Nem nyújtom már tovább én bucsúzásomat,
Látjátok, holtomig tartám regulámat;
Kövessétek, kérlek, az én nyomdokomat,
Ha akartok mennyből venni koronákat.“
Ez éneket a ki rendelte versekben:
Vitéz Kádár Istvánt kesergé szivében,
Csak alacsony sorsú gyenge értelemben,
Ha nevét keresed: nézzed a versekben!
Dicséret, dicsőség légyen az Istennek!
Fogja fel még pártját a magyar nemzetnek,
Legyen őrizője minden hiveinek,
Mondjunk dicséretet az ő szent nevének!
* * *
E nevezetes költemény, melyben a hazaszeretet több helytt oly
gyönyörűen nyilatkozik, Erdélyi Népd. Mond. I. kötetében is
közöltetett ugyan, de fölötte hibás kézirat után. A jelen közlésnek
majdnem minden versszaka eltér az Erdélyi közlésétől. Én
közleményemet a nemzeti muzeum kézirattárából merítém, hol
többszörösen megvan, mégpedig legszabatosabban hung. oct. 74. L.
Ez egy füzetke, melly 1789-ben nyomatott „a régiségekben
gyönyörködők kedvekért“. – E költeményről bizton hiszem,
hogy 1660-ból származik. Ekkor történt ugyanis II. Rákóczi
György erdélyi fejedelem veszedelme, s a hozzá hiven ragaszkodó
hajdu- és nyírségi városok fölégetése a törökök és tatárok által.
Kádárról ez mondatik:
„Elhagyá érettünk a felföldnek partját
Hogy meghallá itten magyarok romlását.“
A szinhely tehát az alföld vala: melyből akkor Bihart, Szathmárt,
Szabolcsot, a Hajduságot stb. Rákóczi birá. Mégjobban tájékoz
bennünket a Szakó (Szakoly) név, a mely Szabolcsmegyében
fekvő hely neve. Ujfalu, hol Kádár elesett, vagy a Szabolcsmegyében
fekvő ily nevü helységek egyike, vagy a szintén közeli Berettyó-
Ó