Minthogy előbb már leszállt a szekérről, nagy ostorát
összecsavargatá a szörnyű szélen, s úgy helyezé a szekérbe, mint a
melyet többé nem akarna kézbe venni, s hogy az ökröket ne
láthassa, előttük ballagott; de előbb a kolompot levette, hogy még az
selármázzék utána, midőn a huszárokra, meg a gazdátlan lóra
gondolt, mert most már az is megsajnálná, ha így szállítanák le a
lóról,pedig még rajt sem volt, hacsak ezután nem lesz.
A szarvas néhány galylyal lefödötten nyugvék a szekéren, s már
nem messze valának a falutól, honnét vesztére szaladt ki ma reggel,
s ime már a pára nem megy vele vissza, – jámborsága most már
csakéletlenség s egyetlen jele annak, hogy emberek között járt, az a
vérvörös szalag, mely fölbomlott csokrával még most is nyakában
lóg.
Sorsát nem birta elbeszélni a szabadoson kívül senki, s minthogy
az magától erre úgysem igen volna hajlandó, kövessük inkább a
bérest, kit amaz boszúból hasonlókép ki akart küldeni ebből a
világból, csakhogy az másképen lőn megírva a végzések
könyvében, hol már előre meg van írva az is, hogy jövőre hol
találkoznakmég.
Hasztalan siet úgy előre a béres, gondolata mindinkább hátra,
utána marad el azon irányban, merre a huszárok afürgedi pusztára
tértek el, – s ő most, ha lehetne, egy helyett kettőt lépne, hogy az út
kurtább legyen előtte, csakhogy nem tudta elfeledni, hogy az ökrök
is utána ballagnak, még pedig igen-igenlassan.
Maga sem tudá, hogy e napon a halál ballagott el mellette, s
mintha a sors őt magát fordította volna oldalt, meg kell indulnia azon
úton, hol a halál ágyúszóval fordul neki szemközt, és jószerencséje
lesz, ha szemközt nem találkozik vele az a golyó, melyre az ő neve
lesz irva, ha tudniillik valamelyikre csakugyanráírták.
De nagy határt megkerült az ő esze ebben a kis útban, látott
mindent, még a dicsőséget is, mit nemcsak a vezér lát, hanem
meglát az utolsó közvitéz, midőn karját ellenségre emelheti, s a
maga nevemellé amazét is osztja.