nyoma ott maradt az arcán. Azután, hogy a házasulás idejét elérte,
volt egy lány, akit elakart venni, már a kendőzés is meg volt, amikor
hírét vitték a legénynek, hogy a lány azt mondta, jó ember, derék
ember a vőlegénye, de már is irtózik a harapott képire nézni. Amire
a legény visszaadta a jegykendőt. Kináltak azután neki más lányokat,
de azt mondta a legény: egyet akartam, az is mögirtózott tőlem, de
legalább mögmondta igazán, most már tudom, hogy a többi is így
volna velem, csak nem mondják mög a vagyonomért, de hát nem is
köllenek neköm. Így aztán házas házatlan maradt.
Ismerek itt a közelben egy gazdálkodót. Jó gazda, szorgalmas
ember. De nemcsak hogy az, hanem okos is. Több esze van, mint
más tizenkettőnek, amellett a beszéde tele van ötlettel, humorral,
furfanggal, mint ahogy az már a törpéknél leginkább így szokott
lenni. Ez meg azért nem kötötte be lány fejét, mert nagyon kicsire
maradt. Vannak ilyen játékai a sorsnak: Az egyik azért marad a
nőtlenségben, mert nagyon hosszú, a másik meg azért, mert nagyon
kurta. De olyan kurta, hogy nagyon. Nemrég is látom az úton, hogy
két szép, jó ló vidáman húz egy kocsit be a város felé. Azonban
szemközt jövet, a gyalogos magasságából tekintve, úgy látszik, hogy
nem ül a kocsin senki. No, itt alighanem valami baj történt. Vagy
berugott a gazda és az ülésről hátrahervadt az alcserényre, vagy
pedig hogy betegség érte és a kocsiból kibukott az útra. Közelebb
érve azonban, már látszik, hogy egy gyermek hajtja a lovakat. No,
gondoltam, ez is nagy könnyelműség, a villamosok közé ereszteni
ilyen lovakat gyerekkéz alatt, ráadásul hetivásáros időben. Csak
azután látom, mikor a kocsi elzörög mellettem, hogy a kurta Mihály
gazda hajtja a két fiatal táncoskedvű zabhambárt, bár ugyan csak
úgy lóg le a lába az ülésről, mint gyereké padról. De azért a gyeplő
jó kézben van s a törpe ember arcán most, mint mindig ott táncol a
gúnyos mosolygás, amivel neveti a körülötte levő óriások világát.
Mert Mihály mindig nevet. Neveti a sorsot, amely ilyen kicsire hagyta
s úgy gondolja, hogy akár sír, akár nevet, úgyis csak egyforma lesz a
termés.