Evaluation Strategies for Communicating and Reporting Enhancing Learning in Organizations Mary E. Piontek

Evaluation Strategies for Communicating and Reporting Enhancing Learning in Organizations Mary E. Piontek
Evaluation Strategies for Communicating and Reporting Enhancing Learning in Organizations Mary E. Piontek
Evaluation Strategies for Communicating and Reporting Enhancing Learning in Organizations Mary E. Piontek

1. Visit ebookfinal.com to download the full version and
explore more ebooks or textbooks
Evaluation Strategies for Communicating and
Reporting Enhancing Learning in Organizations Mary
E. Piontek
_____ Click the link below to download _____
https://ebookfinal.com/download/evaluation-strategies-for-
communicating-and-reporting-enhancing-learning-in-
organizations-mary-e-piontek/
Explore and download more ebooks or textbook at ebookfinal.com

2. Here are some recommended products that we believe you will be
interested in. You can click the link to download.
Evaluation in Distance Education and E Learning The
Unfolding Model 1st Edition Valerie Ruhe Phd
https://ebookfinal.com/download/evaluation-in-distance-education-and-
e-learning-the-unfolding-model-1st-edition-valerie-ruhe-phd/
50 Strategies for Communicating and Working with Diverse
Families 2nd Edition Janet Gonzalez-Mena
https://ebookfinal.com/download/50-strategies-for-communicating-and-
working-with-diverse-families-2nd-edition-janet-gonzalez-mena/
A Handbook for Teaching and Learning in Higher Education
Enhancing Academic Practice 2nd Edition Heather Fry
https://ebookfinal.com/download/a-handbook-for-teaching-and-learning-
in-higher-education-enhancing-academic-practice-2nd-edition-heather-
fry/
Complex Responsive Processes in Organizations Learning and
Knowledge Creation Complexity and Emergence in
Organizations 1st Edition Ralph Stacey
https://ebookfinal.com/download/complex-responsive-processes-in-
organizations-learning-and-knowledge-creation-complexity-and-
emergence-in-organizations-1st-edition-ralph-stacey/

3. Enhancing Intercultural Communication in Organizations
Insights from Project Advisers 1st Edition Roos Beerkens
(Editor)
https://ebookfinal.com/download/enhancing-intercultural-communication-
in-organizations-insights-from-project-advisers-1st-edition-roos-
beerkens-editor/
Human Resources Management for Public and Nonprofit
Organizations Joan E. Pynes
https://ebookfinal.com/download/human-resources-management-for-public-
and-nonprofit-organizations-joan-e-pynes/
Leading for Learning How to Transform Schools into
Learning Organizations 1st Edition Phillip C. Schlechty
https://ebookfinal.com/download/leading-for-learning-how-to-transform-
schools-into-learning-organizations-1st-edition-phillip-c-schlechty/
Enhancing the Quality of Learning Dispositions Instruction
and Learning Processes 1st Edition John R. Kirby
https://ebookfinal.com/download/enhancing-the-quality-of-learning-
dispositions-instruction-and-learning-processes-1st-edition-john-r-
kirby/
The Business Guide to Sustainability Practical Strategies
and Tools for Organizations 2nd Edition Darcy Hitchcock
https://ebookfinal.com/download/the-business-guide-to-sustainability-
practical-strategies-and-tools-for-organizations-2nd-edition-darcy-
hitchcock/

5. Evaluation Strategies for Communicating and Reporting
Enhancing Learning in Organizations Mary E. Piontek
Digital Instant Download
Author(s): Mary E. Piontek; Hallie S. Preskill
ISBN(s): 9780761927549, 0761927549
Edition: Paperback
File Details: PDF, 13.57 MB
Year: 2004
Language: english

7. Evaluation Strategies for Communicating and
Reporting
2nd Edition
2

8. Evaluation Strategies for Communicating and
Reporting
2nd Edition
ENHANCING LEARNING IN ORGANIZATATIONS
ROSALIE T. TORRES
Torres Consulting Group
HALLIE PRESKILL
Univesity of New Mexico
MARY E. PIONTEK
Univesity of Michigan
3

9. Copyright © 2005 by Sage Publications, Inc.
All rights reserved. No part of this book may be reproduced or utilized in any form or by any means, electronic or mechanical, including
photocopying, recording, or by any information storage and retrieval system, without permission in writing from the publisher.
For information:
Sage Publications, Inc.
2455 Teller Road
Thousand Oaks, California 91320
E-mail: [email protected]

Sage Publications Ltd.
1 Oliver’s Yard
55 City Road
London EC1Y 1SP
United Kingdom

Sage Publications India Pvt. Ltd.
B-42, Panchsheel Enclave
Post Box 4109
New Delhi 110 017 India
Printed in the United States of America
Library of Congress Cataloging-in-Publication Data
Torres, Rosalie T.
Evaluation strategies for communicating and reporting: Enhancing learning in organizations / Rosalie T. Torres, Hallie Preskill, Mary E.
Piontek.—2nd ed.
  p. cm.
Includes bibliographical references and index. ISBN 0-7619-2754-9 (pbk.)
 1. Communication in organizations—Evaluation. 2. Organizational learning— Evaluation. I. Preskill, Hallie S. II. Piontek, Mary E. III.
Title.
HD30.3.T674 2005
302.3′5—dc22
2004016441
04 05 06 07 10 9 8 7 6 5 4 3 2 1
Acquisitions Editor: Lisa Cuevas Shaw
Editorial Assistant: Margo Beth Crouppen
Production Editor: Melanie Birdsall
Copy Editor: Bill Bowers
Typesetter: C&M Digitals (P) Ltd.
Proofreader: Teresa Herlinger
Cover Designer: Glenn Vogel
4

10. 5

11. 1.
2.
Contents
List of Figures, Tables, and Case Examples
Preface
Acknowledgments
Introduction
Individual Learning
Group Learning
Organizational Learning
Learning Approach to Evaluation
Organization of the Book
Understanding and Planning for Effective Communicating and Reporting
Purposes of Communicating and Reporting
Build Awareness, Support
Facilitate Growth and Improvement
Demonstrate Results, Accountability
Timing
During the Evaluation
After the Evaluation
Audiences
Identification
Characteristics
Individual, Group, and Organizational Learning
Individual Learning
Group Learning
Organizational Learning
Evaluator Role in Organizational Learning
Overview of Communicating and Reporting Formats and Options
Developing a Communicating and Reporting Plan
Identify Stakeholders and Other Audiences
Identify the Characteristics of Each Audience
For Each Audience, Determine the Purposes for Communicating and Reporting During and After
the Evaluation
Prioritize the Evaluation’s Communicating and Reporting Tasks
6

12. 3.
4.
Consider Implications of Audience Characteristics for Communicating and Reporting Content
Select Formats for Each Communicating and Reporting Task
Consider Dates and Resources Needed for Each Communicating and Reporting Task
Example Communicating and Reporting Plan
Summary
Communicating and Reporting Strategies to Facilitate Learning
Making Contents Easy to Assimilate
Design and Layout
Tables and Figures
Tables
Figures
Writing
Short Written Communications
Memos and E-mail
Postcards
Interim Reports
Final Reports
Executive Summaries
Newsletters, Bulletins, Briefs, and Brochures
News Media Communications
Web Site Communications
Summary
Communicating and Reporting Strategies to Maximize Learning
Potentially Interactive Formats
Verbal Presentations
PowerPoint Presentations and Transparencies
Flip Charts
Video Presentations
Posters and Poster Sessions
Fully Interactive Formats
Working Sessions With Stakeholders
Synchronous Electronic Communications
Chat Rooms
Teleconferences
Videoconferences
Web Conferences
Personal Discussions
7

13. 5.
6.
7.
Summary
Creative Forms of Communicating and Reporting
Photographs
Cartoons
Poetry
Drama
Summary
Additional Considerations for Communicating and Reporting
Communicating and Reporting With Diverse Audiences
Communicating Negative Findings
Integrating Quantitative and Qualitative Methods
Developing Recommendations
Multisite Evaluations
Summary
Issues and Opportunities for Evaluation Practice
Breadth and Depth of Skills Evaluators Need
Organizational Change, Consultation, and Facilitation
Cultural Competence
Technical and Artistic Skills
Education and Training Opportunities
Evaluator Roles
Time for Collaboration
Misinterpretation/Misuse of Findings
Organizational Readiness for Evaluation
Parting Thought

Appendix A: Key Terms
Appendix B: Summary of Chapter 3 Implementation Tips, Guidelines, and Cautions
Appendix C: Summary of Chapter 4 Implementation Tips, Guidelines, and Cautions
Appendix D: Summary of Chapter 5 Implementation Tips and Cautions
Appendix E: Summary of Chapter 6 Implementation Tips and Cautions
References
Index
About the Authors
8

14. 9

15. Figure 1.1
Figure 1.2
Figure 2.1
Figure 2.2
Figure 2.3
Figure 2.4
Figure 3.1
Figure 3.2
Figure 3.3
Figure 3.4
Figure 3.5
Figure 3.6
Figure 3.7
Figure 3.8
Figure 3.9
Figure 3.10
Figure 3.11
Figure 3.12
Figure 3.13
Figure 3.14
Figure 3.15
Figure 3.16
Figure 3.17
Figure 3.18
Figure 3.19
Figure 3.20
List of Figures, Tables, and Case Examples
Figures
Phases of Evaluative Inquiry for Facilitating Learning
Communicating and Reporting Formats by Degree of Interaction With Audience
General Purposes of Evaluation Communicating and Reporting
Example of Worksheet 1 Completed
Example A of Worksheet 2 Completed
Example B of Worksheet 2 Completed
Example of Single-Page Snapshot of Evaluation Findings
Example of Page Layout Illustrating the Design Principles of Alignment, Repetition, and
Contrast
Examples of Serif and Sans Serif Typefaces
Example of Half-Page Report Format
One-Page Excerpt From Lengthy Final Report Showing Creative Use of Headers to Orient
Readers
Example of Newsletter Article With Appealing and Meaningful Photographs
Example of Table Used to Present Quantitative Data
Example of Extended Pie Chart Showing Responses to Survey Question and Follow-Up
Question
Example of Clustered Bar Chart to Show a Three-Way Comparison
Example of Line Graph Distinguishing Student Performance by Grade Level
Example of Figure to Represent Change in Quantitative Data
Example of an Illustration to Show Comprehensive View of Stakeholders for After-School
Program
Example of E-mail in Flyer Format to Announce/Remind About Focus Group
Cover Memo Accompanying Evaluation Findings and Instructing Recipients How to Prepare
for Meeting to Discuss Implications
Example of E-mail Used to Communicate Appreciation, Location of Final Report, and Next
Steps After an Evaluation Has Been Completed
Examples of E-mail Disclaimer Statements
Series of Monthly Postcard Updates
Back and Front of Example Postcard Reminder to Return Survey
Example of Postcard for Soliciting Stakeholder Feedback on Emerging Findings
Example of Interim Report
10

16. Figure 3.21
Figure 3.22
Figure 3.23
Figure 3.24
Figure 3.25
Figure 3.26
Figure 3.27
Figure 3.28
Figure 3.29
Figure 3.30
Figure 3.31
Figure 4.1
Figure 4.2
Figure 4.3
Figure 4.4
Figure 5.1
Figure 5.2
Figure 5.3
Figure 6.1
Figure 6.2
Figure 6.3
Figure 6.4
Figure 7.1
Table 2.1
Table 2.2
Table 2.3
Table 2.4
Table 3.1
Table 6.1
Typical Sections and Contents of Comprehensive Written Evaluation Reports
Evaluation Report Checklist
Example of Form for Soliciting Client Input to Style and Length of Final Report
Form for Obtaining Feedback on Draft Version of Final Report
Theory of Action for After-School Enrichment Program
Example of Description of Report Organization Placed Inside Front Cover of Evaluation
Report
Executive Summary of Interim Findings
Four-Page Executive Summary
Three-Page Press Release to Report Research Findings
Example of Home Page and Evaluation Products Page for a Single Project
Example of Web Page Displaying Evaluation Findings With Brief Text, Link to Full Study,
and Simple Graphics
Example of Poster to Report Evaluation Findings
Example of Steps for Working Session to Interpret Evaluation Findings
Information Sheet About Working Sessions to Interpret Evaluation Findings
Example of Agenda for Working Session to Reach Shared Understanding of Program and
Evaluation Elements
Example of Summary Report With Single Photo Depicting the Evaluand
Example of Parental Consent Form for Photographs, Videotaping, and Publication
Example of Poem Reflecting Multiple Participant Voices and Evaluator Analysis and
Interpretation
Example of Format for Survey Pre-Letter in Five Languages
Example of Worksheet to Help Stakeholders Process Evaluation Findings
Examples of Icons and Labels to Associate With Formative Evaluation Findings
Key Decision Variables for the Provision of Recommendations
Evaluator Knowledge, Skills, and Practices for Facilitating Individual, Group, and
Organizational Learning
Tables
Timing and Specific Purposes of Evaluation Communicating and Reporting
Strategies to Facilitate Learning According to Individuals’ Primary Perceptual Modalities
Overview of Communicating and Reporting Formats Used for Various Purposes
Overview of Communicating and Reporting Formats
Purposes of Different Types of Figures
Summary of APA Guidelines to Reduce Bias in Language
11

17. Case Example 3.1
Case Example 3.2
Case Example 3.3
Case Example 3.4
Case Example 3.5
Case Example 3.6
Case Example 3.7
Case Example 3.8
Case Example 3.9
Case Example 3.10
Case Example 4.1
Case Example 4.2
Case Example 4.3
Case Example 4.4
Case Example 4.5
Case Example 4.6
Case Example 4.7
Case Example 4.8
Case Example 4.9
Case Example 4.10
Case Example 4.11
Case Example 4.12
Case Example 4.13
Case Example 5.1
Case Example 5.2
Case Example 5.3
Case Example 5.4
Case Example 5.5
Case Example 5.6
Case Example 5.7
Case Example 5.8
Case Examples
When Words Alone Can’t Get the Job Done
“Just-in-Time” Reporting of Interim Findings
Communicating Evaluation Findings in Federal Government Annual Reports
Deciding Not to Produce a Comprehensive Final Report
Aligning the Format of a Final Report With Decision-Making Processes
Meeting a Variety of Information Needs With an Executive Summary
Brochure to Report Program Information and Evaluation Findings to Diverse
Audiences
Newsletter Used to Disseminate Information About Evaluation Practice to Diverse
Audiences
Establishing Linkages With the Local Media
Challenges of Using the Local Media
Dialogue on Evaluation Findings Empowers Youth, Facilitates Change
The Need for Visual Images to Tell the Story
Advantages of a Videotaped Evaluation Report
Video Documentary of the Community-Based Public Health Initiative
Video Recordings of Empowerment Evaluations for Documentation and Process Use
Evaluation Reporting and Additional Data Gathering Using a Poster
Expanding Evaluation Use With Working Sessions Across Multiple Sites
Chat Room Dialogue Among Members of a Seasoned Evaluation Team
Teleconference Follow-Up to a National Meeting
NSF-Sponsored Videoconference to Promote Evaluation Use
Web Conferencing for Collaboration, Consensus Building, and Decision Making
Across Diverse Perspectives
Liabilities of One-on-One Conversations
Saving the Day With Planned Debriefs
Influence of Photography on Evaluator Perspective
Using Photography to Collect Data and Communicate Evaluation Findings
Using Cartoons to Report Evaluation Findings
Using Poetry to Communicate Evaluation Findings
I Want to Help My People: Reflections From Community Health Representatives
Serving a Northern Plains Indian Nation
Positive Audience Reaction to Poetry Based on Evaluator Interpretation
Using Research-Based Dramatic Performances to Spark Dialogue, Promote Inclusivity,
and Effect Positive Change
Using a Dramatic Performance to Report Evaluation Findings Within a University
12

18. Case Example 5.9
Case Example 5.10
Case Example 6.1
Case Example 6.2
Case Example 6.3
Case Example 6.4
Case Example 6.5
Case Example 6.6
Case Example 6.7
Case Example 6.8
Case Example 6.9
Case Example 6.10
Context
Using Forum Theatre to Explore Perspectives on School Assessment in Denmark
A Dramatic Piece on the Experiences of Project Participants Performed by the
Evaluator
Communicating and Reporting With Native Communities
Need for Local Involvement in the Dissemination of Evaluation Findings
Need for Local Involvement in Evaluation With Marginalized Communities
Effective Use of Oral Communication and Visuals With Low-Level Readers
Making Quantitative Findings Accessible
Presenting “Negative” Findings in a Context of Continuous Improvement
Integrating Quantitative and Qualitative Data in a Mixed Method, Multiyear
Evaluation
Integrating Qualitative and Quantitative Data in a Final Report
Developing Recommendations Collaboratively
A Collaborative Approach to Cluster Evaluation
13

19. T
Preface
he first edition of this book emerged out of our longtime interest in evaluation use. In that edition, we
presented our evaluation approach, as well as 27 communicating and reporting strategies, within the context
of organizational learning. Since then, our research, writing, teaching, and evaluation practice has continued
to focus on evaluation use by positioning evaluation as a catalyst for learning. In the second edition we have
retained and refined this framework by (1) increasing the number of strategies to 34; and (2) addressing how
the strategies specifically facilitate individual, group, and organizational learning through the level of
interaction afforded with evaluation audiences. In Chapter 1 we have placed each of the communicating and
reporting formats along a continuum of least interactive, potentially interactive, and most interactive.
This second edition represents other developments over the last eight years. Technological advances have
significantly increased evaluators’ options for communicating and reporting. We have addressed how
synchronous electronic communications (i.e., chat rooms, teleconferences, videoconferences, Web
conferences), e-mail, and Web site communications can help evaluators keep in touch with primary
stakeholders, as well as communicate with a broad set of audiences.
Another important addition to this edition is the inclusion of creative formats for communicating and
reporting. Evaluators have recently begun to use several innovative strategies for communicating and reporting
—poetry, cartoons, and drama. They offer exciting options for increasing the accessibility of findings to a wide
variety of audiences.
Another new section provides guidance on communicating and reporting with evaluation’s increasingly
diverse audiences. We have also included more information on using visuals for communicating and reporting
(e.g., photography, PowerPoint presentations, tables and figures, flip charts, posters), and on the design and
layout of communications and reports. Throughout the book, readers are referred to the Sage Publications
Web site to view many of the examples and illustrations in color.
For each of the 34 different strategies we again have provided explanatory material, implementation tips
and cautions, as well as case examples and illustrations. However, we have included more implementation tips
and decreased the number of cautions. We did this by expanding the implementation tips to explain what to
do under a variety of challenging circumstances. Thus, the cautions primarily address issues for which there
may be no solution.
Finally, we have expanded the first edition’s communicating and reporting plan. The new version is
designed to help you think through and plan for communicating an evaluation’s process and findings while
taking into account each different audience’s needs and characteristics.
This book addresses many, but not all, aspects of evaluation. Therefore it is not appropriate as a basic text
for evaluation. The book’s particular approach to evaluation is not tied to either quantitative or qualitative
methods. Strategies for communicating findings based on both types of data are presented.
The book will be of interest to potentially all practicing evaluators—but particularly those who are
dissatisfied with the effectiveness of conventional communicating and reporting methods in today’s complex
14

20. and changing organizations, are interested in developing collaborative relationships, are seeking information
on alternative formats, and/or are seeking to make their evaluation practice more effective.
15

21. N
Acknowledgments
umerous individuals have contributed to our interest and ability to write this book. Among these are other
practicing evaluators: Robert Stake, whose insightful, graceful work continues to fuel our abiding interest in
the field of program evaluation; Larry Braskamp, Michael Patton, and Marvin Alkin, whose early work on
evaluation use provided the foundation for our original work in this area; and Jennifer Greene and Jean King,
whose approaches to evaluation practice resonate with our own. We would also like to acknowledge the early
work of Nick Smith, who compiled the very first book in the field on communicating and reporting (Smith,
1982).
We are especially grateful to colleagues who listened to our ideas, provided further insights, and helped in
compiling case examples:

Kim Alaburda New Mexico Coalition of Sexual Assault Programs, Inc.
Ahna Ballanhoff Youth in Focus
Zoe Barley Mid-Continent Research for Education and Learning
David Berliner Education Policy Studies Laboratory
Shannon Cahill North Central Regional Educational Laboratory
Jill Casey Development Studies Center
Merrill Chandler University of Illinois at Urbana–Champaign
Chin Mei Chin Curriculum Development Centre, Ministry of Education, Malaysia
Mary Cofer Education Enterprises, Inc.
Tracie Constantino University of Illinois at Urbana–Champaign
William Dudeck Corporate Education, Development and Training Department, Sandia
National Laboratories
Peter Dahler-Larsen University of Southern Denmark
Jane Davidson Davidson Consulting Ltd., New Zealand
Jacqueline Dugery Pew Partnership for Civic Change
Patty Emord University of New Mexico
David Fetterman Stanford University
Leslie Goodyear Education Development Center, Inc.
Jennifer Greene University of Illinois at Urbana–Champaign
Arlen Gullickson The Evaluation Center, Western Michigan University
Maura Harrington Lodestar Management/Research, Inc.
Linda Helstowski Consultant
Belinda Holley Corporate Education, Development and Training Department, Sandia
16

22. National Laboratories
Rodney Hopson Duquesne University
Liz Humphrey Boys & Girls Clubs of Greater Milwaukee
Jennifer Iriti University of Pittsburgh, Learning Research and Development Center
Mark Jenness Western Michigan University
Kiran Katira University of New Mexico
Robert Linn National Center for Research on Evaluation
Standards and Student Testing
Jonathan London Youth in Focus
Cheryl MacNeil MacNeil Consulting
Donna Mertens Gallaudet University
Stacey Miller Harvard Family Research Project, Harvard University
Gary Miron The Evaluation Center, Western Michigan University
Daniel Neumayer Consultant
John Owen Centre for Program Evaluation, The University of Melbourne
Michael Q. Patton Utilization-Focused Evaluation
Linda Peacock City of Charlottesville
Stephen Preskill University of New Mexico
Stacy Rafter University of New Mexico
Craig Russon W. K. Kellogg Foundation
Dawn Satterfield Centers for Disease Control and Prevention, Division of Diabetes
Translation, National Diabetes Prevention Center
Eric Schaps Development Studies Center
John Seeley FERA, Inc.
Jeffrey Steiger Center for Research on Learning and Teaching, University of
Michigan
Dave Stolzenbach ParkerBach Pages
Mary Tang Corporate Education, Development and Training Department, Sandia
National Laboratories
Mercedes Thompkins Dorchester Community Roundtable
Kate Walker University of Illinois at Urbana–Champaign
Fred Wall Woodland Park School District, Colorado
Cheryl “Li” Walter CalSTAT/California Institute on Human Services
Barbara Wauchope RMC Research Corporation
Nazar Yousif Developmental Studies Center
Kathy Zantal-Wiener ZW Associates

17

23. The constructive criticism and suggestions for improvement provided by Susan Frankel, Saumitra
Sengupta, Jennifer Martineau, and Donna Mertens, who reviewed various parts of the second edition’s
manuscript, helped us tremendously. We are especially appreciative of the thoughtful consideration they gave
our work and the timely manner in which they responded to Sage.
Special thanks are due to Elisabeth Eliassen, who compiled, edited, and organized many elements of this
book. We are especially grateful to Lisa Cuevas Shaw and Margo Beth Crouppen at Sage Publications for
their abiding encouragement, support, and patience as we completed this work.
And finally, thanks to our close friends and loved ones who never seemed to tire of listening to our
frequent chatter about the contents and process of writing this book: Daniel Neumayer, Jill Casey, Gary
Hazard, Rosalie Torres (Sr.), Stephen and Benjamin Preskill, Karen and Ed Piontek, John Carson, Sheila
Arens, and Tricia McElroy.
18

24. S
CHAPTER
1
Introduction
CHAPTER OUTLINE
Topics Discussed
Individual, Group, and Organizational Learning
Learning Approach to Evaluation
Least to Most Interactive Communicating and Reporting Formats
Organization of the Book
Questions to Ponder
What is the relationship between learning and evaluation?
What roles do communicating and reporting play in evaluation?
What do we know about effective communicating and reporting?
How can evaluation communicating and reporting support individual, group, and organizational learning?
The proper function of evaluation is to speed up the learning process by communicating what might otherwise be overlooked or wrongly
perceived. . . . Success is to be judged by . . . success in communication. . . . Payoff comes from the insight that the evaluator’s work generates in
others.
—Cronbach, 1982, p. 8
ome 35 years ago, Lee J. Cronbach, one of the profession’s most influential figures, wrote that, inherently,
evaluation is about learning, and that the focal point for learning to occur is communication of the knowledge
generated by an evaluation. For most practicing evaluators as well as theorists, evaluation is concerned with
using systematic inquiry to yield some form of knowledge about a program, project, product, issue or concern,
organization, or policy. Evaluation is also concerned with that knowledge being useful in some way. “The
common denominator in all evaluation . . . is that it is intended to be both useful and used, either directly and
immediately or as an incremental contribution to a cumulative body of practical knowledge” (Rossi, Lipsey, &
Freeman, 2004, p. 21). In Patton’s utilization-focused evaluation, “use concerns how real people in the real
world apply evaluation findings and experience the evaluation process” (1997, p. 20). Describing responsive
evaluation, Stake (2004) suggests that understanding is a determinant of use. “Users may go on to alleviate or
remediate or develop or aspire, but the purpose of this evaluation is mainly to understand” (p. 89).
The goal of this book is to help evaluators facilitate understanding and learning among individuals, groups,
and organizations by communicating and reporting more effectively. It will help full-time evaluators and
others with evaluation responsibilities to successfully plan, conduct, communicate about, and report the
19

25. findings of evaluations. It is a comprehensive book about communicating throughout the phases of an
evaluation, from early planning stages through final reporting and follow-up; and it is grounded in an
evaluation approach designed to help individuals and organizations grow and improve.
Effective communicating and reporting facilitates learning among stakeholders and other audiences. In our
study of evaluators’ communicating and reporting practices, we asked members of the American Evaluation
Association to describe their most successful experiences (Torres, Preskill, & Piontek, 1997). They told us
about using a variety of formats, including short reports and summaries tailored to audience needs. The
reports and summaries they described were written in clear, jargon-free language, and the contents included
graphs and charts; positive and negative findings; qualitative, contextual data as well as quantitative data; and
specific recommendations. During and following the evaluation itself, they used ongoing, collaborative
communication processes, involving stakeholders in the conduct of the evaluation as a whole, but especially in
interpreting findings. In short, they spoke of techniques and strategies that helped audiences assimilate and
use information from the evaluation.
Other research about evaluators’ communicating and reporting practices produced similar findings
(Piontek, 1994). During in-depth interviews, 19 veteran members of the American Evaluation Association
stressed the importance of (1) meetings and informal conversations that create a context for dialogue, and (2)
the use of interim memos and draft reports that focus on the perspective and language of the readers.
These findings about actual communicating and reporting practices echo what both the early literature on
evaluation use (Alkin, 1985; Braskamp, 1982; Braskamp & Brown, 1980; Patton, 1986) and many of today’s
popular evaluation texts (Fitzpatrick, Sanders, & Worthen, 2003; Joint Committee, 1994; Mertens, 2004;
Patton, 1997; Posavac & Carey, 2003; Rossi, Lipsey, & Freeman, 2004; Stake, 2004; Russ-Eft & Preskill,
2001) say about effective evaluation. That is, evaluators should
Take into account the specific context of an evaluation.
Identify the evaluation audiences, and involve them (the primary stakeholders, in particular) in
designing the evaluation.
Maintain frequent, close contact and report interim results throughout the evaluation.
Tailor reports to audience needs, using a variety of formats that include short reports and summaries,
verbal presentations, and opportunities for interaction.
Present vivid, concrete illustrations of findings.
Report results in a timely manner to a variety of audiences.
Use clear, simple language.
Successfully implementing these strategies means overcoming constraints imposed by evaluation timelines
and budgets, as well as the politics and complexities of organizational life. Not surprisingly, many evaluators
report being dissatisfied with the outcomes of their communicating and reporting efforts (Piontek, 1994;
Torres et al., 1997). We found, too, that experienced evaluators were somewhat more satisfied with their
communicating and reporting efforts than those with less experience. This book is intended to support what
evaluators learn from their own experiences by explicitly addressing the learning processes that mediate much
of how users experience and benefit from an evaluation. Kushner (2000) reminds us that “to understand how
to effect change we need to understand how people learn . . . evaluation is more or less, the study of people”
20

26. Discovering Diverse Content Through
Random Scribd Documents

27. halljatok csudát, a kis palánta egyszeribe ég felé fordította levélkéit s
egy picike kis virág bimbózott ki rajta.
Oh, de boldog volt most az öreg király! Hogy megkönnyebbült a
szíve! Még csak most győződött meg arról igazán, hogy ebből a
palántából épp olyan csudafa lesz, mint amilyent Tündérországban
látott. Avagy történhetik-e ez mással, mint csudafával, hogy már
palánta korában, az elültetés pillanatában bimbó fakadjon rajta?
Csuda nagy bizalom szállotta meg a szívét s mennydörgő hangján
belekiáltott az éjszakába, a rengeteg erdő felé, ahol Bűbájoslakott:
– Hát gyere Bűbájos, gyere, most rabold el a leányomat!
Bűbájos pedig ezalatt szűntelen a rengeteget bújta, bolyongott
jobbra-balra, helyét nem találta. Mind azon tünődött, mind azon törte
a fejét, hogy s mint jusson a palotába, hogyan rabolja el a
királykisasszonyt.
Azon az éjszakán, amikor Mirkó király elültette a csudafa
palántáját, Bűbájos is feltekintett az égre, hadd lássa, hogy ahold
fénye miért homályosult el oly hirtelen. S ime, megpillantotta a
tündérkirálynőt, az ő legnagyobb ellenségét s most már tudta, ahold
fénye miért homályosult el. Mindjárt eszébe jutott a Nagy Bűbájos
mondása: megérezte, hogy a tündérkirálynő miért járt erre felé.
Magánkívül rohant vissza a házikójába, ott nagy hirtelen felhőbe
burkolózott és repülve-repült a királyi palota felé. Nem akart hinni a
szemének, amikor látta, hogy tárva-nyitva akirálykisasszony ablaka,
egyetlen egy őrt sem látott sehol, egyetlen egy ajtó előtt sem,
egyetlen ablakból sem világított kimécses világa, sűrű sötétség
borult a királyi palotára, minthaeleven lélek nem lakott volna benne.
A királykisasszony ablakáról még az arany rácsok is le voltak szedve
s a fehér selyemfüggönyöket vígan lebegtette ki- és befelé a lágy
éjjeli szellő.
Bűbájos leszállott az ablak párkányára, kibontakozott afekete
felhőből s betoppant akirálykisasszony szobájába. A hold élesen
megvilágította a hófehér ágyat, amely bontatlanul állott, nem feküdt
benne senki, sköröskörül a szekrények tárva-nyitva, s üresen
bámultak feléje.Mindössze egy icike-picike hófehér szoknyácska,

28. nyilván akirálykisasszony gyermekkori szoknyácskája kandikált ki az
egyik szekrényből, ezt Bűbájos szép gyengén megfogta, ajkához
szorította, aztán szeméből megeredt a könnyzápor, sírt szegény
Bűbájos sokáig,sokáig.
– Hát elvittek, elrejtettek előlem, szépséges királykisasszony,–
zokogott szegény Bűbájos. Mi haszna, főztem varázsitalt, én már
téged fel nem talállak soha. Rútak-rútjaként kell eltöltenem bús
életemet, nem váltasz meg a varázslat alól engem, boldogtalant!
Feltámolygott az ablak párkányára, beburkolódzott a fekete
felhőbe s lassan, csendesen suhant el a palota felett. Amikor
hazaért, a két arany tégelyből a varázsitalt kiöntötte a pislákoló
tűzbe, a lángok sziszegve, kékes lobogással csapódtak fel, aztán
egyszerre kialudt a tűz, sötétségbe borult Bűbájos háza. Sötétségbe
borult a lelke is. A baglyok ott ültek a ház tetején s kimeredt
szemüket a fekete felhő felé fordítva, kérdezték:
– Hallod-e, felhő, mi történt a gazdánkkal? Olyan a szeme,
mintha sírt volna. S a varázsitalt is beleöntötte a tűzbe.
A felhő jó sokáig szótlanul gomolygott a ház felett, aztán így
felelt:
– Elvitték a szép királykisasszonyt, s most aztán csakugyan
bűbájos legyen a gazdánk, mert ha jól sejdítem, a tündérkirálynő
rejtegeti.
– Uhu, huhu, – huhogott az egyik bagoly ijedten, – a
tündérkirálynő! Hiszen, neki egymagának nagyobb a tudománya,
mintvalamennyi bűbájosnak együtt!
– Uhu, huhu, – huhogta a másik, – bizony, akkor nem csudálom,
ha ilyen szomorú a gazdánk, mig a világ föl nem leli a
királykisasszonyt.
Ebben a pillanatban a teli hold lecsúszott a hegyek mögé.
Hajnalkisasszony piros ruhája kivillant az ég alján, a bölcsbaglyok
nyugalomra tértek a jegenyefa odvába, csak Bűbájos nem tért

29. nyugalomra: ott ült az asztal mellett, tenyerébe hajtott fejjel,
szomorúan, végtelen szomorúan.

30. Szikra.
Amióta Mirkó király a leányát Tündérországba vitte, beköltözött
a szomorúság Méz király udvarába is. Bűbájos sem vette észre a
királykisasszony eltünését, ugyan hogyan vette volna észre a Méz
király. Sejtelme sem volt arról, hová, merre tünt el a királykisasszony,
hiába szállt mindennap az őgyémántos hintócskáján, amelybe
tizenkét aranyszárnyú pillangó volt fogva, Mirkó király udvarába,
hiába röpködött a palota körül, kukkintott be minden ablakon, –
búsan kellett haza térnie: volt királykisasszony, nincs
királykisasszony.
Egyszer aztán megunta a hiábavaló járást-kelést, s azután csak
apillangók meg a méhecskék hoztak hirt neki a palotából, de mindig
csak ezt az egy hirt hozták: volt királykisasszony, nincs
királykisasszony. Szomoruak voltak a méhecskék meg a
pillangócskák is, mert hiszen ők voltak a királykisasszony
legkedvesebb játszótársai. Méz király még mindig nem mondott le a
reményről: végre is megtudja, hogy hová, merre tünt el a
királykisasszony.
Mit gondolt, mit nem, felröppent palotájának a tornyába, ott
belefujt arany-sípjába, háromszor egymásután, s egyszerre csak
nagy sereg méh szállott mindenfelől a palota felé. Oly sűrűn
szállottak a levegőégben, hogy az ég elsötétedett belé, s messze
földre elhallatszott a méhek zümmögése, döngicsélése. Ám mikor
aztán améhek leszállottak, ki fára, ki bokorra, ki virágra, ki a földre,
ahová csak szállhatott, csendet intett Méz király s mondá, amint
következik.

31. – Kedves méhecskéim, ti sok országot-világot bejártok, sok
mindent hallotok, láttok, talán meg tudnátok mondani, hová, merre
vitte Mirkó király a leányát.
Nagy zümmögés, döngicsélés kerekedett a nagy csendességre,
össze-visszazümmögött, döngicsélt a millió meg millió méhecske,
ámennek az össze-visszazümmögésnek, döngicsélésnek, csak az
lett avége, hogy senki sem látta közülök a királykisasszonyt. Egy
semtudja közülök, hová vitte a király a leányát.
– Mind itt vagytok? Senki sem hiányzik közületek? – kérdezte a
király.
Nagy csend támadt erre a kérdésre, aztán ismét elkezdtek
zümmögni, döngicsélni, s egyszerre csak előlépett egy öreg méh és
jelenté:
– Nem vagyunk itt mind, felséges királyom. Hiányzik közülünk a
sánta Bölcsek Bölcse.
Alig mondta ezt ki az öreg méh, egyszerre zümmögte valamennyi
méh:
– Züm, züm, züm, amott jön, amott jön!
Mind a sánta Bölcsek Bölcse felé integettek, biztatták, hogy
igyekezzék, jöjjön szaporán. Hiszen, jött is, ahogy jöhetett szegény
sánta Bölcsek Bölcse. Sántikálva, vergelődve, nagy nehezen a király
szine elé vánszorgott, mélyen meghajtotta magát:
– Itt vagyok, felséges királyom, mit parancsolsz?
– Nem parancsolok én most semmit neked, csak azt akarom
tudni, láttad-e a királykisasszonyt? Tudod-e, hogy hol rejtette el
Mirkókirály?
– Hát az úgy volt, felséges királyom, – kezdte nagy lassan a
Bölcsek Bölcse, hogy éppen virágról-virágra szálltam, mézet
gyüjtögettem a feleségemnek s a gyermekeimnek…

32. – Ördög vigye a feleségedet s a gyermekeidet! – lobbant szörnyű
haragra Méz király, – nem azt kérdeztem én tőled, hogy mitgyüjtöttél
a feleségednek s a fiaidnak, hanem azt, hogy láttad-e a
királykisasszonyt, tudod-e, hogy Mirkó király hova rejtette el?
– Hiszen, éppen hogy arról akarok beszélni, felséges királyom, –
folytatta még lassabban és rettentő nyugodtan a Bölcsek Bölcse a
beszédet. Elég az, hogy amint az Arany folyón túl a Tündérszigetre
repültem, ott egy gyönyörüséges szép vadrózsa bokrot találtam, de
olyan gyönyörüséges szépet, amilyent még emberi szem nemlátott.
Hej, még csak most lobbant rettenetes haragra Méz király!
Toporzékolt eszeveszetten, rikácsolt, s intett az inasoknak:
– Huszonötöt verjetek rá, mert úgy látszik, csufolódikvelem!
Az inasok már közre is fogták a Bölcsek Bölcsét, ám ebben a
pillanatban az udvarmester hirtelen Méz király füléhez hajolt sijedten
súgta:
– Az Isten szerelmére, felséges királyom, a Bölcsek Bölcse
belehal, ha huszonötöt veretsz rá, akkor aztán sohasem tudod meg,
hogy hol rejtőzködik a királykisasszony.
– Az ám, – tért magához a király, aztán nyugodtságot erőltetett
magára, intett az inasoknak, hogy ne bántsák a Bölcsek Bölcsét.
Ismét hozzáfordult s rárivalt:
– Hallod-e, te Bölcsek Bölcse! Nyögd ki már, hogy holrejtőzködik
a királykisasszony, mert bizony mondom, jaj neked, hanyomban ki
nem nyögöd.
A Bölcsek Bölcse most megköszörülte a torkát és éppen olyan
nyugodtan, mint az előbb, folytatta, amint következik:
– Nos, felséges királyom, rászállok a vadrózsabokorra, hogy egy
kicsit kipihenjem magamat, s hát, Uram, Teremtőm, alig szállok rá,
rettenetes nagy kondulás-bondulás kerekedik a magas levegőégben,
zúgott-búgott, zengett ég, föld, azt hittem, vége a világnak, smár-
már vissza akartam repülni, bár oly fáradt voltam, hogy aligtudtam

33. megmozdítani a szárnyamat, amikor egyszerre csak valamiemberi
hang ütötte meg a fülemet.
– Miféle emberi hang?! Nyögd ki már. Ki volt, mi volt? – kiabált
szörnyű izgatottan a király.
– Hiszen, éppen, hogy azt akarom elmondani, felséges királyom,
ha alázatos alattvalójának kegyelmesen meghallgatná a szavait.
Elég az, hogy megbujtam egy vadrózsának a kelyhében, a
vadrózsának aszirmai szépen összeborultak fölöttem, s gondoltam
magamban, jöhet most már égszakadás, földindulás, nem félek én
semmitől. Mert tanultam én ám az iskolában, hogy a vihar a
legerősebb fát iskidönti, de a gyenge bokrot nem bántja, elszáguld
felette.
– Mit bánom én, hogy te mit tanultál az iskolában! – toporzékolt a
király. Láttad, vagy nem láttad a király leányát?
– De hiszen éppen, hogy éppen arról beszélek, felséges
királyom, hogy amikor meglapultam a vadrózsabokorban, egyszerre
csak kristálycsengetyühöz hasonlatos hangot hallottam s érzem,
hogy valaki a vadrózsát leszakítja, aztán fájdalmasan felsikolt s a
rózsát messzire elhajítja.
– Ki sikoltott fel, te locsogó-fecsegő, te? – tépte most már ahaját
Méz király.
– Hiszen, éppen, hogy éppen, azt akarom mondani, – folytatta
még nyugodtabban a Bölcsek Bölcse. Csak megkérem alázattal
felségedet, várjon türelemmel, mert azt is az iskolában tanultam,
hogy „atürelem rózsát terem“.
– Majd adok én neked türelmet! – ordított a király. – Azt nyögd ki
már, hogy ki sikoltott fel olyan fájdalmasan?
– Hiszen éppen, hogy éppen azt akarom elmondani, hogy az a
valaki, aki felsikoltott, ezt sikoltotta: „Retek! Retek!“ Kristálycsengésű
volt a hangja ennek a valakinek. Bizony valakinek, mert én csak a
hangját hallottam, látni nem láttam, de sejtettem, hogy itt kell
rejtőzködnie, ebben a vadrózsabokorban, itt szúrta meg kezét a

34. tövis. Aztán hallottam, amint valaki mondotta: Sebaj, édes
kisasszonykám, meggyógyul az ujjacskád, amíg eljön érted akirályfi.
De most már a királyfi szóra csupa szem és fül lett Méz király,
nem volt maradása az arany lócán, magánkivül ugrott fel, lerohant a
Bölcsek Bölcséhez, megrázta, akárcsak egy lisztes zsákot, s zengett
belé a palota, úgy ordított a fülébe:
– Mondod-e meg hát, hogy ki volt az a kisasszony, vagy mindjárt
agyon taposlak, te bolondok bolondja, te! Mert nem vagy Bölcsek
Bölcse, de Bolondok bolondja lesz ezután a neved.
– Hiszen éppen, hogy éppen azt akarom elmondani, ki volt az a
kisasszony, de te, felséges királyom, – méltatlankodott a Bölcsek
Bölcse – szüntelen megakasztasz a beszédemben. Látod, látod,
felséges királyom, ha szüntelen meg nem akasztgatsz, már rég
tudnád, hogy ki volt az a kisasszony, s hol rejtőzködik.
– Hát jó, többet nem türelmetlenkedem, várok csendesen, – adta
meg magát Méz király, – s a sok izgalomtól fáradtan, kimerülten
hanyatlott vissza az arany lócára.
– Elég az, hogy – folytatta beszédét a Bölcsek Bölcse, – amint a
sikoltást hallottam, széthajtottam a vadrózsa kelyhét, kikukucsgáltam
onnét, hadd lássam, kik társalkodnak ottan. Hát, Uram, Teremtőm,
amint kikukkintok, mit látnak szemeim! Mirkó király leányát, a
hétszerszép királykisasszonyt, akiben én olyan sokszor
gyönyörködtem! Akihez hasonló szépet kerek e földön nem láttam!
– Valóban?! Mirkó király leánya volt az, akit láttál? –ragyogott fel
arca, szeme Méz királynak.
– Felséges királyom, már én csak amondó vagyok, hogy, ami
igaz: igaz, ami nem igaz: hazugság, de bizony mondom, igazat
mondtam: ahétszer szép királykisasszony volt, akit én láttam, senki
más, csak azt nem tudtam elgondolni, hogy s mint került
Tündérországba? Miért rejtőzködik ottan? Aztán még csak amondó
vagyok, hogy az a Retek, akit a királykisasszony annak szólított,
micsoda egy figura volt. Bizony mondom, aki látta, kacagás nélkül
meg nem állta.

35. – Törődöm is én azzal a Retekkel, – legyintett a király. – Lehet
tőlem sárgarépa, petrezselyem, mit bánom én! Azt akarom tudni, hol
van most a királykisasszony?
– Hiszen éppen, hogy éppen azt akarom én is elmondani, hogy
holvan. Amikor én Tündérországban jártam, akkor ott volt, s ha van
magához való esze, ott van most is, mert bejárhatja az egész
világot, olyan gyönyörűséges szép helyet nem talál sehol.
– Bizony, ha ott volt Tündérországban, amikor te eljöttél onnan,
indulunk is nyomban. Készülj, kedves öregem, te vezetsz oda
engem.
Bezzeg, hogy most kedves öregem volt a Bölcsek Bölcse, s nem
bolondok bolondja. De a „kedves öregem“ hamarosan lehütötte a
Mézkirály nagy kedvét, mondván:
– Csak lassan, lassan, felséges királyom, nem úgy van ám, hogy
hipp, hopp, ott vagyok, ahol akarok. Nem olyan könnyű ám eljutni
Tündérországba, mint ahogy te gondolod.
Szertelen dühbe gurult Méz király, s koronáját úgy földhöz
csapta, hogy dirib-darabba tört.
– Hát hallom, mit akarsz még mondani? Meddig hallgassam még
amondókádat?
– Hát, felséges királyom, akár tetszik, akár nem, már csak
hallgassa végig a mondókámat. Amikor én a rózsalevélből
kikukkintottam, az a zörgős lábú, kerek pofájú, vigyorgó Retek,
hirtelen-váratlan lekapta fejéről pörge kalapját s úgy lecsapott rám,
hogy kárré ment két lábam, s olyant csapott a szárnyamra is,hogy
még most is alig-alig tudom megbillenteni. Belefogott akalapjába s
mintha soha méhet nem látott volna, úgy csudálkozott rajtam. Aztán
odacsődültek mind a tündérkisasszonykák is,azok is mind engem
csudáltak, a kicsi tenyerükkel csattogtattak, a kalapot ujjongva
körültáncolták, deazt én nem is tudom elmondani, felséges
királyom, hogy mi mindent csináltak ezek a szépséges
tündérkisasszonyok. Csakúgy káprázott aszemem, amint néztem,
néztem őket, s bizony mondom, elnéztem volnavilág végéig.

36. – Mirkó király leányáról beszélj, te életem gyilkosa, te! –ordított a
király. – Róla, róla, ne a tündérkisasszonyokról!
– Hiszen, éppen, hogy éppen, most érkeztem oda, felséges
királyom, de szavamat csak össze nem keverhetem. A hétszer szép
királykisasszony fölém hajolt, vérző ujját szivogatta, fuvogatta, aztán,
egyszerre csak felkiáltott nagy örömmel:
– Oh, te drága méhecske, te, úgy-e, te az én apám országából
jöttél?
– Züm-züm-züm, – feleltem én – onnan jöttem, hétszer szép
királykisasszony.
Abban a pillanatban a királykisasszony meglebegtette fehér
selyem kendőjét, s egyszeribe vége szakadt a nagy égzengésnek s
olyan nagy csend lett, hogy még a légy döngést is meg lehetett
volna hallani.
– Ugyan, ugyan, mit beszélsz, – hitetlenkedett Méz király, –
hogyan csendesíthette le a királykisasszony az égiháborút?
– Hát azon én is eleget csudálkoztam, de a királykisasszony,
amikor észrevette a csudálkozásomat, édesen elmosolyodott, s
mondá:
– Ugy-e, megijedtél, édes kis méhecském? Égiháborúnak hitted
azta nagy zengést, zugást-bugást, kondulás-bondulást. Nézz csak
amoda, az Arany folyó partjára. Látod, úgy-e, azt a fát, hogyne
látnád, amelynek legfelső ága szinte az eget veri? A világhíres
csudafa ez,amelyen ezer virág virágzik, mind az ezer virág más-
más szinü. Ezaz ezer virág egyszeribe összecsendül-bondul, azt
hinnéd, kitört azégiháború, valahányszor idegen lép Tündérország
földjére.
– Odanéztem, amerre a királykisasszony mutatott, de a
csudafához hasonlatos gyönyörű fát bizony nem láttam világon való
életemben. Aszemem csakúgy káprázott a szertelen sok virágtól.
Minden virág olynagy volt, hogy egyetlen egynek a méze elég lett
volna nekem nemegy , de tán tiz esztendeig is.

37. – Bánom is én, hogy hány esztendeig mézelnél te egy virágból,–
ripakodott rá Méz király – azt mondd el, hogy mit beszéltél a
királykisasszonnyal?
– Hiszen éppen, hogy éppen azt akarom elmondani. Merthogy
akár hiszi, akár nem, felséged, üzenetet is hoztam tőle. Mégpediglen
felségednek, Méz királynak, senki másnak.
– Mit!? Te üzenetet hoztál a királykisasszonytól és csak most
nyögöd ki!? – ordított a király s szörnyű haragjában arany pálcájával
a Bölcsek Bölcse felé suhintott, ám ez, szerencsére, még idejében
félrekapta a fejét.
– No, no, csak lassan, lassan, felséges királyom. Itt van a
szárnyam alatt a királykisasszony levele, a haja szálával kötözteide.
Hej, de még olyat a világ nem látott, mely nagy jókedvre fordult a
Méz király haragja! Magánkivül ugrott fel a lócáról, rohant aBölcsek
Bölcséhez, s csudák csudája, hogy a levéllel együtt ki nem tépte a
szárnyát is a Bölcsek Bölcsének a szertelen nagy sietségben.
Csakúgy reszketett a keze, amint eloldotta az arany hajszálat,
szétbontogatta a virágsziromra írt levelet. Aztán nézte,nézte,
forgatta előre, forgatta hátra, de forgathatta, nem tudott kiokosodni a
levélből. Nem ám, mert Méz király őfelsége sem irni, sem olvasni
nem tudott. Azt hitte, gyermekkorában, hogy akirályoknak nincs
szükségük sem irásra, sem olvasásra. Irnak, olvasnak helyettük az
iródiákok.
– Áhán, – mondta magában a Bölcsek Bölcse, – most ki fog
sülni, amit én már különben régen tudok, hogy őfelsége nem tud
sem irni, sem olvasni. Hát csak szégyenkezzék, én szépen
csendesenelsompolygok innét.
El is indult sántikálva, de a király utána kiáltott:
– Ohó, Bölcsek Bölcse, fordulj csak vissza. Gyere csak ide,
olvasd el a levelet, mert nem találom az ókulárémat. Ugy látszik,
elveszett.

38. – El ám, – gondolta magában Bölcsek Bölcse – elveszett, nem az
ókuláréd, hanem a tudományod, ami nem is volt soha.
De hát ezt csak így magában gondolta a Bölcsek Bölcse, hiszen
azkellett volna, hogy hangosan mondja, mert akkor a többi lábára is
megsántul. Szép lassan visszabicegett, átvette a levelet akirálytól, s
olvasá, amint következik:
„Kedves Méz király, azt üzenem neked szép Tündérországból,
hogy méheidet, lepkéidet, de még a darazsaidat is küldd el minden
nap azédesapám kertjébe, ahol van egy növendék csudafa, mert
hallottam, hogy erősen megszükültek mézben, már pedig ez a fa úgy
nő nagyra, ha szüntelen mézet csurgatnak a tövére, s én csak akkor
jöhetek haza, amikor az a csudafa nagyra nő, máskülönben Bűbájos
elrabol engem.“
Hej, hogy örvendett Méz király ennek a levélnek! Bezzeg,
megbocsátotta a sánta Bölcsek Bölcsének szertelen nagy
örömében, hogy olyan lassan mondotta el a mondókáját. Egy hordó
mézet adottneki ajándékul, s két udvari doktort rendelt melléje, hogy
a sántalábát meggyógyítsák, másnap pedig ő maga repült fel a
csudafa mellett álló vad körtefa legmagasabb ágára, onnan
csurgatta arany-korsajából a legtisztább akácmézet az odaszálló
méheknek,pillangóknak és darazsaknak, s ezek boldogan repültek a
csudafához, öntözték a tövét, hogy hamarább megláthassák a
hétszer szépkirálykisasszonyt.
Örvendett annak Mirkó király is, hogy nem kell több mézet
vásárolnia, mert már rengeteg aranyat s ezüstöt fizetett mézért s
már-már aranyért, ezüstért is alig lehetett mézet kapni, mert amiméz
gyült a hét országban, azt mind a csudafa tövére hordták. Egyszerre
csak volt méz, nincs méz, idegen országokból hordták amézet, s ott
is már fogytán volt.
No, de volt Méz királynak méze rengeteg, ő maga is hordta a
mézet minden nap, aztán nézte, vizsgálta a csudafát, mint hajt
bimbót bimbó után, mint nyilnak, nyiladoznak a virágok. Mind
szélesebbre és szélesebbre terült az arca a nagy örömtől, látván,
hogy napról-napra mint sokasodnak a különféle virágok a csudafán.

39. Csak arra gondolt, hogy minden virággal közelebb jut ahhoz a szép
naphoz, amikor övé lesz a szép királykisasszony.
Mirkó király s a királyné is mindennap ellátogatott a fához,
letelepedtek s hosszan elgyönyörködtek a fa csudaszépségében, s
el-elbeszélgettek, rajzolgatták az eljövendő szép időket, amikor
hazajön egyetlen leányuk.
– Látod, látod, édes uram, – mondogatta a királyné –
szemlátomást nő minden nap a mi csudafánk.
– Látom, látom, – mondta Mirkó király – de azt is látom, hogyha
Méz király nem öntöztetné mindennap, bizony megakadna
növésében acsudafa, mert már rég elfogyott a méz mind a hét
országomban.
– Elfogyott bizony, – mormogta magában a Méz király, aki most
is, mint rendesen, ott röpködött a csudafa ágai között.

40. – Hát azt hiszed-e, édes uram, – mondta a királyné – hogy Méz
király csak a leányunk hazajövetelére vár, s mindjárt megkéri a
kezét?
– Hiszem, hogyne hinném, s örvendenék is, – mondá Mirkó
király.
Igy tervezgettek, beszélgettek a növekedő fa tövében, Méz király
pedig boldogan hallgatta a fa ágai közt az öregek beszélgetését, s
dehogy is gondoltak arra, hogy fent a magas levegőégben, sötét
fellegbe burkolózva valaki nap-nap után lesi a csudafa növését, s

41. amint egy-egy virág kinyilik, ez a valaki még jobban beburkolózik a
sötét felhőbe s búsan suhan el a rengeteg erdőbe, száll le a
házikójába.
Ott, abban a házikóban s a házikó környékén minden úgy volt,
ahogy régen. A virágok nyiltak, nyiladoztak a kertben, a bölcs
baglyok ott ültek hol a jegenyefán, hol az ablak párkányán, akuvikok
pedig minden órában elkuvikolták, hogy hány óra. Minden arégi volt,
csak Bűbájos nem az. Az ablak alatt elkorhadt a fekete kandur
fejfája, de senkinek sem jutott eszébe, hogy új fejfát állítson helyébe.
A virágok csordultig megteltek mézzel, de Bűbájos nem törődött
ezzel, tőle ugyan roskadozhattak a virágok a méz terhe alatt, s mert
ebben a kertben egy méh sem mert leszállani, a méz lecsurgott a
földre és a virágok még nagyobbak és még illatosabbak lettek a
lecsurgott méz nyomán.
A kemence padkáján nem álltak tégelyek és üvegek, a tűzön
nem forrott varázsital, s naphosszat haza sem tért Bűbájos, egész
nap az erdőt bujta, s mert nagy bánatában azt sem látta, hol, merre
jár, ruháját megszaggatták az ágak, rőt hajába beleakadtak a
tövisek, arcát véresre karmolták. De Bűbájos ezzel nem törődött,
mindebből semmit sem érzett, mert szüntelen csak a
királykisasszonyra gondolt, aki Tündérországban él, s aki sohasem
lesz az övé, mert a csudafa megvédi tőle…
Történt egy nap, hogy mikor fényes délben hazakerült a
bolyongásából, nagy méhzümmögés fogadta. Tele volt az egész kert
méhhel, valósággal megszállták kertjének minden virágát, csakúgy
nyüzsögtek, mohón szívták a mézet, mintha egyetlenegy nap mind
elakarták volna hordani azt a rengeteg mézet, ami Bűbájos
kertjébenösszegyült.
Magánkivül szaladgált Bűbájos, amikor ezt látta, zengett belé az
erdő, amint kiabálta:
– Hé, rablók, mit kerestek itt?
Szörnyű haraggal taposta össze a virágokat, űzte, hajtotta a
méheket, s a szegény méhek Bűbájos haragja elől a virágok

42. kelyhébeakartak bujni, ám a virágok mintha tudták volna, hogy ezzel
gazdájuknak kedve telik, bezárták a kelyhöket s a méhek nem
bujhattak el Bűbájos elől, reszketve néztek rá.
– Ugylátszik, Bűbájostól már senki sem fél, – ordított Bűbájos, s
varázsvesszejével keményen belesuhintott a levegőégbe.
– Uhu, huhu, – huhogott az öregebbik bagoly, aki álmosan
pislantott ki az odujából, – úgy látszik, a gazdánknak mégis csak
megjön az esze: az lesz ujra, aki volt.
– Uhu, uhu, – mondá a másik bagoly, – ideje, hogy észretérjen,
mert már hálni jár belé a lélek.
– Egy, kettő, – kiáltott a méhekre Bűbájos, – mindjárt, demindjárt
megmondjátok, ki volt a vezetőtök? Ki vezetett ide az énkertembe?
Mert különben bűbájos szavamra mondom, hogy valamennyiteket
varasbékává varázsollak!
Rémült csend követte Bűbájos szavait, aztán egy piros rózsa
szirmai közül nagynehezen előbujt a sánta Bölcsek Bölcse, torkát
megköszörülte, s zümmögé, amint következik:
– Züm, züm, züm, felséges Bűbájos, oh, bocsásd meg a
merészségemet, én vezettem ide a népemet, mert a csudafa… – itt
elakadt a szava a sánta Bűbájosnak, mert Bűbájos közbeordított:
– Mit?! Hát ti a csudafának az én kertemben gyüjtitek a mézet?
Annak a fának, amely az én boldogságomnak a gyilkosa?!
Varázsvesszejét fenyegetően emelte fel, a méhek reszketve
röpködtek, s mintha a nagy félelem odaszegezte volna őket, el sem
tudtak repülni, nem ám, mert Bűbájos megvarázsolta őket.
Végre összeszedte magát a sánta Bölcsek Bölcse:
– Oh, felséges Bűbájos, irgalmazz minékünk. Merthogy kerek e
földön seholsem találtunk már mézet, ideparancsolt minket Méz
király, s halálnak halálával fenyegetett meg, ha a föld fenekéből is
nem kerítünk mézet neki. Jártam én itt már, felséges Bűbájos,
láttam, hogy a virágokból földre csurog a méz, senki velük nem

43. törődik, gondoltam, nem követek el bűnt, ha népemmel elhordom
innena mézet.
– Úgy?! Hát a Méz király hordatja a mézet, – mosolygott
keserüen Bűbájos, – s éppen az én mézemet hordatja, azzal
öntözteti a csudafát. S mit gondolsz, te, – kérdezte a sánta Bölcsek
Bölcsét,– mért hogy éppen ő öntözteti a csudafát?
– Mit tagadjam, úgy is hiába tagadnám, – felelt a sánta Bölcsek
Bölcse. A Méz király azért gyüjteti velünk a mézet, hogy a csudafa
mentől hamarább nagyra nőjjön, s övé legyen a hétszer szép
királykisasszony.
Hej, hogy villámlott a Bűbájos szeme! Csakúgy szórta a szikrát,
egész erejével belevágott varázspálcájával a levegőbe s ég, föld
megzendült belé, úgy kiabálta:
– Huj, ti rablók, huj! Hát erre kell a méz a Méz királynak! Azén
királykisasszonyomra vetette a szemét, ez a potrohos féreg! Mert az
enyém a királykisasszony, királyi szavával adta nekem Mirkókirály . S
enyim lesz, ha belehalok is. És most mehettek haza. Most az
egyszer szabadon eresztlek, de csak azért, hogy megmondjátok
üzenetemet Méz királynak. Mondjátok meg neki: öntözheti, növelheti
a csudafát, de messze járjon a királykisasszonytól, mert jaj neki, ha
közelében látom!
Legyintett a varázsvesszejével, a méhek könnyedén
felröppentek, vidám zümmögéssel hazaszálltak, Bűbájos pedig
bement a varázsló szobába, ott felszitotta a pislákoló tüzet, az
mindjárt fel islobbant haragos, félelmetes lobogással, akkor aztán
Bűbájos akemencepadkáról felvett egy tégelyt, varázsvesszejével
meglegyintette s a tégelyből a varázsitalt a tűzbe loccsintotta. Aláng
elkékült, aztán hirtelen ellobbant, sűrű füst gomolygott akémény
felé, aztán egyszerre csak a füstből kiugrott egy szikra, eza szikra
forogni, peregni kezdett a padlón, Bűbájos meg elébe állt,
varázsvesszejével megsujtotta s mondta lassan, halkan, alig
hallhatóan:

44. Szikra, szikra, peregjgyorsan,
Peregj, pattogj egyrejobban,
Míg a tüzed el nemlobban.
Szikra, szikra, állj kétlábra!
Légy a Bűbájosszolgája,
Figyelj az őparancsára.
Hát, halljatok csudát, a szikra addig forgott, addig pergett,
pattogott, amíg piros szine hamuszinüvé lett, akkor Bűbájos még
egyszer feléje sujtott, s im, kialudt a szikra, eltünt nyomtalan, sállt a
helyén egy vérvörös ruhás, vidám arcú, kacagó szemű fickó, aki
nagyot ugrott örömében, amikor meglátta Bűbájost.
– Heje-haj, haja-haj, nincsen immár semmi baj, – kacagott
Szikra, – csakhogy világra hivtál már, édes jó Bűbájos. Nem is
hiszed, mennyire meguntam a szüntelen pergést, forgást, pattogást.
Egy szó, mint száz, itt vagyok, ragyogok, mint a fekete szurok,
várom a parancsodat!
Akár hiszitek, akár nem, kiült az öröm most a Bűbájos arcára is.
Mosolygott az arca, mosolygott a szeme, hosszan, sokáig
elgyönyörködött a vidám kedvü fickóban, az ő hűséges kis
inaskájában. Amikor aztán jól kiörvendezte magát, leült a kemence
padkájára, letette maga mellé varázsvesszejét, Szikra meg a
lábához kuporodott, úgy nézett rá boldogan s várta a Bűbájos
parancsát.
Végre megszólalt Bűbájos:
– Nyisd ki mind a két füledet, édes fiam, Szikra. Amit mostan
mondok, szedd jól a begyedbe.
– Végig fül vagyok, édes gazdám. Még az evést is elfelejtem,
pedig hát üres a gyomrom, üres ám.
Bűbájos elmosolyodott, fölkelt a kemencepadkáról, az asztalról
levett egy kosár málnát, szépen letette a fiú ölébe.

45. – Ihol a málna, egyél elébb, egyél, mert különben mindig a
málnán jár a szemed, amíg én beszélek.
Hiszen nem kellett sok kinálás Szikrának, egy-kettőre felfalta a
sok málnát, s olyan veresre mázolódott az arca, hogy aki látta, meg
nem állta kacagás nélkül.
– No, most már beszélj, édes gazdám, hegyezem mind a két
fülemet.
– No, édes fiam, hát azzal kezdem, hogy tudod-e hol lakik a
NagyBűbájos?
– Hogyne tudnám, édes gazdám. Ott lakik a Sárga szikla tetején,
a barlangjában.
– Igazad van, ott lakik. Hát, hallgass ide. Én most elmegyek
innen Tündérországba. Hogy miért megyek, azt nem kötöm a te
orrodrasem.
Nagyot kacagott erre Szikra, de akkorát, hogy csengett a ház
belé, csengett a kert is. Mondá:
– Kötöd vagy nem kötöd az orromra, édes gazdám, mindegy
nekem. Nem azért vagyok én Szikra, hogy ne tudnám, mit keresel te
szép Tündérországban.
– Hát ha tudod, csak tudjad, nem bánom! Egy szó, mint száz,
amíg én távol leszek, te ittmaradsz, te leszel a gazda, s ha sokáig
nem jönnék, akkor kezdődika te dolgod.
– Halljam, édes gazdám, halljam, mi lesz az én dolgom?
– Az lesz a te dolgod: ha sokáig nem kerülnék haza, elmégy a
Nagy Bűbájoshoz, elmondod neki, hová, merre mentem, aztán a
Nagy Bűbájos vagy hazasegít, vagy nem, ez már az ő gondja
lészen.
– Oh, gazdám, gazdám, édes gazdám, – komolyodott el hirtelen
akacagó szemű Szikra, – félek, hogy hiába beszélek, de én mégis
aztmondanám, hogy maradj itthon, ne menj szép Tündérországba.

46. Mióta aFöld szelleme a csudafával Tündérországot megajándékozá,
bűbájosonnét még élve nem került vissza.
– Ej, ne fecsegj, fickó. Tudom, amit tudok, még ma elindulok
Tündérországba s elhozom onnét a királykisasszonyt, ha belehalok
is.
Egy szót sem szólt többet Szikra, s mintha semmi sem történt
volna, csendesen kifordult a konyhába, onnan seprüt hozott be,
elkezdett sepergetni, mert vastagon állt a por a szoba padlóján,
asztalon, széken, lócán, mindenen. Látszott, hogy Bűbájos ritkán járt
haza, s hogy nem törődött nagy bánatában semmivel. Amikor a
szobát szépen kiseperte, kiment a kertbe, a virágokból a mézet
kikanalazta, összegyüjtötte, aztán utat vágott a kertben ujra az
elvadult bokrok között, új fejfát állított a fekete kandur sirjafölé, s
hipp, hopp, olyan rendet teremtett a kertben, hogy Bűbájos, amikor
kilépett a házból, azt hitte, hogy a házból egyenesen a
paradicsomkertbe lépett.
– No, most már csak te vagy hátra, édes gazdám, – kiáltott
Bűbájos felé nagy vígan Szikra.
Hamarosan langy meleg fürdőt készített a gazdájának, véresre
karcolt arcát jóféle irral bekente, tövissel megtüzdelt haját szép
gyengén megfésülte, aztán mint a gyermeket karjára vette a
legyengült Bűbájost, hófehér ágyba lefektette, s altató dalt dalolt,
mint egy kis gyermeknek. Addig dalolt, amíg mély álomba nem
dalolta Bűbájost, aztán maga is lefeküdt a földre, az ágy mellé, szép
csendesen ő is álomba szenderült.
Amint vilámodott, Bűbájosnak felpattant a szeme, hirtelenkiugrott
az ágyból, Szikra feladta rá bársonykék ruháját, zsebébetette az
arany iskátulyát, a kerten átkisérte, a fekete felhő már ott gomolygott
felettük, s amint Bűbájos a kert kapuján kilépett, szép csendesen
leereszkedett. Bűbájos megcsókolta Szikrát, ez meg sirva borult
Bűbájos kezére, aztán afelhő lassan, méltóságosan felemelkedett,
majd hirtelennekiiramodott, s Tündérország felé eltünt nyomtalan.

47. Welcome to our website – the ideal destination for book lovers and
knowledge seekers. With a mission to inspire endlessly, we offer a
vast collection of books, ranging from classic literary works to
specialized publications, self-development books, and children's
literature. Each book is a new journey of discovery, expanding
knowledge and enriching the soul of the reade
Our website is not just a platform for buying books, but a bridge
connecting readers to the timeless values of culture and wisdom. With
an elegant, user-friendly interface and an intelligent search system,
we are committed to providing a quick and convenient shopping
experience. Additionally, our special promotions and home delivery
services ensure that you save time and fully enjoy the joy of reading.
Let us accompany you on the journey of exploring knowledge and
personal growth!
ebookfinal.com