Igy jártam a vajdával Olaszországban is. Semmiféle olasz ételt be
nem vett a gyomra. Inkább koplalt és csak kétszersültet evett,
semmint hogy az olasz leveshez, hushoz és tengeri halhoz hozzá
nyult volna.
Az igaz, hogy a hal nagyon szagos, mig az ember meg nem
szokja. A vad kálvinista magyar gyomor pedig azon kivül még az
olajt és a sült vajat se szereti. Szagos olajba sütött szagos hallal a
kálvinista magyart ki lehet kergetni a világból.
A vajdának különös természete van, mint a macskának.
A macska, a mint idegen helyre kerül, apróra megvizsgál
mindent. Minden butort, minden edényt, minden tárgyat megnéz
külön-külön. Bejárja a szobát, a szögleteket, felugrik székre,
pamlagra, asztalra, szekrényre, egyenként szemügyre vesz minden
kelmét, széklábat; összejárja még a pohárszék tetejét is. Minden
hangot megfigyel külön. Kitől ered, mit jelent? Ellenség-e, jó barát-
e? A jó hirlaptudósitó legnagyobb erénye van meg a macskában.
Efféle természetü a vajda.
Ha utra megy: nem alszik, nem ábrándozik, nem tünődik, nem
olvas, hanem néz és ügyel-figyel, kérdez, vizsgál, hallgatódzik,
észlel, hasonlitgat, szid, birál, élczelget, tanulmányoz s több dolgot
észrevesz, mint az egész tudós társaság. Alig győztem kérdéseire
felelgetni, alig győztem a tolmácskodást.
Legelőször megakadt az olasz levessel. Megizlelt egy kanálnyit,
aztán ott hagyta az egészet. De nem nyugodott addig, mig föl nem
fedezte, miként készül az olasz leves.
Vizet tesznek az edénybe s azt megsózzák. Azután hámozott
petrezselyemgyökeret és hasogatott sárgarépát tesznek a vizbe s
aztán addig forralják a sós vizet, mig a zöldség meg nem puhul.
Akkor kitálalják, adnak hozzá tányért és kanalat s egy csészealja
őrletett parmezánt s ez a husleves. Husnak természetesen hire sincs.
Nem látott hust az a sós viz és az az olasz szakács hetek óta.