Dissemination and Implementation Research in Health Translating Science to Practice 1st Edition Ross C. Brownson

Dissemination and Implementation Research in Health Translating Science to Practice 1st Edition Ross C. Brownson
Dissemination and Implementation Research in Health Translating Science to Practice 1st Edition Ross C. Brownson
Dissemination and Implementation Research in Health Translating Science to Practice 1st Edition Ross C. Brownson

1. Visit ebookfinal.com to download the full version and
explore more ebooks or textbooks
Dissemination and Implementation Research in
Health Translating Science to Practice 1st Edition
Ross C. Brownson
_____ Click the link below to download _____
https://ebookfinal.com/download/dissemination-and-
implementation-research-in-health-translating-science-to-
practice-1st-edition-ross-c-brownson/
Explore and download more ebooks or textbook at ebookfinal.com

2. Here are some recommended products that we believe you will be
interested in. You can click the link to download.
Computer Science in Sport Research and Practice 1st
Edition Arnold Baca
https://ebookfinal.com/download/computer-science-in-sport-research-
and-practice-1st-edition-arnold-baca/
Global Climate Change and Human Health From Science to
Practice 1st Edition George Luber
https://ebookfinal.com/download/global-climate-change-and-human-
health-from-science-to-practice-1st-edition-george-luber/
Information Science in Theory and Practice 3rd Edition
Brian C. Vickery
https://ebookfinal.com/download/information-science-in-theory-and-
practice-3rd-edition-brian-c-vickery/
Qualitative Research Methods in Sport Exercise and Health
From Process to Product 1st Edition Andrew C. Sparkes
https://ebookfinal.com/download/qualitative-research-methods-in-sport-
exercise-and-health-from-process-to-product-1st-edition-andrew-c-
sparkes/

3. Conducting Research in Conservation Social Science Methods
and Practice 1st Edition Helen Newing
https://ebookfinal.com/download/conducting-research-in-conservation-
social-science-methods-and-practice-1st-edition-helen-newing/
DHEA in Human Health and Aging 1st Edition Ronald Ross
Watson
https://ebookfinal.com/download/dhea-in-human-health-and-aging-1st-
edition-ronald-ross-watson/
Space Science Research Developments 1st Edition Jonathan
C. Henderson
https://ebookfinal.com/download/space-science-research-
developments-1st-edition-jonathan-c-henderson/
The Welfare of Animals Used in Research Practice and
Ethics 1st Edition Robert C. Hubrecht
https://ebookfinal.com/download/the-welfare-of-animals-used-in-
research-practice-and-ethics-1st-edition-robert-c-hubrecht/
Meals in Science and Practice Interdisciplinary Research
and Business Applications Woodhead Publishing Series in
Food Science Technology and Nutrition 1st Edition H. L.
Meiselman https://ebookfinal.com/download/meals-in-science-and-practice-
interdisciplinary-research-and-business-applications-woodhead-
publishing-series-in-food-science-technology-and-nutrition-1st-
edition-h-l-meiselman/

5. Dissemination and Implementation Research in Health
Translating Science to Practice 1st Edition Ross C.
Brownson Digital Instant Download
Author(s): Ross C. Brownson, Graham A. Colditz, Enola K. Proctor
ISBN(s): 9780199751877, 0199751870
Edition: 1
File Details: PDF, 3.68 MB
Year: 2012
Language: english

7. ■ Dissemination and Implementation Research in Health

8. This page intentionally left blank

9. Dissemination and Implementation
Research in Health
Translating Science to Practice
EDITED BY
Ross C. Brownson
Graham A. Colditz
Enola K. Proctor
3

10. 1
Oxford University Press, Inc., publishes works that further
Oxford University’s objective of excellence
in research, scholarship, and education.
Oxford New York
Auckland Cape Town Dares Salaam Hong Kong Karachi
Kuala Lumpur Madrid Melbourne Mexico City Nairobi
New Delhi Shanghai Taipei Toronto
With offi ces in
Argentina Austria Brazil Chile Czech Republic France Greece
Guatemala Hungary Italy Japan Poland Portugal Singapore
South Korea Switzerland Th ailand Turkey Ukraine Vietnam
Copyright © 2012 by Oxford University Press, Inc.
Published by Oxford University Press, Inc.
198 Madison Avenue, New York, NY 10016
www.oup.com
Oxford is a registered trademark of Oxford University Press
All rights reserved. No part of this publication may be reproduced,
stored in a retrieval system, or transmitt ed, in any form or by any means,
electronic, mechanical, photocopying, recording, or otherwise,
without the prior permission of Oxford University Press.
Library of Congress Cataloguing-in-Publication Data
Dissemination and implementation research in health: translating science
to practice / edited by Ross C. Brownson, Graham A. Colditz, Enola K. Proctor.
p. ; cm
Includes bibliographical references and index.
ISBN 978–0–19–975187–7 (hardcover: alk. paper)
I. Brownson, Ross C. II. Colditz, Graham A. III. Proctor, Enola K.
[DNLM: 1. Translational Research—methods. 2. Clinical Trials as Topic.
3. Information Dissemination. W 20.55.T7]
610.72’4—dc23
2011037127
1 3 5 7 9 8 6 4 2
Printed in the United States of America
on acid-free paper

11. ■ We dedicate this book to our spouses: Carol Brownson, Pat Cox, and
Frank Proctor. We are grateful for their loving support and good humor

12. This page intentionally left blank

13. vii
■ FOREWORD
I write this having just marked my tenth year at the National Institute of Mental
Health, the balance of that time spent on eff orts to grow the fi eld of dissemination
and implementation research. With great enthusiasm, I consider this comprehen-
sive volume that refl ects that progress the fi eld has made and the signifi cant chal-
lenges that lie ahead. It has been a privilege to see the development of the theories,
frameworks, and empirical data captured by the authors. We can see a dramatic shift
from an era in which dissemination and implementation processes were considered
to be beyond science to the current state, in which diverse scientists, practitioners,
and policymakers are actively pursuing knowledge on how to accrue the most public
health benefi t from our scientifi c discoveries.
From my perspective, the origins of dissemination and implementation research
lie in a number of key developments in the last century: Archibald Cochrane’s
eff orts, highlighted by his landmark monograph Eff ectiveness and Effi ciency,
1
to
derive empirical support for health care treatments and the subsequent development
of the Cochrane Collaboration, which systematized the process for considering evi-
dence suffi cient enough to warrant widespread use of health interventions; Andrew
Oxman and colleagues’ 1995 paper, “No Magic Bullets to Change,”
2
which system-
atically assessed a large number of studies targeting clinical behavior change, fi nd-
ing bett er results with active (not passive) strategies, and discussing the necessity of
a comprehensive approach to maximize the likelihood of change; David Sackett ’s
1996 paper heralding the arrival of modern “Evidence-Based Medicine,” where
clinical practice could be optimized by the “judicious use of evidence” in concert
with medical acumen.
3
Around the same time, public health and other related disci-
plines were formalizing tenets of evidence-based practice and policy.
4
Th e popular-
ization of Everett Rogers’s Diff usion of Innovations theory,
5
which originated from
his own experience as a farmer and then as an investigator of the spread of agricul-
tural innovations, was another important development and one from which health
researchers learned a great deal about spread of evidence-based interventions.
Each was an important stepping-stone toward the signifi cant advancement of
the fi eld. Quite relevant to me in draft ing the fi rst NIMH program announcement
on Dissemination and Implementation Research (2002)
6
was the work of Jonathan
Lomas, whose 1993 paper sought to clarify concepts of Diff usion, Dissemination,
and Implementation as related to transferring knowledge into health care practice.
7

Th is framework described the diff erent levels of intensity through which the goals
could be achieved, and continues to be the source for NIH’s working defi nitions for
the fi eld.
In contemplating the growth of dissemination and implementation research,
I fi nd myself returning to a basic theory of behavior change quite present in D&I
discussions—the Transtheoretical Model of Change.
8
Prochaska and DiClemente’s

14. viii ■ foreword
model provides a helpful heuristic for me to frame the dramatic shift s in thinking.
Certainly not everyone has traversed the stages from precontemplation to mainte-
nance (perhaps to termination), but I fi nd that an increasing contingent of health
researchers have not only progressed but also become agents of change themselves.
Precontemplation (pre-1990s):
For many years, there was no fi eld of dissemination and implementation research.
Th e linear model from research to practice of most treatment or preventive interven-
tions proceeded from intervention development to effi cacy studies (less frequently
to eff ectiveness studies) and then to the literature, destined to be a paperweight or
reliant on a microfi lm projector to be further disseminated. Th e biomedical research
community seemed to assume that the journals that they published in were fully
digested by clinicians, and thus the work to get science to the masses was accom-
plished. Few considered that publication was not the golden path to full integration
of interventions within health systems.
Contemplation (1990s–2000):
Th e 1990s saw a signifi cant rise in a discussion of dissemination and implemen-
tation as conferences, commentaries, special issues, and federal and independent
reports underscored the ineff ectiveness of the publication as a tool to change clini-
cal practice. Th e rise of evidence-based medicine and evidence-based public health,
fi rst in the UK and then elsewhere, popularized the notion that scientifi c fi ndings
should be more comprehensively implemented within typical practice, fi lling the
gulf (or “Quality Chasm” as the IOM depicted).
9
Th e Agency for Health Care Policy
Research (later AHRQ) began to fund a series of evidence-based practice centers
around the country to improve the “translation of research to practice,” and articles
appeared by the truckload, identifying many facilitators and barriers to the diff u-
sion of innovations. Th ere was recognition that the path from research to practice
was a messy and frequently futile one, but litt le organized inquiry into the “how” and
“why” existed. In short, the fi eld was heavy on contemplation and light on action.
For many of us, the culmination of this period was the Balas and Boren (2000) arti-
cle in the Yearbook of Medical Informatics, which quantifi ed this path from research
to practice at 17 years aft er which some 14% of fi ndings fi ltered into clinical use.
10
Preparation (2000–2003)
By the end of the last century, we had reached the dawn of a new stage in our fi eld.
Well recognized were the diverse and multiple barriers and facilitators to dissem-
inate research fi ndings and implement eff ective interventions. Th e next step was
fi guring out what to do about it. Th ese next few years saw more organized calls
for research, from federal agencies, foundations, and states. Many researchers still
remained hesitant to jump fully into the fray, but an increasing number of study
ideas began to emerge. We saw an infl ux of reports, chronicling multiple demonstra-
tion projects targeting the uptake of eff ective interventions, but frequently focusing

15. Foreword ■ ix
more on “what happened” and less on “how do get something good to happen.” Th e
dissemination and implementation strategies were craft ed with experience and
expertise behind them but rarely tested in a way to bring knowledge about how to
do bett er.
Action (2003–Present)
Recently, we have seen a true explosion in the quantity and quality of dissemination
and implementation research in health. Att endance at the annual NIH conferences
has quadrupled, and the rigor and ambitiousness of ongoing studies has signifi -
cantly advanced. Many conceptual frameworks have been developed and are being
tested, measures of key constructs (e.g., organizational readiness, fi delity, reach,
culture and climate, clinician acceptability of innovations) have been validated,
and we are seeing more comparative eff ectiveness studies of active strategies to
disseminate health information and implement evidence-based interventions. We
are in a golden age for dissemination and implementation research, helped through
capacity building of multiple research centers and networks, and with comprehen-
sive texts that summarize much of the learning of the last generation. Action is
upon us.
Maintenance (The Future):
So with this book as a tool, and perhaps a divining rod, we look ahead to a bright
future. Th e capacity of the fi eld has grown, but while progress has been made, we
have not yet reached a status in which perceived value of this science is ubiqui-
tous and unchallenged. Scientifi cally, we have yet to progress to a long-term view
of dissemination and implementation. Th e next generation of studies to get us
there will address the sustainable integration of interventions within dynamic
health care delivery systems and the implementation of evidence-based systems
of care rather than the individual intervention. We will rely on improved qual-
ity and specifi city of methods and measures, and more available data to look at
the ultimate impact of dissemination and implementation eff orts on popula-
tion health. Our science will embrace the increased globalization of health care
research and encompass the application of dissemination and implementation
across the world.
Refl ecting this exciting journey, this book brings together much of what is cur-
rently known about dissemination and implementation, priming readers with all
levels of familiarity and expertise. Within our fi eld, necessary expertise typically
transcends the bounds of any individual; this book orients us to what we know, and
what we don’t. With this volume as a marker of progress to this point, it is even more
exciting to gaze ahead and see what the next decade will bring.
— David Chambers, D.Phil.
Associate Director, Dissemination and Implementation Research
National Institute of Mental Health
National Institutes of Health

16. x ■ foreword
REFERENCES
1. Cochrane AL. Eff ectiveness and effi ciency. Random refl ections of health services (new
edition). London: RSM Publishing, 1999.
2. Oxman AD, Th omson MA, Davis DA, Haynes RB. No magic bullets: a systematic
review of 102 trials of interventions to improve professional practice. CMAJ. Nov 15
1995;153(10):1423–1431.
3. Sackett DL, Rosenberg WM, Gray JA, Haynes RB, Richardson WS. Evidence based
medicine: what it is and what it isn’t. BMJ. January 13 1996;312(7023):71–2. PMID
8555924.
4. Satt erfi eld JM, Spring B, Brownson RC, et al. Toward a transdisciplinary model of
evidence-based practice. Milbank Q. Jun 2009;87(2):368–390.
5. Rogers, Everett M. Diff usion of innovations. 5th edition. New York: Free Press, 2003.
6. NIMH. PA-02–131: Dissemination and Implementation Research in Mental Health.
Accessed at htt p://grants.nih.gov/grants/guide/pa-fi les/PA-02–131.html on July 30,
2011.
7. Lomas, J. Diff usion, dissemination, and implementation: who should do what? Ann N
Y Acad Sci. 1993;703: 226–237.
8. Prochaska, JO, DiClemente, CC. Th e transtheoretical approach: crossing traditional
boundaries of therapy. Homewood, IL: Dow Jones-Irwin; 1984. ISBN 087094438X.
9. Institute of Medicine. Crossing the quality chasm: a new health system for the 21st cen-
tury. Washington, DC: National Academy Press, 2001.
10. Balas EA, Boren SA. Managing clinical knowledge for health care improvement. In:
Bemmel J, McCray AT, eds. Yearbook of medical informatics . Stutt gart: Schatt auer;
2000:65–70.

17. xi
■ PREFACE
Decades of support by governmental and private sources has produced a remarkable
foundation of knowledge in all disciplines related to public health, mental health, and
health care. Th e discovery of new knowledge should not occur in large measure to
satisfy the curiosity of scientists; rather, the goal must be to improve the human con-
dition (lower morbidity and mortality, enhance quality of life). Yet the gap between
care that could be , were health care informed by scientifi c knowledge, and the care
that is in routine practice has been characterized as a “chasm” by the Institute of
Medicine. Th e lack of ability to apply research fi ndings has sometimes been equated
to a leaky or broken pipeline between discovery and application.
To understand and begin to fi ll these leaks, an exciting new science is emerging.
It goes by numerous titles, including: translational research, knowledge translation,
knowledge exchange, technology transfer, and dissemination and implementation
(D&I) research. Although the terminology can be cumbersome and changing exist-
ing practices complex, the underlying rationale is simple: too oft en, discovery of
new knowledge begets more discovery (the next study) with litt le att ention on how
to apply research advances in real-world public health, social service, and health
care sett ings. Th e early eff orts in D&I research focused on ways to increase the use
of evidence-based guidelines among practitioners. Th e subsequent research has
shown that in eff orts to disseminate practice guidelines using passive methods (e.g.,
publication of consensus statements, mass mailings), adoption has been relatively
low, resulting in only small changes in the uptake of a new evidence-based practice.
A return on investment of the billions spent on basic and clinical research requires
a marked increase in translational research, including the development of its tools,
and analytic approaches. Th ese eff orts have been receiving much greater att ention
in mainline medical and public health journals. Th ere also is a small set of jour-
nals dedicated to D&I research, notably Implementation Science (begun in 2006)
and Translational Behavioral Medicine (begun in 2011). Similarly, federal agencies
and foundations are beginning to support D&I research more fully. For example,
recent funding announcements from the National Institutes of Health (NIH) show
the higher priority being placed on translational research. While NIH is placing
renewed emphasis on T1 research from bench to bedside (fi rst in human studies
as defi ned by Collins in July 2011), we place emphasis on methods and research
opportunities for moving from scientifi c discovery of effi cacy to population-wide
benefi ts.
Th ere are tangible examples where the D&I gap has been shortened. Th is may
be best illustrated over the 20th century in the United States where life expectancy
rose from 49 years in 1900 to 77 years in 2000. In large part, this increasing longev-
ity was due to the application of discoveries on a population level (e.g., vaccinations,
cleaner air and water). Yet for every victory, there is a parallel example of progress yet

18. xii ■ preface
to be realized. For example, eff ective treatment for tuberculosis has been available
since the 1950s, yet globally, tuberculosis still accounts for 2 million annual deaths
with 2 billion people infected. In many ways, the chapters in this book draw on suc-
cesses (e.g., what works in tobacco control) and remaining challenges (e.g., how to
address translational research challenges in populations with health disparities).
What needs to happen to shorten the translational research gap?
First, priorities need to shift . Of the U.S. annual health expenditures, only •
about 0.1% is spent on health services research (where D&I research is nested).
Th is shift in priorities requires political will and a need for social change.
Second, capacity for fi nding and implementing evidence-based practice needs •
to improve among numerous practitioner audiences. For example, most indi-
viduals working in public health practice have no formal training in a public
health discipline—which suggests the need for more and bett er on-the-job
training.
Th ird, the science of D&I research needs further development. Th e range of •
research needs is vast and covered extensively in this volume.
Fourth, capacity for conducting D&I research needs to be advanced through •
training. Th is training can occur in government agencies, academic insti-
tutions, and nongovernmental organizations (such as the World Health
Organization).
And fi nally, to build this science and capacity, institutional support and incen-•
tives are needed. For example, academic institutions need to shift priorities
for faculty to reward time spent in conducting D&I research.
We have organized the book in a format that covers the major concepts for D&I
researchers and practitioners. It draws on the talents of some of the top D&I scholars
in the world—crossing many disciplines, health topics, and intervention sett ings.
Our book has four sections. Th e fi rst section provides a rationale for the book, high-
lights core issues needing att ention, and begins to develop the terminology for D&I
research. In the second section, we highlight the historical development of D&I
research and describe several key analytic tools and approaches. Some of the tools
are well developed with a rich literature (e.g., economic evaluation, participatory
approaches) and others are relatively new, developing fi elds (e.g., comparative eff ec-
tiveness, systems thinking). Th is section also emphasizes the need to bett er plan
interventions for dissemination and think creatively about how lessons from busi-
ness and marketing can be applied to health. Th e third section is devoted to design
and analysis of D&I studies. It covers core principles of study design, measurement
and outcomes, and evaluation. In addition, this section highlights the concepts of
fi delity and external validity, which are fundamental to D&I science. Th e fi nal sec-
tion of the book focuses on sett ings and populations. Since D&I research occurs in
places where people live their lives (communities, schools) or receive care (health
care, social service agencies), we devote chapters to specifi c sett ings. Th is section
also recognizes the importance of policy infl uences on health, the need for cultural
adaptation, and the science of addressing health disparities. Our book concludes
with a short chapter on emerging issues and future research directions.

19. Preface ■ xiii
Th e target audience for this text is broad and includes researchers and practi-
tioners across many diff erent disciplines, including epidemiology, biostatistics,
behavioral science, medicine, social work, psychology, and anthropology. It seeks to
inform practitioners in health promotion, public health, health services, and health
systems. We anticipate this book will be useful in academic institutions, state and
local health agencies, federal agencies, and health care organizations. Although the
book is intended primarily for a North American audience, there are authors and
examples drawn from various parts of the world, and we believe that much of the
information covered will be applicable in both developed and developing countries.
Th e challenges of moving research to practice and policy appear to be universal,
so future progress calls for collaborative partnership and cross-country research.
Our book documents that in a time of increasing pressure on scientifi c and
public resources, researchers must continue to meet the implied obligation to the
public that the billions of dollars invested in basic science will yield specifi c and
tangible benefi ts to their health. Taxpayers have paid for many new discoveries,
yet these are not being translated into bett er patient care, public policy, and public
health programs. We believe that applying the principles in this volume will begin
to bridge the chasm between discovery and practice.
R. C. B.
G. A. C.
E. K. P.

20. This page intentionally left blank

21. xv
■ ACKNOWLEDGMENTS
We are grateful to numerous individuals who contributed to the development of
this book.
We particularly wish to thank the outstanding team of authors who contributed
chapters. Th eir exceptional knowledge and dedication is refl ected in the chapters,
providing an up-to-date snapshot of dissemination and implementation science.
Four reviewers provided valuable comments that allowed us to revise and improve
the manuscript. We also appreciate the assistance from Lauren Carothers, Linda
Dix, Katie Duggan, Nora Geary, Wes Gibbert, and Nosa Osazuwa-Peters.
Development of this book was supported by the following awards: (1) UL1
RR024992, Clinical and Translational Science Award (CTSA) program of the
National Center for Research Resources; (2) Cooperative Agreement Number
U48/DP001903 from the Centers for Disease Control and Prevention, Prevention
Research Centers Program; (3) Grant Number 1R01CA124404–01 from the
National Cancer Institute at the National Institutes of Health, (4) P30 MH 068579,
Advanced Centers for Interventions and Services Research; (5) R25 MH080916,
National Institute of Mental Health; (6) a grant to Graham Colditz to Build
Prevention and Control Research at Siteman Cancer Center from Barnes-Jewish
Hospital Foundation, St Louis; and (7) the American Cancer Society Clinical
Research Professorship CRP-03–194-07-CCE.
We acknowledge the leadership of Washington University’s George Warren
Brown School of Social Work, Institute for Public Health, Alvin J. Siteman Cancer
Center, Institute for Clinical and Translational Science, and Department of Surgery
(Division of Public Health Sciences) for fostering an environment in which trans-
disciplinary and translational science are valued and encouraged. Finally, we are
indebted to Maura Roessner and Nicholas Liu, Oxford University Press, who pro-
vided valuable advice throughout the production of this edition.

22. This page intentionally left blank

23. xvii
■ CONTENTS
Contributors xi
SECTION ONE ■ Background
1 Th e promise and challenges of dissemination and implementation
research 3
graham a. colditz
2 Developing the terminology for dissemination and implementation
research 23
borsika a. rabin, ross c. brownson
SECTION TWO ■ Theory and Approaches
3 Historical roots of dissemination and implementation science 55
james w. dearing, kerk f. kee
4 Comparative eff ectiveness research to accelerate translation:
Recommendations for an emerging fi eld of science 72
russell e. glasgow, john f. steiner
5 Th e role of economic evaluation in dissemination
and implementation research 94
ramesh raghavan
6 Designing for dissemination of environmental and policy
initiatives and programs for high-risk groups 114
neville owen, ana goode, brianna fjeldsoe,
takemi sugiyama, elizabeth eakin
7 Th e role of organizational processes in dissemination
and implementation research 128
gregory a. aarons, jonathan d. horowitz,
lauren r. dlugosz, mark g. ehrhart
8 Viewing dissemination and implementation research
through a network lens 154
douglas a. luke
9 Systems thinking in dissemination and implementation research 175
bev j. holmes, diane t. finegood, barbara l. riley, allan best
10 Participatory approaches for study design and analysis
in dissemination and implementation research 192
meredith minkler, alicia l. salvatore
11 Enhancing dissemination through marketing and
distribution systems: A vision for public health 213
matt hew w. kreuter, christopher m. casey,jay m. bernhardt

24. xviii ■ contents
SECTION THREE ■ Design and Analysis
12 Design and analysis in dissemination and implementation research 225
john landsverk, c. hendricks brown, patricia chamberlain,
lawrence palinkas, mitsunori ogihara, sara czaja,
jeremy d. goldhaber-fiebert, jennifer a. rolls reutz,
sarah mccue horwitz
13 Measurement issues in dissemination and implementation research 261
enola k. proctor, ross c. brownson
14 Fidelity and its relationship to implementation eff ectiveness,
adaptation, and dissemination 281
jennifer d. allen, laura a. linnan, karen m. emmons
15 Furthering dissemination and implementation research: Th e need for
more att ention to external validity 305
lawrence w. green, mona nasser
16 Evaluation approaches for dissemination and implementation
research 327
bridget gaglio, russell e. glasgow
SECTION FOUR ■ Setting- and Population-Specifi c
Dissemination and Implementation
17 Dissemination and implementation research in community
and public health sett ings 359
katherine a. stamatakis, cynthia a. vinson,
jon f. kerner
18 Dissemination and implementation in social service sett ings 384
curtis mcmillen
19 Implementation science in health care 400
brian s. mitt man
20 Health dissemination and implementation within schools 419
rebekka lee, steven gortmaker
21 Policy dissemination research 437
elizabeth a. dodson, ross c. brownson,
stephen m. weiss
22 Dissemination and implementation research in populations
with health disparities 459
antronett e [toni] yancey, beth a. glenn,
lashawnta bell-lewis, chandra l. ford
23 Considering the multiple service contexts in cultural adaptations
of evidence-based practice 483
luis h. zayas, jennifer l. bellamy, enola k. proctor
24 Th e path forward in dissemination and implementation research 498
ross c. brownson, mariah dreisinger, graham a. colditz,
enola k. proctor
Index 509

25. xix
■ CONTRIBUTORS
Gregory A. Aarons, PhD
Department of Psychiatry
University of California, San Diego
Child and Adolescent Services
Research Center
Rady Children’s Hospital San Diego
San Diego, California
Jennifer D. Allen, ScD, MPH
Center for Community-Based
Research and
Phyllis F. Cantor Center for
Research in Nursing & Patient
Care Services
Dana-Farber Cancer Institute
Boston, Massachusett s
Harvard Medical School
Boston, Massachusett s
LaShawnta Bell-Lewis, DrPH
UCLA Kaiser Permanente Center for
Health Equity
Department of Health Services
School of Public Health
University of California,
Los Angeles
Division of Cancer Prevention and
Control Research
Jonsson Comprehensive
Cancer Center
University of California, Los Angeles
Los Angeles, California
Jennifer L. Bellamy, PhD
School of Social Service
Administration
University of Chicago
Chicago, Illinois
Jay M. Bernhardt, PhD, MPH
Department of Health Education
and Behavior
College of Health and Human
Performance
University of Florida
Gainesville, Florida
Allan Best, PhD
InSource Research Group
West Vancouver, British Columbia,
Canada
C. Hendricks Brown, PhD
Department of Epidemiology
and Public Health
School of Medicine
University of Miami
Miami, Florida
Ross C. Brownson, PhD
Prevention Research Center in
St. Louis
George Warren Brown School
of Social Work
Washington University
in St. Louis
St. Louis, Missouri
Division of Public Health
Sciences, Department of
Surgery and
Alvin J. Siteman Cancer Center
Washington University School of
Medicine
Washington University
in St. Louis
St. Louis, Missouri

26. Discovering Diverse Content Through
Random Scribd Documents

27. A császár szeme könnyes volt a méltóságos, szép kijelentés
után, és reszkető kézzel simogatta meg leánya szőke fejét, aki sírva
rejtette zsebkendőjébe arcát. Ez már sok volt a lieber Papának és
megveregette a síró asszony vállát:
– Na nu Luis’ na nu – mondta, aztán zsebébe nyúlt, kivette az
illatszeres üvegcsét és átadta Mária Lujzának. – Nézd meg, mit
hoztam neked, a legjobb, amit valaha csináltam. Na, mit szólsz
hozzá?
– Köszönöm, lieber Papa – szipogta a császárné és
megvigasztalódva csókolt kezet fejedelmi atyjának. Ki is akarta
kísérni, de a császár nem engedte:
– Bleib nur, du kriegst auch ’nen Schnupfen.
Ferenc császár lement a lépcsőn és az előcsarnokban
mégegyszertalálkozott unokájával.
A kis fiú mosolyogva szaladt nagyapja felé. Kedves, karcsú
gyermek volt, hosszú, szőke fürtök repkedtek feje körül. Ma világos
csíkos, hosszú nadrágot viselt, fehér mellényt, sötétzöld frakkocskát,
magas gallért, szoros, fekete selyemnyakkendőt és kiskivágott
lakkcipőt. Kipirulva jött a kertből esti sétája után ésFerenc császár
egy pillanatra kedvtelve szorította térdéhez.
– Jó éjszakát, Franzl – mondta gyengéden.
A fiucska visszaszaladt Montesquiou grófnéhoz, a császár utána
nézett és akkor az oszlop mellett egy halavány leányt látott állni, aki
mélyen meghajolt az uralkodó előtt.
Őfelsége kegyesen bólintott és egész úton hazafelé azon
gondolkozott, hogy hol is látta ő már ezt a fiatal teremtést, denem
jutott eszébe. Ferenc császár már nem emlékezett Müller
Franciskára.
Franciska térde remegett, mikor az uralkodó távozása után
felment a lépcsőn, még a karfába is bele kellett fogódznia, hogy el
ne essék a váratlan találkozás után.

28. – Mi baja, gyermekem? – kérdezte a grófné.
– Semmi, semmi, – felelte halkan, elfogultan Franciska – sokat
szaladgáltunk a kis felséggel, elfáradtam.
A grófné megfogta a leány kezét:
– Milyen hideg a keze. Jöjjön, Mademoiselle, pihenje ki magát
nálam. Adok egy csésze teát és kap hozzá süteményt is.
– Köszönöm, grófné, Őfelségét kell most felöltöztetnem estére,
de később nagyon szívesen meglátogatom, ha megengedi.
– Milyen csinos ruhája van megint – mondta Mária Lujza a
belépőFranciskának.
– Felséged adta a mult héten.
– A zöldcsíkos atlaszruhámból csinálta? De hisz azon nem volt
rajta a sok rózsaszín.
– A bodrokat egy régi kendőből szabtam, felség.
– Az én számomra sohasem talál ki ilyen szépet – mondta
duzzogvaMária Lujza.
Franciska csendesen mosolygott:
– Reménylem, ma meg lesz elégedve, felséged.
– Új ruhám lesz? Milyen? – Az ex-császárné boldogan kapta
magárasálját, átsietett öltözőszobájába és leült nagy tükre elé.
– Ma nagyon szép akarok lenni, Franciska, – mondta dorombolva
mint egy kényes macska – nagyon szép.
Esténként így öltöztette Franciska Napoleon feleségét, Neipperg
gróf számára. Mária Lujza felfedezte tehetségét és nehéz próbára
tette találékonyságát. Mindennap valami újat akart és semmi sem
volt elég szép! Franciskának tetszett a játék, a franciák
császárnéjának ruhatára kincsesbánya volt, csipkék, selymek,
szalagok, prémek tömege, csupa öröm tarka képzelete számára.

29. Rajzolt ruhákat, megálmodta a színek összhangját, a kastély régi
képeitől kért tanácsot és az új divatformák közé belelopta letűnt
századok asszonyainak szépségét. Ügyes kezek fejtették szét a
megúnt ruhákat és varrták meg újra, úgy, amint az óbudai aranyhajú
leány szeszélyes képzelete parancsolta.
Mária Lujza hiú lelke egész melegével ragaszkodott
Franciskához, az önállótlan asszony szemében minden ruha szép
volt, amit másonlátott és megúnta mindjárt, amit egyszer viselt.
Franciska megfésülte úrnőjét és míg elrendezte arca körül fürteit,
Mária Lujza minduntalan belebabrált gödrösujjacskáival.
– Oh, így nem lesz jó – nyögte panaszosan.
– Bízza rám, felség, – vigasztalta Franciska – ha végül sem
tetszik, majd újra csinálom. – És mélyen homlokába fésülte göndör
haját, hogy még fülét is elfedték a szőke csigák.
– Ilyet még sohasem láttam, ez nem szép – jelentette ki a
császárné.
– Türelem, felség, türelem – mosolygott a leány, aztán behozatta
a komornával az új ruhát.
Mária Lujza odapillantott:
– Zöld? – szólott csalódottan.
– Zöld, felség – ismételte büszkén Franciska.
– Nekem nem áll jól a zöld szín, Napoleon mindig mondta.
Franciska arca lángbaborult e név hallatára és halkan,
meggyötört hangon válaszolt:
– De a gróf kedvenc színe a zöld, amint felségedtőlhallottam.
Most Mária Lujza arca is piros lett és némán tűrte, hogy ráadják a
puha sötétzöld bársonyruhát.

30. – Csak akkor nézzen a tükörbe, felség, ha elkészültem – kérte
Franciska.
Mikor aztán végre megbámulhatta magát, Mária Lujza elámult
sajátszépségének láttára.
Hermelinszegély tompította a ruha színét a nyak körül és
lehúzódott elől dupla sorban a ruha szegélyéig, az övet pedig egy
arany domborműves csat tartotta össze. Hermelinnel szegett apró,
zöld bársonysapkát helyezett szőke fejére Franciska, mint egy
szeszélyes fejéket és elől, a ruha mély hegyben végződő
kivágásába,könnyű, fehér csipkebetétet erősített.
– Igazán gyönyörű – mondta a császárné. – No és az ékszer?
– Gyöngyöket teszünk felséged nyakára, csak a hosszú, fehér
gyöngysorát és arra kapcsoljuk fehér legyezőjét.
Kocsi gördült a kastély elé, a császárné összerezdült és keze
remegett, amint megsimogatta az előtte térdelő Franciska fejét.
– A gróf már itt van – suttogta és gyorsan tűnt el az ajtó nehéz
függönye mögött.
Franciska ott maradt térdepelve, összekulcsolta rózsaszínű
selyem bodrokban pihenő kezét, egy szomorú sóhajt küldve a hűtlen
asszony után.
Három napja mondta meg neki Montesquiou grófné, hogy
Napoleon felesége Neipperg Ádám grófot szereti, azt a hetyke,
kékszemű, fiatal generálist, aki minden este kijön hozzá, vele tölti az
esetét, aki a fekete kötést viseli hiányzó szemén, akit Franciska
egyszer látott az ex-császárné előszobájában, mikor lovagja
váratlanul látogatta meg délelőtt.
Azt is tudta Franciska, hogy Metternich választotta ki Mária Lujza
kísérőjének és tudta azt is, hogy a grófnak felesége van ésnégy
gyermeke. Most már mindent tudott, de jobban szerette volna, ha
nem tud meg semmit, mert a dolog szomorú volt és nagyon csúnya.

31. A komorna elhagyta a szobát, Franciska egyedül maradt és
amintott térdelt a tükör előtt, hullani kezdtek könnyei. Sűrűn hullottak
zöldcsíkos ruhájának selymére, összekulcsolt kezére és arcán égő
utak maradtak nyomukban.
Miért sírt? Szerette Schönbrunnt, szerette életének mosolygó
napjait, melyek elfelejttettek vele mindent, de most hirtelenrászakadt
egész nehéz bánata.
Mária Lujza jó volt hozzá, megsimogatta fejét az új ruhákért, az
egész udvar bámulta ügyes ujjait, a kis Napoleont senki sem tudta
úgy megnevettetni mint ő és kacagva gyönyörködött mindenki, ha
színes bábuival színházat játszott neki. Ő volt az egyetlen, kivel
Montesquiou grófné őszinte szót váltott, akit szeretett, kinek a
multról beszélt. Metternich herceg megcsókolta kezét, ha jött és
hízelgő szóval akarta megnyerni kegyeit. Szép volt, fiatal és mégis
olyan reménytelenül szomorú.
Megint csak vár, vár, maga sem tudja mit, vár, épen úgy, mint
Óbudán… Kapott ugyan apró sikereket, simogatást, sok hízelgő
szót, hogy elkábítsák remegő álmait, de ezek mégis csak egyre
kiszínesednek és hívják, csalogatják, nem tudja hová és nem tudja
merre…
Mária Lujzát öltözteti, aki egy Napoleont igyekezik elfeledni,ki a
franciák császárnéja volt, kinek sorsát az egész világ szeme leste,
de kinek fejét egyetlen gondolat sem gyötörte soha, életének nagy
fordulásai egyetlen érzést sem hagytak üres szívében éssohasem
törte szőke fejét semmi elérhetetlen vágynak bánata.
És ő itt térdel összekulcsolt kezekkel, a schönbrunni udvar szelíd
Franciskája, aki a világot szeretné lángra gyújtani, hogydiadalmasan
álljon meg egy pillanatra a nagy égésben, aki szerette volna
felkorbácsolni az emberiséget, hogy ott pusztuljon el atombolásban,
aki Napoleont imádta és azt hitte egyszer, hogy hazaviszi hozzá a
feleségét.
Gyerekkorában, ha körülötte attól féltek, hogy a Duna áradni fog,
ő remegve leste, bár öntené el már a partokat, ha vihar volt, a

32. villámtól csak azt kívánta, hogy csapjon le és ha szekeren ült,azt
várta mindig, hogy bár bokrosodnának meg a lovak. Sorsát is
ilyennek képzelte és nem akarta elhinni, hogy az élete folyó, amely
elmossa a partokat, vihar, amely megtépázza a fákat, paripa, amely
lassan gázolja agyon szívét, de nem árad, nem csap le és nem
bokrosodik meg soha.
Nem volt érdemes eljönnöm Óbudáról, nem kellett volna
elhagynom az apámat, ez jutott eszébe, míg beletemette arcát
kezébe, arózsaszínű bodrok közé. Egy pillanatig tartott csupán,
gyűlölte amulton való tünődést, útálta a visszanézéseket, lényének
egész őszinteségével cselekedett mindig, számára tehát nincs
megbánás.
Letörülte könnyeit és halk léptekkel, mint minden este, belépett a
Montesquiou grófné emlékekkel teli szobájába. Itt szerette amultat,
mert mese volt és a visszaemlékezés szebb időktörténete.
Mária Lujza esténként együtt étkezett kis udvarával és Neipperg
gróffal. A gróf szellemesen csevegett a vacsora alatt és vacsoraután
zongorázott, aztán bókokat mondott a császárnénak halkan, hogy
sokszor elpirult és tekintete lágyan simult a generálisszemébe.
– Hat hónap mulva a kedvesem lesz – mondta a gróf egyik
szeretőjének, mikor Mária Lujza támaszának és lovagjának szemelte
ki Ferenc császár.
Montesquiou grófné elhagyta a társaságot, mihelyt lehetett,
gyűlölte Neipperget, megvetette Mária Lujzát és ökölbe szorult a
keze, ha úrnője kedvesen csicseregte minden szó után:
– Ön mit gondol, gróf? Mit szól hozzá, tábornokom?
A grófné szobájába sietett, ahol Franciska várta türelmetlen
örömmel szegezve sötét szemét a belépőre.
– Ma soká jöttem, gyermekem, úgy-e? Bocsásson meg,
maradnomkellett és látnom…

33. A grófné hirtelen elhallgatott és szürke selyemruhája halkan
zizegett, míg leült aranyos karosszékébe, íróasztala elé. Az óratizet
ütött, Franciska melléje kuporodott kis zsámolyára, a grófné pedig
aranyláncra erősített finomművű kulcsával kizárta fiókját éselővette
Napoleon képével díszített csatos könyvét. Az imperátor adta neki,
mikor rábízta kis fiát, hogy mindent beleírjon gyermekéről. A grófné
hűséges könyvvezető volt, feljegyzett mindent a kis Napoleonról, a
nagy Napoleonról, Mária Lujzáról, Franciaországról, mindent beleírt,
amit látott, tudott, amitszenvedett.
Kinyitotta a könyvet és elgondolkozva helyezte kezét a sűrűn
teleírt aranyszélű lapra:
– Látja, gyermekem, régen itt minden sor dicsőség volt, ha ma
este feljegyzem tapasztalataimat, gyalázat és szomorúság minden
betű. Most még zongoráznak a nagy szalonban! Hallja? Montebello
hercegnő hímez, a többiek sorban elköszönnek, aztán Montebello
hercegnőnek hirtelen elfogy a hímzőselyme, tegnap a rózsaszínű,
maa kék, a zöld, a sárga, talán a vörös, néhány pillanatra távoznia
kell és akkor a gróf megcsókolja a császárnét. Így van, tudom,
bizonyosan tudom és fellázad bennem minden jobb érzés, ha
rágondolok. Mária Lujza könnyelmű, Montebello hercegnő gonosz,
sohasem szerette Napoleont és hatalmába kerítette a feleségét
egészen, kihasználta, kifosztotta és most odadobja ennek a
szélhámos Don Juannak, ennek a közönséges nőhódítónak,
asszonyfalónak… Csitt, legyen csendesen… a zongora
elhallgatott… most… most… most megcsókolja… Napoleon
feleségét Neipperg gróf.
– Január huszonhárom – olvasta csendesen. – 1814 január
huszonharmadikán látta őt utóljára Napoleon, a fiát se látta azóta és
nem is látja talán soha. Hogy kapaszkodott bele akkor ez az
asszony, hogy zokogott, ma pedig… Milyen nap voltaz, Franciska,
életemnek legfájdalmasabb sejtelmekkel teli napja. Acsászárnak a
harctérre kellett mennie, hogy megvédje Franciaországot a
szövetségesek ellen, az apósa ellen, az egészvilág ellen. Búcsúzott,
a Tuillériák nagy termében összegyűltek apárisi testőrség tisztjei. A
császár a miséről jövet megjelent Mária Lujzával és néhány pillanat

34. mulva beléptem én a kisNapoleonnal. A császár kézenfogta kis fiát
és feleségét, aztánmegilletődve mondta a tisztikarnak:
– Önökre bízom őket, akik a legdrágábbak nekem a világon.
Lehet, hogy az ellenség Párisig nyomul, de ha ez be is következnék,
nehagyják magukat, mert én segítségükre sietek. Úgy-e megvédik
őket?Megigérik, úgy-e?
– Vive l’Empereur! – kiáltották a tisztek.
A palota előtti nagy téren összegyűlt legénység meghallotta
kiáltásukat és egyszerre ezer meg ezer torok ismételte:
– Éljen a császár!
Hűséget esküdött neki mindenki, de ez már csak a mult
visszhangja volt, nem pedig a jövő ígérete. A császár elbúcsúzott
feleségétől, kis fiától, trónjától, Páristól, örökre.
Franciska szeme könnyes lett, kezét összekulcsolta a grófné
ölében, az ajka remegett, és megilletődve suttogta:
– Oh, Istenem!
– Ne sírjon, gyermekem, – mondta az öreg hölgy – egy ilyen
drámának kevés és kicsi minden könny. Napoleon tudta, mikor
elhagyott bennünket, hogy kockán van egész sorsa és reményei
között is számolt minden lehetőséggel, leszámolt az élettel, hívta a
halált, csak egytől félt, hogy a császárné és kis fia az ellenség
kezébe kerül, hogy Bécsbe viszik őket. Bármit, csak ezt ne. „Ami
engem illet, – irta – inkább fojtsák meg a fiamat, semhogy osztrák
herceget neveljenek belőle, különben ismerem a császárné jellemét,
bízom benne, ő is így gondolkozik, tudom.“ Mária Lujza?…
Nevetnem kell, ha rágondolok! A kis Napoleonnak Franzl aneve,
apja nincs, nagyapja van csupán és a nagyapja Ferenc császár.
Osztrák főherceg lesz belőle, osztrák főherceg, Franciska. Míg énitt
vagyok, addig vele van a nagy mult emléke is, de engem nem soká
fog tűrni Metternich, kényelmetlenül útját állom terveinek. Minden
főhercegi nevelésnek megvan Bécsben a maga Metternichje, aki
kicsinek, minél kisebbnek akarja a nagyokat, hogy annál

35. hatalmasabb legyen ő. Céljuk, hogy kiöljenek minden önálló
törekvést ahercegekből, minden igaz jellemvonást, hogy
szétmorzsolják egyéniségüket a sablon kipróbált őrlőjében. Mint
lassan színtelenedő labdát, dobják őket kézről-kézre tanítóik, hogy
mire felnőnek, mindegyik csak egy-egy szappanbuborék. Oh, kis
leányom, ökölbe szorul a kezem a tehetetlen bánattól, valahányszor
ezt a kisgyermeket látom.
A grófné kétségbeesetten kulcsolta össze kezét, olyan vad
szorításban, hogy Franciska ijedten nézett fel rá.
– És Napoleon nem tudja mindezt? A császár nem ír soha? –
kérdezte halkan.
– Eleinte sokszor írt, a császárné is felelt egyszer, aztán
megtiltották neki és ő belenyugodott könnyen. Napoleon újra írt,
választ várt, hírekért könyörgött… most már nem ír többé, vagy csak
nem jutnak el hozzánk sorai? Ki tudná azt? Mária Lujzát Neipperg
gróf megtanította felejteni… Nagyon szómorú az élet, édes
gyermekem.
– Szomorú.
Franciska sírt, a grófné ölébe hajtotta aranyos fejét, úgy siratta
Napoleont, saját magát, az egész világot.

36. XVI. FEJEZET.
Egy pár rózsaszínű és egy pár zöld
selyem cipő.
Mária Lujza elégedetlennek érezte magát, éjjel nem aludt, reggel
nem örült a napnak, császári atyjának látogatása szálkát hagyott
szívében. Eddig is vágyott résztvenni a kongresszus örömökkel teli
forgatagában, most az újabb tilalom olthatatlan vágyat ébresztett
benne. Este Neipperg gróf halaványan, könnyezve találta, ölében a
Wiener Zeitung legújabb számával.
– Mi baj, felség? – kérdezte.
– Hiszen tudhatja, láthatja, – mondta Mária Lujza szenvedő
arccal és az újságban nagy betűkkel közzétett előzetes jelentésre
mutatott: „Karussel in der Reitschule, und maskierter Ball in denk. k.
Redoutensälen.“
A gróf elolvasta a jelentést és csudálkozva nézett a sápadt
asszonyra.
– Holnapután egész Bécs mulat, mindenki mulat, csak épen én,
épen én nem. – Az ex-császárné panasza könnyekbe fult.
– De felség, az Istenért csak nem azért szomorú, mert nem lehet
ott a karuszelen? Hogy illik ez felséged magasztos
gondolkodásához? Aztán nem sajnálná az estét? – A gróf egész
közel hajolt hozzá: – Az esténket, a szép esténket?

37. – Még annyi este lesz az életünkben – válaszolta dacosan a
császárné.
– Most először hoz áldozatot érte, felség.
– Én nem hozok áldozatot, mert én a bálba mennék, ha lehetne,
kényszerűségből maradok itthon.
– Nem gondol rá felség, hogy nekem most fájdalmat okoz?
– Nekem is fájdalmat okoz, hogy nem láthatom a karuszelt és
nem mehetek az álarcos bálba. – Mária Lujza haragosan tépdeste
zsebkendőjét.
A gróf halk és szelid maradt:
– Hát olyan nagyon érdekli az a karuszel felségedet?
– Kimondhatatlanul.
– Felséged már annyi ragyogó mulatságon vett részt, mint
ünnepelt királynéja a fényes estélyeknek, miért akarja épen eztlátni?
– Mert akarom, nem szabad és én akarom.
– Ha érdekli felségedet, én elmehetek és elmondok mindent.
– Persze – pattant fel a császárné, – ön is odavágyik, ön is
elhagy, mindenki elhagy engem, már látom.
Neipperg megsimogatta úrnője kezét:
– Én hagynám el? Nem hagyom el a világ minden kincséért,
épen csak felséged kedvéért mentem volna oda. Nekem a
legnagyobb örömöm, ha felségeddel lehetek, de egyetlen
szeszélyének teljesítéséért feláldozom a lelkem üdvösségét is
szívesen.
Ilyet soha sem hallott senkitől a szőke Mária Lujza és a
szerelmes szavak kicsit lecsillapították háborgó lelkét.

38. – És ön, gróf, nem szeretett volna résztvenni a karuszelen, a
lovagok között értem?
– Nem, felség. A huszonnégy lovag mindegyikének meglesz a
maga hölgye, akitől átveszi az ünepély kezdetén arannyal hímzett
esárpját, de az egyetlen, kitől én ujjongva fogadnám el, halálos
küzdelemre is készen, a buzdító jelvényt, nincs a hölgyekközött.
Mária Lujza arca elé emelte legyezőjét:
– De hisz mindez csak tréfa, játék csupán.
– Játék, tréfa, igaza van felség és engem épen azért nem
érdekel. A középkor emlékeit idézik fel holnapután a Burg nagy
termében, de a vele járó érzések nélkül. A mi korunknak nincs már
érzéke a letűnt idők lelkesedése, különös képzeletvilága, ideális
szerelmi életének nyilvános fitogtatása iránt. Az ember ma már nem
tör lándzsát azért, hogy meggyőzzön mindenkit szíve királynéjának
szépségéről, nem kockáztatja életét a tőle kapott szalag színének
diadaláért, a szerelem ma már kerüli a feltünést éstitokzatos
fátyolba burkolódzik, kiváncsi szemek elől… Azért töltsük együtt az
estét csendesen Schönbrunnban, felség.
Mária Lujza pirult, mosolygott, megnyugodott, de mikor a gróf
távozott, keserűsége és haragja ismét elűzte szívéből az est
emlékeit.
Elbúcsúzott Montebello hercegnőtől, lefeküdt, de nem aludt és
késő éjjel hivatta Franciskát.
– Holnapután nagy ünnepély lesz az udvarnál, utána álarcos bál,
én el akarok menni a bálra, Franciska.
A leány csudálkozva állt az ágy lábánál. Miért mondja ezt neki,
épen neki a császárné, most éjjel titokzatosan, halkan?
– Franciska értsen meg jól – folytatta Mária Lujza. – Édesatyám,
a császár, nem akarja, hogy ott legyek, de az álarc alatt nem fog
felismerni senki sem. A hercegnőnek nem szabad tudnia a dologról,
este, ha már mindenki nyugodni tér, elszökünk a kerten át, és anagy

39. fasorban vár majd a kocsi. Ketten megyünk, kegyed, meg én,
kosztümről majd gondoskodom. Dominót veszünk, a hajunkat is
elrejtjük. Jaj, csak engem fel ne ismerjenek a lábamról. Napoleon azt
mondta mindig, hogy ezer nő közt is megtalálna, ha a lábamat látná
csupán.
– Felséged lába valóban csodálatosan kicsi – milyen jó volt azéj
közepén rázúduló szeszélyes álomban egy egyszerű megjegyzést
találnia Franciskának.
– És keskeny is – tette hozzá Mária Lujza, kidugva fehér
lábahegyét a paplan alól. – No de azért nem fog feltünni. Dominót
pedig találunk a ruhatáramban eleget. Párisban sokszor rendeztünk
álarcos bált, és észrevétlenül vegyültünk a tömegbe a császár meg
én. Őt nem is ismerték fel, de nekem mindig a legszebb volt a
ruhám. Az utolsó bálra dalmát nőnek öltöztem és acsászár fejét
csóválta, mikor megtudta a ruha árát. Azért nem bánta. Mindenki azt
hitte, hogy hideg, félelmetes, pedig jó volthozzám, nagyon szeretett
és ő félt inkább tőlem. Mindig örömet akart nekem szerezni, azt
mondta, hogy ő a világ ura, de én a világkirálynéja vagyok.
– Felséged szerette Párist úgy-e? – kérdezte Franciska.
– Hogyne, hiszen csak mulatság, fény volt számomra ott azélet.
Franciska remegett a felindulástól:
– Felséged boldog lehetett nagyon?
– Persze, hogy boldog voltam, nagyon boldog, harminc ruhát is
rendelhettem egyszerre és milyen ruhákat. A legszebbeket el sem
hozhattam, azokat elvették tőlem, mikor a császárságnak vége lett.
Elvették a nagy gyöngysoromat is, melyet a kis Franzl születésekor
kaptam… – Kicsit eltünődött a trónjavesztett fejedelmi asszony, dea
vigasztaló gondolat közel volt:
– Holnapután azért elmegyek a bálba, ragyogást akarok újra
látni, fényt és pompát. Meglátja, milyen szép lesz és érdekes, nem
fog ismerni senki sem, táncolhatok, akivel akarok. Igy még sohasem
mulattam! Párisban mindig figyelmeztetni kellett az embereket, hogy

40. ne gondoljanak arra, hogy én vagyok a császárné, felejtsék el, deaz
mégis nehezen ment. Oh be jó lesz! Adja ide gyorsan a
pongyolámat, mindjárt kikereshetjük a dominókat. Aztán vigyáznunk
kell, hogy a hercegnő meg ne tudja, ő elárulna, a hercegnő mindig
azt akarja, amit a lieber Papa akar. Én is azt akarom, de most az
egyszer nem baj, mert titok marad… A grófnak sem mondom el, a
grófnak rosszul esnék, mert ez olyan, mintha elszökném egy kicsit
Párisba…
*
Egész Bécs izgalomban volt a nagy ünnepély napján, Metternich
olyat akart mutatni az idegen fejedelmeknek, amilyet még sohasem
láttak és ami felülmuljon mindent, amit a kongresszus eddig nyújtott.
A kancellárnak Ludovika császárné segített, akiolyan ünnepélyekre
vágyott, milyeneket emberi szem sohasem látott, aki élőképekben
élvezte a szerelmet és mások játszi csókjában, amivalóra sohasem
vált életében. A császárné letűnt korok bársony ruhájában,
sólyommal vállán ment vadászni, hárfázott és míg magas, sötét
karosszékben a Burg ablakában hímezett, selyemruhás apródról
álmodott, aki lábánál ülve, epedő szonettekben énekelje meg
szépségét. A karuszel ajándék volt hát regényes lelke számára és
rendezése gyönyör.
A Burg hatalmas lovardájában, külön nagy páholyt építettek, a
császárok, királyok, fejedelmek számára, és a nagy estén nehéz,
vörös függönyök között, ott ült dobogó szívvel a halavány, szép
Mária Ludovika, mellette pedig vállára hulló hamvas fürteivel,
bánatos, lemondó mosolyával Erzsébet, az orosz cár szenvedő,
annyiszor megcsalt felesége.
Az uralkodókkal szemben ült a huszonnégy szívkirályné, a
huszonnégy lovag huszonnégy hölgye, hosszú leomló fátyolokkal
eltakarva, mint regényes szerelmeknek ragyogó titkai.
Amint a fejedelmek helyet foglaltak, és felettük a karzaton
megszólalt a halk zene, a hölgyek hátravetették fátyolukat és ott
álltak ezer meg ezer gyertya fényében, tapsok, éljenkiáltások
viharában. Szépek voltak, hatan-hatan egyforma színben, egyforma

41. viseletben, magyar, lengyel, francia, osztrák, középkori ruhákban,
ékszerekkel teleszórt zöld, vörös, kék és fekete bársonyban. Valaki
akadt, aki kiszámította, hogy tizenöt millió forintot ért adrágakövek
és kincsek halmaza, mely beragyogta szépségüket. Az estkirálynéja
Zichy grófné volt. A szép Juliát nemcsak Frigyes Vilmos találta
legszebbnek. Magyar ruhájának fehér atlasza felett gyémánt csattok
tartották a zöld bársony tunikát, és a fehér fátyolok fölé omló sötét
bársony ujjat is ugyanolyan fehér, tündöklő ékkövek fonták át.
Arannyal hímzett mellénykéjén smaragdok és rubinok ragyogtak és
fejéről a ruha szegélyéig úszó fehér fátyolán gyöngysorok folytak le,
mintha minden tengerek mélye elküldte volnaneki kincseit.
Sagan hercegnő is pompás volt lengyel ruhájában és Bagration
hercegnő, a szeszélyes kis francia dáma, aki úgy hatott, mintha XIII.
Lajos udvarából szökött volna ide Bécsbe, elfeledtetve mindenkivel a
századok múlását.
A huszonnégy lovag meghajtotta lándzsáját az uralkodók előtt,
aztán hölgyeikhez lovagolva, átvették a küzdelemre buzdító hímzett
szalagokat. A zene szólt, a karzatokat megszakító korintusi
oszlopokra erősített, címeres pajzsokon lengtek a zászlók, az
apródok mozdulatlanul álltak, a vitézek fekete lovaikon
körülvágtatták a nagy termet, és nyergeik alatt libegtek a zöld, vörös,
kék, fekete, súlyos, hímzett takarók.
A hősi játék megkezdődött, a közönség ujjongott, a császárnék
kegyesen bólintottak, a hölgyek arca égett. A lovagok lelkesedve
láttak a küzdelemhez és a győzők hölgyeik szemének ragyogásában
keresték jutalmukat, úgy mint régen, sok száz évvel azelőtt.
Aztán az álom véget ért, a Burg órája tizet ütött, a fekete lovak
türelmetlenül táncoltak a porondon és a hölgyek meghajoltak az
uralkodói páholy előtt. Ferenc császár hosszú arca csupa mosoly
volt, kopasz fejével szüntelenül bólogatott, a szomszéd teremben
pedig vacsora várta az est hőseit.
Magas emelvényen, arany edénnyel terített asztal mellett ültek
középen a fejedelmek, balra tőlük a hercegek, a miniszterek, a
kongresszus tagjai, jobbra a huszonnégy vitéz hölgyeivel.

42. Köröskörül, meg a szomszéd termekben a meghívott vendégek
foglaltak helyet, miközben hárfások dalokat énekeltek, hogy magas
hegyfokon épült, régi, bástyás lovagvárba álmodhassa magát
mindenki, aki tud és ráér álmodni.
Mária Ludovika császárné mosolyán látszott, hogy ő messze jár.
Az ő képzelete teremtette meg ennek az estének fényét, ő hozatta a
virágfüzéreket mindenünnen, ahol ősszel is virág terem, ő rakatta
tele csudálatos gyümölcsökkel az arany tálakat, ő állította a fehér
csipke abroszokra a színes porcellán lovagokat, az ő lelke ezer
színben tudott ragyogni, a szép láttára úgy, mint a gyertyákfényében
tündöklő csillárok tiszta kristálya. Aznap este beszédes,rózsás volt a
fehér Milano Bécsbe száműzött leánya. Az osztrákcsászárné boldog
volt, néhány tűnő perc mámorában.
A schönbrunni kastély órái is elütötték már a tizet és Mária Lujza
nem marasztalta Neipperg grófot, Montesquiou grófné hiába várta
Franciskát, a kerti utakon pedig titokzatos lábnyomokat rajzolt egy
pár rózsaszínű és egy pár zöld selyem cipő.
Soká keresgélt Mária Lujza dominói között, míg kiválasztotta a
zöldet, meg a rózsaszínűt, órákig tünődött aztán, melyik illenék neki
jobban, végre a rózsaszín mellett döntött, de mire lihegve dőlt a
fasorban reájuk váró kocsi szögletébe, már megbánta, hogynem a
zöldet vette fel. Olyan szép is volt Franciska, púder nélkül is fehér a
bőre, pirosító nélkül is rózsás az arca, és a zöld kucsma alatt
ragyogot a szeme.
– Tegyük fel az álarcunkat, nehogy benézzen valaki a hintó
ablakán, – mondta, egyet sóhajtva az excsászárné.
Aztán Párisról kezdett mesélni, elveszett trónjáról, sok letűnt
fényről, egy halott világról és Franciska kérdezett, mindig újra
kérdezett, mert Mária Lujza szívének hiú emlékei között egy
morzsányi Napoleon utáni vágyakozást szeretett volna találni. A mai
est varázsával akarta őt elrabolni Neipperg gróftól örökre. Mavégre
ismét történik valami egyhangú életében és őcselekedhetik a nagy,
szent cél érdekében, amely fogva tartotta lelkét, mióta a
Montesquiou grófné közelében élt.

43. Napoleon! az ő neve lett ismét az egyetlen, ami tiszta, csendes
sorsát beragyogta.
Milyen jól esett a tudat, hogy Mária Lujza Metternich, Neipperg
gróf és Montebello hercegnő ellen szövetkezett vele ma estére és
titkával akaratlanul, mit sem sejtve, Napoleon híveihezláncolódik.
A kocsi megállt, felsuhantak a ragyogó virágfüzéres lépcsőkön és
elbűvölve álltak meg egy pillanatra a narancsfasorban, mely a nagy
táncteremhez vezetett. A fák fehér virágdíszben álltak egymás
mellett hosszú sorban, és közöttük égtek hatalmas viaszgyertyás
kandeláberek. Nyolcezer gyertya égett a teremben, virágok közé
rejtve szólt a zene a karzaton, ezüst rojtos, fehér selyemmel díszített
magas emelvényen foglaltak helyet az uralkodók, éselőttük, a terem
közepén, a huszonnégy lovag négyest táncolt huszonnégy fátyolos
hölgyével.
Az első, akit Franciska a lovagok között megpillantott, Hardenegg
Rudolf gróf volt. Szíve megdobbant! Gyönyörű ifjúleánnyal táncolt a
gróf és bizonyosan már régen elfeledte őt.Franciska a vörös darura
szorította kezét! Vajjon akart-e tenni érte igazán valamit, úgy amint
igérte? Szeretett volna beszélnivele és tudta, hogy kerülnie kell.
Amint így állt a tömeg között, kicsinek, kitaszítottnak érezte
magát. Hiszen aki nemrég úgy szerette, most mással táncol. Vajjon
mit szólna, ha tudná, hogy ő itt áll, ő, akinek egy őszi esténmegkérte
kezét, lobogó gyertyafénynél, Óbudán, egy barna házkapualjában?
Talán nem is emlékeznék rá! Más világ ez, újvágyakról, ragyogóbb
érzésekről beszél.
Szép volt Hardenegg sötétzöld bársony ruhában, sárga
csizmájában. Előkelően, finoman mozgott, fehér tollas nagy
kalpagján ragyogott a gyémánt forgó, és Franciska szíve hallotta
arany sarkantyújának pengését.
Milyen büszke érzés lehet táncolni vele, melegedni egy ilyen férfi
szerelmes pillantásában. Talán kezében kellett volna hagynia kezét
akkor, októberben, mikor a darvak szállnak, mikor örök szerelmek
születnek az őszi hervadásban.

44. Egy hónap telt el azóta. Mi változott sorsában annyi esemény
között? Semmi. De ha nem változott, hát majd fog. Az egész világ
nyitva áll előtte és ő követelni fogja jussát az élettől, nem kella halk
érzelem, a mosolygó megalkuvás; szerelem kell, nagyság,
szenvedély…
– Bécsben is szép, úgy-e? – kérdezte Mária Lujza.
– Szép, felség, nagyon szép, – felelte Franciska.
– Csitt, nem szabad nekem azt mondania felség, nevezzen
Lujzának!
A társalgás halkan folyt, nem hallotta senki, csak egy fekete
bársony ruhás spanyol grand, aki a két, kicsit megriadt nőt
belépésük óta figyelte, kalandra vágyva.
Most kardjához kapott fehér keztyűs kezével, vidám fénnyel telt
meg sötét szeme, lekapta nagy bársony kalapját, és azzal a könnyed
fesztelenséggel hajolt közel Mária Lujzához, mellyel csak álarcos
bálokon lehet megszólítani a hölgyeket:
– Jó estét, felség – mondta ingerkedve.
– Na látja – fakadt ki Franciska felé fordulva a császárné ésszó
nélkül el akart tűnni a tömegben.
– Oh istenem, hát nem is fogadja köszöntésemet? Úgy látszik, le
kell lepleznem inkognitómat. – A szép spanyol felemelte álarcát, egy
pillanatra találkozott tekintetük és Mária Lujza ijedten, halkan
sikoltotta:
– Beauharnais Eugén! De hogy ismert meg?
– A megismerés csak e percben történt, eddig annyit tudtam
csupán, hogy egy felséges hölgy, kíváncsi voltam, ki lehet, mert a
felségek ma nem vegyülnek el a halandók tömegében. Most elárulta
magát, Mária Lujza.
A császárné hirtelen Eugén karjába fűzte kezét:

45. – Vigyázzon kérem, senkinek sem szabad tudnia, hogy itt
vagyok.Istenem, mindjárt sírok.
– Ne tegye, a világért se tegye, én kielégítettem
kíváncsiságomat, higyje el, amint belépett, mindjárt tudni akartam, ki
lehet ez a kis rózsabimbó. Nem árulom el, esküszöm, igaza van, ha
egyszer megszökik a schönbrunni kolóstorból.
– Ma történik először – mondta méltóságosan a felség.
– Velem szemben nem kell védekeznie, különbenb is mindegy, fő
az, hogy élvezze az estét. Tekintsen lovagjának, nem fogom zavarni
mulatságában, de ha szüksége van támaszra a kalandos vállalkozás
közben, forduljon hozzám.
– Még csak ez kellett – nevetett a császárnémegvigasztalódva.
Az ünnepi négyes véget ért, felhangzott a polonéz és Mária
Lujzát táncra kérte egy bajazzo.
– Kegyed is egy kis felség? – fordult Franciskához Napoleon
mostoha fia.
– Kérem ne kérdezzen, úgy sem árulom el, ki vagyok.
– Biztos?
– Oh egészen bizonyos.
– Óhajt táncolni?
– Köszönöm, inkább nézni szeretnék egy keveset.
– Nem ismeri még a társaságot? Párisból jött Mária Lujzával?
– Jaj Istenem, már megint kérdez. Tudja mit, majd én kérdezek
inkább.
– Mit óhajt tudni?
– Sok mindent. Először is mutassa be nekem az uralkodókat,
persze így, a távolból.

46. – Nem ismeri őket? – csudálkozott Beauharnais.
– Nem bírom leszoktatni a kérdezésről, de most kivételesen
felelek. Csak…
Franciska elhallgatott. A cár arca jelent meg képzeletében, amint
bizalmasan hajlik hozzá a budai bálon.
– Nos? – kérdezte Beauharnais.
Franciska összerezzent.
– Csak Ferenc császárt ismerem, mondotta azután nyugodtan.
Beauharnais Eugén karját nyújtotta Franciskának:
– Jöjjön, menjünk közelebb, hogy jobban láthassa a világ urait.
Én is ott lehetnék a főhercegek között, de sokan megszöktünk
vacsora után, kedvesebb a bálban részt venni, mint nézni. Hogy
fájna az orosz cárnak, ha ott kellene ülnie, míg másokmulatnak.
– Az orosz cár nincs itt?
– Nincs, beteg, majd a karuszelt megismétlik tiszteletére. Látja,
Sándor cár kedves ember, más mint a többiek, neki köszönhetem,
hogy itt némiképen elismerik létjogosultságomat.
– Miért?
– Oh be kedves. Reménylem, azt tudja, hogy a Napoleon
mostohafia vagyok, hogy szerettem őt és lelkesedtem érte?
– Már nem szereti?
– Szeretem és szeretni fogom mindig, csakhogy az élet hív. Jobb
lenne, ha az ő oldalához szólítana, de mit tegyen az ember? Én
megértem Mária Lujzát is.
– Én nem, – felelte Franciska – nekem egy fél-életnél, a
megalkuvásnál, mindig kedvesebb lenne a halál.
– Minő nagy szavak, Madame. Vagy talán Mademoiselle?

47. Welcome to our website – the ideal destination for book lovers and
knowledge seekers. With a mission to inspire endlessly, we offer a
vast collection of books, ranging from classic literary works to
specialized publications, self-development books, and children's
literature. Each book is a new journey of discovery, expanding
knowledge and enriching the soul of the reade
Our website is not just a platform for buying books, but a bridge
connecting readers to the timeless values of culture and wisdom. With
an elegant, user-friendly interface and an intelligent search system,
we are committed to providing a quick and convenient shopping
experience. Additionally, our special promotions and home delivery
services ensure that you save time and fully enjoy the joy of reading.
Let us accompany you on the journey of exploring knowledge and
personal growth!
ebookfinal.com