által azt elérni sikerült, tehát az érdem, más szóval az érzület, a
képesség, amelyekből fakadt; a dicsőség csak másodrangú, csak
visszhangja, árnyéka az érdemnek, mert a megcsodált dolognak
okvetlen több értéke van, mint magának a puszta csodálatnak. Ezért
boldoggá nem a hírnév tehet, hanem ami által azt elérhetjük, tehát
maga az érdem. Vagy határozottabban szólva: az érzület és a
képességek, melyekből az érdem, legyen az erkölcsi vagy szellemi
természetű, fakadt. Mindenki csak önmaga számára lehet a legjobb:
hogy milyennek tűnik fel mások előtt, az mindenkor mellékes,
alárendelt jelentőségű. Aki tehát a dicsőségre rászolgált, még ha
nem is tesz rá tényleg szert: a legfőbb jóval rendelkezik, s amit
nélkülöz, olyas valami, ami fölött vigasztalódhatik. Mert nem az teszi
az embert irígylésre méltóvá, hogy az ítélelnélküli, gyakorta
elbolondított tömeg tartja őt nagy embernek, hanem hogy valóban
az; nem az a nagy boldogság, hogy az utókor tudomást vesz
valakiről, hanem az, hogy ha valakiben oly gondolatok fogantak
meg, melyek érdemesek arra, hogy évszázadokon át fentartassanak.
Amellett ezt tőle senki el nem veheti; ez „belőlünk való“, az a másik
pedig „nem belőlünk való“. Viszont ha a csodálat maga volna a
lényeges, akkor a csodálat tárgya nem volna ahhoz méltó. Ez tényleg
úgy is van a hamis, meg nem érdemelt dicsőségnél. Tulajdonosának
rágódnia kell rajta, anélkül, hogy tényleges birtokosa volna annak,
aminek ez csak jelensége, puszta visszfénye. Sőt ez a hírnév maga is
rosszul esik neki, ha néha önszeretetéből eredő minden önámítása
dacára szédülni kezd azon a magas polcon, melyre rá nem termett.
Úgy érzi magát, mintha ő is olyan rézből való aranypénz volna, mire
aztán leleplezéstől és pedig megérdemelt leleplezéstől való félelem
fogja el, kivált ha az okosabbak arcáról már most leolvashatja az
utókor ítéletét. Olyan a helyzete, mint annak, aki valamit hamis
végrendelet alapján tart birtokában. Egész másképpen állunk az igazi
dicsőség birtokosával, akit tényleg boldognak tarthatunk. Ennek
boldogságát a kiváló előnyök biztosítják, amelyek a dicsőséget
hozták számára és ama körülmények, amelyek megengedték neki,
hogy belső sugallata szerint cselekedhessék, hogy kifejlődhessék;
mert csak az ilyen forrásból eredő tettek kapják jutalmul az utókortól
a dicsőséget. Nagy boldogsága tehát a nagy szívben és szelleme