… Jól volt az már lakva örömmel.
… Még egyszer hozott ez az ember igaz örömet ebbe a
Gecsemáne kertbe, ebbe a Golgothába. A miért meg kell majd neki
lakolni.
Miért olyan bolond idealista, hogy a más bajával törődik?
II.
Némely asszonynak nincs szerencséje abban a nevezetes
themában, a mi a nőknél különben varázshatalom: az izlésben.
Vigárdyné nem tudott öltözködni. Minden asszony megszólta a
toilettejeiért. Pedig nagy gondot fordított ő arra: órákig cziczomázta
magát a tükör előtt, felszedett mindent, a mi drága: brüsszeli
csipkét, gyöngyhímzést, szalagcsokrot, virágokat; csináltatott a
hajából csodahurkákat, nem kimélt strucztollat, kócsagot; de abban
mind nem volt harmonia. Hiába: nem volt izlése.
Ugyanennek a hiányát éreztette a társalgásban is. Helyes esze
volt, sokat tanult, olvasott minden európai nyelven, de azt mind nem
alkalmazta a maga helyén, s minden műveltsége daczára egy levelet
nem tudott megfogalmazni, vagy egy társalgást vezetni.
Igy volt a butorzatával is. Minden szobája, salonja valódi kirakata
volt a műkincseknek, de azokban nem volt összhangzás: velenczei,
japáni, rococo össze-vissza, egymás mellett. Az öltözőjét egyúttal
elfogadó-szobának is tartotta, s ott állt az egyik oldalon a
toilettasztal tükröttartó faragott angyallal, a másikon a Wertheim-
szekrény, a mire a férjének volt szüksége. No ebben volt taktika.
Hogy valahányszor a férj a pénztárát kinyitja, mindig meg lehessen
tőle kérdeni, hogy mit tesz be, mit vesz ki? Csakhogy ez a
butordarab sehogy sem illett egy boudoirba. Épen úgy nem illett,
hogy a látogatók ott szemléljék, hogy miféle tégelyek, flaconok
vannak a fésülködő-asztalon elhelyezve. Ezek különben csak az intim