viselvén azon köntöst, melyet a szép Nahálim varrt számára, most
már rongyokkal s harcztépte szakadásokkal ékesen.
– Üdvözlégy, felelt neki minden nyájasság nélkül a hadakozó
leány. Mit kivánsz? Ha bérért szolgálni jöttél, azt nálam kevesebbet
kapsz, mint másutt, ha bajra van szükséged, abból többet találsz,
mint egyébütt, ha pedig csak bámulni jöttél, rajtam ugyan nem sok
csodálni valót látsz.
– Nem jöttem én zsoldba állni hozzád; van nekem aranyam,
ezüstöm elég, felelt neki a török ifju, bajt sem kérek kölcsön, találok
azt a magam útján is, a mennyi kell; nem is téged nézni jöttelek,
derék hölgy; hanem jöttem egy szelid leányzót visszaváltani tőled, a
kit egykor megvettél tőlem háromezer dinárért, mert ha az egyik
kezemet kellett volna is eladnom, vagy a szivemet keblemből, mégis
árúba bocsátottam volna én azt, fegyverre levén szükségem. Jó
karom visszaszerze mindent, a mit elveszíték; lovam két oldalán függ
alá a tömött zsák, pénzzel megverve szörnyen, és én megesküvém,
hogy átkozott legyek, ha egy új dolmánt veszek magamnak, avagy
egy gyöngyös nyeregtakarót, a míg Nahálimot vissza nem váltottam,
s járok addig azon rongyosban, a mit ő himzett számomra, s melyen
goromba muszka kard, s kopja sok helyt felfejtette a varrást. Azért
határozd meg kegyelmed szerint, hogy mennyiért adjad őt nekem
vissza; én nem alkuszom, készen fizetek. Ha kell arany, fizetek érte
aranyat; ha kell ezüst, fizetek ezüstöt, s ha az egyik szemem világát
kéred, odaadom érte még azt is.
Felelt neki Kara-Gűz mogorván:
– Köszönöm azt az óhajtásodat, miszerint megengeded, hogy a
némberek is feljuthassanak haláluk után az égbe, a honnan őket ti
csúf férfiak kizárva óhajtjátok, valamint hogy kizártátok őket ezen a
földön is minden jóból, adjátok, veszitek, mint a lovat, vagy a czifra
köntöst, melynek nincsen lelke. A bajadérét azonban, a kit keressz,
vissza nem adom. Te tudod jól, hogy ő milyen szép, ez sokat ér,
tudod mily bátor, ez még többet ér, tudod mily hűséges, ez
mindennél többet ér, és én jobban meg tudom őt becsülni, hogysem