Atypical Predicateargument Relations 1st Edition Thierry Ruchot Pascale Van Praet

Atypical Predicateargument Relations 1st Edition
Thierry Ruchot Pascale Van Praet download
https://ebookbell.com/product/atypical-predicateargument-
relations-1st-edition-thierry-ruchot-pascale-van-praet-51596964
Explore and download more ebooks at ebookbell.com

Here are some recommended products that we believe you will be
interested in. You can click the link to download.
Atypical Demonstratives Syntax Semantics And Pragmatics Marco Coniglio
Editor Andrew Murphy Editor Eva Schlachter Editor Tonjes Veenstra
Editor
https://ebookbell.com/product/atypical-demonstratives-syntax-
semantics-and-pragmatics-marco-coniglio-editor-andrew-murphy-editor-
eva-schlachter-editor-tonjes-veenstra-editor-49441068
Atypical Parkinsonian Disorders Clinical And Research Aspects 1st
Edition Irene Litvan Md Auth
https://ebookbell.com/product/atypical-parkinsonian-disorders-
clinical-and-research-aspects-1st-edition-irene-litvan-md-auth-4413656
Atypical Elements In Drug Design 1st Edition Jacob Schwarz Eds
https://ebookbell.com/product/atypical-elements-in-drug-design-1st-
edition-jacob-schwarz-eds-5483142
Atypical Breast Proliferative Lesions And Benign Breast Disease 1st Ed
Farin Amersi
https://ebookbell.com/product/atypical-breast-proliferative-lesions-
and-benign-breast-disease-1st-ed-farin-amersi-7322862

Atypical Diabetes Pathophysiology Clinical Presentations And Treatment
Options 1st Edition Boris Draznin Md Phd
https://ebookbell.com/product/atypical-diabetes-pathophysiology-
clinical-presentations-and-treatment-options-1st-edition-boris-
draznin-md-phd-49151032
Atypical Language Development In Romance Languages 1st Edition Eva
Aguilarmediavilla Luca Buillegaz Ral Lpezpenads Victor A Sanchezazanza
Daniel Adroverroig
https://ebookbell.com/product/atypical-language-development-in-
romance-languages-1st-edition-eva-aguilarmediavilla-luca-buillegaz-
ral-lpezpenads-victor-a-sanchezazanza-daniel-adroverroig-51690100
Atypical Interaction The Impact Of Communicative Impairments Within
Everyday Talk Ray Wilkinson
https://ebookbell.com/product/atypical-interaction-the-impact-of-
communicative-impairments-within-everyday-talk-ray-wilkinson-11093368
Atypical Demonstratives Walter De Gruyter
https://ebookbell.com/product/atypical-demonstratives-walter-de-
gruyter-232599046
An Atypical Aspnet Core 5 Design Patterns Guide A Solid Adventure Into
Architectural Principles Design Patterns Net 5 And C 1st Edition
Carlhugo Marcotte
https://ebookbell.com/product/an-atypical-aspnet-core-5-design-
patterns-guide-a-solid-adventure-into-architectural-principles-design-
patterns-net-5-and-c-1st-edition-carlhugo-marcotte-52875836

Atypical predicate-
argument
relations
JOHN BENJAMINS PUBLISHING COMPANY
Lingvisticæ Investigationes
Supplementa 33
edited by
Thierry Ruchot
Pascale Van Praet

ATYPICAL PREDICATE-ARGUMENT RELATIONS

Volume 33
Thierry Ruchot and Pascale Van Praet (eds.)
Atypical predicate-argument relations
LINGVISTICÆ INVESTIGATIONES SUPPLEMENTA
Studies in Linguistics and Language Resources
issn 0165-7569
This series has been established as a companion
series to the journal Lingvisticæ Investigationes
A complete list of titles in this series can be found on
http://benjamins.com/catalog/lis
Series Editors
Éric Laporte (Université Paris-Est Marne-la-Vallée & CNRS)
Annibale Elia (Università degli Studi di Salerno)
Cédrick Fairon (Université catholique de Louvain)
Duško Vitas (University of Belgrade)

ATYPICAL
PREDICATE-ARGUMENT
RELATIONS
Edited by
THIERRY RUCHOT
PASCALE VAN PRAET
University of Caen, Normandy
JOHN BENJAMINS PUBLISHING COMPANY
AMSTERDAM/PHILADELPHIA

8
TM
The paper used in this publication meets the minimum requirements of
the American National Standard for Information Sciences – Permanence
of Paper for Printed Library Materials, ansi z39.48-1984.
doi 10.1075/lis.33
Cataloging-in-Publication Data available from Library of Congress:
lccn 2016034637 (print) / 2016057619 (e-book)
isbn 978 90 272 3143 7 (Hb)
isbn 978 90 272 6625 5 (e-book)
© 2016 – John Benjamins B.V.
No part of this book may be reproduced in any form, by print, photoprint, microfilm, or any
other means, without written permission from the publisher.
John Benjamins Publishing Company · https://benjamins.com

Table of contents
Introduction vii
Thierry Ruchot
Part 1. Atypical realization of the main arguments of the verb
Verbs of pain and accusative subjects in Romanian 3
Marleen Van Peteghem
Non-canonical ‘existential-like’ constructions
in colloquial Modern Hebrew 27
Rivka Halevy
IO realization variation in Spanish reverse psych verb sentences 61
Chiyo Nishida
Non-human agents as subjects in English and Dutch:
A corpus-based translation study 87
Steven Doms, Bernard De Clerck and Sonia Vandepitte
Part 2. Valency-changing devices and non-finite verb forms
The argument-structure configuration of English middle
and related structures 115
Casilda García de la Maza
Non-categorical categories: Aspect, Voice, Pred and the category
of Participles 131
Elena Soare
Part 3. Variations in transitivity
The semantic motivation of non-canonical predicative relations:
The French transitive construction 163
Meri Larjavaara

vi Atypical Predicate-Argument Relations
Atypical argument structures in French: From metaphorical
uses to atypical ones 181
Geneviève Girard-Gillet
Split intransitivity in Lamaholot (East Flores, Indonesia) 203
Philippe Grangé
Part 4. Norm variation in predicate-arguments relations
Geographic variation in a non-canonical infinitive structure
with the modal verb brauchen 243
Pascale Van Praet and Gilbert Magnus
Verbal constructions in spoken language deviating from the norm:
Reflections on the concept of atypicality 265
Günter Schmale
Index of authors 283
Index of subjects 287

Introduction
Thierry Ruchot
Université de Caen, Basse Normandie
The papers presented here emerged from the proceedings of a conference held in
Caen in November 2012 whose topic was: “Non-canonical predicative relations”.
This issue is the result of a common study carried out by the Research Laborato-
ry: CRISCO (University of Caen Basse-Normandie EA4255), and the Research
Group CONTRAGRAM (Universiteit Gent).
Traditional grammarians, as well as linguists, have long been essentially inter-
ested in the most typical predicate-argument constructions, leaving aside periph-
eral and less typical structures. Indeed, linguists used to focus, in single languages
or cross-linguistically, on active, transitive constructions with verbs designating
typical actions and taking a typical agent-like, animate, fully volitional first ar-
gument (subject) and a typical patient-like affected second argument (object)
with uniform morphosyntactic marking, although all of these typical features re-
mained implicit until Hopper and Thompson’s seminal work on typical transitiv-
ity. Nevertheless, typicality logically implies atypicality. Since then, linguists have
become more and more aware of the necessity of investigating those atypical cases
that offer a great number of challenges for current linguistic theories as well as for
empirical studies. It may even appear that studying atypical cases sheds light by
contrast on the more typical instances and therefore enables the development of
more adequate theories. Although there is no agreement regarding what counts
as typical or atypical in syntax, we can reasonably distinguish some instances
of predicate-argument constructions that may be considered atypical in at least
some linguistic theories, among them oblique case marking of central arguments,
valency increasing, decreasing or reorganizing devices, the possibility of omitting
an argument or, on the contrary, of expressing arguments not contained in the
semantic structure of the predicate. Moreover certain types of atypical marking
or atypical syntactic behavior can also occur with non finite forms of verbs or
according to some factors like tense, modality, information structure, person, an-
imacy, definiteness, specificity etc.
All of the articles presented here focus on one or several of these aspects and
display a great variety of perspectives, be they (morpho-)syntactic, semantic,
doi 10.1075/lis.33.001int
© 2016 John Benjamins Publishing Company

viii Thierry Ruchot
pragmatic or a combination thereof and are cast in different theoretical frame-
works such as generative grammar, or construction grammar. Yet, some papers
don’t adopt a particular framework and take a more descriptive standpoint. The
originality of this issue is that most studies are based on a wide range of corpora
for modern languages, such as translation corpora, written or oral medial corpora
and conversation corpora. Most of the time, such corpus data illustrate brand-
new or emerging language phenomena. The studies demonstrate also cases of dia-
chronic or diatopic variation within one single language as well as cross-linguistic
variation.
The articles in the first part focus on factors that impinge on the realization of
the main arguments of the verb.
Marleen Van Peteghem’s article concentrates on the problem of pain verbs
in Romanian whose Experiencer argument takes the accusative case instead of
the dative case unlike other Romance languages. She tries to show that it is prob-
lematic for Burzio’s Unaccusative Hypothesis. Then she gives an explanation for
this atypical morphosyntactic marking in the framework of construction gram-
mar that shows that this atypical behavior is due to semantics factors, especially
affectedness.
Rivka Halevy focuses on the atypical marking of the single NP argument of
thetic/presentational sentences in colloquial Modern Hebrew, that can receive a
marking akin to object marking, which contradicts Burzio’s unaccusative gener-
alization. She proposes that the boundary between subject and objects are blurred
in focus position and that the subject category is a gradual one.
Chiyo Nishida investigates the peculiarities of Psych verbs in Peninsular
Spanish with reverse order. The normal word order is Indirect object Verb Subject
with obligatory clitic doubling, but when the subject appears first, clitic doubling
is not obligatory. Nishida studies syntactic and semantic factors that account for
this variation.
Working on parallel corpora of translations from English into Dutch and
French, Steven Doms studies cases where English non-protypical agents in pred-
icates which usually require prototypical agents are translated in the other lan-
guages by other constructions, like passive or impersonal constructions in order
to restore a more prototypical predicative relation. He also shows cases where
translators choose to maintain them in a more literal translation.
The articles in the second part concentrate on valency decreasing devices as
well as the relations between non-finite verb forms and voice.
Casilda Garcia de la Maza investigates the constraints responsible for the use
of the English middle constructions. Her study is based on data from novel or id-
iosyncratic usages, some of them still being rejected by some native speakers. She
shows that, unlike the received view according to which middle constructions can

Introduction ix
be explained only by semantic factors, there is in fact a range of essentially prag-
matic constraints, some of them stronger than others that concur to determine
the degree of acceptability of the middle construction.
Elena Soare’s paper is concerned with Romanian participle constructions.
She assumes that participles can be defined as verbal constructions that have a
truncated character. This allows to encompass constructions that are usually not
included in the category of participles like supine, gerund and the like. The range
of participial constructions available in each language depends on morphological
devices displayed by each of them. Elena Soare also aims to explain why participi-
al constructions display properties common to nouns, verbs and adjectives as well
as the relations between participles and voice.
The articles in the third part describe some cases of constructions where more
arguments are expressed than usually implied by the verb meaning (semantic va-
lency), a problem area especially popularized by works in construction grammars.
Meri Larjavaara studies French verbs that are usually intransitive but allow
in some quite frequent novel uses transitive constructions, like démissionner (to
resign/occasionally to fire someone). She first examines functional and typo-
logical accounts of transitivity. Then, working in the framework of construction
grammar, she discusses other possible factors that motivate these cases of non-
canonical transitive constructions.
Geneviève Girard-Gillet focuses on the possibility of French change-of-state
verbs to have either a causative construction with faire (literally ‘to make’) or a
transitive construction without faire of the type ils l’ont suicidé (literally ‘they sui-
cided him’). She hypothesizes that French has means to differentiate external and
internal causes. She also explains by this distinction the possibility of metaphor-
ical uses.
Philippe Grangé’s work deals with split intransitivity in lamaholot, an Aus-
tronesian language spoken in Indonesia. It investigates a fairly complex system of
split intransitivity, where various factors are involved.
The fourth and last part is dedicated to problems of synchronic norm var-
iation according to regional factors, speech registers, or type of data taken into
account (oral vs written for example).
Based on a medial corpus made of written press articles, the study of Gilbert
Magnus and Pascale Van Praet concentrates on the verb of “necessity” brauchen
(‘to need’) in Modern German. This verb displays two alternating constructions
one with the infinitive marker zu and one without it. The second construction is
an atypical construction that tends to become more like typical modal verbs that
also don’t take zu. The analysis shows that this phenomenon may have something
to do with oral conceptualized contexts and with diatopic variation within the
German-speaking area.

x Thierry Ruchot
Günter Schmale studies non-canonical predicative relations in idiomatic ex-
pressions and occurrences issued from the authentic everyday spoken German
language. Taking on alternatively a morphosyntatic, a syntactic or a semantic
point of view, he shows that there is a very thin line between typical and atypical
structures, and more generally reflects on the establishment of the norm itself.
These contributions show the liveliness of discussions in modern linguistics
upon the central question of argument structure and argument realization. They
confront a great variety of vantage points and treatment of those relations. The
main thrust of these articles is that the phenomena under consideration are best
studied with a complex interplay of syntactic, semantic and probably pragmatic
factors, which open a very large field of investigations for the future.
We would like to thank all the persons who read the articles or helped us with
advice: Petr Arkadiev, Valérie Amary, Michael C. Ewing, Jacques François, Csaba
Földes, Isabelle Haïk, Axel Holvoet, Rolf Kailuweit, Pierre Larrivée, Silvia Luraghi,
Annie Montaut, Estelle Moline, Lea Nash, Peter de Swart, Lucia Tovena, Johan
Van den Auwera. We also thank the Crisco laboratory for ist support in the or-
ganization of the conference that was at the outset of the publication of this book.

Part 1
Atypical realization of the main
arguments of the verb

Verbs of pain and accusative subjects
in Romanian
Marleen Van Peteghem
Ghent University – Contragram / GLIMS
Verbs of pain in Romanian such as durea ‘ache’, ustura ‘burn’, and furnica ‘itch’
assign the accusative to their experiencer arguments, unlike other Romance
languages, where the experiencer is dative-marked. The use of the accusative
raises interesting problems in that it gives rise to a mismatch between the hy-
pothesis on the syntax of inalienability in Romance in Generative Grammar
(Guéron 1985) on the one hand and Burzio’s (1986) Generalization on the other
hand. This article shows that the inversed nominative NP denoting the body
part does not show subject properties, and that the accusative experiencer in
sentence initial position does not show object properties, but instead displays
subject properties, just like the dative in similar constructions. However, the
difference between accusative and dative subjects in this construction is that the
accusative is assigned to verb arguments and is a lexical case, whereas the dative
is assigned to external possessors and is an inherent case. Surprisingly, the argu-
ment status of the accusative experiencer makes it even more subject-like than
the dative experiencer, which is an adjunct and is dependent on the presence of
an internal argument triggering verb agreement, whereas the accusative subject
can also occur without an internal argument or with a locative PP.
0. Introduction
1
The argument structure of verbs expressing pain in Romanian (e.g. durea ‘a c h e’,
ustura ‘burn, irritate’, arde ‘burn’, etc.) raises interesting problems both from a
comparative and a theoretical point of view. These verbs take two arguments: a
theme denoting the aching body part and an experiencer denoting the person who
feels the pain. As in other Romance languages, the theme is encoded as a gram-
matical subject triggering verb agreement in Romanian; however, the experiencer
1. I would like to express my gratitude to two anonymous reviewers for their insightful re-
marks. Needless to say, I am responsible for all remaining imperfections.
doi 10.1075/lis.33.01van
© 2016 John Benjamins Publishing Company

4 Marleen Van Peteghem
receives accusative case (1), whereas in languages such as Spanish, French and
Italian it is dative-marked (2).
(1) a. Îl doare cap-ul
him.acc hurts head-the (He has a headache)
b. Îl arde piele-a
him.acc burns skin-the (His skin is burning)
(2) a. Sp. Le duele la cabeza
him.dat hurts the head (He has a headache)
b. Fr. La peau lui brûle
the skin him.dat burns (His skin is burning)
c. It. Gli prude la pelle
him.dat itches the skin (His skin is itching)
The use of the accusative instead of the dative in the Romanian examples in (1) is
interesting because it results in a mismatch between the following two hypotheses
put forward in Generative Grammar:
a. the hypothesis on the syntax of inalienable possession, as it was formulated by
J. Guéron (1983, 1985, 2003, 2007), J.-R. Vergnaud & M.L. Zubizaretta (1992)
and J. Herschensohn (1992);
b. the Unaccusativity Hypothesis, first formulated by D.M. Perlmutter (1978)
within the framework of Relational Grammar, and later adopted by L. Burzio
(1981, 1986) in Generative Grammar in what is generally called “Burzio’s
Generalization”.
According to hypothesis (a), the definite article of the body part NP is bound
by the experiencer pronoun, which is only possible if the latter c-commands the
former. Therefore the body part NP in subject position is to be analyzed as an
internal argument of the verb, raised to subject position, and consequently the
verb has to be unaccusative. However, according to Burzio’s Generalization, un-
accusative verbs are unable to assign accusative case. Therefore, the experiencer
pronoun should occur in the dative as in other Romance languages, and not in the
accusative as in Romanian.
The main focus of this article is to account for the atypical case assignment
in the structure [mă
acc
V
pain
NP
body part
] in Romanian. I will argue that the ac-
cusative nominal in (1) shows subject properties, just like the dative in similar
constructions with other types of verbs of pain. The difference between accusative
and dative subjects is that the accusative is assigned to a verb argument, regardless
of the syntactic encoding of the theme argument, whereas the dative is not a verb
argument, but an external possessor, hence an argument of the noun denoting the
body part, and therefore highly dependent on the syntactic encoding of the body

Verbs of pain and accusative subjects in Romanian 5
part NP. This leads to the surprising conclusion that in the construction under in-
vestigation the accusative is less dependent on the morpho-syntactic encoding of
other verb arguments than the dative and constitutes empirical evidence against
the widely accepted idea that the accusative is basically a dependent case.
The article is structured as follows. Section 1 discusses the mismatch between
the two hypotheses mentioned above and shows that the Romanian data violate
Burzio’s Generalization. Section 2 explores which verbs enter into the accusa-
tive construction and examines how this structure relates to the other argument
structures of these verbs. Section 3 investigates the syntactic behavior of the two
arguments of the construction in (1); more specifically, it addresses the question
to what extent they display either object or subject behavior. Finally, Section 4
studies the competition between accusative and dative as case marking of quirky
subjects of verbs of pain in Romanian.
1.
The Inalienable Possession Hypothesis vs. the Unaccusativity
Hypothesis
1.1 The syntax of inalienable possession
J. Guéron (1983, 1985, 2003), J.-R. Vergnaud & M.L. Zubizaretta (1992) and
J. Herschensohn (1992), among others, showed that in French the main syntactic
property of inalienable possession is the presence of a definite article functioning
as a bound anaphor.
2
The antecedent of this anaphor is the pronoun or the NP
denoting the possessor, which can occur either as the indirect object, direct object
or subject of the verb. In the corresponding structures in Romanian, the pronoun
or NP can be either in the dative (3a), the accusative (3b), the nominative or be
omitted (3c), since Romanian is a PRO-drop language. As for the anaphoric NP
denoting the inalienable referent, it mostly occurs as a direct object (3a), but also
within a PP (3b) or even as a subject (3d).
(3) a. Maria i
i
- a mângâiat mâna
i
Mary him.dat has stroked hand-the
(Mary stroked his hand)
2. The use of the indefinite article is equally possible (cf. M.-O. Junker & F. Martineau
1987: 196):
Edgar se lava soigneusement une oreille, puis l’autre.
Edgar refl washed carefully one ear, then the other
‘Edgar carefully washed one ear, then the other’

6 Marleen Van Peteghem
b. Maria l
i
- a luat de mână
i
Mary him.acc has taken by hand
(Mary took him by the hand)
c. [Maria
i
] a ridicat mân-a
i
Maria has raised hand-the
(Mary raised her hand)
d. Îmi
i
curge nas-ul
i
me. dat flows nose-the
(I have a runny nose)
This anaphora is not coreferential, but a kind of intraphrastic associative anaphor
(cf. M. Van Peteghem 2006b).
3
As argued by the authors mentioned above, it is
syntactically bound, which means that it is c-commanded by the antecedent, like
reflexives.
4
In other words, the anaphoric NP denoting the body part must occur
in a syntactic position that is locally c-commanded by the antecedent.
If this hypothesis is correct, the anaphoric NP cannot occur in subject posi-
tion, since the subject c-commands all other NPs of the clause. Therefore, a sen-
tence such as (3d), where the anaphoric NP is the subject, should be ruled out.
Nevertheless, both in Romanian and in other Romance languages, such examples
do occur (cf. (1), (2)), although this structure is not productive in all of them. In
French, for instance, it is restricted to a few particular verbs (cf. A.-M. Spanoghe
1995: 94–96; E. König & M. Haspelmath 1998: 539).
(4) a. La tête lui tourne vs. a′. *La tête lui craquait
the head him.dat turns the head him.dat cracked
(He feels dizzy)
b. Les yeux lui brûlent b′. *Les yeux lui étincelaient
the eyes him.dat burn the eyes him.dat sparkled
(His eyes were burning)
Nevertheless, according to J. Guéron (1983, 1985), the examples (4a–b) do not
violate the bound anaphora hypothesis, but can be explained by the fact that the
subject is a deep object raised to subject position. In line with L. Burzio (1981),
she argues that the structure in (4a–b) is unaccusative. Therefore the verb cannot
assign the accusative case to the object, which raises into subject position in order
3. For more details on associative anaphors, see M. Riegel (1994), C. Schnedecker et al. (1994)
and G. Kleiber (1999).
4. J.-R. Vergnaud & M.L. Zubizaretta (1992: Note 18) describe the structural relation between
the dative and the possessee NP in terms of m-command, defined in the following way: “x
m-commands y iff x does not dominate y and every maximal projection z that dominates x
dominates y.”

Verbs of pain and accusative subjects in Romanian 7
to receive nominative case (J. Guéron 1985: 51). As a consequence, these verbs
have to resort to the dative case for the second internal argument (cf. M. Van
Peteghem 2006a).
This analysis accounts perfectly for the examples in (2), (3d), (4), in which
the possessor pronoun is dative marked, but not for those of the type of mă doare
capul in Romanian, in which an apparently unaccusative verb assigns accusa-
tive case to its second argument. In other words, the accusative structure in (1)
gives rise to an inconsistency between the inalienable possession hypothesis as
elaborated by J. Guéron (1983, 1985, 2003), J.-R. Vergnaud & M.L. Zubizaretta
(1992) and J. Herschensohn (1992) on the one hand and Burzio’s Generalization
on the other.
1.2
The Unaccusativity Hypothesis and Burzio’s (1986) Generalization
The Unaccusativity Hypothesis of D.M. Perlmutter (1978), reformulated in
L. Burzio’s Generalization (1981, 1986) states “that a verb that does not assign
an external θ-role to its subject does not assign structural accusative Case to an
object and conversely” (cf. E. Reuland 2000b: 1). In the absence of an external
argument able to occupy the subject position, the internal argument moves into
subject position, triggering verb agreement, and therefore the verb can no longer
assign accusative case.
However, as shown in several studies, counter-examples can be found in var-
ious languages. The most discussed counter-evidence comes from the impersonal
construction, as in French (5a) or Italian (5b). In this construction, the internal
argument does not move into subject position, which is filled by an expletive pro-
noun (or is empty in pro-drop languages).
(5) a. Il est arrivé un accident
It is arrived an accident
(An accident has happened)
b. Si leggerà volentieri alcuni articoli. (H. Haider 2000: 44)
si. imp read.3.sg.fut voluntarily several articles
(One will voluntarily read several articles)
In its original version, the Unaccusative Hypothesis was introduced to account for
one-place predicates, such as intransitives or passives. However, in later studies it
has been extended to two-place predicates lacking an external θ-role, such as psy-
chological verbs of the piacere class, which take a theme and an experiencer argu-
ment (cf. A. Belletti & L. Rizzi 1988). However, as shown by various authors, one
of the three classes of psychological verbs distinguished by A. Belletti & L. Rizzi,
the preoccupare class, is also inconsistent with Burzio’s Generalization. Binding

8 Marleen Van Peteghem
facts indeed show that the subject arguments of such verbs are in a lower position
than the objects (cf. A. Belletti & L. Rizzi 1988: 313). The subject is therefore to be
analyzed as a derived subject, raised from a VP-internal position. Consequently,
the constructions in (6) should be unaccusative and their verbs should not be able
to assign accusative case, which they do.
(6) a. Questi pettegolezzi su di se preoccupano Gianni
these gossips on of himself worry Gianni
più di ogni altra cosa
more than each other thing
(This gossip about himself worries Gianni more than anything else)
b. Stories about herself
i
rarely annoy her
i
profoundly. (H. Haider 2000: 36)
Various authors (cf. E. Reuland 2000b; A. Marantz 2000; H. Haider 2000) have
shown that the problems originate from the fact that Burzio’s Generalization is
“cross-modular” (cf. H. Haider 2000: 33) in that it relates case marking to ar-
gument structure. The assignment of an external semantic role to the subject is
claimed to be a condition for the assignment of a structural accusative case and
vice versa. Furthermore, as shown by A. Marantz (2000), Burzio’s Generalization
appeals to two independently motivated principles: (i) the requirement that sen-
tences have subjects (the “Extended Projection Principle, cf. N. Chomsky 1986: 4),
according to which the internal argument should move into subject position in
the absence of an external θ-role (cf. the “nominative first” condition, E. Reuland
2000b: 3), and (ii) the hypothesis of the dependency of the accusative on the nom-
inative case. In fact, a language such as Russian, which has morphological cases,
shows that neither of these principles is universal: internal arguments do not ne
cessarily move into subject position and accusative case can be assigned without
a nominative (cf. (7)). Furthermore, external arguments can be demoted from
subject position and receive quirky case, as in the Russian example (8b), where
the external argument of an unergative verb receives quirky dative case and the
verb takes the reflexive impersonal form.
(7) Menja tošnit. (Perlmutter & Moore 2002)
me. acc nauseate.3sg
(I feel nauseous)
(8) a. Ja zdes’ xorošo rabotaju
I here well work
(I always work well here)
b. Mne zdes’ xorošo rabotaet-sja
me. dat here well work-refl
(I can work well here)

Verbs of pain and accusative subjects in Romanian 9
Within the framework of generative grammar, various solutions have been pro-
posed to account for the above-mentioned counter-evidence (e.g. the papers col-
lected in E. Reuland 2000a; and also E. Woolford 2003; H. Bennis 2004, etc.).
There is a general consensus that the assignment of the nominative case to in-
ternal arguments is not related to the unability of verbs to license the accusative
case, but to the requirement that an object gets the nominative case when there is
no nominative subject (e.g. L. Burzio 2000; H. Haider 2000; E. Woolford 2003).
However, this reformulation of Burzio’s Generalization does not account for the
Russian dative subject construction in (8b), nor for the dative subject construc-
tions in Faroese in (9), in which a dative subject co-occurs with an accusative
object (cf. M. Barnes 1986; E. Woolford 2003).
(9) Mær líkar henda filmin. (Barnes 1986: 12)
Me. dat likes this film.acc
(I like this film)
In what follows we will show that it cannot account for the impersonal construc-
tions of verbs of pain in Romanian either.
2.
Verbs of pain and their argument structures
Before examining the accusative structure in (1), I will first explore which verbs
of pain can occur in it. These are not very numerous since, as will be shown in
Section 4, most verbs of pain occur with a dative experiencer, as in the other Ro-
mance languages.
A. Şerbănescu (1999) provides a list of the following nine verbs of pain as-
signing the accusative to their second arguments, to which I add one more verb:
a pişca ‘pinch’. In my corpus research on the structure [mă V
pain
NP
body part
] I have
not found any other verbs.
5
(10) arde ‘burn’, durea ‘ache’, furnica ‘tingle’, frige ‘burn’, gâdila ‘tickle’, înţepa ‘sting’,
mânca (here ‘itch’, primary meaning ‘eat’), strânge ‘tighten’, ustura ‘burn’
As in other languages, most of these verbs are drawn from other semantic fields,
have various other argument structures, and their use as a verb of pain is the
result of metaphorization (cf. A. Bonch-Osmolovskaya et al. 2007). Only few of
them are verbs of pain in their primary use.
5. The corpus I have used is the Romanian version of Google (google.ro).

10 Marleen Van Peteghem
The most basic verb of pain is without any doubt durea ‘ache’, which can only
be used with two arguments. Four other verbs belong to the semantic field of pain
in their primary use: a ustura ‘burn’, gâdila ‘tickle’, înţepa ‘prick, sting’ and pişca
‘to pinch’. However, they differ from durea in that they are often used with an
external argument, denoting either the person or another stimulus which causes
the pain and occurs in subject position. The body part is then encoded as a direct
object and the experiencer as a dative pronoun. This gives rise to an interesting
alternation, illustrated in (11)–(12): the same NP denoting a body part can occur
as a direct object in the structure with an external argument (11), or as a subject
in the structure without an external argument (12).
(11) a. Flăcări-le erau atât de aproape, încât simţea-m cum cenuş-a
flames-the were so of close that felt-1 how ash-the
îmi gâdila gât-ul
me. dat tickled throat-the
(The flames were so close that I felt how the ashes tickled my throat)
b. Atunci când mâini-le voastre se întind pentru îmbrăţişare, nu
then when hands-the your refl stretch for hugging not
sunt altceva decât tentacule murdare care îmi înţeapă spate-le
are other than tentacles dirty which me.dat sting back-the
(When your hands stretch to hug, they are nothing but dirty tentacles
which sting my back)
c. Stropi-i de şampanie lunecă pe gât, iar bulele
splashes-the of champagne are slipping by throat and bubbles-the
îmi pişcă limb-a
me. dat pinch tongue-the
(Splashes of champagne are slipping down my throat and the bubbles
tickle my tongue)
(12) a. Dacă te gâdilă gât-ul, scarpină-ţi ureche-a!
if you.acc tickles throat-the scratch-you.dat ear-the
(If your throat tickles, scratch your ear!)
b. De câteva zile mă înţeapă spate-le în parte-a stângă
for several days me.acc sting back-the in side-the left
(For several days my back has been hurting on the left side)
c. Mă pişcă limb-a şi buze-le de la sare
me. acc sting tongue-the and lips-the from salt
(My tongue and lips sting because of the salt)
This alternation is close to the causative alternation. However, the difference with
the latter alternation is that in the canonical causative alternation an intransitive

Verbs of pain and accusative subjects in Romanian 11
construction alternates with a transitive one, whereas the alternation illustrated in
(11)–(12) involves two transitive constructions.
The other five verbs are not directly linked to the field of pain in their primary
meaning and express pain by metaphorization. One of them, furnica ‘tingle’, is
basically an intransitive motion verb meaning ‘to swarm, to move around in a
quick and chaotic way like ants’.
6
Used as a verb of pain, it never takes an external
argument and can only occur in the same argument structure as durea ‘ache’, with
an experiencer and a theme (13b).
(13) a. Sute de oameni furnicau în jurul biserici-i
hundreds of people ant.v in round-the church.GEN-DEF
(Hundreds of people were moving around the church)
b. Mă furnică picioare-le
me. acc itch feet-the
(My feet are itching)
The other four come from completely different semantic fields: frige ‘grill, roast’
and arde ‘burn’ are typical verbs of physical change entering into the causative
alternation, strânge means ‘pull together’ and can be included in the class of verbs
of deformation (cf. A. Bonch-Osmolovskaya et al. 2007: 114), while mânca ‘eat’
turns into a verb of destruction when used as a verb of pain.
(14) a. Căldur-a ta îmi frige piele-a
warmth-the yours me.dat burns skin-the…
(Your warmth burns my skin)
vs. Mă frige piele-a
me. acc burns skin-the
(My skin is burning)
b. Lumin-a îmi arde ochi-i
light-the me.dat burn eyes-the…
(The light burns my eyes)
vs. Mă ard ochi-i
me. acc burn eyes-the
(My eyes are burning)
c. Mesajul îmi strânge inim-a
message-the me.dat pulls heart-the…
(The message makes my heart shrink)
vs. Mă strânge inim-a
me. acc pulls heart-the
(My heart shrinks)
6. The verb furnica derives from Lat. formicare (cf. o furnică ‘an ant’).

12 Marleen Van Peteghem
d. O bacterie îi mănâncă piele-a
a bacteria him.dat eats skin-the
(A bacteria is eroding his skin)
vs. Mă mănâncă piele-a
me. acc eats skin-the
(My skin is itching)
In summary, all of these verbs (except for durea ‘ache’ and furnica ‘tingle’) display
a causative alternation in which the body part NP can occur either as the subject
or the object of the verb (cf. (11)–(13), (14)). The case of the experiencer argu-
ment is dependent on the syntactic function of the body part NP: dative when this
NP is an object, accusative when it is a grammatical subject.
3.
[Mă V
pain
NP
body part
]: Identifying subjects and objects
This section will concentrate on the accusative structure in (1). More specifically
it will address the question to what extent each of the two arguments displays
subject or object properties.
3.1
Is the body part NP a real subject?
As noted before, the body part NP triggers verb agreement and is thus the gram-
matical subject of the clause.
(15) a. Mă doare capul b. Mă dor picioare-le
me. acc hurts head-the me.acc hurt feet-the
(I have a headache) (My feet hurt)
Given its semantic role of theme, the question arises whether it behaves as a sub-
ject in other respects. The most obvious test comes from word order. Romanian
is basically a SVO language, but its word order is quite flexible, so that the subject
can be easily postposed to the right of the verb. Interestingly, a corpus investi-
gation of each verb with its most frequent subject, both singular and plural (cf.
Table 1), shows that the subject occurs far more frequently in postverbal position
than in its canonical position before the verb.
For all verbs, the inverted word order is the most frequent one, which sug-
gests that the NP is a VP-internal argument (cf. also C. Cilianu-Lascu 2006).
Nevertheless, frequencies vary according to the number of the subject, inversion
being much more frequent in the singular (85.99%) than in the plural (67.86%).

Verbs of pain and accusative subjects in Romanian 13
Table 1. The position of the subject
Singular subject mă V S % S mă V % Plural subject mă V S % S mă V %
mă arde stomac-ul
me burns stomach-the
3280077.52951022.48 mă ard ochi-i
me burn eyes-the
892065.98 460034.02
mă doare cap-ul
me hurts head-the
125000089.1515200010.85 mă dor ochi-i
me hurt eyes-the
39900064.8821600035.12
mă furnică piele-a
me itches skin-the
801094.02 509 5.98 mă furnică tălpi-le
me itch feet-the
260100 0 0
mă frige stomac-ul
me burns stomach-the
6100 0 0 mă frig ochi-i
me burns eyes-the
654.55 545.45
mă gâdilă gât-ul
me itches throat-the
5398.15 1 1.85 mă gâdilă degete-le
me itch fingers-the
525099.98 1 0.02
mă înţeapă inim-a
‘my heart stings’
420097.97 87 2.03 mă înţeapă plămâni-i
my lungs sting
2887.5 412.5
mă mănâncă piele-a
me itches skin-the
5540050.454500 49.6 mă mănâncă ochi-i
me itch eyes-the
1620064.26 901035.74
mă strânge inim-a
me squeezes heart-the
437099.79 9 0.21 –
mă ustură piele-a
me burns skin-the
30000 76.3932023.3 mă ustură ochi-i
me burns eyes-the
7650087.231120012.77
mă pişcă limb-a
me irritates tongue-the
281092.37 232 7.63 mă pişcă ochi-i
me irritate eyes-the
231099.61 9 0.39
To t a l 138764985.9922616814.01 To t a l 50847467.8624082932.14

14 Marleen Van Peteghem
This may be explained by the fact that, with most verbs, the agreement is mor-
phologically more marked in the plural than in the singular. However, verbs of
the first conjugation, such as ustura ‘burn’, înţepa ‘sting’, furnica ‘tingle’, and gâdila
‘tickle’, do not show a morphological difference between their singular and plural
forms in the present tense, and yet furnica , gâdila, înţepa occur the most with an
inverted subject. By contrast, mânca ‘eat’, the most metaphorical of the 10 verbs,
occurs very easily with both word orders. The relatively high frequency of the
non-inverted word order could be explained in this case by the fact that the sub-
ject NP is more easily viewed as an external argument. Further investigation is
required to evaluate the impact of the metaphorical use of these verbs on the word
order of their arguments.
Another fact which supports the analysis of the body part NP as an internal
argument is that it can be encoded as a locative PP in an impersonal construction,
as in (16).
(16) a. Mă doare în piept / în partea stângă / în suflet / la inimă / în spate
me. acc aches in chest / in part left / in soul / in heart / in back
(I have pain in my chest / on the left side / in my soul / in my heart / in
my back)
b. Mă înţeapă la inimă / la buric / la plămâni
me. acc stings in heart / in belly / in lungs
(My heart / my belly stings / my lungs sting)
As shown in Table 2, the verbs under investigation allow the alternation between
the personal structure [mă V NP] and the impersonal structure [mă V PP].
7
The
corpus investigation presented in Table 2 shows that the impersonal construction
is used in almost a quarter of the examples (22.55%). Again its frequency varies
with the verb, but it is possible with all verbs.
Importantly, the experiencer argument bears accusative and not dative case.
The accusative is thus assigned to the experiencer in the absence of a nominative,
which goes against the hypothesis discussed above that sentences must have no
minative case.
Another fact that supports a VP-internal analysis of the body part NP has
already been mentioned in Section 2. Most verbs display a causative alternation,
with the body part NP occurring either as the subject of a structure without an
7. I excluded the verb strânge ‘tighten’ because its use is mostly personal when occurring with
a P P.
Mă strânge la piept şi-mi şopteşte la ureche: […].
me. acc pulls to chest and-me.dat whispers to ear
‘He pulled me to his chest and then whispers in my ear: […]’

Verbs of pain and accusative subjects in Romanian 15
external argument or the object of a structure with an external argument. In the
latter case, the external argument expresses the external cause of the pain and the
experiencer is then obligatorily dative marked (cf. also (12)).
(17) a. Prea multe senzaţii îmi înţeapă inim-a, parcă ar
too many sensations me.dat sting heart-the, as.if have.cond
fi ace
be needles
(Too many sensations sting my heart, like needles)
b. Fumul îmi ustură ochi-i
smoke.the me.dat burns eyes-the
(The smoke stung my eyes)
c. Aşa că am lăsat deoparte « răutate-a » care îmi
so that have.1 left to.a.side evil-the which me.dat
furnică degete-le
ant. v fingers-the
(So I put aside the “evil” that made my fingers itch)
Table 2. Impersonal vs. personal use of verbs of pain
Impersonal construction % Personal construction %
mă doare în gât
me hurts in throat
7220033.09mă doare gât-ul
me hurts throat-the
14600066.91
mă arde în piept
me burns in chest
110 10.52mă arde piept-ul
me burns chest-the
936 89.48
mă furnică în tălpi
me itches in feet
3 01.22mă furnică tălpi-le
me itch feet-the
242 98.78
mă frige în stomac
me burns in stomach
3 33.33mă frige stomac-ul
me burns stomach-the
6 66.67
mă gâdilă în nas
me itches in nose
170 45.70mă gâdilă nas-ul
me itches nose-the
202 54.30
mă înţeapă la inimă
me stings to heart
291006.47mă înţeapă inim-a
me stings heart-the
4210093.53
mă mănâncă în gât
me irritates in throat
260097.12mă mănâncă gât-ul
me irritates throat-the
77 2.88
mă ustură la ochi
me burns to eyes
241 0.31mă ustură ochi-i
me burn eyes-the
7650099.69
mă pişcă la limbă
me irritates to tongue
63 2.19mă piscă limb-a
me irritates tongue-the
281097.81
7830022.55 26887377.45

16 Marleen Van Peteghem
As mentioned earlier, the transitive construction with an external argument is
possible with all verbs of our list, except for durea ‘hurt’.
8
However, it is extreme-
ly rare with furnica ‘itch’ and ustura ‘burn’, although it is attested in examples
(17b–c).
The three facts just presented support the analysis of the body part NP as an
internal argument, hence a derived subject, and consequently the analysis of the
verbs as unaccusative. Nevertheless, the following unaccusativity test does not
corroborate this analysis for all verbs.
One of the most reliable criteria of unaccusativity is the use of the past parti-
ciple as an adjectival modifier of the internal argument. This use is possible with
the direct object of transitive verbs and with the subject of typically unaccusa-
tive verbs such as pleca ‘leave’, naşte ‘be born’, dispărea ‘disappear’, and sosi ‘arrive’
as in (18).
(18) a. Scrisoare-a, scrisă de mână, dar nedatată, este semnată cu
letter-the written of hand but undated is signed with
iniţialele C.L.
initials-the C.L.
(The letter, handwritten, but undated, is signed with the initials C.L.)
b. Copii-i născuţi la ţară nu sunt robotizaţi, au o lume
children-the born at countryside not are robotized, have a world
de basm
of fairy-tale
(The children born at the countryside are not robotized, they live in a
fancy world)
c. Iniţiativă pentru copii-i dispăruţi
initiative for children-the vanished
(Initiative for lost children)
As for the verbs of pain, although most of them seem to allow their past parti-
ciple to modify the body part NP as in (20), this use is ruled out with the most
prototypical verb durea ‘hurt’, and also with furnica ‘itch’ and ustura ‘burn’ as in
(19), precisely the three verbs which are not or not commonly used with an exter-
nal argument. This suggests that the past participle construction is only possible
when an external argument is present – overtly as in (20a) or covertly as in (20b).
8. A durea can be used with a causative meaning, but its use is then mostly intransitive and the
experiencer can never occur in the dative.
(i) Adesea, pacienţi-i întreabă dacă implantul dentar doare
sometimes patients-the ask whether implant-the dental hurts
(Patients sometimes ask if a dental implant hurts)

Verbs of pain and accusative subjects in Romanian 17
(19) a. *Am plecat cu cap-ul durut
have.1 sg left with head-the hurt
b. *A lucrat cu degete-le furnicate
has worked with fingers-the itched
c. *A lucrat la calculator cu ochi-i usturaţi de fum
Has worked at computer with eyes-the burnt by smoke
(20) a. Speriat, copilul cu ochi-i arşi de febră, a ridicat
frightened child-the with eyes-the burnt by fever, has shrugged
din umeri
of shoulders
(Frightened, the child with his feverish eyes, shrugged his shoulders)
b. Temuţi-i strigoi, cu inima înţepată şi arsă
feared-the ghost, with heart-the stung and burnt
(The feared ghosts, whose heart was stung and burnt)
c. Germani-i aşteaptă cu inim-a strânsă 100.000 de muncitori
Germani-the wait with heart-the squeezed 100,000 of workers
din est
from east
(The Germans are waiting with a fearful heart for 100,000 workers com-
ing from the East)
In the same vein, passive is only possible with the verbs able to take external ar-
guments, and not with those such as durea ‘ache’, ustura ‘burn’ and furnica ‘tingle’,
which are rarely used with external arguments.
(21) a. Ochi-i lui Remy erau arşi de febră
eyes-the gen Remy were burnt of fever
(Remy’s eyes were glazed with fever)
b. Carnea îi era mâncată de lepră
the flesh him.dat was eaten by leprosy
(His flesh was eroded by leprosy)
(22) a. *Cap-ul era durut
head-the was ached
b. *Ochi-i erau usturaţi
eyes-the were burnt
This shows that the use of the past participle is dependent on the presence of an
external argument and is not valid as a test for the construction under investiga-
tion, where no such external argument is implied. In other words, three of the
four tests argue in favor of a VP-internal analysis, while one test argues against it
or is at least inconclusive.

18 Marleen Van Peteghem
3.2 Is the experiencer argument a real object?
Let us now turn to the experiencer argument. In the construction under investi-
gation, it bears morphological accusative case, which in Romanian is clearly dis-
tinct from the dative case in most pronouns. When the experiencer is a full NP, it
is also clearly accusative marked; it is then preceded by the preposition pe , which
marks animate definite object NPs in Romanian, and it is then mostly doubled by
an accusative pronoun.
(23) a. Îl doare burt-a pe bebe
him.acc aches belly-the acc baby
(The baby has a stomach ache)
(24) b. L- am culcat pe bebe
him.acc have laid acc baby
(I laid the baby to sleep)
Morphologically it is thus clearly accusative-marked. Nevertheless, unlike other
object NPs, it cannot become the subject of a passive construction (cf. (25)), nor
can it be modified by the past participle corresponding to the verb (cf. (26)).
(25) a. Mă doare cap-ul *Sunt durută de cap
me. acc aches head-the am hurt by head
(I have a headache)
b. Mă ustură ochi-i. *Sunt usturată de ochi
me. acc burn eyes-the am burnt by eyes
(My eyes are burning)
c. Mă gâdilă urechi-le *Sunt gâdilată de urechi
me. acc itch ears-the am itched by ears
(My ears are itching)
vs. d. Mă deranjează zgomot-ul Sunt deranjată de zgomot
me. acc disturbs noise-the am disturbed by noise
(The noise disturbs me) (I am disturbed by the noise)
(26) a. *Persoane-le durute [de cap]…
persons-the hurt [by head]
b. *Persoane-le usturate [de ochi]
persons burnt [by eyes]
c. *Persoane-le gâdilate [de urechi]
persons itched [by ears]
vs. d. Cărţi-le citite de către studenţi …
books-the read by students
(The books read by the students…)

Verbs of pain and accusative subjects in Romanian 19
The above-mentioned data show that, although marked with the accusative, the
experiencer does not behave as a prototypical object. Neither does the nominative
theme behave as a prototypical subject. Therefore it is not surprising that verbs
of pain, cross-linguistically, are the most likely to occur in non-canonical con-
structions or case frames (cf. G. Bossong 1998; M. Haspelmath 2001; I.A. Seržant
2013). The theme denoting the body part can be interpreted either as a stimulus,
a patient or even as a location of the pain, and hence can be encoded either as a
nominative subject, an accusative object (as in Lithuanian, cf. I.A. Seržant 2013),
or a locative PP. As for the experiencer, because of its animacy and discourse
salience, it tends to occur in sentence initial position and take on subject prop-
erties. Therefore, it develops in many languages into a dative subject or even a
nominative subject, as in English and French (cf. ‘I have a headache’). Only a
few languages, mostly older languages (cf. Icelandic or German), assign the ac-
cusative to this experiencer argument, thus encoding it as a patient. In most of
these languages, the accusative has been replaced with the dative (cf. old German
Mich.acc schmerzt der Kopf vs. Mod. German Mir. dat schmerzt der Kopf), phe-
nomenon called “dative sickness” by H. Smith (1994). In other words, the ac-
cusative experiencer found with verbs of pain in Romanian is archaic within
the context of European languages. However, it does not trace back to Latin,
which had a dative structure, just like Modern Spanish (cf. Latin Caput mihi.dat
dolet
9
). Diachronic research is necessary to give a better insight into this very par-
ticular evolution of Romanian, where the dative experiencer has apparently been
replaced by an accusative one with a few prototypical verbs of pain such as durea
‘ache’, ustura ‘burn’, and has also attracted into this pattern metaphorical verbs of
pain, such as arde ‘burn’ and mânca ‘eat’ / ‘itch’. This evolution is surprising since
Romanian is even more “dative-experiencer oriented” than other Romance lan-
guages (cf. G. Bossong 1998) and uses the dative case frame with a wide range of
verbs of pain that we will comment on in the next section.
4.
Verbs of pain and the opposition accusative vs. dative subjects
Indeed, as mentioned above, verbs of pain without an external argument do not
necessarily assign accusative case to the experiencer argument in Romanian. The
dative is used obligatorily with all verbs of pain that are not included in the list in
(10) (cf. (27)) and it is also mandatory in reflexive constructions, as in (28).
9. Note that LAT. dolet is the etymon of ROM. doare .

20 Marleen Van Peteghem
(27) a. Îmi / *Mă bate / tresare / vibrează inim-a
me. dat / *me.acc beats / jumps / thrills heart-the
(My heart is beating / is jumping / is thrilling)
b. Îmi / *Mă merge / vâjâie / vuieşte / pocneşte cap-ul
me. dat / *me.acc goes / hums / hums / explodes head-the
(My head is working / humming / humming / exploding)
(28) a. Mi se rupe / topeşte inim-a
me. dat refl breaks / melts heart-the
(My heart breaks / is melting)
b. Mi se strânge stomac-ul
me. dat refl squeezes stomach-the
(My stomach is tightening)
Both constructions are productive in that they can be instantiated by a wide range
of verbs. The construction in (27) is used with intransitive verbs or verbs used
intransitively that express a process taking place within the body part and affect
the experiencer only indirectly.
10
As for the reflexive construction in (28), it is
used with causative verbs in their intransitive use giving rise to an anticausative
construction; from a semantic point of view these verbs express a change of state
taking place within the body part.
11
Both the accusative and the dative experiencer display subject properties in
that they bind the definite article of the body part NP, as already noted earlier in
Section 1.1, and can control the subjects of gerunds as in (29)–(30). This behavior
argues in favor of an analysis of both accusative and dative nominals in this con-
struction as quirky subjects.
(29) a. Te doare suflet-ul văzând imagine-a!!!
you. acc aches soul-the seeing image-the
(Your heart breaks when you see this image)
b. Mi se strânge inim-a de multe ori văzând ce se
me. dat refl squeezes heart-the of many times seeing what REFL
întâmplă în România
happens in Romania
(My heart often shrinks when I see what is happening in Romania)
10. The construction [îmi.dat V NP
body part
] is used with verbs such as: ţiui ‘ring’, amorţi ‘numb’,
bate ‘ b e a t ’, crăpa ‘split’, curge ‘run’, lăcrima ‘ t e a r ’, pocni ‘hit’, tremura ‘shake’, trosni ‘crackle’, etc.
11. Other verbs that enter in this construction are: a se înfunda ‘get blocked’, a se încinge ‘hot’, a
se învineţi ‘bruise’, a se coji ‘ p e e l ’, a se topi ‘melt’, a se înroşi ‘redden’, a se mişca ‘ m o v e’, a se bloca
‘block’, a se usca ‘dry’, a se încălzi ‘warm’, etc.

Verbs of pain and accusative subjects in Romanian 21
(30) a. Îmi sângerează inim-a văzând cum este ignorată Iubire-a Mea
me. dat bleeds heart-the seeing how is ignored love-the mine
(My heart bleeds when I see how my love is ignored)
b. Îmi vâjâie cap-ul doar citind despre aceste nesfârşite
me. dat howls head-the only reading about these endless
plimbări de la un ghișeu la altul.
walks from a counter to other
(My head spins when I read about about those endless walks from one
counter to another)
What is important to note is that the accusative and the dative are almost always
mutually exclusive. Although Table 3 seems to suggest that some of the accusative
verbs in the list in (8) can assign the dative to the experiencer, a closer look at the
examples shows that the dative case is only used when an external argument is
present.
The only exception is arde ‘burn’, one of the most typical verbs of the causa-
tive/anticausative alternation. I claim that the indeterminacy of arde as to the case
Table 3. Accusative vs. dative case
+ accusative % + dative %
mă doare cap-ul
me.ACC hurts head-the
1370000 99.99îmi doare cap-ul
me.DAT hurts head-the
2 0.01
mă arde piept-ul
me.ACC burns chest-the
1040 45.41îmi arde piept-ul
me burns chest-the
125054.59
mă furnică degete-le
me.ACC itch feet-the
31400 99.99îmi furnică degete-le
me.DAT itch feet-the
16 0.01
mă frige stomac-ul
me.ACC burns stomach-the
9850 100 îmi frige stomac-ul
me.DAT burns stomach-the
0 0
mă gâdilă nas-ul
me.ACC itches nose-the
178 2.16îmi gâdilă nas-ul
me.DAT itches nose-the
806097.84
mă înţeapă inim-a
me.ACC stings heart-the
46200 98.1îmi înţeapă inim-a
me.DAT stings heart-the
893 1.9
mă mănâncă piele-a
me.ACC irritates skin-the
60300 99.99îmi mănâncă piele-a
me.DAT irritates skin-the
2 0.01
mă ustură ochi-i
me.ACC burn eyes-the
81100 99.99îmi ustură ochi-i
me.DAT burn eyes-the
499 0.01
mă pişcă limb-a
me.ACC irritates tongue-the
2570 99.69îmi pişcă limb-a
me.DAT irritates tongue-the
8 0.31
1561408 99.38 9762 0.62

22 Marleen Van Peteghem
of the experiencer can be explained by the fact that, because of the causative/anti-
causative alternation, it is as frequent in intransitive as in transitive constructions
and can therefore be used both in the accusative construction, which hosts tran-
sitive verbs, and in the dative construction illustrated in (31), which is typically
used with intransitive verbs.
(31) a. Am avut febră cu frisoane şi senzaţi-a că îmi arde
have.1 had fever with chills and feeling-the that me.dat burns
piept-ul acum vreo 5 zile de am dat fugă la urgenţe
chest-the now about 5 days that have.1 given run to emergency
(I had fever with chills and the feeling that my chest was burning about 5
days ago, so that I ran to the emergency)
b. Dragul meu, te privesc şi simt că îmi arde
dear-the mine you.acc watch and feel.1 that me.dat burns
piept-ul
chest-the
(My dear, I look at you ant I feel that my chest is burning)
(32) a. Simţea-m soarele cum îmi arde pieptul
felt-1 sun-the how me.dat burns chest-the
(I felt how the sun burned my chest)
b. Aer-ul aspru îmi arde piept-ul
air-the harsh me.dat burns chest-the
(The harsh air is burning my chest)
An important difference between the accusative and the dative subject construc-
tion is that the accusative is assigned by a very limited set of verbs, whereas the
dative is used with a broad set of intransitive and reflexive verbs. In other words,
the dative subject structure is productive, whereas the accusative one is not. A
possible explanation is that case is not assigned in the same way in these two
structures. I will argue that the accusative is assigned to a verb argument and
is a lexical case, whereas the dative is assigned to an external possessor and is
an inherent case, in line with E. Woolford (2006: 113), who defines lexical case
as “idiosyncratic, lexically selected case” and inherent case as “a case inherent-
ly associated with certain θ-roles/positions”: lexical case “may occur on themes/
internal arguments” and inherent case “on agentive/external arguments and on
(shifted) DP goal argument, but not on themes/internal arguments”. Lexical case
is licensed by lexical heads, whereas inherent case is licensed by “little/light v
heads” to arguments occurring above the VP.
This analysis is supported by the fact that, being an external possessor, the da-
tive experiencer is highly dependent on the encoding of the body part NP, which
has to be as an object or a derived subject, in other words a VP-internal NP. In

Verbs of pain and accusative subjects in Romanian 23
contrast, the accusative experiencer is not dependent on the syntactic encoding
of the theme argument, which can be a subject or a locative PP, as shown above
(cf. the examples in (16) above), or even an adverb in an impersonal construction.
(33) a. Unde te / *îti doare?
where you.acc / *you.dat aches
(Where does it hurt?)
b. Mă / *îmi ustură jos când urinez
me. acc / me.dat stings down when urinate.1
(It stings down there when I urinate)
Moreover, an accusative subject allows the theme argument to be absent, as in the
examples in (34), where the referent of the theme is difficult to identify, which
shows that there is no zero anaphora. This structure is particularly frequent with
the verbs durea ‘ache’ and ustura ‘burn’, in their impersonal form, but it is exclud-
ed with dative subjects.
(34) a. Te / *îţi doare când naşti?
you. acc / *you.dat aches when gives.birth
(Does it hurt when you give birth?)
b. Te / *îţi ustură când urinezi?
you. acc / *you.dat burns when urinate.2
(Does it burn when you urinate?)
The fact that with accusative subjects the theme argument can easily alternate
with a locative PP or with an adverb and can even be absent makes the theme
more adjunct-like, presenting it as the location of the pain, while the experiencer
is the most salient argument, directly affected by the verb. Therefore the verb has
to express pain that directly affects the experiencer, giving rise to a metonymical
interpretation according to which the whole person is affected by the process. By
contrast, the dative subject can be used with processes occurring within the body
part, but which cannot take the experiencer as a whole as an argument.
This leads to the surprising conclusion that the accusative in the construc-
tion under investigation is even more subject-like than the dative, although dative
subjects are much more common in Romanian: the accusative subject is a verb
argument, whose encoding does not depend on the encoding of other arguments,
and it can be used as the sole argument. As for the dative subject, like external
possessors it is not an argument of the verb, but of the body part noun, and is
therefore highly dependent on the encoding of the body part NP.

24 Marleen Van Peteghem
5. Conclusions
The analysis of the accusative construction [mă V
pain
NP
body part
] in Romanian
argues against the claim that the accusative is dependent on the licensing of the
nominative, in that it shows that the accusative can be assigned in constructions
lacking a nominative. It has also shown that the accusative displays subject be-
havior in this construction, just like the dative in similar constructions. The ac-
cusative is assigned to verbal arguments, whereas the dative is used with external
possessors taking on subject behavior. The argument status of the argument ex-
periencer makes it more subject-like than the dative in that the former is not
dependent on the presence and the encoding of another argument, whereas the
dative subject necessarily co-occurs with an internal argument denoting the body
part encoded as a grammatical subject triggering verb agreement.
Further investigation is needed to provide a more complete account of ac-
cusative and dative subjects in Romanian, accusative subjects being much rarer
than dative subjects in Romanian and in Romance in general. Given the relatively
higher frequency of accusative subjects in Slavic languages than in Romance, the
question arises to what extent this Romanian construction is a result of the influ-
ence from Slavic languages or even German, which has similar accusative subjects
(cf. mich/mir schmerzt der Kopf), a question which can only be addressed in a
study with a much broader comparative and diachronic perspective.
References
Barnes, Michael. 1986. Subject, nominative and oblique case in faroese. Scripta Islandica 37.
13–46.
Belletti, Adriana & Luigi Rizzi. 1988. Psych-verbs and theta theory. Natural Language and Lin-
guistic Theory 6. 291–352.
doi: 10.1007/BF00133902
Bennis, Hans. 2004. Unergative adjectives and psych verbs. In A. Artemis, E. Anagnostopoulou,
& M. Everaert (eds.), The unaccusativity puzzle. Explorations of the syntax-lexicon interface,
84–113. Oxford: Oxford University Press.
doi: 10.1093/acprof:oso/9780199257652.003.0004
Bonch-Osmolovskaya, Anastassia, Ekaterina V. Rakhilina & Tatiana I. Reznikova. 2007. Con-
ceptualization of pain: A database for lexical typology. In P. Bosch, D. Gabelaia, & J. Lang
(eds.), TbiLLC 2007, LNAI, 110–123. Berlin/Heidelberg: Springer Verlag.
Bossong, Georg. 1998. Le marquage de l’expérient dans les langues de l’Europe. In J. Feuillet
(ed.), Actance et valence dans les langues de l’Europe, 259–294. Berlin/New York: Mouton/
de Gruyter.
Burzio, Luigi. 1981. Intransitive verbs and italian auxiliaries. Ph.D. diss. MIT.
Burzio, Luigi. 1986. Italian syntax: A Government binding approach. Dordrecht: Reidel.

doi: 10.1007/978-94-009-4522-7

Verbs of pain and accusative subjects in Romanian 25
Burzio, Luigi. 2000. Anatomy of a generalization. In E. Reuland Eric (ed.), Arguments and case.
Explaining burzio’s generalization, 195–240. Amsterdam: John Benjamins.

doi: 10.1075/la.34.10bur
Chomsky, Noam. 1986. Barriers . Cambridge, MA: MIT Press.
Cilianu-Lascu, Corina. 2006. O mănâncă limba/la langue lui démange. Quelques remarques sur
la place du sujet dans les structures possessives en roumain et en français, Enonciation et
syntaxe. Recherches ACLIF: Actes du Séminaire de Didactique Universitaire, Association des
Chercheurs en Linguistique Française 3. 51–69.
Guéron, Jacqueline. 1983. L’emploi possessif de l’article français. Langue française 58. 23–35.

doi: 10.3406/lfr.1983.6413
Guéron, Jacqueline. 1985. Inalienable possession, pro-inclusion and lexical chains. In J. Guéron,
H. Obenauer, & J.-Y. Pollock (eds.), Grammatical representation , 43–86. Dordrecht: Foris.
Guéron, Jacqueline. 2003. Inalienable possession and the interpretation of determiners. In M.
Coene Martine & Y. D’hulst (eds.), The expression of possession in noun phrases. From NP
to DP, Vol. II, 189–220. Amsterdam: John Benjamins.
doi: 10.1075/la.56.13gue
Guéron, Jacqueline. 2007. Inalienable possession. In M. Everaert & H. van Riemsdijk (eds.), The
blackwell companion to syntax, 589–638. Malden: Blackwell Publishing.
Haider, Hubert. 2000. The license to license: Licensing of structural case plus economy yields
burzio’s generalization. In E. Reuland (ed.), Arguments and case. Explaining burzio’s gener-
alization, 31–56. Amsterdam: John Benjamins.
doi: 10.1075/la.34.05hai
Haspelmath, Martin. 2001. Non-canonical marking of core arguments in European languages.
In A. Aikhenvald, Y. Alexandra, R. M. W. Dixon, & M. Onishi (eds.), Non-canonical mark -
ing of subjects and objects, 53–83. Amsterdam: John Benjamins.
doi: 10.1075/tsl.46.04has
Herschensohn, Julia. 1992. French inalienable binding. In C. Laeufer & T. A. Morgan (eds.),
Theoretical analyses in romance linguistics, 367–384. Amsterdam: John Benjamins.

doi: 10.1075/cilt.74.24her
Junker, Marie-Odile, & France Martineau. 1987. Les possessions inaliénables dans les construc-
tions objet. Revue romane 22. 194–209.
Kleiber, Georges. 1999. Anaphore associative et relation partie-tout: condition d’aliénation et
principe de congruence ontologique. Langue française 122. 70–100.

doi: 10.3406/lfr.1999.6288
König, Ekkehard, & Martin Haspelmath. 1998. Les constructions à possesseur externe dans les
langues d’Europe. In J. Feuillet (éd.), Actance et valence dans les langues d’Europe, 525–606.
Berlin: Mouton de Gruyter.
Marantz, Alec. 2000. Case and licensing. In Reuland Eric (ed.), Arguments and case. Explaining
Burzio’s generalization, 11–30. Amsterdam: John Benjamins.
doi: 10.1075/la.34.04mar
Perlmutter, David M. 1978. Impersonal passive and the unaccusative hypothesis. Proceedings of
the 4th Annual Meeting of the Berkeley Linguistics Society (BLS 4), 159–189.
Perlmutter, David M. & John Moore. 2002. Language-Internal explanation: The distribution of
Russian impersonals. Language 78. 373–416.
doi: 10.1353/lan.2003.0049
Reuland, Eric. (ed.). 2000a. Arguments and case. Explaining Burzio’s generalization. Amsterdam:
John Benjamins.
doi: 10.1075/la.34
Reuland, Eric. 2000b. Explaining Burzio’s generalization: Exploring the issues. In E. Reuland
(ed.), Arguments and case. Explaining Burzio’s generalization, 1–10. Amsterdam: John
Benjamins.
doi: 10.1075/la.34.03reu

26 Marleen Van Peteghem
Riegel, Martin. 1994. Article défini, anaphore intra-phrastique et relations partie-tout. In C.
Schnedecker, et al. (eds.), L’anaphore associative (Aspects linguistiques, psycholinguistiques
et automatiques), 233–250. Paris: Klincksieck.
Schnedecker, Catherine, Charolles Michel, Kleiber Georges & David Jean (eds.). 1994. L’a n -
aphore associatiave (Aspects linguistiques, psycholinguistiques et automatiques). Paris:
Klincksieck.
Şerbănescu, Andra. 1999. Dativ posesiv, dativ experimentator. Studii şi cercetări lingvistice L,
1. 19–38.
Seržant, Ilja A. 2013. Rise of canonical objecthood with the Lithuanian verbs of pain. Baltic
Linguistics 4. 187–211.
Smith, Henry. 1994. “Dative sickness” in Germanic. Natural Language and Linguistic Theory 12.
675–736.
doi: 10.1007/BF00992930
Spanoghe, Anne-Marie. 1995. La syntaxe de l’appartenance inaliénable en français, en espagnol
et en portugais. Frankfurt am Main: Peter Lang.
Van Peteghem, Marleen. 2006a. Le datif en français: un cas structural. Journal of French Lan-
guages Studies 16. 93–110.
doi: 10.1017/S0959269506002286
Van Peteghem, Marleen. 2006b. Anaphores associatives intra-phrastiques et inaliénabilité. In
M. Riegel, C. Schnedecker, P. Swiggers, & I. Tamba (eds.), Aux carrefours du sens. Hom-
mages offerts à Georges Kleiber pour son 60e anniversaire, 441–456. Leuven: Peeters.
Vergnaud, Jean-Roger & María Luisa Zubizaretta. 1992. The definite determiner and the inal-
ienable construction in French and English. Linguistic Inquiry 23. 595–652.
Woolford, Ellen. 2003. Burzio’s generalization, markedness, and locality constraints on nom-
inative objects. In E. Brandner & H. Zinsmeister (eds.), New perspectives on case theory,
299–327. Stanford: CSLI Publications.
Woolford, Ellen. 2006. Lexical case, inherent case, and argument structure. Linguistic Inquiry
37(1). 111–130.
doi: 10.1162/002438906775321175

Non-canonical ‘existential-like’ constructions
in colloquial Modern Hebrew*
Rivka Halevy
Hebrew University of Jerusalem
In memory of Prof. Gideon Goldenberg
The paper deals with the non-typical structure and coding properties of ‘exis-
tential-like’ constructions in Colloquial Modern Hebrew (CMH), with reference
to parallels in some major Indo-European languages. The construction explored
consists of an invariable (neuter) predicate incorporating an empty referential
subject (S) morpheme, plus an explicit postverbal NP representing the logic-
semantic subject (S′) that is deficient in topicality and behaves like an O (though
it is not a Patient argument). This construction exhibits inconsistency and insta-
bility in several aspects of its encoding.
Taking the structure-based approach as its starting point, the paper’s main
argument is that the construction under investigation is a special impersonal
construction displaying a split between the grammatical S and semantic S′. Ty -
pologically, it proposes a unified account of the construction in both synthetic
inflectional languages like Hebrew, which do not require an expletive/dummy-
subject, and in analytic inflectional languages like Germanic languages and
French that do require it. The paper disputes the assumption that the postverbal
NP in this construction is an O or an S that became an O.
The underlying assumption of the paper is that a construction is a form-
meaning-function unit; accordingly, the construction at hand is examined not
only from the structural and semantic viewpoint but also from the viewpoint
of functional sentence perspective and the speaker’s perspectival choice with
respect to the construal of the event.
doi 10.1075/lis.33.02hal
© 2016 John Benjamins Publishing Company
* I am indebted to my colleagues, Prof. Tamar Zewi for sharing ideas with me in the initial
stage of this research, and Prof. Shlomo Izre’el for some valuable comments on an early draft
of this paper. This subject was also of great interest to Prof. Gideon Goldenberg, and we had
interesting discussions about it. His spirit is everywhere in this paper.

28 Rivka Halevy
1. Introduction
This study deals with a marked P(redicate)-initial construction in Colloquial
Modern Hebrew (CMH) that does not conform to the syntactic ‘default rules’
of the language, with some cross-linguistic reference to similar phenomena in
European languages. The construction under investigation commonly appears in
the beginning of a discourse, signals a break in information flow, or answers the
question “what happened?”/“what’s going on?”. It shows behavioral and coding
properties typical of existential-presentational sentences, though the range of situ-
ation types it denotes is broader, and its function is not necessarily to introduce a
new entity into the discourse.
The predicates participating in this category are classified into four major se-
mantic groups: (a) verbs denoting assertion of existence or non-existence, i.e., verbs
of occurrence or disappearance, commencement or ending; (b) “informationally
light” predicates (B. Birner 1994) in impersonal passive constructions (e.g., be
said, be written and the like); (c) a lexically and morphologically mixed group of
predicates with modal-evaluative function, and (d) a subclass of psych- perception
expressions and verbs denoting physical conditions with an S′ representing the
stimulus, and another argument representing the undergoer or ‘experiencer’ usu-
ally represented by an overt constituent preceded by a dative clitic.
At first glance, the classes listed above may seem like a mixed category in
terms of their syntactic and semantic properties. But, as will be discussed and elu-
cidated, the predicates appearing in this construction are all “suppressed” by the
existential construction and thus conceived as statements of existence (or denial
of existence), including evaluative assertions denoting a desired or (undesired)
state of affairs.
The semantic and syntactic properties of the verbs belonging to this category
overlap in many respects with unaccusatives (and some unergatives that conform
to the meaning-function of the construction). Like unaccusatives, these verbs oc-
cur in V-initial construction. These constructions often have a plain (‘categori-
cal’) counterpart with similar propositional content. The reverse, however, is not
necessarily true, as not all plain sentences can be transformed into this type of
construction.
Existential and presentational sentences are special cases of a broader cate-
gory traditionally known as thetic.
1
A ‘thetic sentence’ is a construction that is
1. For the linguistic aspects of the thetic-categorical distinction, see Ulrich (1985) and refer-
ences therein.
It should be noted that, from a discourse point of view, the term sentence-focus (Lambrecht
2000: 617) seems to be more adequate than ‘thetic sentence’. Nevertheless, as the term ‘thetic’

Non-canonical ‘existential-like’ constructions in colloquial Modern Hebrew 29
indivisible at the information level and which is therefore regarded as one-
membered. More specifically, it lacks an overt referential constituent bearing the
grammatical and functional properties of a Subject. The hallmark of such sen-
tences is then the absence of the basic predicative relation between subject and
predicate (or Topic and Focus). Constructions of this type have been recognized
as a category crosslinguistically, either on the basis of their semantic- pragmatic
properties, such as asserting existence of some entity or introducing an entity into
the discourse, or on the basis of their morphosyntactic characteristics.
The construction under consideration is a special case of ‘thetic’ or sentence
focus constructions. Unlike meteo-statements, it features a semantically content-
ful, referential NP that qualifies as the semantic subject (henceforth S′),
2
though
this constituent does not display the characteristics of a typical grammatical Sub-
ject (henceforth S), or of an independent semantic argument. In SV languages
of the configurational type the common strategy for uttering such sentences is
through word-order inversion. The non-topic status of S′ tends to be signaled
via morphosyntactic, prosodic or behavioral features that are normally associated
with a focal Object (henceforth O). Cross-linguistically, such sentences are un-
stable in terms of Case marking, verb agreement and constituent order, and in a
number of languages also in terms of pronominalization.
In many languages, existential/presentational sentences are encoded in a spe-
cial formula consisting of an existential predicate, often in an invariable form, and
an expletive/dummy-S. Among Germanic and Romance languages, the ones that
use an expletive in existential formulas are, notably, English (there is), German (es
gibt), Scandinavian, e.g. Swedish (det är ), and French (il y a); others, like Spanish
(hay), do not require an expletive but employ a V-initial construction with an
impersonal existential predicate.
3
As for Hebrew, it employs the existential (EXS)
particle (or “verboid” in Rosén 1977) yeš ‘[there]-is/are’ (negative: 'en) without an
is widely known in linguistic literature, I will occasionally use it, though as a neutral term,
stripped of its philosophical implications. Other adequate terms are ‘ostension disperson -
nelle’ (J. Damourette & É. Pichon 1952, vol. 4: 464–465) and ‘covert pragmatic impersonals’
(D. Creissels 2006, 2008); some other terms used are presentative sentences (Bolinger 1977),
neutral descriptions (Kuno 1972), news sentence (Schmerling 1976), and event-reporting sen-
tences (Lambrecht 1994; Sasse 1987).
2. In French grammar there is traditionally a distinction between le sujet reél and le sujet
apparent. For example, in Grammaire de l’Académie française (Paris 1932: 186–187): “Quand le
sujet apparent est il , le verbe employé impersonnellement reste au singulier, même si le sujet
réel est au pluriel: Il y a des fruits. Il tombe de grosses gouttes. Il est venu deux personnes”. Cf. also
Lazard (1994: 2–3).
3. See Gast and Haas (2011) for a distinction between languages allowing V-initial order in
thetic sentences (‘thetic-V1 languages’) and languages disallowing such an order (‘thetic-XV

30 Rivka Halevy
overt expletive S. In the past and future tenses, the invariable yeš is replaced by the
fully-declinable existential verb lihyot (‘to be’). In spoken language, the existential
predicate often occurs in the default form of third person masculine singular
4

regardless of the number and gender of the following S′ argument, namely as a
verb-form incorporating a zero (0) S morpheme (i.e., a semantically empty mor -
pheme in 3SG.M), as will be explained below.
In assertions of possession, Hebrew uses a special type of the existential con-
struction in which the existence of the possessed argument is in focus. To mark
possession, Hebrew employs a construction equivalent to French être à (i.e., note
that Hebrew is a non-habere language-type), featuring yeš (neg. 'en) or lihyot +
the possessor preceded by a datival clitic + an NP denoting the possessee, e.g.,
yeš/haya/yihye la-hem bayit (they have/had/will have a house; lit. 0-is/was/will-be
to-them a house).
5

Unlike in some European languages (e.g. English), the Hebrew existential
construction does not exclude a definite NP or pronoun representing the S′ N P.
6

In MH, such a definite S′ is preceded by a differential Object marker (DOM),
7
e.g.,
haya 'et ha-sefer ba-sifriya (The book was in the library; lit. 0-was DOM the-book
in-the-library) / haya 'oto ba-sifriya (It was in the library; lit. 0-was
PRO.ACC.3.M.SG

in the library).
According to the Unaccusative Hypothesis (D. Perlmutter 1978), widespread
in generative grammar, the sole dependent of unergatives is an external argument,
which patterns with the Subject of transitive verbs, while the sole dependent of
unaccusatives is an internal argument, which patterns with the Object. According
to Burzio’s generalization (1986, 2000), a verb lacking an external argument fails to
languages’). Compare also to Russian, where there is no need for a dummy, e.g. prišlo tri čelove-
ka (there came
3SG
three man
PL
) (Malchukov & Ogawa 2011: 30).
4. Benveniste (1966: 228): “La forme dite de 3e personne comporte bien une indication
d’énoncé sur qulqu’un ou quelque chose, mais non rapporté à une ‘personne’ spécifique […]
il ne présente que l’invariant inhérent à toute forme d’une conjugaison […] c’est même la
forme verbale qui a pour function d’experimer la non-personne ”.
5. For further discussion and examples, see Berman (1980: 761–762), Glinert (1989: 179–
181), Kuzar (2012: 87–95), Halevy (2013: §5 and references therein). Note that Hebrew is a non-
habere language-type; therefore, the possessor, preceded by a datival clitic, cannot be interpret-
ed as the grammatical S.
6. Unlike Modern Hebrew, in Biblical Hebrew existential yeš occurs only with indefinite
subjects.
7. Morphological Case-marking has disappeared in Hebrew, as in many languages elsewhere,
or in some cases replaced by adpositional markers, e.g. definite nouns in O-position are preced-
ed by the DOM 'et .

Non-canonical ‘existential-like’ constructions in colloquial Modern Hebrew 31
assign accusative Case. Based on a structural analysis of the construction at hand,
and in line with CG approach, I aim to show that, contra to what is entailed by
Burzio’s generalization, the postverbal NP in our construction is not interpreted
as an Object (Patient/Theme) and does not function as one; rather, as will be ex-
plained, its status is construction-specific or part of the grammaticalization of the
clause-type construction.
Across languages, Case, agreement (or lack thereof) and constituent order
generally serve to mark grammatical relations. However, as will be demonstrated
below, these features also have much to do with information structure (Givón
1976b; Siewierska 2004; and others). In many languages defined as SV, existen-
tial/presentational sentences place the S′ in a postposed position (conventionally
in Object position). However, S′ may apparently play a role in verb agreement –
though, as will be further argued, contrary to a canonical Subject, it does not
govern agreement but attracts it – as in the case of English and German, where
the verb generally agrees with the S′, as opposed to French il y a sentences, where
it does not.
8
So far these constructions have received little attention in the study
of contemporary Hebrew.
9

The phenomenon whereby a subset of unaccusatives (and some unergatives)
appear with a S′ that is deficient in topicality and behaves like an O, yet in some
cases attracts agreement (as will be argued below), is commonly described in the
literature as a case of mismatch between morphological and syntactic alignment.
Constructions of this kind feature in recent literature about grammatical asymme -
try (A. Malchukov 2008, among others), which has been widely discussed in the
literature on impersonals and unaccusativity, most notably in Romance languages
(D. Perlmutter 1983; B. Levin & M. Rappaport-Hovav 1995).
It is unsurprising that these constructions exhibit inconsistency and instabil-
ity, both synchronically and diachronically, across many languages. For example,
in presentational constructions in colloquial English, the S′ can appear in the ac-
cusative case, e.g. There’s him, and there’s you and me (D. Bolinger 1977: 116), and
it does not always control agreement with the existential verb, e.g. There’s some dif-
ficulties (T. Givón 1990[1984]: I, 380, II, 743–744). In CMH, these constructions
likewise exhibit indifference to S-P agreement in many cases (i.e., the predicate
does not agree with the S′ but is realized in the neuter invariable form), though
in standard ‘normative’ Hebrew, agreement with S′ is consistently maintained.
However, both standard and colloquial MH conventionally mark the S′ as an O
8. In French the structural changes involve word order and agreement (but not Case).
9. But see Kuzar (2012: Ch. 3) and references therein to his two previous papers (in Hebrew)
on this issue.

32 Rivka Halevy
when definite, which contrasts with the default nominative-accusative alignment
in the language.

Nonetheless, unlike in “pure” existentials and statements of possession, where
this atypical Case-marking is conventionalized, the particular existential-like
construction at issue shows variability in both Case-marking and agreement, as
shown in (1).
(1) a. niš'ar 'et ha-'uga me-'etmol
remained
3M.SG
DOM the-cake
F.SG
from-yesterday
(There’s the cake left from yesterday; lit. 0-remained the cake…)
b. niš'ara ha-'uga me-'etmol
remained
3F.SG
the-cake
F.SG
from-yesterday
(There’s the cake left from yesterday; lit. remained the cake …)
c. niš'ar ha-'uga me-'etmol
remained
3M.SG
the-cake
F.SG
from-yesterday
(There’s the cake left from yesterday; lit. remained the cake …)
d. *niš'ara 'et ha-'uga me-'etmol
remained
3F.SG
DOM the-cake
F.SG
from-yesterday
(There’s the cake left from yesterday; lit. remained the cake …)
In some cases, S′ is marked for accusative case, as in (1a) for example, and in
other cases it is not, as in (1b) and (1c). Agreement shows variability as well: the
predicate may display agreement with the S′, as in (1b), or fail to agree with it, as
in (1a) and (1c). The choice between the two options depends on register (non-
agreement and inclusion of -'et being typical of colloquial Hebrew), on the speak-
er’s idiolect, and to some extent on the semantics/pragmatics of the predicate and
the postverbal NP (as will be discussed below). It is important to note that there
is partial correlation between the two parameters: an accusative marking of S′
precludes verb agreement with it, as shown in (1d). This kind of instability and
inconsistency in Case-marking and agreement are a prominent characteristic of
the construction under investigation. A. Malchukov & A. Ogawa (2011: 39) ob-
serve that the loss of S coding properties proceeds in the following order: posi -
tion (constituent order) > agreement > Case. And indeed, as will be shown, these
three forms of marking interact with each other in our construction.
The main questions addressed in this study pertain to: (i) the meaning and
structure of the construction at hand; (ii) the coercive force of the construction
as a whole; (iii) the speaker’s perspective and the communicative function of this
construal.
This study is based on and substantiated with data attested in the spontaneous
speech of native speakers: conversations in which I participated or which I over-

Non-canonical ‘existential-like’ constructions in colloquial Modern Hebrew 33
heard, and chats I collected from the internet.
10
However, my data do not amount
to a corpus-base, and therefore it is impossible at this point to draw definite con-
clusions about the degree of the phenomenon’s entrenchment in the language.
The paper is structured as follows: Section 1 introduced the existential-like
construction in CMH with cross-linguistic reference to its equivalents in prom-
inent European languages, and set out the main questions of the study and the
data used; Section 2 provides a semantic classification of the situation types and
predicates appearing in the construction at issue; Section 3 introduces the ‘coer-
cive force’ of the (existential) construction and deals with its semantic scope; Sec-
tion 4 reviews and discusses the morphosyntactic properties of the construction
in CMH; Section 5 suggests a structural analysis of the construction and discusses
the typological significance of this analysis for analytic inflectional languages of
the SV type; Section 6 addresses the construction from the functional sentence
perspective and the speaker’s perspectival choice with respect to the construal of the
event and state of affairs, with emphasis on the controversial status of the post-
verbal NP; Section 7 concludes and summarizes the main arguments of the paper.
2.
A semantic classification
It is possible to delineate four subclasses of situation types and lexical predicates
participating in the existential-like construction under investigation, though there
are also grey areas where the distinction between the subclasses is not clear-cut:
Class I: statements of occurrence and disappearance, (in)sufficiency, com-
mencement and ending (and related “negative presentationals”), e.g.,
11
(2) qara l-o bediyuq 'et ma še-xašavti (Fr. il lui est arrivé)
happened
3M.SG
to-him exactly DOM what that-I-thought
(Exactly what I thought would happen to him, happened to him;
lit. 0-happened to-him exactly what I thought)
(3) hispiq l-i ha-be'ay-ot ba-'avoda
sufficed
3.M.SG
to-me the-problem
F. P L
at-the-work
(The problems at work were enough for me; lit. 0-sufficed to me the problems
at work)
10. In order to simplify matters for non-speakers of Hebrew, the context in which the examples
were uttered is presented only in brief. For reasons of space, I also decided to omit reference to
the discourse in which these utterances appeared.
11. See Kuzar (2012: 92–103).

34 Rivka Halevy
Class II: “informationally light” predicates in impersonal passive form, such
as ‘be said’, ‘be written’, ‘be published’, ‘be determined’, ‘be informed’; ‘be accus-
tomed’, ‘become known’ etc., e.g.:
(4) katuv 'et kol ha-šlab-im ba-“help”
written
3M.SG
DOM all (of) the-stage
M.PL
in-the-“help”
(All the stages are written in the ‘help’ [section] lit. 0-is-written all
the-stages…)
(5) lo yadua' 'et kol ha-prat-im
not known
3M.SG
DOM all the-detail
M.PL
(All the details are not known lit. 0-is-known all the-details)
Class III: a mixed lexico-syntactic group of predicates in modal-evaluative func-
tion,
12
e.g.:
(6) 'adif 'et ha-'avoda ha-zo't
preferable
M.SG
DOM the-job
F.SG
the-this
F.SG
(This job is preferable; lit. 0-preferable this job)
(7) mat'im et ha-tsva'im ha-'ele ka'n
suit
3M.SG
DOM the-color
M.PL
the-these here
(These colors suit here; lit. 0-suits these colors here)
Class IV: statements involving psych-perception and physical condition pred-
icates affecting sentient animate beings, usually followed by a facultative dative
‘experiencer’, e.g., ‘understood’, ‘seem’, ‘be remembered’, ‘be familiar’; ‘feel like’,
‘ache/hurt’ etc.
(8) nidme (l-o) 'et ze /'et ha-dvar-im ha-'ele
appear
PTCP.3M.SG
(to-him) DOM this/DOM the-thing
M.PL
the-these
(He’s imagining it/ these things; lit. 0-appears (to-him) this/these things))
(9) ba' l-i 'et ha-'agil-im ha-'ele
come
3M.SG
to-me DOM the-earing
M.PL
the-this.
PL
(I feel like [having] these earrings; lit. 0-feels to-me like these earrings)
(10) ko'ev l-o kol ha-guf / 'et ze 'axare 'imun
hurt
3M.SG
to-him all-the-body
M.SG
/ DOM this after training
(All his body hurts/ it hurts after a training session; lit. 0-hurts to-him all the-
body/it hurts him after a training session)
Semantically, the last subclass constitutes an intermediate case between personal
and impersonal constructions, as it involves an (overt or covert) animate (but
12. See Kuzar (2012: 103–113).

Non-canonical ‘existential-like’ constructions in colloquial Modern Hebrew 35
non-agentive) participant. That is, although the Predicate appears in the neuter
invariable (impersonal) form, there is an animate entity conceived as experienc-
ing or as affected by a feeling/perception in his/her body or mind. However, as in
the other subclasses listed above, the NP denoting the sentient ‘experiencer’ ap-
pears in the dative case and does not function as the grammatical S, so (synchron-
ically, and perhaps also diachronically) it is misleading to call it a ‘dative-subject’
(or ‘oblique subject’) of the Predicate.
In fact, Hebrew can, though infrequently, form an active (transitive) VS
construction in which the human participant is an agent, yet the predicate ap-
pears in the neuter invariable form, exhibiting a tension between the impersonal
grammatical S incorporated in the inflected verb and the animate pronominal
postverbal Subject, e.g. domani [dom(e)-ani], meaning ‘I imagine’, lit. ‘imagine-0
(invariable SG.M PTCP verb)-I’.
In what follows, it will be argued that the common denominator of all in-
stances of this construction is their existential-like meaning.
3.
The ‘coercive force’ of the construction and its semantic scope
Construction Grammar (CG) is a functional approach that posits only one level
of syntactic representation and assigns meaning not only to words but also to
the constructions in which they occur (Ch. Fillmore 1988 and W. Croft 2001,
2003, A. Goldberg 1995, 2003, 2006, among others). According to this approach,
language is a gradient and multi-dimensional system. A construction may share
properties with another construction in one dimension, and with a different con-
struction in another dimension. Specifically, an S or O can display more of the
properties typical to its category, or less.
At first glance, the behavioral and coding properties of our construction may
seem to be lexical in nature, related to the verb-classes involved. But on closer
inspection, it is clear that they have to do with the nature of the construction
as a whole. The idea that the meaning of a sentence depends not only on the
meanings of the individual words of which it is made, but also on the meaning of
the construction as a form-meaning-function unit, is an essential concept in the
constructionist approach. In this vein, it is assumed that the grammatical class
of elements that can realize functions in various constructions, and the restric-
tions applying to them, are “derivative from the constructions that define them”
(W. Croft 2001: 85). Accordingly, the meaning of our construction is a property
of the construction as a whole. More than this, the construction has a coercive
force (P. Lauwers & D. Willems 2011): its meaning is forced upon the predicates
it includes, suppressing any polysemous meaning. In our case, the existential

36 Rivka Halevy
construction as a form- meaning-function unit imposes its properties on the sen-
tences at hand, which are all construed from a similar perspective.
As shown above, our construction is patterned primarily around verbs ex-
pressing existence, appearance, disappearance, or the beginning or termination
of a state of affairs. Such predicates center on the process itself and are thus com-
patible with the existential meaning of the construction. ‘Informationally light’
verbs, whose core meaning is depleted to yield a more general meaning, are also
potential members of this category. All the same, as has already been pointed out,
not only unaccusatives can appear in our construction but also some unerga-
tive verbs that are highly compatible with the meaning and function of the con-
struction. In fact, it seems that there is no semantic subclass of intransitive verbs
completely excluded from our construction, as long as the verb’s lexical meaning
is capable of being suppressed by the ‘coercive power’ of the construction as a sin-
gle form-meaning-function unit.
13
More specifically, predicates occurring in this
construction are part of a semantic network, or ‘radial category’ (G. Lakoff 1987),
structured around the core meaning of assertion of existence, assertion that ‘such
and such actually occurred’ or a modal-evaluative assertion of an (un)expected
or (un)desired state of affairs. On the fuzzy border of this category one finds pol-
ysemous verbs whose meaning is suppressed by the overall meaning of the con-
struction. To illustrate this, compare the following pair of examples. In the first,
the lexeme nigmar displays its core meaning of completion, whereas in the second
it takes on a non-existence meaning which is imposed by the construction:
(11) a. ha-šiputs nigmar sof sof
the-renovation
M.SG
ended
M.SG
finally
(The renovation process has finally been completed; i.e., started and
finished)
b. nigmer-u ha-teruts-im
finished
PL
the-excuse
M.PL
(No more excuses, i.e., further excuses do not exist)
Likewise in the following pair, where in the first the lexeme ba (‘come’) displays its
core meaning of arrival, while in the second it is lexicalized
14
in a modal function
of describing a desired state of affairs, e.g.,
13. Lambrecht (2000: 623) notes that the class of predicates participating in ‘sentence fo-
cus’ sentences is an open class. For a similar observation regarding French, see references in
Creissels (2008: 36).
14. Compared to the plain construction the existential-like construction frequently triggers a
metaphoric meaning.

Non-canonical ‘existential-like’ constructions in colloquial Modern Hebrew 37
(12) a. ba l-i 'oreax me-xul
come
3.M.SG
to-me guest
M.SG
from-abroad
(A guest from abroad comes to me)
b. ba l-i 'et ha-'uga ha-zo't
come
3.M.SG
to-me DOM the-cake
F.SG
the-this
F.SG
(I feel like having this cake; lit. 0-comes to-me this cake)
As for the S′ constituent, in spite of being referential (generic nouns are com-
monly overridden by the existential construction),
15
it does not control the event,
morphologically or semantically. More particularly, the predicate is indifferent to
the involvement of S′ in the event, as evident from its invariable form, which ex-
cludes any reference to the S′ constituent.
4.
Behavioral and coding properties of the construction in CMH
16

4.1 Overview
This section will discuss the following properties of the construction:
a. P-initial constituent order.
b. Tendency towards cohesion between P and the postverbal NP (S′) similar to
the cohesion between a verb and an internal argument and to some extent
also to the morphosyntactic and lexical cohesion in phraseological units.
c. Tendency towards reduced control of verb agreement (especially in colloquial
speech), where P occurs in the invariable-neuter form, yielding a morphosyn-
tactic and logical tension between the semantic S′ and the grammatical S.
d. An accusative particle is occasionally inserted before a definite, pronominal
anaphoric/deictic S′ constituent (sometimes even after invariable nominal
predicates, typically adjectival predicates
17
).
e. While a plain S constituent bound by a matrix antecedent can undergo pro-
drop (‘equi omission’), the ‘hybrid’ S′ in the utterances at issue is not omitted
but tends to recur in a pronominal accusative form.
15. Cf. Givón (1976: 173): “many languages can introduce indefinite non-generic nouns as sub-
jects only in existential constructions”.
16. See Onishi (2001) for the parameters and properties of “non-canonically marked core ar-
guments”, in languages from different families.
17. Historically, Hebrew adjectives are participial verb forms inflected for past and future tense
(in classical Hebrew there is no separate adjective category).

38 Rivka Halevy
f. Even when S′ is fronted, playing a role of contrastive-Subject focus, it fre-
quently retains its irregular Object-like marking.
g. On a par with the backgrounding of S′ human participants occurring in this
construction are often conceived as undergoers or ‘experiencers’, frequently
preceded by a datival clitic and infrequently by the accusative marker (though,
as noted before, it is misleading to analyze such NPs as “oblique-Subject”).
4.2
Discussion
4.2.1 Constituent order
Like classical Arabic, Hebrew is historically a VS(O) language. However, in
present- day Hebrew, as in modern spoken Arabic, the default order is SV(O), ap-
parently due to the influence of European languages.
18
Nevertheless, present- day
Hebrew retains some flexibility in constituent order. As noted above, unlike in
European languages such as English, German and French, P-initial order in MH
is not limited to existential-presentational sentences, nor to passives and unaccu-
satives as opposed to transitive and unergative verbs, as is sometimes suggested,
especially by generativists (e.g., U. Shlonsky 1997: 163).
19
For instance, note the
following ‘existential-like’ utterance with an unaccusative (or precisely anticaus-
ative) predicate, that is excluded in the English ‘subject inversion’ construction:
20

(13) nišpax l-i mayim 'al ha-maxšev
spilled
3M.SG
to-me water
M.PL
on the-computer
(Water spilled on my computer; lit. 0-spilled to me water on the computer)
P-initial order in present-day Hebrew is conventionally found in collocations and
various phraseological units, as well as in narrative referring to entities that are
not known, given or previously mentioned.
In languages of the SV type, subject inversion is considered a marked con-
struction limited to intransitive verbs, notably unaccusatives and presentational
sentences, which signals the detopicalization of S (K. Lambrecht 2000; D. Creissels
2006, 2008). This analysis presupposes that, in the logical or ‘canonical’ order, S
18. The disappearance of the classical verb forms with waw-consecutive (e.g. way-yo’mer ‘he
said’; lit. and-he-said), which are initial verb-forms, may also be responsible for this change in
constituent order.
19. For examples of VS order in ‘existential-like’ construction with an unergative verb, see e.g.
(17a), (17b) below.
20. Note that in this case the postverbal NP is equivalent to the internal argument (Patient/
Theme) in the causative construction.

Non-canonical ‘existential-like’ constructions in colloquial Modern Hebrew 39
precedes V (or P), while the postverbal position is occupied by the accusative
Patient. However, since Hebrew is not a rigid SV language, there is no reason to
assume that it employs ‘subject inversion’ to signal detopicalization.
21

4.2.2
Invariability and attraction of agreement
Typically, the S-P agreement depends on the semantic feature of control, i.e., on
the degree to which the referent of the NP controls the activity in the particular
event referred to. Accordingly, S typically controls agreement when it is the Top-
ic,
22
while lack of agreement tends to be associated with a non-topical S, predom-
inantly in spoken language.
23
Agreement markers necessarily involve a semantic
reference to the agreed-with nominal (in synthetic inflectional languages like
Hebrew agreement involves morphosyntactic properties of the agreed-with con-
stituent). Indifference to grammatical agreement is frequently found in P-initial
sentences.
24
K. Lambrecht (2000) notes that lack of agreement is a cross-linguistic
characteristic of ‘sentence focus’ utterances. And indeed, it is ubiquitous in the
CMH construction under discussion, e.g.,
(14) nigmar l-i ha-solela maher. kol xameš daqot
finished
3M.SG
to-me the-battery
F.SG
fast. Every five minutes
yored l-i kama 'axuzim mi-mena
go-down
3M.SG
to-me a-few percent
M.PL
of-it
(My battery runs out quickly. Every five minutes it goes down by a few percent
lit. 0- finished to-me the battery…)
CMH even exhibits indifference to agreement in sentences like the following:
21. For word order in MH see Berman (1980, 1992); Givón (1976); Halevy EHLL (2013: §13),
among others.
22. Givón (1976b) shows that agreement arises via topic-shifting constructions in which the
topicalized NP is coreferential to one argument of the verb. He assumes that the diachronic
source of grammatical agreement is some form of ‘topic-agreement’. From a different perspec-
tive Corbett (2006), distinguishes between two types of structural agreement: morphosyntactic
agreement, and index agreement (i.e., semantic agreement, determined specifically by refer -
ence). He also shows that agreement can be a matter of pragmatics. Jespersen (1913: 169) states
that “[o]ccassionally […] the verb will be put in the sg., even if the subject is plural; this will
especially happen when the verb precedes the subject, because the speaker has not made up his
mind when pronouncing the verb, what words are to follow.”
23. See Givón (1976b); Lazard (1998: 17), among others.
24. In Classical and Standard Arabic, a verb form that precedes a nominal subject generally
appears in an invariable form of unmarked personal morpheme.

Random documents with unrelated
content Scribd suggests to you:

Már az is egy sérelem volt, hogy a vádlottal előre nem közölték a
terhelő tanúk neveit; pedig azt követelhette volna, azért ha királyné
volt is.
Ah, egész legio volt a tanuk száma, kik ellene egymás után
fölkeltek a tanúk padjáról s kiálltak a sorompók elé.
Mind azok, a kikkel valaha jót tett, kikre kincseit pazarul szórta, a
kiknek gyermekeit ápolá; a kiket a porból, az éhhalálból
megszabadítni vélt: azok mind fizetett bérenczek voltak, kik esküdtek
és bizonyságot tettek ellene, kik arczátlanúl meséltek ellene irtóztató
rágalmakat, a miknek egy ezredrésze elég arra, hogy egy nőt
megöljön. És a szegény asszony ily nagy adag méregtől sem halt
meg.
Végre suttogák, hogy most jön a főtanú. Mindenki figyelemmel,
kiváncsian nézett az ajtóra, mely a vádlottak sorompóját a
tanácsteremtől elválasztá. Az alabárdosok helyet nyitottak s a
parlament elé lépett – pirosan, egészségesen és mosolyogva –
Bergami Bertalan!
A mint a «szegény asszony» ez arczot megpillantá, fölsikoltott,
fölugrott helyéről, elfelejtkezék arról, hogy királyné, el arról, hogy
halálra vádlott; szive mélyéig sebzett nő volt, nem egyéb; futva
hagyá el az országtermet, a melybe nem is tért soha többet vissza.
A pör még azután nagyon sokáig elhúzódott, árulás, hazugság,
cselszövény, gyalázat annyi nőtt ki belőle, a mennyit a puritán Anglia
évkönyvei egy század alatt nem jegyeztek fel.
Messze földről jöttek elő becsületes idegenek, kik azért fáradtak
ide, hogy a királyné ellen emelt vádakat megczáfolják.
A királyné ellen halmozott keserűségek jogot adtak a vádlott
ügyvédeinek hasonló megtorlást venni a vádlón. IV. Györgynek meg
kellett hallania, hogy ő, kinek orgiái egy Tiberius korát idézték elő,
nincs jogosítva erkölcsök bírája lenni, hogy az ellenfél ügynökei is
képesek hasonló «zöld erszényt» tenni le a ház asztalára.

S miután ennyi szégyent halmoztak a király tanácsosai a szegény
asszonyra, miután mindent a világba szórtak ellene, a mi méltatlanná
tegye a trónon ülésre, miután 200 ezer font sterlinget kiadtak
messze földről összehordatott tanúkra, kik esküt tegyenek a királyné
szégyenére: akkor – a parlament – nem itélte el a királynét!
A bill második fölolvasásakor már csaknem egyenlők voltak a
szavazatok; a miniszterium nem bocsátá azt a harmadik felolvasásra,
hanem jónak látta elejteni. A királyné föl volt mentve.
E nap diadal volt a királyné pártjára nézve; a nép öröme
leírhatatlan volt; a városokban kivilágítottak; a királynét özöne
fogadta az üdvözlő iratoknak, a magas főrendtől kezdve az utcza
népeig.
Hanem a szegény asszonynak e diadal nem használt már.
Mert a szegény asszony néhány nap múlva meghalt.
Holta után nagy tudományos vizsgálaton alapult értekezést adtak
ki a kormánylapokban, mely által csalhatatlanul bebizonyíták, hogy a
királyné «nem» mérgeztetett meg.
Fölösleges is lett volna! Mintha nem lehetne meghalni fájdalom
és szégyen miatt?

A DEBRECZENI KASTÉLY.
Az ezerhatszázas években, ha valaki Nagy-Kállóról Debreczen felé
utazott, egy kastélyt látott elmaradni az út mellett, pár ezer lépésnyi
távolban, s ha kiváncsi volt megtudakozni fuvarosától: kié az a
kastély, bizonyosan azt a választ nyerte rá, hogy «nem tudatik».
S ha kiváncsisága megmaradt a Fejfájató csárdáig, a hol
megitattak, s ott újra föltette a kérdést a csaplárnak, attól is azt a
választ vette, hogy «nem tudatik».
S ha ekkor még inkább üldözőbe vette a tudnivágy, s elkezdett
magában Debreczenben végig vallatni ismerőst, ismeretlent, a kit
elől-utól talált: kié az a kastély? végtől végig azt nyerte rá: «nem
tudatik, nem tudatik, nem tudatik». Senki még csak abban sem
térvén el a másiktól, hogy a szenvedőleges igealak nyelvszépítő
«tatik»-ját egy szerényebb «bíz én nem tudom»-mal váltotta volna
föl.
El kellett mennie Telegdig, vagy Böszörményig, ha azt akarta,
hogy valamit beszéljenek neki a debreczeni kastélyról, a miről a
közel környékben senki sem akart tudni. Ott azután hallhatott is
annyit, hogy ki nem igazodott belőle, mi az igaz, mi a költemény.
Ha szabolcsvármegyei nemes embert kérdezett meg, az
elbeszélte felőle, hogy az a kastély valaha az Ónody úri családé volt,
a kik a kuruczokkal tartottak; az utolsó Ónody a labanczokhoz áttért
unakaöcscsét kirekesztve, minden vagyonát Debreczen városának
hagyományozta. Öcscse azonban egy éjjel a labanczokkal rajta ütött,
minden cselédjével együtt legyilkolá, s megizente Debreczen
tanácsának, hogy úgy próbáljon valaki beülni az ő kastélyába, hogy

mind így fog járni. A debreczeniek már most azt restelik, hogy nem
merték azóta elfoglalni a kastélyt; úgy hagyták üresen.
Ha pedig biharvármegyei nemest hallgatott ki a tudnivágyó, ettől
azt hallotta, hogy valamikor ecsedi tolvajok ütöttek a kastélyra, azok
ölték meg az öreg Ónodyt, mind öcsöstűl együtt, a ki soha sem
szolgált a labanczoknál. Azóta is nagyon gyanús hely az egész
kastély, s abban a hírben áll, hogy orvok tanyáznak benne; de nem
lehet ellenük erélyesen közreműködni, mert a kastély maga
határvillongás tárgya a két vármegye között. A debreczeniek azért
nem akarnak a kastély felől tudni, nehogy határozott nyilatkozatot
adva, vagy az egyik, vagy a másik vármegyét megsértsék.
A böszörményi hajduktól azt a fölvilágosítás nyerhette, hogy az
öreg Ónodyt hamis pénzverők fojtották meg az ágyában, s azóta is
ott űzik mesterségüket a kastély pinczéiben; de bírák uraimék nem
igen üldözik őket, mert bizonyosan osztoznak a nyereségben. Ezért
hallgatnak olyan nagyon felőle.
Arra fölfelé az oláhság közt aztán egyre tüneményesebb
változatok adtak helyet egymásnak a kastély felől. Tündérek,
boszorkányok, mátkaágyban meghalt menyasszonyok tanyája volt
az; a miről a vastag nyakú debreczeniek csak azért nem akarnak
tudni semmit, mert szégyenlik, hogy kálvinista létükre nem bírnak
kifogni a lidérczeken, boszorkányokon.
S ha azután a tudnivágyó utazó, mind ezen mendemondákkal
meg nem elégedve, egyszer ismét arra utazván, újra megpillantá a
rejtélyes kastély tetejét, mely alig látszott ki a terebély gesztenyefák
közül; s itt azt mondta kocsisának, hogy csapja ki addig a lovait a
fűre, míg ő a puskával egyet fordul a vidéken: abban a flegmatikus
matyó semmi rendkívülit nem talált, mert hiszen szárcsát lehet itten
lőni eleget. S engedte magára útitársát.
Elhagyott útaknak az a szokásuk, hogy azokat egyszerre benövi a
széles útilapú, mellékeiket pedig a rózsaszín fürtű réti füzény. Az

elhagyott útat még ötven év múlva is meg lehet ismerni saját
növényzetéről.
Ha az utas követte ez útmutató növényzetet, ez elvezette őt egy
pagonyon keresztűl a kastélyárokig, mely egyrészt a védelemre
szolgálhatott valaha, másrészt pedig a vadaskert körülzárására
szolgált, a mit gyaníttat a korhadt palánk itt-amott összetákolt
maradványa; most azonban a vízárok helylyel-közzel kiszakadozva,
csak az ingoványt növeli, mely be is van nőve magas, buzogányos
fejű náddal; egy zöld sánczforma mutatja, merre lehetett valaha az
út az árkon keresztűl, hanem már a fahídnak csak a vízbe vert
czölöpjei láthatók, s azon lépkedhet végig a túlsó partra, a ki ért
hozzá, s a feje nem szédülős.
A túlpartra érve, egy gyönyörű liget emelkedik ki a lankás
lapályból, csupa sötétzöld szelid gesztenyefákból, miknek
gyümölcsével ősz tájon terítve az alj; egész vadkan-csordák
legelésznek rajta, még nem is igen engedik magukat zavartatni
egyes ember közeledése által.
Az út füve itt is tapodatlan; pedig az egyenes fasor középett épen
neki visz a kastély kapujának, az egymásra boruló gesztenyelombok
eltakarják az épület homlokzatát, s épen csak a kapubejárást
engedik láttatni.
Fél szárnya a kapunak még fennáll, másik fele sarkaiból kidűlve,
régen a földön heverhet már, mert hasadékain keresztűl nőtt a
vadsóska szára s a moh és sárgavirágú szaka egészen otthonossá
tették magukat korhadó deszkáin.
Semmi erőszakos pusztítás nincsen a kastélyon; csak úgy
magában válik neki a múlandóságnak.
Teteje nincs leégve, hanem csak elrongyolva, csendes
korhadással nyitva útat esőnek, szeleknek, ablakai még a déli
oldalon tartják magukat ólomkarikáik között, itt nem törhette úgy
össze a szél, hanem egészen megvakultak már és szivárványt
játszanak a déli verőfényben.

Az udvar fűvel és vadbokrokkal van benőve, egy furcsa, kőből
faragott vízi nimfa, egy oldalán sárga rozsdával belepve, hajdani
szökőkút csigahéját tartja feje főlé, melyből most víz-sugár helyett
folyondár csügg alá; alant a medenczében még van valami víz, mely
a kövek közül szivárog elé, hanem a szép arany halacskák tanyáját
már elfoglalták a zöld hátú békák, s azok az undok gyíkforma vízi
szirének, piros tenyerekkel fejükön, a minőket ezeredik ember látott
életében; annyira magánykeresők.
A tompán viszhangzó folyosón vastagon fekszik mindenütt a por,
apró egér és patkány lábnyomokkal keresztűl-kasúl futkározva.
Az ajtók mindenütt nyitva, mert küszöbeik leszálltak idővel, s ha
valaki egyet kinyitott erővel, be nem tudta aztán tenni.
A szobákban még állnak nyitott és üres szekrények, belső
szegleteikbe különös fekete foltok tapadva: alvó denevérek. Halom
elavúlt írás végig döntve a pallón, s összerágva tudatlan egerektől. A
főteremben, melynek egyedűl van nyitható, csukható ajtaja, még ott
áll a hevenyészett deszkaravatal, melyen a meggyilkolt földesúr neje
feküdt kiterítve; onnan lehet tudni, hogy ő fekhetett itt, mert a palló
körül most is csupa viaszfoltos, a mint a gyertyák lecsepegtek; s
tudnivaló, hogy az úrnő katholika hitű volt, az úr református;… őt
nem illették meg az égő gyertyák. Egy csoport méh most is bejár a
terembe, s szedegeti össze a viaszmorzsákat. Miután a terem ablakai
még mind épek, alig lehet kitalálni, honnan jönnek ide a kis döngő
bogarkák. Röpteiket követve meglelni a toronyba fölvezető kötelet,
mely e szobába csügg alá; hanem a kötelet hiába rángatná a harang
szavára kiváncsi ember, miután a méhek azt a harangot választották
odújoknak, s azóta telerakták léppel és mézzel; legföljebb egy
harapós rajt zudítana fejére onnan fölül.
Ez volt az a csengetyű, mely sok év előtt egy éjfélen fölzavarta a
környéket vészkongásával. Mire a segítség ide érkezett, már le voltak
gyilkolva: az úrnő ágyában; egy csatlós a kútba fojtva; az úr a
csengetyű alatt, keze is levágva, melylyel a kötelet fogta. Még most

is csupa fekete a kötél vége. A túlsó falban látszik a golyó nyoma,
melylyel elhibázta a rárohanó gyilkost.
A mi vászon- és selyemféle volt a házban, azt a por és a moly
rongygyá ette már; a faneműt összeőrlötte a szú, s a téli nyirok, az
északi oldalon csak az ablakok rámái voltak még meg, az üveg és
ólom mind kihulladozott, s a nagyobb termek padmalyait meggörbíté
a beázott tetőről lecsorgó esővíz. Egy-egy zöld repkényinda benyúlt
az ablakon át a szobákba s szétterjedt kúszó ágbogaival a belső
farepedéseken.
Sehol semmi nyoma annak, hogy itt emberek tanyáznának.
Minden úgy látszik elhagyva lenni, a hogy a birtokos temetése után
maradt. A mit akkor, az általános ripsraps alkalmával el nem hordtak,
azontúl oly módon ott maradt, s nem látszott, hogy valaki valaha
mozdított volna rajta.
Maguk a pinczebejáratok kőhulladékkal félig el voltak már
temetve, a beléjök vezető vasajtók erősen berozsdásodva;
mesterség lett volna azokat kinyitni.
Az volt a léleknyomasztó kérdés, hogy ez erősen épült, szép
helyen fekvő kastélyt miért nem foglalja el senki? Ha Debreczen
városáé, miért nem teszi rá a kezét? ha igénylő örökösök vannak
hozzá, miért nem szállják meg? Kisértetek járják talán? Hiszen ha ez
a híre volna, minden héten vállalkoznék egy-egy tógátus
Debreczenből, a ki egy szál jámbor gerundiummal ellátva, idejőne
éjszakán át, kipróbálni a kísértet virtusait; a mi a fiatalság által
mindig a különösen áhított kalandok közé tartozott.
Ha pedig rablók tanyája volna e kastély, hogy nem látszik sem
körüle, sem benne emberi lény közellétének, ittjártának semmi
tanujele?
* * *
A XVII. század zavargós éveiben Debreczen városának sajátszerű
önálló szerep jutott, melyet csodálatos házi bölcseséggel végig le

tudott játszani, a nélkül, hogy csak egyszer is belesűlt volna.
Közepében a kenyértermő Kanahánnak, útjában töröknek és
tatárnak, kurucznak és labancznak, nem védve semmitől, csupán
egy betöviskelt ároktól, a min nádtetejű sártornyok álltak őrt, meg
tudott maradni jó időben, rossz időben, egyedűl saját bölcseségével
gázolva ki minden veszedelemből.
Pedig nem mondhatni, hogy a harczvágyó férfiak mind kihaltak
volna belőle.
Ép oly tüzes fiatalsága volt, mint bármely felföldi megyének, s a
mely öreg ember csimbókra kötötte az üstökét kétfelől, épen olyan
kurucz tudott lenni, mint a milyenek koronkint Erdélybe menekűltek.
Török Bálint, kit a debreczeni krónikák «kegyelmes urunknak»
neveznek, még a XVI. század első felében az egész várost a
reformált hitre vezette át s már e század közepe táján phlegmaticus
közönynyel vezették a jegyzőkönyvbe, hogy János deák, Mátyás bíró,
kegyelmes urunk Török János (Bálint nagyobbik fia) parancsából
eladott a plébániából egy darabot Csintalan Ambrus özvegyének
négy forintért; meg hogy a Szent Erzsébet kápolnája körüli elhagyott
telek eladatik a bíró s 46 senator által Hatvany Jánosnak, öt évig 100
dénárt köteleztetvén fizetni a kórházi szegényeknek; sőt néhány
évvel beljebb a század második felében már a Szent Miklós
kápolnájához tartozó pénzek, réz- és ezüst poharak, hasonló
ércztálak és keresztek, misemondó ruhákkal együtt, átadattak
Litteráti Gergely bírónak, Telegdi Szabó János esküdt és Litteráti
Márton főjegyző jelenlétében – a város régiségtárában leendő
megőriztetés végett.
Ez idők óta Debreczen a reformátusok Jeruzsáleme lett s a
magyarországi tudományosság középpontja.
1564-ben borzasztóan leégett, még pedig két izben; másodizben
a híres Szent András temploma is elhamvadt, mely nem rég cserélte
fel a keresztet a kakassal; nagy emphasissal jegyezvén meg felőle a
krónika: hogy a «kakas, mely sok év óta hőségben, hidegben, szelek

dühöngési között álomtalanúl, nappal úgy, mint éjjel, éhgyomorral,
mindenfelé vigyázva, a tűz lángjait tovább nem állhatván,
akaratlanúl lerepülni, leszállani, megszokott helyet elhagyni
hényszerűlt, ennyi vészen elbúsulva, végtelen fájdalomtól elnémúlva,
a torony hegyérőli leugrása közben, kitört nyakkal esvén a földre,
nem kedvezvén saját életének, hű lelkét kiadta, stb.» (Latin
szerkezetből fordítva.)
Ugyanekkor órák és harangok is elpusztultak.
Csak 1628-ban épült fel újra teljesen az elhamvadt Szent András-
templom, melynek nevét ekkorig a kálvinista világ is megtartotta, s
nov. 26-án pro æterna memoria följegyezteték, hogy Bochio János
bírósága alatt az egész város örvendezései között Kassa, Tarczal,
Ecsed, Zilah, Bátor, Nánás s több máshonnan jött lelkipásztorok
jelenlétében versek, éneklések, szent beszédek, imádságok közben,
úri szent vacsora kiosztása után – elhagyatván régi nevezete – a
«mindenható Istennek» ajánltatván, felszenteltetett.
Egy poros, hetivásáros napon szokás szerint ki volt tűzve a
debreczeni városház kapuja fölé a pallost viselő kéz, annak
hírmondójáúl, hogy a nemes tanács e napon törvényt tart elevenek
és halottak fölött.
Erős napok járnak! A külső tanács jónak látta a végrehajtó
hatalmat egészen bíró uramra ruházni, jegyzőkönyvbe iktatván, hogy
«mivel az úr Isten a hadakat rajtunk hozta, szabadságunkkal úgy, a
mint kellene, nem élhetünk, minthogy mintegy táborban, sőt
ugyanabban vagyunk; a mi előadja magát, tegyen törvényt felőle
bíró uram».
Első bíró uram, nemes Bachio János, ezen megtiszteltetésre
mindjárt megbetegedett, s mint a kenő asszony jövendölé, aligha
szándékozik az idők jobbra fordultáig elhagyni a házat; az egész
nagy teher nemzetes Keresztszegi Illés, második bíró uramra maradt.
Még ez fiatal, harminczon alul lévő ember volt; második bírónak
azért választatott meg, hogy a hol zűrzavaros provincia akad, oda ő

küldessék; sok volt benne a tűz, még nem törte meg az élet, épen
ilyen viszontagságos időkbe való ember volt.
De féltek is tőle és tisztelték nagyon; a tanácsban is, ha csak rá
nézett valakire, annak elmúlt a beszélő kedve; künn a piaczon pedig
csak úgy oszlott előtte a vásár, s a szegény halandó, a ki szeme elé
kerűlt, azt se tudta, melyik lábára álljon, ha megszólítá.
A piacz tele van adó-vevő néppel, mert azért, hogy a
tanácsházban az ország sorsát döntik, az embernek csak jól esik a
fonatos, meg a szaladós; s hogy az idők viszontagságai a város
étvágyát le nem hangolták, arról tanúskodik az a hosszú sor
szalonnás sátor, a melyben délig egy fia kolbász nem fog maradni.
Egy pár kofa szokás szerint összenyelvel, tanodai diákok
interveniálnak, egy kis csete-paté, egy pár bevert orr támad;
mindezt kedélyesen nézik a kapúból a darabontok, gondolván, hogy
nincs olyan veszekedés, a mely magától el nem múlnék.
A tisztelt publikumot az érdekli legerősebben az egész ülésből,
hogy lesz-e akasztás?
A porkoláb meghitt ismerőseinek kitalálta vakkantani, hogy
«Lengyel»-ért küldtek. Az a Lengyel a bakó. Vajjon égetni, seprüzni,
vagy karóba húzni visznek-e valakit?
Még bizalmasabb emberei előtt azt is kimondta a porkoláb, hogy
Igyártó uramat a Csapó-utczából vasraverve zárták el a «kettős
ajtajú» tömlöczbe.
Igyártó uram pedig tekintélyes polgár, a külső tanács elnöke, s a
városi fegyveres felkelőknek hivatalával együttjárólag vezetője, ki
csak nem rég jött haza Székelyhida alól. Vajjon mit véthetett
szegény? Másodbíró uram egyenes parancsára záratott be.
Ebből majd nagy lárma lesz! A tanácsteremben a zöld asztal
mellett ott ül már tizenegy tanácsos, a tizenkettedik helye üres; az a
fogságra vetteté.

A hosszú tanácsterem boltozatáról égő lámpa függ le, inkább ősi
szokásból, mint világosság terjesztésért, mert hiszen délelőtt az idő.
A falakon a város kegyes patronusainak arczképei vannak sorba
felaggatva; legelől Enyingi Török Bálint, mellette János fia, azután
Mélius Péter, a kedvencz lelkipásztor, kinek sírhalmán a legnagyobb
kő emeltetett, a mi Debreczenben megkapható; a daliás Báthory
Gábor, a kinek festett képe is oly szép, hogy mikor asszony személyt
kell törvényben esketni, mindig szólongatni kell, hogy ne bámúljon
arra a képre; azután a dicső Bethlen Gábor arczképe, kire nem lehet
könnyes szem nélkül tekinteni. A legújabb kép pedig Rákóczi
Györgyöt és nejét Lorántfi Susánnát ábrázolja, kik mindketten nagy
jóltevői a városnak és szent ekklézsiának.
Nem kevésbé érdemteljes személyek azok, a kik eleven alakban
az asztalnál ülnek: Ferenczy János, Guthi József, Fodor Jónás,
Komáromi Péter, Hadházi László és a többi, a kiknek a nevei nem
fognak olyan gyakorta előfordúlni, de a kik azért mind érdemes,
vótummal és consultatióval bíró tanácsosok, tehát a kiket azért nem
szükség megvetnünk.
A mint a városház tornyában az óra a kilenczet elütötte, abban a
perczben megnyilt a mellékterem tölgyfa ajtaja s belépett rajta
nemzetes Keresztszegi Illés uram; saját maga hozva hóna alatt a
szükséges irományokat, s a mint az elnöki székhez ért, a mint az
irományokat letette az asztalra, mindnyájan felkelének, de nem
azért, hogy neki jó reggelt kivánjanak, hanem hogy vele együtt
rázendítsék a szent éneket, mely nélkül tanácsülést meg nem
kezdtek akkor:
«Jővel szent Lélek úr Isten!
Töltsd bé lelkeinket épen
Mennyei szent ajándékkal,
Szívbeli jó tudománynyal.»
Az ének alatt ráérünk Keresztszegi arczát és termetét megitélni.
Szokottnál magasabb, erőteljes férfi, kinek mutatóújja alatt

behorpadt a jegyzőkönyv táblája. Hosszú fekete haja, csigákba
csavarintva, lepi el széles vállait, magas, domború homlokáról ezüst
körfésűvel lévén hátrafelé simítva; homlokán egyetlen redő sincs
még, de a két vastag fekete szemöldök mégis haragos tekintetet ad
annak, a mit a halavány, simára borotvált arcz sem szelidít, s a
szokatlan hosszú, kétfelé elnyuló bajusz pedig épen félelmessé
teszen. Nagy része van e kifejezésben a kétfelé váló csontos állnak,
s a kemény, égető tekintetű fekete szemeknek, melyek még a Veni
Sancte alatt is oly hatást gyakorolnak a jelenlevőkre, hogy
némelyiknek torkán akad a hang.
Az ének után biró uram erős, mély hangon e szókat mondja:
«A mi segedelmünk jőjön az Úrtól.»
S azzal int, hogy üljenek le.
Mindnyájan leülnek; csak Guthi József tanácsos marad állva, a
legbecsületesebb férfiak egyike Debreczenben, mindennemű erények
birtokosa, a mikbe csak a vitézség nincsen befoglalva. Pedig ha az
ember így ránéz, azt hinné, hogy ő az a híres Csukat Pál, a ki a török
bajvívót saját öklével megpofozta – már tudniillik a török öklével; –
oly szörnyű termete, vállai, széles melle, három sor ezüstgombbal, s
kövér, piros orczája, kifordult tokával sima állán alul; két bajuszvége
hegyesen felfelé kenve, a századot látszik híni sorompóba – és mégis
valahányszor a biró szemeire tekint, mindannyiszor elfelejti oratiója
elejét, s csakis az által sikerül szóhoz jutnia, hogy elvégre tekintetét
nagytiszteletű Mélius uram rámában álló képéhez emeli, mintha azt
interpellálná e szavakkal:
– Nemzetes másodbiró uram, előttünk itt egy üres szék vagyon.
– Én is úgy látom, felelt rá lakonice a biró.
– Miért vagyon e szék üresen?
– Miért nem tetszett ráülni?

E humoristikus válasz annyira kivette a kerékvágásból Guthi
József uramat, hogy e mondásra – re infecta – leült a helyére.
Azonban helyette felpattant az üres szék mellett ülő tanácsos,
nemes Fekete István uram, s öklével maga elé ütvén, kissé borizű
hangon egyenesen a dolog velejére indult, mondván:
– Miért nem ül közöttünk Igyártó Mihály uram? Miért fogatta el
kegyelmed? Miért záratta a kettős ajtajú tömlöczbe?
A biró igen csendes, nyugodt hangon válaszolt.
– Nemes tanács! Igenis, én zárattam be Igyártó uramat; hanem
ez olyan ügy, a mivel nem szabad kezdenünk a tanácskozást. Először
azért nem, mert extra seriem esik; másodszor azért nem, mert ha mi
e kérdés felett egymás közt összezördülünk, akkor hogy itélhessünk
majd higgadt lélekkel a közönséget érdeklő ügyekben. Első a
közönség, aztán a tanács. A legutolsó koldus dolgát is elébb kell
elintéznünk, míg a tanácsbeliek ügyeire kerülne a sor. Tessék odáig
türelemmel lenni.
E szavakra az egész tanács szépen elcsendesült. Biró uramnak
ime igaza van. Az elfogott tanácsos ügye marad az ülés végére.
Biró uram, az elcsendesülés után, kibontá magával hozott aktáit;
az irásban foglalt tudósításokat felolvasá a tanács előtt.
Primo. A felséges fejedelemtől megérkeztek egynémely czéhek
«okos levelei»; azok jegyzőkönyvbe tétetnek.
Secundo. Erdélyi országgyülésre két követet küld a város, azok
már elutaztak, járjanak szerencsével.
Tertio. Németországi akadémiákra kiküldött hittanuló ifjak után
pénzt kell küldeni. Istennek tetsző dolog. Küldessék a pénz
aranyakban, tallérokban és polturákban.
Quarto. A budai nagyvezér két kocsislegényt kér, a kik az ő
ostoba kocsisait magyarosan hajtani tanítsák. Küldessék neki.

Tanuljanak valamit a magyartól.
Quinto. A mátai elhagyott puszta, melyet Mustafa bég, mostan
Teffter Tihaja magáénak tartott, a török biró, szolnoki kadi által,
Keresztszegi uram sürgetéseire hatvan tanú vallatása után
Debreczen városának visszaitéltetett. Szép a töröktől, hogy ilyen
kétséges pörben a magyarnak adott igazat, nem a hite és
nemzetbeliének. De a biró uram is dicséretet érdemel, a miért ezt
kieszközölte.
Mind a kadi, mind a nagyvezér itéletei e pörben a város
levéltárába tétetnek, s a másodbiró iránti elismerés jegyzőkönyvbe
tétetik ugyanazon Fekete István uram által, a ki az utolsó ügyben
legkeserűbben fog ellene harczolni.
Ezek után, rendre következvén, a város syndicusa, nemzetes
Tóth Jónás uram előadá, miszerint Aranyos Márton uram feleségét
és hajadon leányát mult vasárnap istenitisztelet alkalmával olyan
ruhában látták a szentegyházban palam et publice megjelenni,
melynek dereka elől ki volt vágva, úgy hogy mindkettőjüknek vállaik
kilátszának belőle.
Ez előadásra az összes tanács nemes indignatiója tört ki:
– Hivassék elő Aranyos Márton! szólt biró uram, mire a legifjabb
tanácsos fölkelt, s két darabant kiséretében beállíttatá a vádlottat, ki
közönséges viseletű polgár ember volt, tisztességesen kékbe öltözve.
Nagyon szégyenlette magát a jámbor a tanács előtt.
– Hát kegyelmed nem átallja magát olyan bolonddá tenni, szólt
hozzá atyai feddő hangon biró uram, hogy feleségéből és leányából
maskarát csináljon, s még őket a templomba küldje, Isten
csudájára?
– Feddjenek meg, érdemes tanács uraimék, szólt töredelmes
hangon a pirongatott, én vagyok a hibás. A Mitri görög Bécsbe
utazván, minthogy az asszonycseléd nagyon tribulált már rajtam,
hogy hozatnék nekik valami olyast, a mi még e városban senkinek

sincsen, rábíztam, hogy hozzon hát nekik valami szép nevezetes
ruhát, a miben megnézzék őket. Hozott is a lélekáldotta; azt mondta,
hogy Bécsben ezt széltére viselik; tetszik tudni, én szabó nem
vagyok, nem értek a ruhaviseléshez, de csak mégis huzódoztam biz
én, mikor a fehérnép felvevé előttem azokat a kantusokat, s láttam,
hogy milyen nagy hiányosság van rajtuk onnét felül! Váltig is
protestáltam, hogy lehetetlen, miképen e helyett még valami tarka
kendő ne takartassék a vállakra, de Mitri görög mind azt állítá, hogy
csak azon módon puczéron hordják azt a bécsi dámák is mind, még
a herczegasszonyok is; a hajukat pedig behányják liszttel hozzá; de
ez már mégis el nem hivődött. Így menének ki az utczára az én
asszonycselédeim; a mit én nekik előre megmondék, hogy az lesz
belőle, botránykozás lesz belőle, biróság lesz belőle. Már most
büntessenek kegyelmetek tetszésük szerint, hibás vagyok; csak az
asszonycselédet kiméljék.
– Kegyelmed nagy ostobaságot követett el, szólt biró uram
szigorúan; a nemzet megtartója a tiszta erkölcs és az ősi szokás;
kegyelmed vétett mind a kettő ellen, mert viseletet hozott a városba,
mely a szeméremmel ellenkezik s idegen bőrt ád ránk tulajdon
hazánkban. A mi asszonyaink keblének fehérségét nem azért
teremté Isten, hogy azzal kérkedjenek, hanem hogy az alatt
virtusaikat őrizgessék. Van mi nekünk becsületes viseletünk, a kinek
módja van hozzá, kifűzheti gyöngysorokkal; himet varrhat rá
kófiummal, megrakhatja arany, ezüst sujtással két oldalra; úri
hölgyek, fejedelemnők viselik azt; nézze meg bár kegyelmed ő
nagysága Lorántfy Susánna fejedelemasszony képét a rámában,
nem találja-e, hogy ősi viseletünk fejedelmi tekintetet ád neki?
micsoda ördög sugallja azt az asszonynépnek, hogy idegen után
kapkodjon? Nem kegyelmed bűnös, hanem az asszonyok. Ismerem
ezt a nácziót. Mindig az idegenen kapnak s új erkölcsöket igyekeznek
hozni a közönségbe. De tapasztalni fogják, hogy mi ez igyekezetet
meg fogjuk tudni törni. Kegyelmed e bolondságért fizet a városi
betegek házának tizenkét magyar forintot birságul; leánya, minthogy
még hajadon, nehogy a büntetésben becsületének kárát vallja, arra
itéltetik, hogy egy esztendeig a szülői házat elhagynia ne legyen

szabad. Felesége azonban három vasárnap egymás után a
templomajtóban ekklézsiát fog követni azon botránykozásért, melyet
ime okozott. Fizethet kegyelmed s azzal menjen Istennek szent
hirével.
Aranyos uram, mint ki attól félt, hogy a fejét levágják,
könnyebbült szívvel vonta elő erszényét, lefizetvén belőle a tizenkét
forintot, a többiekre nézve azt mondá, hogy ők keresték, jól esett
nékiek. Nyilván jól esett neki, hogy leányán semmi nyilvánvaló
kiczégérezés ezért nem történt, ámbár annak nagy büntetés lesz, ha
egy esztendeig nem szomszédolhat.
Ez itélet is a tanács határozatai közé tétetett, jövendő
szabályképen.
– A mi pedig Mitri görögöt illeti, erre nézve az határoztassék,
hogy a mint a városba bévett tizenkét görög közül egy deficiál,
annak helye más göröggel be ne ültettessék; inkább veszítse a város
azt a pénzt, a mit ők a lakási engedelemért fizetni szoktak.
Ez is kegyetlenül a törvénybe iktattassék.
E közben sarkantyús lépések s kardcsörtetés hangzának a
tanácsterem ajtója előtt, s midőn az felnyittatott, egy sugár, délczeg
fiatal lovag lépett be azon, a hajduvezérek akkori egyenruhájában,
világoskék aranyzsinoros dolmányban, melyre kurta pánczéling volt
felöltve, aranycsillagocskákkal; halhátú sisakját nagy kerecsentollal
kezében tartá, valamint másik kezében lehúzott vaskeztyűit.
Fiatal, szabályos arcz volt; erdélyi viselet szerint üstöke
homlokára csavarintva, s fürtös haja, mely szőke volt, mint selyem,
gazdagon omlott vállaira. Egész viseletéből meglátszott az úr, az
előkelő körök ifja, ki fejedelmi udvaroknál tanulta meg, hogyan kell a
fejét magasan hordani – közrendű emberek előtt.
Keresztszegi uram felállt előtte s fele útjáig eléje ment; ott az
úrias hátratartással eléje nyujtott kezet férfiasan megszorítá, s a
jövevényt e szavakkal mutatá be az érdemes tanácsnak:
Ő

– Ő nagyságának alvezére, Albisi Zólyomi Dávid uram ő
kegyelme!
Mire a tanács tiszteletteljesen felállt és meghajtá magát.
Hanem azután, mikor biró uram kézen fogva a lovagot, az üresen
álló székhez vezeté, a honnan Igyártó uram hiányzik s oda, nyájasan
kinálkozva, leültette maga mellé, már akkor Káva János uram
türelmének csakugyan vége szakadt.
Káva János uram város fürmendére volt, s ilyenformán
megilletőnek vélte, hogy ő intézze ezen kérdést biró uramhoz:
– Avagy és valjontén nem volnának-e nekünk olyan statutumaink,
melyek megtiltják katonarendbelinek a tanács üléseiben résztvehetni
és székkel bírni?
A most érkezett lovag ezen nagyon nem nyájas észrevételre
kezdett feszengeni helyén, mint a ki szeretné mindjárt Brennust
játszani a kivont karddal; hanem biró uram megnyugtatá őt,
csendesítőleg intve fél kezével, s egyszersmind megfelelve syndicus
uramnak:
– Bölcsen tudom, mi vagyon a statutumokban; hanem tessék
csak felütni a jegyzőkönyvet, de dato trigesima prima Augusti, anno
Domini 1606-ról, ott majd meg tetszik találni a tanácsnak azon
decretumát, hogy a midőn katonai ügyekről forog fenn kérdés, öt
vagy hat hadnagy köztünk lehessen «törvényben».
Ez volt az, a mitől legjobban fáztak a körültekintő urak. Ketten-
hárman süvegeik után kezdének nyúlni; ősi szokás lévén, hogy ha a
tanácskozás vagy zajossá talált lenni, vagy oda nem tartozó idegen
elemek vegyültek a terembe, vagy ha a leszavazott kisebbség fel
akarta forgatni a többség határozatát, olyankor a tanácstagok
föltették fejükre a süveget, e szóval: «most már nem tanácsház,
hanem kocsma», s a mi azontúl történt, az megszünt hivatalos
színnel bírni.

– A ki süvegét felteszi, votumát veszti! szólt szárazon
Keresztszegi uram, ki nagyon is bizonyos volt arról, hogy nézetei
többséggel birnak a tanácsban. Most már, ha kivánják kegyelmetek,
elővehetjük Igyártó Mihály uram ügyét.
– Most már! dohogott süvege mellől Káva uram; minekutána a
fejedelem hadnagya itt ül közöttünk, a kit kénytelenek vagyunk
respectálni. Az pedig még elébb bebizonyítandó volna, hogy vajjon
katonai ügy-e Igyártó uram dolga, vagy sem?
– A ki fegyverrel ment a táborba, s onnan fegyverrel megszökött,
sőt még a többi bandéristákat is hazajövetelre izgatta.
– Mi nem küldtük a bandériumot a táborba azért, hogy ellenség
elé állítsák, csupán az élelmi szerek őrizete és kisérgetése végett; a
mint őket csatára akarták tenni, szabadok voltak a hazajövetellel.
– De ők azt nem tették; Igyártó egyedül jött haza.
– Nem tették, mert féltek a hadi regulától; de Igyártó uram
példát adott mindenkinek, hogy mikor a vezérek törvénytelenséget
kivánnak, akkor nekik ellent kell mondani.
– No az ugyan szép lenne! kiálta közbe boszus nevetéssel
Zólyomi Dávid.
– Meddő vitatkozás ez! szólt kategorikus hangon Keresztszegi.
Ellenség előtt állunk, akkor katonatörvény határoz. Köszönjük meg,
hogy Igyártó uramat mixta commissio itélheti el; mert bizony
mondom, ha hadi törvényszék elé állítják, akkor gonoszabb sorsa
lesz. Hozzák fel a rabot.
A porkoláb és négy darabant sietett a vádlottért, kit nehány percz
mulva a tanács elé kisértek.
Igyártó uram kisded termetű, szelid felemás képű ember volt;
arczán azt a sajátságos bátorság kifejezését viselve, melyet újabb
időkben politikai bátorságnak neveznek. Nem a csaták hős

elszántsága ez, hanem azzal igen közel testvér, a békehirdetés
merészsége háború idején.
A kisded férfi kezei és lábai, nagyobb mutogatás kedveért, még
meg is voltak lánczolva; pedig bizony különben sem futott volna ő
sehová.
– Igyártó Mihály! szólt hozzá Keresztszegi kemény, szigorú
hangon, kegyelmed azzal vádoltatik, hogy a tábort engedetlenül
elhagyta, s a bandériumot is hasonló tettre biztatta. Ezért állíttatott
elénk, hogy adja elő okait, miért cselekedte ezt; mentse magát, ha
tudja; ha nem mentheti, viselje itéletét.
Igyártó végig mosolygott előtte ülő tiszttársain, mintha
különösnek tartaná, hogy azok most ő fölötte törvényt tartanak.
Azután bátran, szilárdul szemébe nézett az elnöknek, s szólt, mint
következik:
– Nemzetes másodbiró uram! tudjuk azt nagyon jól mind a
ketten, hogy nem az én vétkemről, vagy a kegyelmed haragjáról van
most szó, hanem városunk lételéről, vagy nem lételéről. Nem vagyok
én az a csunya gyáva ember, a ki elszalad a csatarendből, mivel hogy
a bőrét félti; nem is érdemlem meg, hogy miattam azt mondják
városunkról, a mit annyiszor hánynak elénk a délczeg hajdú
szomszédok: «Ti debreczeniek nem törődtök az ország bajával, ti
nektek csak arra van gondotok, hogy jó nagy hasat neveljetek, ti
nem segítitek sem a császárt, sem a fejedelmet; akármelyik győz, az
ti nektek mindegy, csak ti jól legyetek lakva; nem is hiszszük, hogy ti
is Árpáddal jöttetek volna ki; a tatárok felejtettek itt benneteket;
azokból lettetek». Nemde, nem kegyelmed mondott-e ilyeneket
szemünkbe, kegyelmes Zólyomi Dávid uram?
– Né! Még ő fog perbe engem! kiálta fel, levett sisakjára ütve a
lovag, gúnyosan.
– A vádat sokszor és régen halljuk már: «Debreczen nem vesz
részt a háborúban». Igaz; de nem azért, mintha Debreczen fiainak
öklében nem jól állna a kard, hanem azért, mert a hadba elegyedés

Debreczen missiójával homlokegyenest ellenkezik. Micsoda
Debreczen az országra nézve azon a ponton, a hol áll? Egy olyan
szerencsés neutrale terrenum, mely minden hadjáráson kívül esik.
Elég messze van Bécstől és Budától, hogy sem a basák, sem a
jezsuiták által ne háborgattassék. Ez Istentől megáldott helyzetében
kisded köztársaságunk a jólét árnyéka alatt asylumul szolgál a hazai
tudományoknak; Rómája, Jeruzsáleme a tisztított hitvallásnak, hol az
üldözött menedéket talál, hol a szegény lelki és testi táplálékot nyer,
hol az Úr templomának legerősebb kősziklája fekszik. Bölcs elődeink
mindenha jól ismerték csekély, de hatalmas köztársaságunk becsét
az egész magyar hazára nézve, s megeléglettek azzal a dicsőséggel,
hogy a lelkiekben «erős várunk»-nak neveztessék városunk; nem
óhajtottak annak harczi nevezetességet szerezni, mint kijutott
szegény Kassának és Eperjesnek. De ha akartak volna is ilyesmit,
módjukban lehetett-e az? Kegyelmed, Albisi Zólyomi Dávid uram,
katona-ember: megitélheti, mit csinálna akkor, ha Debreczent
ostromló ellenségtől kellene védelmezni? Egy várost, melynek két
mérföld a kerülete, s nincs egyebe a betöviskelt ároknál, s tizenkét
sárból és fából épült galambdúcz-forma őrtoronynál, melynek
nádfedelű házait a legelső bedobott tüzes galacsin porig égetheti,
mely körül mérföldekre nincs egy hegy, nincs egy folyó, a minek a
hadsereg neki vethesse a hátát, melyet minden oldalról megkerülhet,
elzárhat, körülfoghat az ellenség, melyben negyvenezer lélek lakik, a
kiket, ha az utak elzáratnak, két hét alatt ki lehet éheztetni. És ezzel
a várossal akarnak kegyelmetek háborút viseltetni? Nem
cselekesznek-e kegyelmetek akkor épen ellenkezőt bölcs
országnagyjaink kijelentett szándokával? Nem fogják-e fel
kegyelmetek dicső emlékű Török Bálint atyánk óhajtását, ki e nagy
várost egészben reformálta? Nem látják-e, hogy fejedelmeink ide
küldözék alapítványaikat, nem sánczok és várfalak, hanem iskolák és
templomok építése végett; nagy hadvezetőink az elfoglalt ágyukból
harangokat öntettek, azokat ajándékozák a mi városunknak, s most
mi e harangokat újra ágyúknak öntessük-e s arczul verjük, a mit ők
bölcsen elintéztek?

Zólyomi Dávid türelmetlenül kezdett zörögni kardjával az asztal
alatt.
– Nagyon jól értem kegyelmed haragját, Albisi Zólyomi Dávid
uram; s azt is hallottam kegyelmedtől szemrehányásképen, hogy
Debreczen két oldalra sántikál; a németnek is ad harácsot, meg a
magyarnak is. Igaz, uram, hogy megvan e szomorú helyzetünk, de a
mi bajunk az, nem a kegyelmeteké; akármennyi eleséget, szénát,
gabonát, marhát, lisztet és szekeret parancsolnak kegyelmetek
tőlünk, azt mi mindig bőven kiszolgáltatjuk. Mit aggat
kegyelmeteknek az, ha másfelől a szatmári, nagykállói, székelyhidi
német generálisok is megsarczolnak bennünket, meg a nagyváradi
és szolnoki basákat is keservesen tápláljuk? Kedvesebb lenne
kegyelmetekre nézve, ha emezeknek ellenállnánk, le hagynánk
perzseltetni városunkat tőből, s akkor aztán kegyelmetek sem
találnának nálunk vigasztalást? Nem sokkal bölcsebb volt-e tőlünk
mindenha, hogy fegyver és erőszak helyett védtük magunkat szép
szóval és keserű fizetéssel?
… Legbölcsebb hadvezetőink nem kivánták soha Debreczent a
had furiáinak kitenni s megőrizték az által városunkat kerített falak,
pattantyús sánczok nélkül. Városunk ereje látszatos gyengeségében
feküdt. Respectálták ezt a németek, megbecsülték a törökök, kóbor
kurucz, labancz, tatár pedig nem mert belekapczáskodni. Miért
akarja most Debreczen városa eddigi bölcseségét megváltoztatni?
miért akar, mint egy hadviselő hatalmasság, neutralitásából kilépni?
Azért küldték-e a tudományok megszerzésére szánt fiatalságot
városunkba, hogy mi ezt mészárszékre hordjuk? Azért építették-e
városunkba a nagy templomokat, kollégiumokat, hogy mi azokat
leégettessük? Mivé leszünk, ha a harcz koczkája fordul? A vezérek
tanácsában nincs az, hogy Debreczen városát védelmezzék; ők, ha
előremennek, ha hátrahuzódnak, bennünket itt hagynak, s akkor ki
védelmezi meg a várost?
Zólyomi Dávid látva, hogy a szónok erősen belejött a beszédbe,
eléje vágott.

– Hallottam ám én már ezeket mind kegyelmedtől egyszer,
Igyártó uram. Ezen módon mondta el kegyelmed a debreczeni
fegyveres ifjuság előtt mindezt, kinn a tiszafüredi töltésnél; s nagy jó
szerencséje, hogy ott nem kaphattuk, mert bizony mondom, nem
állana kegyelmed mostanság itt a debreczeni érdemes tanács előtt. A
ki tábori szolgálatra adja magát, az katona, annak semmi okoskodni
valója nincs, annak a vezér szavait méregetni, a harcz kimenetelén
tanakodni nem szabad. Kegyelmed nagyot vétett a hadi regula ellen,
midőn a tábort elhagyá s küldött társait is hazajövetelre nógatta.
Ennek a büntetése katonai törvények szerint halál. És valóban nagy
kegyelem történik a vezér urak részéről kegyelmeddel, a midőn
megengedtetik, hogy magát nem a hadi tanács, hanem a városi
magistratus előtt védelmezze: a helyett, hogy mint katona, katona-
módon fenyíttetnék meg.
– De én nem voltam katona.
– Nem volt kegyelmed hadnagya a debreczeni bandériumnak?
– Azon bandérium csak a társzekerek kiséretére s a vezérek
beneventatiójára volt kiküldetve. Csupán szolgálattétel, de nem
hadakozás volt lelkére bízva.
– Karddal jött-e kegyelmed, vagy ostorral a táborba?
– Igen is, karddal szoktunk a tanácskozásba és
tisztességtételekre is megjelenni.
– De a tábor nem tanácsterem és nem úrnapi parádé; a vezérek
Debreczen város bandériumát méltán segítő csapatnak tekintették,
így is akarták felhasználni, s ebbe a vitéz legénység önmaga is
egytől-egyig beleegyezett.
– Csak én elleneztem, és ellene mondok most is. Minden csepp
vér, melyet Debreczen város népe a csatában kiont, özönvíz gyanánt
ront vissza városunkra; minden kanócz, melylyel egy muskétát
Debreczenből elsütnek, égés, pusztulás az egész városra. Azért nem
tagadom, és újra ismétlem, hogy rosszaltam és rosszalom a mi

fegyvereseinknek csatába vitelét. Ravaszságnak nyilvánítom
másodbiró uram részéről, hogy fegyvereseket küldött a táborba,
parádé színe alatt, míg jól tudta, hogy azokat háborúba is fogják
használni, s vissza nem eresztik, s azért minden gonoszt, a mit e
lépés maga után fog hozni, az ő fejére visszahárítok.
Keresztszegi uram megbillenté fejét, s azzal inte a porkolábnak,
hogy vigye át a vádlottat a másik szobába, míg a tanács törvényt fog
tartani fölötte.
– Nincs kegyelmednek semmi szava többé saját mentségére?
– Saját mentségemre nincs, mások vádlására van.
– Vezettessék el.
A rab eltávozta után a tanács érdemes tagjainak arczulatáról
jósolható volt, hogy itt most viharos jelenet fog következni; a
tanácstagok, egy-kettő kivételével, mind nagyon örömest fogták
volna Igyártó uramnak pártját, szavainak igazságától nemcsak
meggyőzve, de meg is hatva lévén.
Hanem ez előre várhatott zajos összekapásnak Keresztszegi
valami furfangos úton metszette keresztül az inát; azt a kérdést
terjesztvén legelébb is az érdemes tanács elé:
– Kivánják-e kegyelmetek az előttünk fenforgó esetet saját
közönséges statutumaink szerint, tulajdon törvényszékünk előtt
megitéltetni, vagy pedig – terhesnek találván az itéletmondást egy
hűséges társunk felett, el akarják a biráskodás szomorú tisztét
magunkról fordítni, s ezt inkább a hadi törvényszékre bízzák?
Syndikus uram észrevette a kelepczét s felugrott, hogy majd
mond valamit, de biró uram leültette, hogy várjon csak még, a míg
felszólíttatik.
– A vezér urak, tudván és respectálván városunk azon jogait,
hogy «jure gladii» még a főben járó ügyek felett is saját
törvényhatóságai által határoz: megengedék és ránk bízák, hogy

Igyártó uram esetét itt pertraktáljuk és saját törvényeinket olvassuk
fejére. A mit ha tenni elmulasztanánk, Igyártó uram vallja kárát,
mert azon esetben azért van itt Albisi Zólyomi Dávid uram ő
kegyelmessége, hatvannégy lovas hajdúval, hogy Igyártó uramat
rögtön megfogatván, a táborba visszakisértesse, s ott aztán katonai
regula szerint, hadi törvény elé adja, a melynek előrelátható
kimenetele az, hogy Igyártó uram puskavége elé állíttatik. – Most
tessék már elmondani, hogy mit akart syndikus uram?
Syndikus uram azt felelte, hogy nem akart semmit mondani.
– Tessék hozzá szólani tanácsos uraiméknak, akarnak-e ez
ügyben itélni?
Mély hallgatás. Egy szót sem szól senki.
– Qui tacent, consentiunt. A hallgatás helyeslés. Üsse fel
protonotarius uram a nemes város statutumainak könyvét, pagina
72, és olvassa el, a capite a mi következik.
A főjegyző vonakodás nélkül engedelmeskedett, s felnyitva a
nagy rézkapcsokkal lelánczolt kutyabőrös könyvet, megtalálta benne
a kívánt paginát, s az erre írt megveresedett sorokból ezeket olvasá
fel:
«Ha ki peniglen a thábort engödelöm nélkül elhagyná avagy
másokat is elszökésre csábítana, avagy fegyverét az csata előtt
eldobván, elrejtőznék, avagy lefeküdvén, magát halottnak tettetné,
avagy vezéreit cserben hagyná; – annak háza mind porig
demoleáltassék, lábas marhája kiirtassék, ő maga számkivettessék
az város határából. Ha ki az ő familiája közül őtet követni kívánná,
annak elmenetele ne gátoltassék».
– Ime, érdemes tanács, ez a mi törvényünk. Hasonlítsák
kegyelmetek ezzel össze a katonai regulákat, s akkor vegyék
fontolóra, vajjon ellenséges indulattal cselekedtem-e én Igyártó
uram ellenében, a midőn megtudván az ő hazatértét, őt vasra
verettem, s a kétajtajú börtönbe zárattam, mert ha ezt nem teszem,

ez éjjel az ellene küldött hajdúság, őt házánál megfogván és
megkötözvén, a táborba visszavitte volna; míg Debreczen városának
börtönében egy hajaszálát sem görbítheté meg annak még a
fejedelem sem. Esetét tagadni nem tudja; s ilyenformán, ha mi
itéljük el, háza tüzét, ha a táborban itélik el, élete világát fogják
kioltani. Én ugyan sajnálom azt a szép, sárga házat a Csapó-
utczában, de Igyártó uram fejét még jobban sajnálom. Tessék
itéletet mondani.
Mindenki mélyen hallgatott.
– Helyesli-e az érdemes tanács a felolvasott törvénynek a vádlott
fejére kimondatását?
Mindenki mélyen hallgatott.
– Én tehát, a hallgatást helyeslésnek véve, birói tisztemnél fogva
kötelességemnek tartom ez eset fölött kimondani az itéletet.
Porkoláb hozza elő a rabot! Protonotárius úr, jegyezze az itéletet.
A rabot előhozták.
A biró intésére vele együtt mindenki fölállt a tanácsasztal mellett,
csupán a jegyző maradt ülve, midőn Keresztszegi által az itélet
kimondatott:
«Folyó év és hónap 19-dik napján, úgymint Jubilate utáni
szombatnapon Debreczen városa teljes tanácsülésében, nemes,
nemzetes és vitézlő Keresztszeghy Mihály uram birósága alatt,
bevádolt nemes és nemzetes (a «vitézlő» szándékosan kihagyatott)
Igyártó Ferencz uram ügyében – «itéltetett». – – Minekutána a
vádlott maga is beismeré, hogy a tiszafüredi tábort, a hova küldetve
volt fegyveresen, fegyverestől, lovastól elhagyá a vezérek tudta és
engedelme nélkül, s ezen defectusát semmi nyomatékos kényszerítő
okkal védelmezni nem is tudta: annálfogva nevezett Igyártó Ferencz
uramnak, hazai statutumaink értelmében, e városban levő lakóháza
mind porig lerontassék, ivókútja a színig betömessék; tűzhelye
eloltassék, szárnyas és lábas marhái, az egy házőrző kutyán kívül,

megölessenek, élőfái tőből kivágassanak s házhelye sóval
behintetvén, üresen hagyassék; ő maga pedig e város határából
végkép számkivettessék; cselédjeinek és háznépének szabadon
hagyatván, hogy vele menjen, vagy őt itt hagyja, és soha többet híre
ne legyen e város kapuin belül, hanem ha a tilalom ellenére e város
árkain innen találtatnék, semminemű törvény védelmére ne
számíthasson, valamint az égnek vad madarai.
Datum, mint fentebb.»
A jegyző tollának perczegése kisérte a biró rövid mondatait.
Midőn be volt fejezve az itélet, Keresztszegi levetteté a lánczokat
a vádlottról.
– És most haza mehet kegyelmed. – Holnap reggeli harangszóig
rendezze el dolgait, mert a harangszó után csákány vettetik falainak.
A mint az elitélt keze megszabadult a láncztól, a biró felé emelé
azt és mondá:
– Ma kegyelmed volt rajtam az úr s itélt fölöttem ott, a hol
hatalma volt; holnap én fogok itélni ott, a hol hat lépésnyi téren én
vagyok a biró. És az kegyelmednek fog fájni.
– Isten hirével! szólt távozást intve a biró; s azzal föltevé
süvegét, föloszlatá a gyűlést, ősi szokás szerint, ily főben járó itélet
után az egész tanácscsal szép rendben a nagy templomba menvén
által, hol ez alkalommal rövid istentisztelet tartatott.
Másnap a reggeli harangszó a város népségét nagy izgalomban
találta: még a ki semmit nem tudott volna is a tanács itéletéről,
figyelmessé lett a harangszó után, hogy valami rendkívüli történik a
városban, mert a hármas csendítés után szokás szerint nem
hallgatott el a harang, hanem tovább zúgott egy óráig, két óráig,
egész délig, egész sötét éjszakáig; egyre mondva: «mortuos plango»
(holtat gyászolok).

S ha az emberek kérdezék egymástól: ki az a nagy halott, a kire
oly szakadatlanul harangoznak? azt mondták rá: nem más az, mint
Igyártó uram, kinek tanács itélése szerint most bontják szét a házát,
Nagy-Csapó-utczában, azonvaló büntetésül, hogy a tábort elhagyta
engedelem nélkül.
Arra aztán a kérdező is tódult arra, a merre a válaszadó, a Nagy-
Csapó-utcza tájékára, a hol már kora reggeltől nem hogy lóval, de
kutyával sem lehetett keresztül menni a nagy tolakodás miatt.
A közeleső háztetők, kútágasok, palánkok mind rakva voltak
kiváncsi néppel, ember emlékezetére nem fordult elő ilyen eset
Debreczenben.
A sárgára meszelt ház előtt két oldalról lovas hajduság zárta el az
utczát, szabad tért biztosítva a bennlevők számára. A lovasságnak
Albisi Zólyomi Dávid parancsolt.
A szabad tér közepén volt egy emelvény, ülőpadokkal; azon
foglalt helyet a biró, a főjegyző s az itélet végrehajtásához kiküldött
két tanácsos; mellettük két sorban gyalog-alabárdosok álltak, tollas
sisakkal a fejükön.
A mint az első harangszó megkondult a nagy templom tornyában,
másodbiró uram inte a kikiáltónak, ki is két trombitást vevén maga
mellé, miután az emelvény szélére felállt, a kezébe adott itéletet
hármas trombitaszó után négyszer kihirdeté, a világ négy része felé
fordulva; azután mély csend támadt, s az átelleni ház kapuja
megnyilván, azon előlépdelt Tatár Lőrincz, a hóhér – és huszonnégy
kezes legénye.
Tatár Lőrincz fekete ember volt; sokan azt is állíták, hogy
czigánynak született, a szakáll egész a szeméig benőtte arczát, s
nagy fekete két szemöldöke csak folytatása volt a szakállnak; de
hogy valami fehér is legyen rajta, lecsüngő koromsötét haját magas
fehér báránybőr-süveg szorítá alá; Debreczenben a fehér süveget
közönséges ember soha sem viselte, az mindig borzalom tárgya volt.

Ezenkívül egy nagy veres pokrócz volt akasztva a nyakába, a mi
egészen borzasztóvá tette.
Lőrincz mester egy nagy pörölyt tartott kezében, s azzal megüté
a sárgaház kapuját, kapubálványát, szemöldökfáit és szegletköveit;
annak jeléül, hogy e ház az elpusztulás sorsának van átadatva.
A bezárt kapu recsegve dűlt be, engedve a feszítő
kecskelábaknak, s ezzel megkezdődött a munka.
Legelőször is kivezették az istállóból Igyártó két lovát, két
tehenét, s azokat taglóval leütve, szekerekre emelték; a legények
összefogdosák az apróbb marhákat, s azokat kivégezve, fölhányták a
készen álló szekerekre. Csak a galambokat nem birták elfogni, azok
ott kóvályogtak az egész munka alatt az elitélt háza fölött.
Majd lábtókkal felmentek a háztetőre, s léczeket és gerendákat
lebontották és lehányták az udvarra; minden faneműt, a mi a házon
volt, szekerekre raktak s a leütött állatokkal együtt, lovasok
kiséretében, kivontatták a nyúzók mezejére, ott a fákból máglyát
raktak, s azon a hullákat porrá égették. Még a kútágast is kivágták.
Azután a meztelen falakra került a sor.
Az ajtók mind be voltak zárolva, azokat elébb küszöböstől,
ragasztástól ki kelle vágni csákányokkal.
Mindenki arra volt kiváncsi, hogy Igyártó használta-e a kapott
időhaladékot arra, hogy házában levő holmiait onnan rokonai
házához eltakarítsa? s meg volt lepve minden ember, midőn látta,
hogy az első szobában minden butor a maga helyén áll, még a
czintányérok is a szekrényekben s a zsoltárok és imádságos könyvek
az ablak hidján.
A hóhér kalapácsa alatt darabokra zuzattak a butorok is; a szőr-
és vászonnemű összehasogattatott; a mint a dunnákat feltépték, a
szétömlő pelyhet felkapta a szél, s széthintette az egész bámuló
tömegen, mintha mindenkinek akarna egy emléket juttatni e mai
napról.

Azután tovább bontották a falakat; a téglát, vályogot szétzúzták
apróra, betömték vele a kútat, meghordták vele a veteményes
kertet; feltöltötték vele az utczát.
Egyik fal a másik után omlott be a csákány-ütések alatt; egyik
szoba a másik után tárult fel az utczai nép előtt; már a konyhára is
rájött a sor, a tűzhelyen még pislogott a parázs, tegnapi tüzelés
maradványa; azt is bakó oltotta ki; s tűzhely és kémény a többi fal
után omlott.
Csak a hátulsó szoba volt még hátra.
Mikor Lőrincz mester e szoba ajtajához ért, hogy azt is beüsse
pörölyével, hirtelen meglepetve állt meg, s pörölyét letámasztva a
küszöbhöz, visszament biró uramhoz.
– Miért állt meg a munka? kérdé Keresztszegi a bakótól.
– Hallja ezt kegyelmed? kérdé a bakó ujjával a legutolsó szoba
ajtaja felé mutatva.
– Hallom. Abban a szobában énekelnek. Az elitélt és családja oda
zárkóztak; vigyázva bontsák le kendtek a tetőt és falakat, hogy a
bennlevőket meg ne sértsék.
A bakó fejével bólintott s veres pokróczát karjára vetve, mint egy
fejedelmi palástot, visszament az utolsó ajtóhoz.
E csöndes időköz alatt hallhatták a közelállók a szobában
felhangzó halk énekszót:
«Uram, ki lészen lakója
A te szentséges hajlékodnak?…»
A távoli harangszó kisérte azt méla zúgásával.
A bakó parancsot adott huszonnégy legényének. A padlás
gerendáit hirtelen leemelték, azután minden oldalról a falak
eresztékeibe fúrták a feszítő vasakat; egy jelre, egy roppanásra az

utolsó négy fal egyszerre kifelé dőlt s a fehér porfelleg közül, mint
egy ótestamentomi jelenet, tünt elő egy férfi, egy nő és egy hajadon
alakja.
Középen a férfi, fedetlen fővel, egyik kezében tartva a zsoltárt,
másikkal emelve öreg beteg anyját, ki mankójára támaszkodva,
tekintetével most is a zsolozsmák soraiba mélyed. A harmadik alak,
egy szőke, siró leányka, arczát a férfi keblére rejti; bomlatag fürtei
még vállait is eltakarják. Lábainál hever a házőrző eb.
E pillanatban elfogult csend ült meg a bámuló néptömegen; még
a harangszó is félbeszakadt.
Keresztszegi most felemelkedék állványáról s rendületlen hangon
szólt:
– Igyártó Mihály! a törvény végrehajtatott kegyelmed házán;
személye ez órától fogva száműzött a város kapuitól. Isten szent
hirével!
Igyártó e szóra megindult, az éneket folytatva; egy zúgó hang az
övé, egy rebegő a beteg öreg asszonyé; úgy jöttek elé az
omladványok közül; az eltakart arczú hajadon csak maga zokogott.
Mikor az emelvényig értek, a biró újra megszólalt:
– A ki a száműzöttet önként követni akarja, ebben meg nem
gátoltatik; a ki tőle elmaradni kíván, abban is szabadság adatik neki.
E szóknál megállt a száműzött s zsoltárját becsukta és leányát
magához ölelte, az öreg asszony félve kapaszkodott fia karjába s a
házi kutya, kezét nyalva, húzódott hozzá.
– Indulok, Keresztszegi uram; elhagyom a várost. Nem is sírok,
nem is átkozódom. A kik velem jönnek, anyám, leányom, házőrző
kutyám. Tegnap kegyelmed itélt én fölöttem, ma én itélek kegyelmed
fölött. Leányom tegnap még a kegyelmed eljegyzett menyasszonya
volt, ma már nem az; a hogy kegyelmed száműzött engemet a
városból, aként száműzöm kegyelmedet én is családomból. Tudom,

hogy kegyelmed nagyon szerette leányomat, de én is oly nagyon
szerettem szülővárosomat. Isten oltalmazza a hátramaradókat.
– Megálljon kegyelmed, Igyártó uram, szólt emelvényéről a biró,
nem ez a törvény. A száműzött nem ura senkinek többé; még
családjának sem. Erőtetni, parancsolni kegyelmednek nem szabad. A
hajadonnak szabad akarata van, s maradhat kegyelmed ellenére is.
Igyártó Mihály e parancsszóra hirtelen hátralépett, anyját és
leányát eltávolítva magától, még kutyáját is elrugta lába elől.
– Nem parancsolok senkinek, nem hivok senkit: a ki velem nem
akar jönni, elmaradhat tőlem!
Keresztszegi most lelépett emelvényéről s reszkető hangon sugá
a leánynak:
– Ilona. Elhagynál-e engem?
A leány most felemelte arczát; a rásütő alkonyfény tette azt csak
pirossá, különben halavány volt, de annál több tűz égett lelkesült
szemeiben. Halkan, de töretlen hangon viszonzá a kérdezőnek:
– Öreg anyám beteg, atyám száműzött, köztük a helyem.
A biró szomorúan csüggeszté le fejét.
– Isten áldja meg kegyelmedet, susogá a leány, s a következő
perczben ismét egymás mellett voltak a száműzött, az anya és a
leány, és a hű eb.
A nép útat nyitott előttük; az utcza végén kocsira ültették őket s
kivitték a városból.
A biró pedig felállt ismét az emelvényre, senki sem látta, hogy
mikor törölte meg szemeit; a rombolók készen voltak a munkával,
akkor egy zsák darált sót hoztak elő s a pusztára rombolt házhelyet a
bakó behinté átkozott sóval, s mikor ez is megtörtént, biró uram
kemény szóval kiálta a sokaság előtt:
Í

«Így bűnhődik az, ki a csata tüzét meg nem állja!»
A mint a hivatalos nép elhagyta a tért, a csőcselék elárasztá a
pusztult házhelyet, kutatva az apróra tört romok között értékes
tárgyak után.
Elvonulás közben Albisi Zólyomi Dávid azt mondá a birónak:
– Ez ugyan hiábavaló komédia volt. Hagyta volna ránk kegyelmed
a büntetést. Minek volt ez?
– Ez kellett «ad terrorem populi!»
Debreczen tehát harczol!
Nagy szó volt ez; mert kétezer lovas és háromezer dárdaviselő
ember áll onnan a síkra, s ha egyszer kiálltak, aztán meg is állnak
ottan!
Szépen dandárokra osztva vonult ki márczius 13-án a felkelő
sereg; a lovasságnak hosszú nyelű csákánya volt, a gyalogoknak
egyenesre ütött kaszáik. Mindenkinek veres lobogó csákó volt a
süvegén, az különbözteté meg őket a székelyektől, a kiknek kék s a
hajduktól, kiknek fekete lefityegőjük volt a fövegük mellett.
Maga a bátor tanuló ifjuság, a sereg lelke és magva, külön zászló
alá csoportosulva vonult ki a sereggel; néhány kardra is tudott szert
tenni, legtöbbnek elég volt az ólomvégű fustély.
Maga Keresztszegi uram vezette a hadat, úgy megülve hátas
lován, mint valamely régi kurucz hadvezér.
A hadat egész vándorserege követte a szekereknek, miken a
vitéz insurgensek feleségei, anyósai s pereputyjai ültek, fel lévén
készülve tarisznyákkal és bográcsokkal, hogy a táborban édes
feleiket éhezni ne engedjék, mert csak az az egy, a mi nem jó a
háborúban. Arra pedig senki nem is gondolt, hogy ha Debreczen
egyszer hozzá kezd a verekedéshez, abból más futás lehessen, mint
az ellenségé.

Welcome to our website – the perfect destination for book lovers and
knowledge seekers. We believe that every book holds a new world,
offering opportunities for learning, discovery, and personal growth.
That’s why we are dedicated to bringing you a diverse collection of
books, ranging from classic literature and specialized publications to
self-development guides and children's books.
More than just a book-buying platform, we strive to be a bridge
connecting you with timeless cultural and intellectual values. With an
elegant, user-friendly interface and a smart search system, you can
quickly find the books that best suit your interests. Additionally,
our special promotions and home delivery services help you save time
and fully enjoy the joy of reading.
Join us on a journey of knowledge exploration, passion nurturing, and
personal growth every day!
ebookbell.com

Atypical Predicateargument Relations 1st Edition Thierry Ruchot Pascale Van Praet

About This Presentation

Slide Content

Tags

Categories

Download

Quick Actions

Statistics

Related Slideshows

Atypical Predicateargument Relations 1st Edition Thierry Ruchot Pascale Van Praet

About This Presentation

Slide Content

Slide 1

Slide 2

Slide 3

Slide 5

Slide 6

Slide 7

Slide 8

Slide 9

Slide 10

Slide 11

Slide 12

Slide 13

Slide 14

Slide 15

Slide 16

Slide 18

Slide 19

Slide 20

Slide 21

Slide 22

Slide 23

Slide 24

Slide 25

Slide 26

Slide 27

Slide 28

Slide 29

Slide 30

Slide 31

Slide 32

Slide 33

Slide 34

Slide 35

Slide 36

Slide 37

Slide 38

Slide 39

Slide 40

Slide 41

Slide 42

Slide 43

Slide 44

Slide 45

Slide 46

Slide 47

Slide 48

Slide 49

Slide 50

Slide 51

Slide 52

Slide 53

Slide 54

Slide 55

Slide 56

Slide 57

Slide 58

Slide 59

Slide 60

Slide 61

Slide 62

Slide 63

Slide 64

Slide 65

Slide 66

Slide 67

Slide 68

Slide 69

Slide 70

Slide 71

Slide 72

Slide 73

Slide 74

Slide 75

Slide 76

Slide 77

Slide 78

Slide 79