város felé. A sürű ködben a légjárók nem akadályozhatják meg
előnyomulását.
Dávid megérkezve Otthonba, tudósítá elnöktársát, Dárdayt az
ellenséges sereg közeledtéről. Dárday minden intézkedést megtett,
hogy vendégeit illendően fogadhassa. A bessarabiai partot védte
kétszázötvenezer főnyi polgársereg; de azok közt a hajdani krakkói
honvédek, kikben bizony nem aludt ki a régi láng, mint hitte. (Tán ő
sem hitte, csak Dávidot akarta megmozgatni az ijesztgetéssel.) Hogy
az ellenség egy ökölcsapással el nem foglalhatja az Otthon várost, a
felől gondoskodva volt tűzben, vízben, levegőben.
Hanem már most az is bizonyos volt, hogy Alexandra czárnő
döntő hadjárata megindult s az unalaskai légjáró hadiraj nem sokára
fennen fog repülni az újszerű csatába. Ha nem jönnek ők, majd
értük megy Dávid s felkeresi őket aleuti zugaikban s kényszeríti a
csatára.
E terve szerint rögtön rendeletet adott több légjáró rajának, hogy
csoportosuljanak a kin-tseui hegyek között össze: az aleuti szigetek
körül csak czirkáló léghajói maradtak.
E közben váratlanul kedvező hír érkezett Magyarországról.
1973. deczember 2-án a magyar-osztrák seregek, nem várva be
ellenfeleik támadását, II. Árpád király személyes vezénylete alatt
megtámadták a visztulai orosz sereget s egyik éjféltől a másik éjfélig
tartó ütközetben kiverték azt minden állásából; elvettek tőle
tömérdek ágyút, pokolgépet; magyarok, osztrákok, csehek,
lengyelek, tótok versenyeztek egymással a vitézségben;
hózivatarban, jég hátán, vas-zápor között harczoltak, tűrtek,
éheztek, szomjaztak és vérzettek; de győztek. A király maga egész
nap nyeregben ült, kivéve azt a perczet, a mikor kilőtték alóla a lovat
s első volt, a ki egy felgyújtott hídra felnyargalt, mikor az ellenség
had-derekát keresztültörték testőrezredei.
Ezt a napot aztán lelkesülten megünnepelte mindenki mind a két
monarchiában, még a republikánusok is, s mindenki sietett hálát