Isteni Zeus-testvér,
Küld a halált, a halált, hogy elaltassa
Kínjaimat tüstént!
KAR.
A borzadás fog el, ha látom, kedvesim,
A fájdalmat, mely ily dicső hőst így gyötör.
HERAKLES.
Oh mennyi munkát bírt már el vállam s karom,
Veszélyes munkát, mit kimondni is nehéz!
De annyi szenvedésre sem Zeus hitvese,
Sem ellenséges Eurystheus nem juttatott,
Mint Oeneus hitszegő leánya, e ruha
Csalárd hálóját vetve rám, mit furiák
Szőttek, hogy elveszítsék éltemet vele.
Mert oldalomhoz nőtt s lemarta húsomat,
Beszívódott tüdőmig és kiszárítá
Az éltető eret; kiszopta véremet,
Fölette, szétroncsolta testem tagjait,
Rejtélyes lánczként fogva át oldhatlanul.
Nem harczi dárda tette ezt, nem földszülött
47)
Órjások serege, sem vad szörnyek ereje,
Nem Hellas, nem barbár hazának férfia,
Sem más hon, melyen tisztogatva áthaték;
Nem, asszony volt az, és nem hősi férfiú,
Ki kard nélkül meggyilkolt engem egymaga.
Oh én fiam! légy méltó és igaz fiam,
Ne tartsd nagyobbra nálam rossz anyád nevét.
Ragadd ki tenkezeddel a födél alól
Szülő anyádat s add kezembe, hadd tudom,
Kinek fájdalma gyötri inkább lelkedet,
Enyém-e vagy övé, ha boszúm széttöri.
Menj, oh fiam, s merd tenni ezt; szánj engemet,