ZÁRSZÓ.
Előszót nem akarék írni, s ezen elmulasztásomat most zárszóval
kell helyre pótolnom, mert néhány oly vád hozatott fel ellenem, jelen
munkám első füzeteinek megindulásakor, hogy a tisztelt olvasó
közönség, mely engem eddig érdemem fölött kegyeskedett
pályámon buzdítani, méltán igényelhet tőlem egy kis fölvilágosítást.
Hét bűn hozatott föl ellenem, melyek azonban, mint reménylem,
nem halálosak. 1-ső: «Mért adék e munkának vonzó czímet?» Mert
minden apa inkább keresztelteti lányát Arankának, mint
Leokádiának. És ha vonzó czím nagy olvasó közönséget szülhet,
akkor minden író, ki a nemzeti nyelv és irodalom terjedését szívén
viseli, lehetőségig vonzó czímet tartozik munkájának adni. 2-ik:
«Azon visszaélések, fonákságok, bűnök, stb., miket megróttam, épen
nem titkok.» Ezt kereken tagadom, mert ha eddig nem lettek volna
titkok, úgy bizonyosan már rég orvosoltattak volna, mert ugyan ki
tűrhetne el efféléket tudva? 3-ik: «Munkám nem bir oly egységgel,
mely szabályszerű regénynél megkivántatik.» Ezt én magam is
mondám az első füzet kijöttét jelentő hirlapi értesítésben.
Szándékom vala azt folytatni, mit «Torzképek» czímű munkámban
megkezdék, t. i. a fővárosi élet balságait és fogyatkozásait törekvém
kiemelni, ez által alkalmat akarván adni némely czélszerű javításra és
javulásra. Hogy pedig nagyobb terjedelmességre számított
munkámat az egyhangúságtól megmentsem, s az olvasási érdeket
növeljem, ezen egyes életképeket a regényesség vörös fonalával
szőttem át. Úgy hiszem, hogy ezt mulhatlanul tennem kelle, ha
akarám, hogy azon érdekből, mely az első füzethez, már csak
ujdonság kedveért is, csatlakozott, még a tizenkettedik füzet
számára is maradjon valamicske. És e számításomban nem
csalatkoztam, mert kiadóm a tizenkettedik füzetből ugyanannyi
példányt nyomatott, mennyit az elsőből. 4-ik: «Ellensége vagyok a