to quantitative research
Steps of the quantitative research process

12. Steps of the quantitative research process for a quasi-
experimental study
Key points
References
4. Introduction to qualitative research
Philosophical perspectives for qualitative research
Unique characteristics of qualitative research
Methodologies for qualitative research
Other approaches to qualitative research
Key points
References
UNIT 2. The Research Process
5. Research problem and purpose
The research problem
The research purpose
Sources of research problems and purposes
Formulating a research problem and purpose
Example of problem and purpose development
Feasibility of a study

13. Examples of research topics, problems, and purposes for
different types of research
Key points
References
6. Objectives, questions, hypotheses, and study variables
Use of research objectives or aims in studies
Formulating research questions
Hypotheses
Identifying and defining study variables or concepts
Defining concepts and operationalizing variables in quantitative
studies
Key points
References
7. Review of relevant literature
Getting started: Frequently asked questions
Practical considerations for performing a literature review
Stages of a literature review
Key points
References
 

14. 8. Frameworks
Introduction of terms
Understanding concepts
Examining statements
Levels of abstraction of statements
Appraising theories and research frameworks
Developing a research framework for study
Key points
References
9. Ethics in research
Historical events affecting the development of ethical codes and
regulations
Early US government research regulations
Standards for privacy for research data
Protection of human rights
Human subject protection in genomics research
Informed consent
Institutional review
Research misconduct
Animals as research subjects

15. Key points
References
10. Quantitative methodology: Noninterventional designs and
methods
Concepts important to noninterventional research design
Design validity
Decisions to develop and implement noninterventional studies
Noninterventional designs that capture change across time
Descriptive designs
Correlational designs
Key points
References
11. Quantitative methodology: Interventional designs and methods
Research terms
Study interventions
Threats to validity in interventional studies
Interventional designs
Algorithms for identifying and selecting interventional designs
Other designs

16. Key points
References
12. Qualitative research methods
Principles supporting qualitative methods
Research process in qualitative studies
Qualitative sampling
Data collection methods
Data management
Organizing and storing data
Data analysis
Reporting qualitative studies
Methods for specific methodologies
Key points
References
13. Outcomes research
Current status of outcomes research
The origins of modern outcomes research
Structure, process, and outcome in current research
Federal government involvement in outcomes research

17. Nongovernmental involvement in outcomes research
Outcomes research and evidence-based practice
Nursing-sensitive patient outcomes
Methodological considerations for outcomes studies
Key points
References
14. Mixed methods research
Philosophical foundations
Overview of mixed methods designs
Challenges of mixed methods designs
Critically appraising mixed methods designs
Key points
References
15. Sampling
Sampling theory
Probability (random) sampling methods
Nonprobability (nonrandom) sampling methods commonly
applied in quantitative and outcomes research
Nonprobability sampling methods commonly applied in
qualitative and mixed methods research

18. Sample size in quantitative research
Sample size in qualitative research
Research settings
Recruiting and retaining research participants
Key points
References
16. Quantitative measurement concepts
Directness of measurement
Measurement error
Levels of measurement
Reference testing measurement
Reliability
Validity
Accuracy, precision, and error of physiological measures
Sensitivity, specificity, and likelihood ratios
Key points
References
17. Measurement methods used in developing evidence-based
practice

19. Physiological measurement
Observational measurement
Interviews in research
Questionnaires
Scales
Q-sort methodology
Delphi technique
Diaries
Measurement using existing databases
Selection of an existing instrument
Introduction to scale construction
Translating a scale to another language
Key points
References
UNIT 3. Putting It All Together for Evidence-Based Health
Care
18. Critical appraisal of nursing studies
Evolution of critical appraisal of research in nursing
When are critical appraisals of research implemented in
nursing?

20. Nurses’ expertise in critical appraisal of research
Critical appraisal process for quantitative research
Critical appraisal process for qualitative studies
Key points
References
19. Evidence synthesis and strategies for implementing evidence-
based practice
Strengths, challenges, and current status of evidence-based
practice in nursing
Guidelines for synthesizing research evidence
Models to promote evidence-based practice in nursing
Implementing evidence-based guidelines in practice
Evidence-based practice centers
Introduction to translational research and translational science
Key points
References
UNIT 4. Collecting and Analyzing Data, Determining
Outcomes, and Disseminating Research
20. Collecting and managing data
Study protocol

21. Factors influencing data collection
Preparation for data collection
Pilot study
Role of the researcher during data collection and management
Research/researcher support
Serendipity
Key points
References
21. Introduction to statistical analysis
Concepts of statistical theory
Types of statistics
Practical aspects of statistical analysis
Choosing appropriate statistical procedures for a study
Key points
References
22. Using statistics to describe variables
Using statistics to summarize data
Using statistics to explore deviations in the data
Key points

22. References
23. Using statistics to examine relationships
Scatter diagrams
Bivariate correlational analysis
Bland and Altman plots
Factor analysis
Key points
References
24. Using statistics to predict
Simple linear regression
Multiple regression
Odds ratio
Logistic regression
Cox proportional hazards regression
Key points
References
25. Using statistics to determine differences
Choosing parametric versus nonparametric statistics to
determine differences

23. t-tests
One-way analysis of variance
Pearson chi-square test
Key points
References
26. Interpreting research outcomes
Example study
Identification of limitations through examination of design validity
Generalizing the findings
Considering implications for practice, theory, and knowledge
Suggesting further research
Forming final conclusions
Key points
References
27. Disseminating research findings
Components of a research report
Types of research reports
Audiences for communication of research findings
Strategies for presentation of research findings

24. Strategies for publication of research findings
Key points
References
UNIT 5. Proposing and Seeking Funding for Research
28. Writing research proposals
Writing a research proposal
Types of research proposals
Content of a quantitative research proposal
Content of a qualitative research proposal
Seeking approval for a study
Example quantitative research proposal
Key points
References
29. Seeking funding for research
Building a program of research
Building capital
Identifying funding sources
Submitting a proposal for a federal grant
Grant management

25. Planning your next grant
Key points
References
Appendix A: z values table
Appendix B: Critical values for student’s t distribution
Appendix C: Critical values of r for pearson product moment
correlation coefficient
Appendix D: Critical values of F for α = 0.05 and α = 0.01
Appendix E: Critical values of the χ
2
distribution
Glossary
Index
Inside back cover

27. Contents in brief

28. Unit 1 Introduction to nursing
research, 1
1 Discovering the World of Nursing, 1
2 Evolution of Research in Building Evidence-Based Nursing
Practice, 19
3 Introduction to Quantitative Research, 46
4 Introduction to Qualitative Research, 75

29. Unit 2 The research process, 103
5 Research Problem and Purpose, 103
6 Objectives, Questions, Hypotheses, and Study Variables,
129
7 Review of Relevant Literature, 152
8 Frameworks, 170
9 Ethics in Research, 190
10 Quantitative Methodology: Noninterventional Designs
and Methods, 234
11 Quantitative Methodology: Interventional Designs and
Methods, 261
12 Qualitative Research Methods, 314
13 Outcomes Research, 358
14 Mixed Methods Research, 386
15 Sampling, 410
16 Quantitative Measurement Concepts, 450
17 Measurement Methods Used in Developing Evidence-
Based Practice, 486

30. Other documents randomly have
different content

31. mosolyogta körül pompás feszes csizmáit, mik gyönyörűen
harmoniáztak öltözetének többi poros, tintás és zsiros alkatrészeivel.
– Figyeljen kegyelmed arra, a mit mondok; szólt Csáky leülve
úrias positurával az egyetlen székre, míg az állva maradt diák hol az
egyik lábát, hol a másikat emelgette sziszegve, s majd kékre, majd
zöldre sáppadva, a mint a csizma kezdte szorítani tyúkszemeit.
– Mikor volt kegyelmed czirkáló körúton? kérdé Csáky.
– Bizony nem tudom azt.
– Kellene kegyelmednek tudnia. Mért nem jegyzi föl magának? A
fejedelem kivánja, hogy menjen kegyelmed tüstént, és tegye meg a
czirkálást haladéktalanul, legszigorúbb szemügyre vevén a Toroczkó,
Bánfi-Hunyad és Bonczida közt eső helységeket. A szokott kérdő-
pontokon kívül, melyeket a nép elé szokás terjeszteni, még e
következő kérdést fogja kegyelmed a kikérdezettekhez intézni: «nem
látott-e valaki idegen országi állatokat a körül fekvő erdőkben?»
– Idegen országi állatokat? ismétlé gépien a fanyalgó hivatalnok.
– És ha valahol azt fogják mondani, hogy láttak, elvezetteti
kegyelmed magát azon környékre, s mindaddig fog fürkészni, míg
csak nyomára nem akad.
– Instálom alássan, miféle állatok lehetnek azok? kérdé szepegve
a diák.
– No no, ne féljen kegyelmed, nem hétfejű sárkány az, sem
minotaurus, legfölebb is egy fiatal párducz.
– Párducz? hebegé elszörnyedve Kelemen diák.
– Nem lesz kegyelmedre bízva annak elfogása, vigasztalá őt
Csáky, csupán tartózkodása helyét kellend kikutatnia, s azt énnekem
hírül adni.
– S vajjon, ha ama fenevad, melyről pedig nagyon kételkedem,
hogy Erdélyországban tartózkodjék, valahogy Bánfi Dénes uram

32. territoriumába találna átvetődni? kérdé Kelemen diák, mittevő legyek
akkor?
– Utána menend kegyelmed.
– De az ő birtoka, instálom, liberbaronatus: a hol az én
hatásköröm megszünik.
– Kelemen diák, ne legyen kend oly együgyű! kiálta föl Csáky.
Hiszen nem mondtam én, hogy oda brachiummal szükség menni, az
egész expeditiónak titokban kell megtörténnie. A kalauz és
kegyelmed fogják egyedül nyomozni a vadállatot; mely, hogy e
környéken van, arról biztos tudomást szereztünk, kegyelmed
ügyességétől függ annak határozottabb fölfedezése. A többi azután
vállalkozóbb emberek dolga lesz.
Kelemen diák nagyon furcsának találta az egész bizományt, de
nem mert szólni, csak meghajtá magát, nagyot sóhajtva.
– Mindenek fölött pedig ügyesség, gyorsaság és titoktartás. E
három dolog, melyet kegyelmed figyelmébe ajánlok.
– Tüstént indulok, méltóságos uram, szólt aláhangoltan Kelemen,
csak elébb lovat kérek valahol kölcsön, nem akarnám ezeket a szép
csizmákat elszaggatni a gyalog utazásban.
– Az egy kissé lassan is fogna menni; hanem azért ne fáradjon
kegyelmed ló után, majd egyik csatlósom leszáll a magáéról, s
kegyelmed felülhet arra, csakhogy aztán el ne feledjen neki abrakot
adatni, nehogy a bőrét hozza vissza.
Kelemen diák magán kívül lőn ennyi grácziára s rögtön sietve
köté föl tarsolyát és rezes kardját oldalára, s miután tarsolyába egy
tekercs pergament, egy szál irónádat s egy srófonjáró fakalamárist
elhelyeze, késznek nyilatkozék a rögtön indulásra.
– Kegyelmed ugyan könnyű készülettel van az útra; mondá
Csáky.

33. – «Integer vitæ, scelerisque purus, non eget Mauri jaculis, neque
arcu», viszonzá a philosoph, a classikusokat czitálva, s miután
kezébe adták a kantárszárat, azon volt, hogy a lóra felülhessen. Az
uri paripa azonban, a mint észrevette, hogy a diák egyik lábát a
kengyelbe tette, elkezde oldalogni, keringeni, féllábon ugráltatva
maga mellett a felülni törekvő poétát, míg a nevető csatlósok
zablájába nem kaptak s föl nem segíték a jámbor lovagot, kinek
minthogy hosszú lábai voltak, s a gonosz hajdúk igen magasra
csatolták fel a kengyelszijat, úgy kellett ülnie a lovon, mint a hogy a
tevén szoktak ülni.
Csáky László még egyszer utána kiálta, hogy el ne felejtse a
mondottakat, mire a poéta akaratja ellen sarkantyúba kapta
paripáját, s eszeveszetten neki rugaszkodék s nyargalt vele árkon
bokron keresztül; a mente, fringia és tarsoly csak úgy lódingolt a
szerencsétlen lovas után, ki elől hátul kapaszkodott a nyereg fájába,
Thoroczkó népének nagy hahotájára, kik sorban ültek künn házaik
előtt a szakállszárítón.
2)
Legelőbb is Abrudbánya felé vette útját a czirkáló hadnagy;
hajdan, míg inasa is volt, abból állott egész úti kisérete, ennek híával
kénytelen volt helységenkint a helybeli biróság assistentiájával
beérni s magánosan szállinkózni faluról-falura.
A mint egy szűk útból kiérve, egy hegyi patakon keresztül vezető
rozzant hidon átbaktatna, a sürűségben nagy tűz körül egy csoport
szurtos emberfélét lát guggon ülni. Eleinte czigány családnak nézte
őket, míg közel érve hozzájok, nagy rémültére tapasztalá, hogy azok
tatárok, kik lovaikat széteresztve, egy levágott ökröt sütnek s azt
ülték körül.
Visszafordulni már nem volt tanácsos, az út pedig épen a
sütkérező csoport mellett vitt el. Kelemen diák tehát legjobbnak
találta olyan képet csinálni, mintha épen nem félne, s nagy
nyugodtan kullogva el a rábámuló csoport előtt, úgy tett, mintha
különösen érdekesnek találná megszámlálni, hogy hány makk van
egy fán? s mintha csak akkor venné észre őket, mikor melléjök ért,

34. megbillenté előttük süvegét s röviden eldörmögé a «salem alek»-et s
ment tovább, a nélkül, hogy hátra nézne.
Idáig jól ment minden, hanem e perczben a tűz mellől fölugrott
két tatár, s utána kiáltott a lovagnak, hogy álljon meg! Kelemen diák
látva, hogy mindkét ember fegyvertelenül rohan feléje, gondolá,
hogy tán nem valami gyilkos szándék vezérli őket ellene s bevárta
magához.
A mint azonban mellé ért a két kutyafejű, egyik jobb, a másik
balfelől kapva a lovagot, megkapák annak lábait s semmitsem
akartak kevesebbet, mint azokról a szép zöld csizmákat lehúzni.
– Ejnye beste lélek fiai! kiálta föl, dühbe hozva, Kelemen diák, s
kapá rezes kardját, hogy majd mindjárt kihuzza s levágja
valamelyiknek a fülét. De a becsületes fringia tíz év óta nem levén
kihúzva tokjából, belerozsdásodék abba úgy, hogy Kelemen diák
minden erőködése mellett sem birta azt kimozdítani, mialatt a két
tatár jobbra-balra czibálta a hánykódó lovagot lábainál fogva,
természetesen nem sikerülvén nekik a szűk sarukat azokról
lehúzhatni. A tatárok Kelemen diákot, ez pedig őket szidta és
mocskolta.
E lármára odaérkezék az aga; egy fehér szakállú, feketeképű
sovány orángutáng s rekedt hangon kérdezé, hogy mi baj?
Kelemen diák elővoná mentéje zsebéből az őt hitelesítő
pergament s azt mutatá neki, nem birva beszélni dühében, a két
tatár pedig mérges taglejtéssel magyarázott valamit idegen nyelven,
a csizmákra mutogatva.
– Ki vagy, te hórihorgas hitetlen? kérdé tőle az aga; a ki a próféta
szent szinét, a világos zöldet, melyet az igazhivők csak templomaik
boltozatán s a padishah turbánján bírnak megtekinteni, öltözeted
legalsó részén, a csizmákon viseled, mikkel a sárban szokás járni?
hogy égj meg elevenen, istentelen giaur!
É

35. – Én Apafi Mihály uram ő nagyságának czirkáló hadnagya vagyok,
szónokolta a diák félelmes páthoszszal. Az én személyem szent és
sérthetetlen. Én rendelem meg a felséges szultán seregei számára az
enni és inni valókat, én szedem be az adót és én hirdetem ki; azért
engemet bocsássatok szabadon, mert én nevezetes személy vagyok.
A plaidirozás tetszett a tatároknak, az aga helybenhagyólag inte
alattvalóinak, mintha épen ez volna az az ember, a kire szükségük
van; s azzal nyájasabb hangon kezde szólni hozzá:
– Te mondád, hogy az adót ki szoktad hirdetni; ime, az én uram,
a nagyváradi Ali basa ő kegyelme, azért küldött engem e helyre,
hogy az új adót adjam tudtára a népnek; de hát te épen jókor jösz
előmbe, nincs is egyéb dolgod, azért okosan fogsz cselekedni,
hogyha egyúttal ezt is kihirdeted.
– Igen szivesen, monda Kelemen diák s szeretett volna már
menni.
– Megállj még! szólt az aga visszaintve, azt sem tudod még,
mennyi lesz az új adó? Potomság az egész. Csupán csak annak
elismerésére lesz ez kivetve, hogy mi uraitok vagyunk. Az egész nem
több, mint fejenkint minden embertől egy kis pénz. Ez bizony nem
sok.
– Nem biz az, hagyá helybe Kelemen, csakhogy elébb
szabadulhasson.
– Csak ne szaladj még! Csitítá az aga. Én nem szeretném, ha e
rendeletemet nem hajtanád végre, de miután tudom, hogy ti a
nekünk adott szó nem teljesítését nem tartjátok esküszegésnek,
tehát egy becsületes szolgámat melléd rendelem, a ki faluról-falura
kisérjen, s vigyázzon rád, hogy az adót mindenütt kihirdesd.
– Jól lesz, kegyelmes uram, biztatá őt Kelemen diák, arra
gondolva, hogy majd elhagyja ő azt a becsületes embert a legelső
faluban.
– Ülj föl lovadra, Zülfikár, inte ezzel az aga egy szolgának.

36. A megszólított gonosz kancsalszemű szikár legény volt; szurtos,
mint a többi, de arczalkotása bizonyítá, hogy nem e fajból való; sőt
ha ily jelentéktelen egyéniségekre gondunk volna,
ráemlékezhetnénk, hogy már láttuk őt valahol.
– Te pedig, szólt az aga a mindenképen szabadulni vágyó
Kelemenhez, levesd azokat a zöld csizmákat a mint haza érsz, mert
ha még egyszer meglátom azokat a lábadon, olyan ötszáz ütleget
kapsz a talpadra, hogy vőlegény korodban is megemlegeted.
Kelemen diák helybenhagyott mindent s örült, hogy végtére
megszabadulhatott, és ügetett tovább Abrudbánya felé. A melléje
adott tatár-kisérő hűségesen lovagolt oldala mellett.
Kelemen diák egyszer-egyszer félretekinte kisérőjére, ismét
hirtelen visszakapva róla szemeit, mert a török kancsal tekintete
miatt sohasem lehetett kivenni, hogy hová néz? E közben elgondolá
magában Kelemen diák, milyen könnyen meg fogja ő ezt a tatárt
csalni, s e gondolatra titkosan mosolygott magában s szemeivel
hunyorgatott s fejével önelégülten biczczente rá.
– De nem fog kend engem rászedni, czirkáló hadnagy uram!
Kiálta föl egyszerre véletlenül tiszta magyarsággal a tatár, mintegy
leolvasva a gondolatot a hadnagy arczáról.
A megszólított csaknem leesett lováról ijedtében, el nem tudva
képzelni, hogy mely ördög ez, a ki leolvassa az ember orráról a
gondolatot, s magyarul szólal meg tatár létére?
– Sohase törje kegyelmed rajtam a fejét, szólt nyugodtan a
török; én magyar renegát vagyok, hajdan Balassa Imre uramat
szolgáltam, én segítettem Corsar béget elfogni és megmérgezni, s
hogy e miatt a magyarok elkezdtek üldözni, fölcsaptam töröknek, s
ha a próféta segít, még valaha kapudán basa is lehet belőlem. Azért
ne is fáraszsza kegyelmed az elméjét azon, hogy engem mint tegyen
lóvá? mert láthatja, hogy vén rókával akadt össze.

37. Kelemen diák keservesen megvakará tarkóját s faluról-falura
kisérve a renegát által, miután a hivatalos kérdéseket elvégezte,
kénytelen kelletlen kihirdeté az egy kispénz adót is, melyen annyira
kapott mindenfelé a nép, hogy ott helyben rögtön lefizeté azt a
tatárkisérő markába.
Hanem a párduczról senkisem akart tudni semmit. Ha a
paszomántos zöld csizmákat nem respectálják, még tán ki is
nevették volna a hadnagyot.
Csupán egy kis oláh falu volt még hátra, messze benn a hegyek
között, – Marisel, – azontúl már Bánfi úr hatósága alatti földek
következtek, a hová a czirkáló hatásköre nem terjedett.
Oda is elkiséré őt a renegát.

38. XI. SANGE MOARTE.
A czirkáló és kisérője fél napnál tovább haladt már a batriniai
rengetegben Marisel falva felé; Kelemen diák fűtől fától
kérdezősködött, hogy itt lesz-e már a falu? s szüntelen azon választ
kapta, hogy még jó messze van.
Majd egy-egy oláh paraszt jött reájok szembe; hosszú szekerébe
bivalok voltak fogva; az ember szüntelen kiabált a lomha állatokra s
ijesztgető kézmozdulatokkal iparkodott azokat sebesebb menésre
serkenteni; majd egy-egy patakon kellett átgázolniok, hol
félmeztelen, de rongyaiban is tarka czigánynép mosott a fövényből
sáraranyat, a kérdezősködő idegenre bámészkodva vadállat módjára;
itt-ott az útfélen mohos fa odvába egy-egy szent kép volt felállítva,
melynek elavult festéséből csak a halvány aranyozás látszott még
meg; a pudvás fülkébe le volt téve a pomana, egy korsó tiszta
forrásvíz, melyet fiatal oláh leány állított oda hagyományos kegyes
szokásból a szomjas utazóknak.
Az út majd a mélybe, majd a magasba vitt, az utazók többet
vezették lovaikat gyalog, mintsem rajtok ültek. Köröskörül
változékony rengeteg; magas egyenes bükkfák, terebélyes tölgyek,
néhol sötétzöld fenyves.
Egy helyen kétfelé látszott válni az út; egyik ága ment végig a
völgyön, másik felvonult oldalt a meredeknek, egy kopasz hegy
tetejére, melyről egy kiálló szikla oly meredeken függött alá, mintha
minden perczben alá készülne rohanni.
– No, most merre menjünk? kérdé tétovázva Kelemen, ennyire
soha sem jártam.

39. – Hát csak menjünk a járt úton, felelt Zülfikár, bolond menne fel
ide a meredekre? ez bizonyosan valami hámorba vezet.
Kelemen diák kételkedve tekinte szélylyel s ime megpillanta egy
embert ott azon sziklán ülni, mely meredeken az út felett függött.
Fiatal oláh legény volt, sápadt arczczal, hosszan lelógó göndör
hajfürtökkel, bőrködmene szét volt nyitva mellén; süvege mellette
hevert; ott ült gunnyasztva a százlábnyi magas szikla szélén, lábait a
mélységbe lógatva, s fagyos arczát két tenyerébe fektetve, mialatt
szemei mereven látszottak a távolba bámulni.
– Hej! hopp, frátye! kiálta fel rá Kelemen diák, keverve magyarral
és latinnal az oláh szót: ungye méra ista via?
Az oláh hallani sem látszott a kiáltást; azon helyzetben maradt,
bámulva és könyökölve.
– Ez süket, vagy meghalt, szólt Zülfikár miután hiába kiabáltak fel
rá mind a ketten. Legjobb lesz, ha megyünk odább a tört úton. S
azzal ügettek előre.
Az oláh utánok sem nézett.
Már az est is elközelgett s a mariseli útnak még mindig nem
szakadt vége, egyik völgyből a másikba ment az át, a nélkül, hogy
valahol emberi hajlék mellett vitt volna el, az útban heverő kövek s a
keresztül szivárgó vadvíz csaknem járhatlanná tevék.
Végre valahol az erdőben tüzet láttak fellobogni maguk előtt, s
énekhangos rikoltozás üté meg füleiket.
Közelebb jutva a helyhez, egész faderekakból rakott máglyát
láttak égni egy fáktól beárnyazott téren, melyeknek lombjait veresre
perzselé a koronájukon túlcsapkodó láng.
A máglyától nem messze egy csoport oláh tánczolt, szilaj
tagjártatásokkal; hosszú botjaikat leütötték a földre, s nagyokat
vetettek magukon vele, lábaik rángatózásai jegyeket látszottak írni a

40. földre s kezeikkel vadul hadarászva, átkozódó verseket mondtak
közbe, mintha valami boszantó szellemhez beszélnének.
A férfiak körül fiatal lánykoszorú tánczolt, egymás kezét fogva,
amazokat körülvevék, s jobbra-balra körül keringék; szép, fiatal,
nyájas arczaik, gyöngyökkel és szalagokkal átfűzött fekete
hajtekercseik, virágokkal himzett öltözetük, ránczos patyolat-ingeik,
széles csíkos katrinczáik, gömbölyű nyakukon csengő-bongó arany,
ezüst pénzfüzéreik, sarkas piros csizmácskáik oly kellemesen
ellentétezve férfiaik vad, marczona képeivel, a bozontos
hajgubanczra felnyomott magas csalmákkal, a vörösre égett
mezetlen nyakkal, a zsiros bőrködmönökkel, a széles rézcsatos
tüszőkkel s a szíjas bocskorokkal. Még a táncz és ének is oly
különböző volt; a hölgyek összefogózva lebegék körül a férfiakat s
valami panaszos andalgó danát énekeltek azalatt, míg a férfiak vad
rugdalózásokkal tapodták a földet, rikoltozó kurjantással szólva
közbe. A mellettük lobogó tűz vörös fényt és sötét árnyat vetett a
vad csoportozatra.
Végül egy fatörzsön ült egy vén dudás, kiáltozó kecskebőrét
nyeggetve hóna alatt, melynek egyforma czifrázatai szilaj
disharmoniával keveredtek az énekbe.
Midőn a máglya már egészen parázszsá égett, hirtelen szétváltak
a tánczolók, s előhozva egy szalmából kitömött s rongyokkal
felöltöztetett nőalakot, fölfekteték két nagy rudra s vadul kiáltozva:
«Marcze Záre! Marcze Záre!» a tűzhöz vivék azt, s ott felkiáltva
mindannyian háromszor: «égj meg, átkozott kedden esti
3)
boszorkány!» bele hajíták a tűzbe s azzal az összefogózott nők
körültánczolák örömdanával a máglyát, míg a báb el nem égett;
azután pedig a férfiak ugráltak keresztül a tűzön vad örömriogással.
– Hát ti kik vagytok s mit csináltok itten? kiálta rájok Kelemen
diák, kit egész odáig senki sem vett észre.
– Mariseli lakosok vagyunk, Marcze Zárét égettük meg; felelék
azok egyhangúan és komoly képpel, mint kik valami bölcs dolgot

41. végeztek.
– No hát csak végezzétek hamar, aztán jertek a faluba, mert
törvényt kérdeni jöttem ide, az én uram, a fejedelem parancsából.
– Én pedig az új adót beszedni, folytatá a szót Zülfikár, az én
uram, a hatalmas nagyváradi Ali basa parancsából.
Az oláhok szótlanul néztek a czirkáló után, míg szemeik elől
eltűnt, akkor ökleikkel fenyegetőzve kiáltának utána:
Vigyen el a Marcze Záre!
Azután előlbocsátva a dudást, s hosszú sorban
összekapaszkodva, nagy énekszóval vonultak be a nem messze eső
faluba.
* * *
Hosszadalmas oláh helység volt, melybe a czirkálók jutottak.
Egyik ház olyan, mint a másik, magas tetejű sárkalyibák, kiálló
szarufáikkal, sövénynyel körülfonva, az ajtók alacsonyak, a ki belép
rajtok, fejét alá kell hajtania. A ház egyetlen szobából áll, abban lakik
az egész család, gyermekek, vének, és tyúkok és kecskék. A falu
elején áll egy óriási diadalív, roppant márványdarabokból
összehordva, a portale tetején egy Minerva fő nélkül, a homlokzaton
csaták alakjai domborművezetben, alattuk nagy betükkel, római
nyelven: «e várost építteté a győzhetlen Traján diadalai emlékére».
Túl rajta rongyos, sárral tapasztott kalyibák.
Egy halottas ház előtt ül ledőlt corynthi oszlop capitaléján a
legvénebb vénasszony, a prefika, megfizetett jajgatással siratva a
benn holtan fekvő fiatal hajadont.
Fűvel benőtt domboldalban látszik valami gömbölyű kőépület;
hajdan tán egy római hős emlékére épült fanum lehetett az, most az
oláhság elfoglalta azt templomnak, hegyes tetőt épített rá, s belsejét
bemázolta szörnyű festésekkel.

42. A czirkáló más nyilvános hely hiányában a templomba gyűjté
össze a népet. A sokaság körül állt, az öregek mankóikra
támaszkodva. Az alkony vereslő sugára keresztül sütött a gömbölyű
ablakokon, sajátszerű világítást adva az ódon épület belsejének,
mely földig tele volt festve idomtalan szentek képeivel, miket paraszt
művészek szörnyeteg phantasiája felöltöztetett piros palástokba,
sarkantyús csizmákba. A sok csodakép közől nem hiányzott azon
szokott allegoriai kép, mely a halált ábrázolja, karjai közt egy királyt,
egy koldust és egy papot ragadva magával, s az ájtatos szent képek
között ott terpeszkedtek a nyelvöltögető ördögök, elkárhozott
bűnösök üstökébe kapaszkodva. Egy-egy alak akkora, mint egy
óriás, a másik, mint amannak az ökle.
Az ikonostas mögött állt a pópa és a czirkáló, aranyos képek s
szentelt koszorúk özönében: a midőn a czirkáló fölolvasva a nép előtt
szokott megbízó levelét, a korláthoz szólítja a birót, egy magas,
nagyfogú férfit s e következő kérdéseket intézi hozzá:
– «Vannak-e közöttetek bűbájosak és varázslók, kik az ördögöt
segítségül hívják?»
A sokaság félelmes suttogással fogadta a kérdést s hosszú szünet
után a pópa felelt:
– Egy volt a mult évben, nagy jó uram; egy istentelen gonosz,
kinek májfoltok voltak nyakán és testén, melyek, mint az ördög által
az emberi testbe foltozott darabok, ha tüzes vassal süttetének, sem
fájtak neki. Ezt még tavaly fölküldtük a synedriumnak Fehérvárra, a
holott nem állva ki a vízpróbát, csakugyan meg is égettetett.
– «Vannak-e köztetek boszorkányok, lidérczek, mások
gyermekeinek megrontói, kik az emberek belein csomót kötnek, a
levegőben járnak, a tejet véressé teszik, s kigyótojásokat költenek
ki, vagy zárnyitó füvet keresnek, avagy magukat láthatlanná teszik?»
E kérdésre egyszerre száz felelet szólalt föl, mindenki iparkodott
a kérdezőt saját tudomásával megismertetni, kivált a fiatal
menyecskék dühösen tolongtak a czirkáló körül.

43. – Csak egy beszéljen egyszerre! parancsolá a hadnagy
tekintélylyel. Szóljon a biró, mit tud.
– Igenis, volt egy vén boszorkány a faluban, nagy jó uram, szólt
sunnyogóan a biró, nálunk Dainicziának hítták. Régen rontotta már
az embereket, mert veresek voltak a szemei. Ha akarta, olyan
zivatart hozott a falura, hogy a házak tetejeit szedte le a szél.
Egyszer szintén oda volt jégesőért s a faluban három helyen ütött le
az istennyila. Erre az asszonyok felbőszültek, megragadták s
beleveték a patakba. Az asszony még ott is azt kiáltotta:
megálljatok, visszakérnétek még tőlem azt a vizet, a mit most
megitattok velem. Az asszonyok erre kifogták alább, hogy a köveknél
fenakadt, karót vertek szivén keresztül s elásva a völgyben, egy nagy
követ hengerítettek rá. De az idén csakugyan beteljesült rajtunk
boszorkány-átka. Egész nyáron egy csepp eső nem esett a határon!
elszáradt mindenünk, barmaink vészben hullottak el. «Az esőt és
harmatot mind a Dainiczia itta meg». Erre mi is lementünk sírjához,
nagy lyukat fúrtunk belé mélyen, azon keresztül «addig töltöttük
bele a vizet, míg csak bevette», ezt kiáltozva: igyál, lakjál jól,
átkozott lidércz, ne idd meg tőlünk az esőt és harmatot. Igy fordult
el tőlünk a nagy szárazság végtére.
A pópa bizonyítá, hogy az előadás hiteles, Kelemen diák följegyzé
azt buzgón a pergamenre.
Jött a harmadik kérdés.
– «Van-e közöttetek, a ki dohányt mer színi? levelet pipába
vágva, avagy tűzre téve, s úgy belehelve».
– Nincs, uram, felele a biró, nem ismerjük azt az eledelt.
– Meg se is próbáljátok ismerni, mert a ki rajta kapatik, ország
határozatánál fogva a pipaszár orrán keresztül szuratik s a bűnös
úgy vezettetik végig a vásártéren.
Negyedik kérdés az volt:

44. – «Nem visel-e a parasztok között valaki posztó ruhát, avagy
nyestkalpagot; vagy pedig szattyáncsizmákat?»
– Dehogy viselünk, uram, tiltakozék a biró, bárcsak ködmenre és
bocskorra telnék szegénységünktől, nem hogy festett posztóra és
szattyánra vágyódjunk.
– Ezt tennetek nem is volna szabad, mert az ország rendei
«megtiltották a parasztoknak úrias ruhába öltözködni».
Ötödik kérdés:
– Kik voltak, a kik ellene szegültek az ország azon határozatának,
«hogy a parasztok irtsák ki a verebeket?» kicsufolván azon
embereket, kik a verébfejek beszedésével valának megbízva?
A biró alázatosan közeledett a czirkálóhoz.
– Higyje meg kegyelmed, nagy jó uram: a szárazság, a rossz
esztendő miatt még a verebek is elpusztultak a határból; – mondja
meg kegyelmed a fejedelemnek, hogy egyet sem foghattunk az
egész nyáron.
– De hisz ez hazugság! förmedt föl Kelemen diák.
– Bizony mondom, úgy van, állítá a biró, megfogva Kelemen
kezét s nagy ügyesen két ezüst máriást csúsztatva markába.
– Az bizony nem lehetetlen. Szólt a czirkáló megengesztelődve.
– Végtére, feleljetek azon kérdésre: nem látott-e valaki közületek
külföldi állatokat, avagy idegen fenevadakat itt a környékben
kóborolni?
– De biz uram, láttunk mi eleget.
– S mely állatok voltak azok? Kérdé Kelemen diák örvendetes
kiváncsisággal.
– Hát – kutyafejű tatárok.

45. – Bolond! nem olyat kérdeztem. Valami idegen négylábú vad,
holmi pettyegett bőrű állat nem jött-e szemeitek elé, mikor erre-arra
jártatok az erdőben? hisz ti minden barlangot fölkutattok, mert még
most is keresitek Decebal elrejtett kincseit.
A biró fejét csóválta nagy hitetlenül s szétnézve népein, vállat
vonva viszonzá:
– Mi nem láttunk semmi ilyes csodát, uram, hacsak talán a Sange
Moarte nem látott, mert az szüntelen az erdőket és barlangokat járja
bolondképen.
– Hát hol az a Sange Moarte? ide kell híni.
– Hjaj uram, bajos azt megkapni. Ritkán jön a faluba. De itt lesz
tán az anyja.
– Itt van, itt van! kiáltozák többen, egy vén, beesett képű
asszonyt tuszkolva előre, kinek feje össze-vissza volt burkolva fehér
kendőjével.
– Hát kend micsoda bolond nevet adott fiának? riadt rá a
czirkáló, ki hallotta azt: valakit «holt vérnek» nevezni el?
– Nem én adtam neki e nevet, uram, szólt tört hangon az oláhnő,
a falu népe nevezte őt annak, mivelhogy sohasem látta őt nevetni
senki, sem senkihez nem szólt soha, s ha megszólíták, nem felelt rá;
apját sem siratta meg, mikor meghalt, sem a leányokhoz nem járt el
a fonóba; csak az erdőket járta szüntelen.
– Jól van, öreg; erre nekem semmi gondom.
– Tudom, uram, hogy ezzel neked semmi bajod; de mégis kell azt
tudnod, hogy a falu legszebb leánya, a szép Floricza, az én fiamba
volt szerelmes. Nem volt annál szebb hajadon egész Havaselig sehol.
Olyan fekete szemeket, olyan sarkig érő hajtekercset, piros orczát,
karcsú termetet hetedhét országon nem találnál többet. S hozzá
milyen szorgalmas volt és fiamat hogy szerette! Tizenhat hímzett
inge volt festett ládájában, miket maga kezével font és szövött, s

46. nyakában kétszáz ezüst és húsz arany pénzből viselt füzért. – Sange
Moarte soha rá sem nézett a leányra. Floricza hiába kötött bokrétát,
ő nem tűzte azt süvege mellé, hiába adott neki kendőt, nem kötötte
gomblyukába; énekelhetett a leány a tűzhely mellett, mikor ő azon
ment, akármilyen szép nótákat, Sange Moarte meg sem állott a
küszöbnél; pedig úgy szerette a leány! Sokszor mondta neki, ha az
utczán találkoztak: «felém sem jösz, még tán akkor sem néznél meg,
ha meghalnék». – Sange Moarte azt felelte: «Akkor mégis
megnéznélek». – «Meg is halok én hát nemsokára». – Szólt búsan a
leány. – «Akkor majd meglátogatlak». – Szólt Sange Moarte s odább
ment. – Unod magadat, jó uram? A mesének vége van már. A szép
Floricza halva fekszik. Szíve megszakadt bújában. Ott fekszik a
ravatalon, a ház előtt ki van tűzve a gyászfenyős armindenu; majd
ha meglátja Sange Moarte, s megtudja róla, hogy Floricza halva
fekszik, előjön ismét az erdőkből, holt szerelmesét megnézni, a mint
annak megigérte, mert ő megszokta tartani szavát. Akkor
beszélhetsz vele.
– Jól van, öreg, szólt Kelemen diák elkomorodva s mintegy
boszankodva azon, hogy a paraszt embereknek is van költészete, kik
Horaczius ars poetikáját sem olvasták. Rá kell lesni a fiúra, mikor oda
jön s hirül adni.
– Jobb lesz uram, ha magad jösz oda, szólt az öreg, mert másnak
alig hiszem, hogy feleletet adjon akármi kérdésre.
– Legyen hát, vezessetek oda, szólt hivatalos buzgósággal a
czirkáló s az egész összegyűlt csapat megindult a falu túlsó végén
levő halottas ház felé.
A mariseli falu túlsó vége annyira van a templomtól, hogy mire a
gyülekezet odaért, egészen beestveledék.
A hold feljött a hegyek megül; a házak mellé fenyők voltak
ültetve, azoknak sötét lombozatán keresztül sütött halaványan az
éjszakai világ; – a távolban valami pásztorsíp búbánatos dúdolása
hallik; – kis fehér ház előtt sirdogál a fizetett vén asszony; – a szellő

47. lengeti az armindenu gyászpántlikáit; – a kis házban fekszik holtan a
szép fiatal leány, várva elbujdosott kedvesét; – a holdvilág rásüt
halavány arczára.
* * *
A nép körülfogta a halottas házat, tipegve, susogva
belopózkodtak az udvaron, benéztek az ablakon; suttogák: «itt van,
itt van!» A czirkáló, a pópa, a biró és Sange Moarte anyja beléptek a
szobába.
A küszöbön keresztül feküdt holtrészegen a leány apja, ki a nagy
gyász miatt még tegnap úgy leitta magát, hogy holnapig föl nem
ébred. A szoba közepén volt a fenyőfakoporsó, tarka rózsákkal
bemázolva mezei művészek ecsetétől; benne feküdt az alig
tizenhatéves leány, szép homloka halotti koszorúval átfonva, egyik
kezébe volt adva egy viaszgyertya, a másikba egy kis pénz; fejtől két
czifra viaszgyertya égett mellette, egy-egy mézes lepénynyel fedett
csuporba dugva, lábánál magas hátú festett széken ült
összegörnyedve s merev szemeit le nem véve a leány arczáról –
Sange Moarte.
A pópa és a biró babonás kegyelettel álltak meg az ajtóban;
Kelemen odalépett a legényhez, s a mint rátekinte, megismeré
benne ugyanazt, ki nem akarta neki megmondani az útat.
– Héj fiu, te vagy az, ki nem szoktál az embernek feleletet adni?
A megszólított azzal igazolá e kérdést, hogy nem felelt rá.
– Hallod-e, most ide hallgass és felelj arra, a mit kérdek, én
vagyok a czirkáló hadnagy.
Sange Moarte némán, elmélázva tekinte Floriczára s oly
mozdulatlan maradt, mint maga a halott, még lélekzetvevését sem
lehete észrevenni. Anyja, a jó öregasszony, hizelgőleg fogta meg
kezét s igazi nevén szólongatá:

48. – Fiam, Jóva! felelj ezen úrnak, nézz reám, én vagyok az édes
anyád.
– Az én uram, a fejedelem nevében fölszólítlak téged a
feleletadásra! Kiálta rá mindig növekedő súlylyal a czirkáló.
Az oláh hallgatott.
– Kérdem tőled: vajjon erre-arra az erdőben kóboroltodban, nem
láttál-e külföldi állatokat? nevezetesen egy foltos, sárgapettyes bőrű
fenevadat, melyet párducznak neveznek a tudósok?
Sange Moarte összerezzeni látszott; mintha álmából költötték
volna föl: merev szemei egyszerre ragyogva tekintének a kérdezőre,
arczán valami lázas hevület ütötte ki magát s csaknem reszketve
hebegé: «láttam, láttam, láttam».
S azzal eltakarta szemeit, hogy ne lásson a halottra.
– Hol láttad azt? kérdé a czirkáló.
– Messze, messze! sóhajta az oláh s azzal ismét elnémult,
homlokát tenyerébe temetve.
– Nevezd meg a helyet: hol?
Az oláh félve tekinte szét s mintha hideg borzadály futná át,
összerázkódék s félelmetes szemforgással sugá a czirkálónak:
– A Gregyina Drakuluj
4)
mellett.
A pópa és biró háromszor vetett magára keresztet, s ez utóbbi
nagy áhítattal pillanta egy a falon függő szent Péterre, mintha
oltalomra hívná ez alkalommal.
– Te bátor legénynek látszol, hogy az ördög kertjéhez közel
mertél menni, szólt a czirkáló; elvezetnél-e engem oda?
Az oláh örvendő arczkifejezéssel jelenté, hogy elvezeti.

49. – Szent Miklós és minden arkangyalok nevére kérlek, uram, kiálta
közbe a pópa, ne menj oda. Még a ki csak azon helyre tévedt,
sohasem került többet vissza. Jó lélek sohasem megy annak tájára
sem, ezt is csak a bűne vitte oda.
– Magam sem jókedvemből megyek oda, szólt fejvakarva
Kelemen, nem azért, mintha a táj nevétől félnék, hanem mivel nem
szeretek a hegyeken mászkálni, de hivatalom parancsolja s annak
eleget kell tennem.
– Legalább hát tűzzön kegyelmed egy szentelt barkát a süvege
mellé, sürgeté őt a gondoskodó lelkipásztor, vagy vigyen el magával
egy Mihály angyalt, hogy az ördögök közel ne érhessék.
– Köszönöm atyafiak; jobb lesz, ha egy pár bocskorról
gondoskodtok, mert ezekben a sarkantyús csizmákban nem
járhatom a hegyeket; ellenszereiteknek úgy sem vehetném hasznát,
mert én unitárius vagyok.
A pópa szinte keresztet vetett magára s fölsóhajtva mondá:
– Azt hivém, igazhitű vagy, hogy oly buzgón kérdezősködtél a
boszorkányok felől.
– Az csak hivatalos dolgom, de nem hitem. Küldjétek be a
törököt.
A pópa kifordulva mormogá félhangosan: «összeilletek! két
pogány».
– Atyámfia Zülfikár, mondá Kelemen diák a belépő töröknek,
mialatt az átvett bocskorokat kötözé lábaira, most már ám lássad,
merre indulsz, mert nekem egy kis félreugrást kell tennem a hegyek
közé.
– Ha te ugrol, én is ugrom, felelt a gyanakodó renegát, megyek a
merre te mégy.

50. – Jó barátom, nincs ott mit zsebre raknod, a hova én most
megyek, hacsak az ördögöket nem, mert ott ember sohasem jár.
– Mit tudom én, hol lakik itt ember a ti görbe országtokban?
nekem az a rendeletem, hogy veled menjek, mindaddig, míg oda
vissza nem érek, a honnan elindultam.
– Annál jobb, többen leszünk, hanem legalább segítsd kihúzni a
kardomat, ha valami baj talál lenni, legalább védhessem magamat.
– Hát te olyan kardot tartasz, a mit csak két ember húzhat ki a
tokjából? no add ide.
S azzal neki veté egymásnak a lábát a két férfi s két kézzel
kapaszkodva a kardba, egy darabig húzták-vonták egymást
annálfogva. Végre kiszaladt a kard hüvelyéből, Kelemen diák szinte
hanyatt esett vele.
Azután pedig fogá Kelemen az egyik mézes ibriket s mézzel végig
kenve a kard rozsdás pengéjét, úgy dugta vissza hüvelyébe.
– Induljunk, öcsém, mondá az oláhnak. Az sebtében fölvevé a
földről süvegét, baltáját s hátra sem nézett a halottra, ment elől.
Anyja megfogta kezét:
– Holt szeretődet nem csókolod-e meg?
Sange Moarte oda sem tekinte, kihúzta kezét anyjáéból s ment a
két idegen férfival az elsötétült erdők felé.
* * *
Egész éjjel haladtak a vállalkozók egy hosszú, mély völgyben,
melynek fenekéből csak a minden oldalról emelkedő óriás bérczeket
láthaták, legfelül csillogott csak egy foltja a csillagzatos égnek.
Reggelre a havasok közepén találták magukat.