– Ez megint ravasz kiszámítás öntől. Ez alatt a műtét alatt nem
lehet az arczán meglátni azt a hatást, a mit szavaim fognak önre
tenni.
Ebben már igaza volt. Mikor az ember hol a száját huzza
féloldalra, hol az alsó ajkát harapja a fogai közé, nehéz valami
indulatot kifejezni az arczának, kivált ha még be is van
szappanhabozva; akkor az ember az egyik három ujjával az orrát
emeli fölfelé, a másikkal meg a felső ajkát kapargatja a késsel lefelé.
Ily poseban még Garrick se játszta el Othellot. – S nekem «így»
kellett azt eljátszanom.
– Ön engem most megvet; kezdé a leány, odatámaszkodva az
asztal szélére. Azt hiszi, hogy én ön ellen complottot csináltam s
valami rosszat akartam elkövetni. Pedig lássa, az nem lett volna önre
nézve rossz, ha végig játsztuk volna.
Csakugyan elbámultam azon, a mit mondott. Mi az, a mi nem lett
volna rám nézve rossz? Ha én őt a játék végén, mint vőlegényétől
kinzott menyasszonyt elszöktetem?
Nem tudtam elhatározni, hogy a naivság sublimatuma-e ez? vagy
a cynismus præcipitatuma?
Erre még tán borotválkozás nélkül is ferde képet csináltam volna.
– Önnel elhitették, – folytatá Cenni, – hogy én szerepet vállaltam
egy olyan játékban, a mely önnek a nevetségessé tételére volt
kigondolva: pedig soha az ön jellemereje fényesebb diadalt nem ült
volna, mint akkor, s a válságos perczben majd megtudta volna ön,
hogy én ki vagyok».
Erre csakugyan kiváncsi voltam; mert rejtély volt előttem az
egész leány.
– Önnek azt mondták, hogy én vagyok a sátán. Azt is tudom,
hogy ki mondta? Az a másik: az az angyal. Hiszen mindenki azt hiszi,
a ki bennünket együtt meglát, hogy ő az angyal, én az ördög. Azért,
mert nekem macskaarczom van, hamis szemeim, nevetésre álló